1985-ben került sor a Greenpeace egyik legnagyobb és talán legrendkívülibb akciójára: a Marshall szigetcsoport Rongelap szigetének lakói kérték meg a Greenpeace-t, hogy segítse őket elköltözni a sugárfertőzött szigetről. 1948 és 1954 közt 66 atomrobbantást hajtottak végre az amerikaiak a közelben, ezek hamujából bőven hullott az ő földjükre is.
1945 óta a világ retteg az atomháborútól. De a csendes óceáni lakóknak 1948 és 1956 között az atomháború valóság volt. 1954 március 1-jén az Amerikai Egyesült Államok egy hidrogén bombát robbantott fel, „Bravo” kódnév alatt. A 15 megatonnás „Bravo” ezerszer erőteljesebb volt, mint a „Little Boy” kódnevű bomba, amit Hiroshimára dobtak le. A robbantás után az egész világon mérhetően megnőtt a háttér radioaktivitás.
Bikini és Enewetak lakosságát evakuálták a szigetekről, nehogy nyilvánosságra kerüljenek az atomkísérletek súlyos következményei. De a 150km-re lévő Rongelap szigeteken élők nem voltak ennyire „szerencsések”.
4 órával a robbanás után, a Bravo maradványai megérkeztek a szigetre. Fehér hamu hullott az égből az emberek bőrére, a vízbe, a házukba. A hóesés-szerű hulladék egész nap esett, és estére 2 cm vastagon borította be a földet. Másnap az amerikaiak védőfelszerelésekben érkeztek a szigetre. Egy Geiger mérőeszközzel (ionizáló sugárzások mérésére szolgál) mintát vettek két kútból, majd egy szó nélkül távoztak.
Habár az Egyesült Államok tisztában volt azzal, hogy erős szelek fújtak Rongelap irányába a teszt napján, nem tervezték evakuálni a lakosságot 48 órán belül. Sok marshall-szigeteki ember úgy hiszi, hogy a rongelapi lakosság „kísérleti patkány” volt, hogy lássák az amerikaiak milyen hatással van az emberekre egy ilyen mértékű radioaktiv sugárzás.
A rongelapi embereken egytől-egyig megjelentek a súlyos radioaktiv tünetek. Hányinger, hányás, hasmenés, égő, viszkető bőr, szem és száj irritáció. A testük nagy részén égés-szerű nyomok jelentek meg, és a hajuk nagy része 2 héttel a Bravo robbantás után kihullott. Harmincegy év múlva a népesség 95 százaléka pajzsmirigyrákban szenvedett és rengeteg gyermek született genetikai elváltozásokkal. De az amerikai kormány még mindig azt állította, hogy Rongelap tökéletesen biztonságos mindaddig, amíg elkerülik az északi szigeteket és importált, konzerves ételeket fogyasztanak.
A szigeten élők az amerikai kormányt kérték, hogy evakuálják őket, de süket fülekre találtak. A Greenpeace azonban elvállalta, hogy elszállítja onnan az egész lakosságot egy biztonságosabb szigetre, a 180km-re lévő Mejato-ra.
Amikor a Rainbow Warrior megérkezett az idillikusnak tűnő trópusi szigetre május 17-én, a helyi asszonyok kihajóztak, hogy üdvözöljék a csapatot. A többiek a parton állva várták őket és ezt a feliratot tartották a magasba: „Szeretjük a gyermekeink jövőjét.” A Rainbow Warrior csapat számára elsöprő élmény volt ezt látni.
A gigászi vállalkozás tíz napig tartott. Ezalatt összesen négyszer tették meg a távot, 300 szigetlakót és több mint 100 tonna építési anyagot (szétszedett otthonaikat) mozgattak meg. Amikor ideje volt végleg otthagyni a szigetet, a legénység letört volt.
A rongelapi tragédia megmutatta, milyen súlyos következményei vannak a nukleáris kísérleteknek és, hogy a világ vezetői egyáltalán nem becsülik meg az emberi életet. Milyen emberek lehetnek azok, akik jóváhagynak egy ilyen tettet? És milyen lehet az az ország, amit ilyen emberek irányítanak? Egy háborúban több százszor ennyi ember meghalhat, de ott jó esetben megvan az esélye az embernek, hogy fizikailag megvédi önmagát és a szeretteit. Egy ilyen helyzetben az ember teljesen védtelenné és kiszolgáltatottá válik. Egy ilyen helyzetben nem lehet mi ellen küzdeni. A másik felháborító tény az egésznek az oka. Milyen okkal dobnak le egy atombombát? Nem akarták elvenni a kisebb szigetek aranyát/pénzét, nem akartak olaj lelőhelyeket megkaparintani... Egy olyan világban élünk, ahol puszta kíváncsiságból emberek ezreit lehet kínozni, minden különösebb számonkérés nélkül. Érdekes, hogyha egy átlagos ember megöl egy másikat, akkor a bíróság elítéli és börtönbe kerül valószínűleg élete végéig. Ha egy befolyásos ember háborút indít, ahol több millió embert megölet, és mindehhez kitalál valamilyen nyomós indokot - teljesen hétköznapi eset szinte és élheti tovább az életét, a lelkiismeretén múlik, hogyan alszik. Ha ledobat (mert nyilván nem ő fogja megnyomni a piros gombot) egy atombombát "csak úgy", kísérlet címszó alatt és generációkat nyomorít meg - megjelenik a világsajtóban, felháborodnak az emberek, esetleg pár ezren demonstrálnak, hogy ez így nagyon nem oké és tenni kéne valamit, hogy ne történhessen többet ilyen. De SENKI nem állítja ezeket az embereket bíróság elé, mert ugye demokráciában élünk és csak a bíróság ítélkezhet... Furcsa ez a rendszer.