Személyes beszámoló a külföldi közmeghallgatásokról
Paks II környezetvédelmi engedélyezése során megkezdődött a nemzetközi szakasz. Mit jelent ez? A nemzetközi előírások (Espoo-i egyezmény, illetve az európai uniós jogszabályok) értelmében a szomszédos, illetve más uniós országok bekapcsolódhatnak az engedélyezési folyamatba.
Ennek során nem csak szakértői szinten véleményezhetik a hatástanulmányt, hanem a lakosságot is be kell vonni.
A magyar hatóságokat egyrészt írásban is lehet kérdezni, emellett a magyar félnek nyilvános közmeghallgatásokon is be kell mutatnia a tervezett beruházást, és válaszolnia kell a résztvevők észrevételeire. Az engedélyezési eljárás során a külföldi és a hazai véleményeket, kérdéseket egyformán figyelembe kell venni. Vétójoga nincs a szomszédos országoknak, a döntést a magyar hatóság hozza meg; a lakosság felmerült észrevételeire azonban kötelező érdemi választ adni.
Hasonló történt, csak fordított szereposztásban az osztrák heiligenkreuzi hulladékégető, illetve a szlovákiai tőketerebesi szénerőmű esetében. Ezekben az eljárásokban Magyarország is részt vett az Espoo-i egyezmény értelmében. (És végül egyik sem valósult meg, amiben valamilyen mértékben a magyarországi tiltakozás is szerepet játszhatott.)
Beszámolónkból kiderül, mit szólnak a megújulóbarát osztrákok ahhoz, hogy mi történik, ha nem süt a nap és nem fúj a szél. Illetve, hogy hogyan kezelik a magyar illetékesek az atomhulladék máig megoldatlan problémáját, vagy egy esetleges nukleáris baleset kérdéskörét.
Tiltakozó szórólap Bécsből
Bécs
Miután múlt hétfőn Horvátországot kényszerűségből kihagytuk, elsőként a Bécsben megtartott közmeghallgatáson vettünk részt szeptember 23-án, majd 28-29-én Romániában.
Bécsben a közmeghallgatást a Műszaki Egyetem kupolatermében tartották. Nem volt nagy tömeg, olyan 70 fős hallgatóság gyűlhetett össze. A fő tömeget - magánszemélyeken felül - osztrák atomellenes szervezetek tagjai, aktivistái képezték, de értelemszerűen jelen voltak helyi és országos hatóságok képviselői és politikusok is.
A rendezvény teljesen nyilvános volt, senkit nem kérdeztek, honnan jött, kit képvisel. Ez mondjuk így volt májusban Pakson is – ám míg itthon ezt a tényt többször is hangsúlyozták, Bécsben ez eleve magától értetődő volt. Pakson olyan is előfordult, hogy szakértőnket, a Lengyelországban élő, holland származású Jan Haverkampot azzal igyekeztek rendre utasítani, hogy ugyan mindenkit szívesen látnak, de a közmeghallgatást a magyar állampolgárok számára rendezték.
A megnyitó és az üdvözlés keretében a jelen lévő osztrák politikusok (a bécsi és a burgenlandi önkormányzattól, valamint az osztrák környezetvédelmi minisztériumtól) gyorsan kijelentették, hogy nem támogatják az atomenergiát, és így Paksot sem.
Ezután a magyar delegációból a szokásoknak megfelelően Aszódi Attila kormánybiztos tartott rövid, alig félórás előadást, ezután jöttek a kérdések. Nos, hogy is mondjuk:
mindjárt az első kérdéssel sikerült megzavarni a teljes magyar küldöttséget.
A történet előzménye, hogy a magyar környezetvédelmi hatóság tavasszal kiegészítéseket kért Paks II-től a hatástanulmányhoz. Ezek a hiánypótlások meg is érkeztek nyár elejéig, azonban ezekről a dokumentumokról nem értesítették az osztrák felet, noha fontos kérdéseket tárgyalnak.
Izgalmas közjáték következett: több magyar szereplő is igyekezett választ adni, mérsékelt sikerrel. A magyarok szerint ők betartottak minden jogszabályt, és fent vannak a honlapokon az anyagok, „aki akarja, megnézheti!” felütéssel. Az osztrák fél nem osztotta a véleményt. Egyfelől szerintük értesítést is kellett volna küldeni, másfelől pedig nem találták meg az anyagokat. (Megjegyezzük, magyar anyanyelvűeknek is tartogat kihívásokat a hatóság vagy a minisztérium honlapján való elboldogulás.) Végül megegyeztek, hogy a magyar fél elküldi a linkeket hivatalos úton.
A kérdések szépen sorakoztak – elsősorban a hulladékokról, biztonságról, balesetekről, alternatívákról. Aszódi Attila igyekezett, de eleve hátrányból indult: a kérdezők mindegyike ellenezte a nukleáris energiát és Paks megépítését. Aszódi nem is próbált megalázni senkit – nem úgy, mint májusban Pakson, ahol a hazai közönség biztatását is élvezhette a kritikus kérdéseket megfogalmazókkal szemben.
A bécsi hallgatóság kellően komolyan állt a témához, és nem vette gondolkodás nélkül igaznak Aszódi állításait pusztán professzori titulusa miatt.
A kormánybiztos szakmai hitelességén eleve igen sokat rontott, amikor azt az érvet hozta fel a megújulók ellen, hogy mi van akkor, ha nem fúj a szél vagy éjszaka van…
Ezt azért Ausztriában nem eszik meg. (A megújulókat nagy tömegben alkalmazó villamosenergia-rendszereket ugyanis könnyűszerrel fel lehet készíteni arra, hogy ez ne jelentsen problémát.) Aszódi kapott is egy ajánlatot az egyik hozzászólótól, hogy ugyan jöjjön el hozzájuk, nemsokára lesz a településükön rendezvényük megújulókról díjátadóval, szívesen mesélnének neki.
Nemtetszést váltott ki az is, amikor a kormánybiztos az esetleges súlyos balesetek kapcsán kijelentette, hogy azoknak gyakorlatilag nem várható hatása Ausztriában. Többen is vitatták a számítások megalapozottságát.
A közönség értetlenül fogadta a súlyos balesetek állítólagos igen kis valószínűségét is, mivel az eddig bekövetkezett balesetek száma (Three Mile Island, Csernobil, Fukusima) nem támasztja alá a paksi számításokban kihozott valószínűségeket.
A közönség azon állítások hallatán is kétkedett, melyek szerint a magyar kormány megvizsgálta a lehetőségeket, és csak atomenergiával lehet kielégíteni az igényeket.
A hulladékkérdésnél elhangzott, hogy az atomhulladék csak kis mennyiségű, és idővel elbomlik, ezért nem marad belőle semmi – ezt, finoman szólva is, megmosolyogta a hallgatóság, hiszen az a bizonyos idő több százezer évet jelent a kiégett fűtőelemek esetében.
A közönségben emellett már a kiégett fűtőelemek ideiglenes tárolásával kapcsolatban is merültek fel kételyek, a végleges kezelés tekintetében pedig egyáltalán nem hatott megnyugtatóan, amikor az esetleges oroszországi kiszállítások lehetőségéről számolt be a kormánybiztos.
Hangulatát tekintve az esemény összességében nyugodt volt. Nem volt kötelező időkeret senki számára, lehetett vitákat folytatni, a kérdéseket nem kellett előre felírni papírra. Az egész valóban közmeghallgatásszerű volt – ellentétben a paksival, ami helyenként inkább átnevelőtáborra emlékeztetett.
Románia: Nagyvárad és Temesvár
A két romániai rendezvény között kevés különbség volt. Sajnos mindkettőt az igen alacsony részvétel jellemezte: az elvi célközönség, a lakosság nem vett részt az eseményeken. A hallgatóságot a román és a magyar delegációk, a helyi hatóságok képviselői, illetve az újságírók alkották.
Hogy ez minek köszönhető, az nem világos, mindenesetre az események időpontja – 12, illetve 11 óra – nem volt szerencsés. Nagyváradon pedig még a portások sem tudtak a rendezvényről. A szervezők feltehetően amúgy sem vártak túl sok érdeklődőt: egyik helyen sem rendezvényteremben, hanem a városi tanács tárgyalótermében tartották a meghallgatást.
Temesvár, a Temes Megyei Tanács ülésterme
Mi készültünk a rendezvényekre: kétoldalas, rövid véleményünket román és magyar nyelven is elhoztuk kinyomtatva, amely pozitív fogadtatást kapott az érdeklődőktől. Azonban a gyér érdeklődés miatt érdemi kérdések nem nagyon hangzottak el.
Aszódi Attila szokásos előadását követően lehetett kérdezni. Itt mindkét helyszínen beiktattak egy szünetet, ami alatt fel lehetett iratkozni egy papírra, nevünk és a kérdés tartalmával. Ez tehát némileg katonásabban zajlott, mint Bécsben, ahol elég volt jelentkezni.
A kérdések elsősorban Románia érintettségét firtatták – fog-e szennyeződni a Duna; elképzelhető-e, hogy Románia tranzitországa lesz a kiégett üzemanyagoknak vagy másmilyen nukleáris szállítmányoknak; román bányákból származó uránt fognak-e használni Pakson –, ezeket a válaszadók könnyen meg tudták felelni.
A válaszok végén a levezető megkérdezte, hogy elégedett-e a kérdező a válasszal; lehetett kérni pontosítást, további magyarázatot – szöges ellentétben azzal, ami Pakson történt. A kérdések elfogytával pedig még rákérdezett, van-e még kérdés, hozzászólás – tehát adott volt a lehetőség a kérdések szabad feltételére.
Mi eljárási kérdésekre kérdeztünk rá, inkább a román hatóságoknak címezve. Például arra, ami már Bécsben is gondot okozott: azaz, hogy magyar hatóság által Paks II-től kért, kiegészítéseket, hiánypótlásokat megkapták-e, érkezett-e róluk hivatalos értesítés.
A magyar fél szemmel láthatóan nem tanult a bécsi fiaskóból: itt is kiderült, hogy a román partnert sem értesítették ezekről az anyagokról. De legalább itt is ígéretet tettek, hogy a hivatalos kapcsolatokon keresztül ez meg fog történni.
Ezen kívül arra kértük még a román hatóságot, hogy a tapasztalatokat felhasználva segítse elő a lakosság minél nagyobb részvételét a 2015. október 15. körülre várható bukaresti közmeghallgatáson.
A közmeghallgatások sorában Kijev következik, aztán sorban Ljubljana, Bukarest, München és Belgrád. Igyekszünk mindegyiken részt venni, és tudósítani az eseményekről!
Írta: Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány felelőse.
