Greenpeace Magyarország

A Greenpeace Magyarország politikailag és anyagilag független környezetvédő szervezet, része a több mint 55 országban jelen lévő Greenpeace-irodák hálózatának.

Látványos, bátor és békés eszközökkel hívjuk fel a figyelmet a környezeti problémákra, és azok megoldásaira. Egy élhető és békés jövő érdekében dolgozunk itthon és a nagyvilágban.

Függetlenségünket és szabadságunkat az biztosítja, hogy nem fogadunk el támogatást államoktól, politikai pártoktól és cégektől. Működésünk kizárólag olyan magánszemélyek adományainak köszönhető, mint te!

Munkánkat a http://greenpeace.hu/tamogass oldalon keresztül támogathatod. Adószámunk: 18178883-1-42. Köszönjük!

Friss topikok

Videósáv betöltése...

Nem túl távol Afrikától – avagy hogyan kerültem egy zöld vitorlásra egy rakás napelem és néhány igen elszánt olasz társaságában

2016.11.11. 18:14 Greenpeace Magyarország

Magyar Szilárd ARC-plakátkülöndíjasunk élménybeszámolója. Nemrég zászlóshajónkon, a Rainbow Warrioron töltött néhány napot – a Rainbow Warrior a Földközi-tenger országait járta sorra, és napenergiával kapcsolatos projektekben vett részt. A hajó most a marokkói Marrákesben kötött ki: ott zajlik ugyanis az ENSZ klímakonferenciája, a COP22.

uti_kepek_1.JPG

Az egész évekkel ezelőtt kezdődött, amikor mit sem sejtve kitaláltam azt a viccecskét, mely végül ARC-plakáttá, sőt különdíjas ARC-plakáttá formálódott. A kétfejű egeres „Atom és Jerry”-munka elnyerte a Greenpeace Magyarország tetszését, az ötletet pedig élménnyel jutalmazták, mely egy utat jelentett a szervezet zászlóshajójának, a Rainbow Warrior III-nak a fedélzetén. Már az első pillanatban megtetszett az ötlet, szeretek mindent kipróbálni, ez a lehetőség pedig igazán különleges kalandnak ígérkezett. Titokban abban bíztam, hogy bálnavadászokkal kell majd ölre menni, de a valóság ennél jóval barátságosabbnak bizonyult: a hajó napelemeket szállított a számomra kijelölt útvonalon, mégpedig a szicíliai Porto Empedocléből Lampedusa szigetére.

Szicíliába viszont el kellett jutni valahogy, ez pedig római átszállással történt: itt találkoztam az olasz Greenpeace embereivel, Alessandróval, Massimóval és Maricával, akikkel (további néhány főt is beleértve) az elkövetkező napokat töltöttem. Palermóba érve kocsit béreltünk, így jutottunk Sciaccába, Alessandro szüleinek városába, ahol alapos idegenvezetésben és finom, házias olasz kosztban volt részünk. Másnap továbbálltunk a közeli kikötővárosba, ahol a Rainbow Warriort épp feladatára készítették fel. A napelemeket a kikötői személyzet segítségével bepakolták, az áru annyira megtöltötte a hajó rakterét, hogy egy elemet kénytelenek voltak a hátsó helikopterleszállón rögzíteni. Ez a rész egyébként teraszjellegű közösségi térként szolgált; menet közben, de horgonyzáskor is ide ült ki az, aki egy kis friss levegőre, napsütésre vagy épp társaságra vágyott. Illetve aki próbálta elkerülni a rosszullét fizikai hatásait.

A tengeribetegség elég alattomos dolog, nem érdemes kukoricázni vele: gyógyszert bevenni ugyanis nem ciki, ebédet visszakatapultálni viszont az. Az első négy órát fényesen viseltem, jobbára a már említett hátsó fedélzeten ücsörögve, mert a fedélközben annyira rossz volt, hogy az eligazítást is alig bírtam ki. Délután hat felé azonban félrementek a dolgok: az idegrendszerem megunta a szabálytalan liftezgetést, és olyan erejű rosszullét fogott el, melynek folyományait inkább csak személyesen és sör mellett fejteném ki az arra kíváncsiaknak. Szerencsére a szervezet fotósa, Francesco életmentő tippet adott (örök hála), amit most tovább is osztok:

Ha valakit tengeribetegség gyötör, az azonnal feküdjön le a hátára. Bármilyen hihetetlenül hangzik, és akármennyire is ellentmond a szárazföldi (ám nem túl száraz) rosszullétek során szerzett tapasztalatoknak, ez azonnal segít.

Nagy nehezen visszakúsztam a hátsó fedélzetre, ahol már többen feküdtek kiterítve a helikopterleszálló szélén, mintha csak dögvész dúlt volna a vitorláson. Melléjük heveredtem, majd egy marék gyógyszer kissé késedelmes bevétele után a felettem himbálózó vitorlázatot nézegettem, és kimondottan élveztem, ahogy múlik a rosszullét. Már sötétedett, a hajó fényei és a csillagok között, egészen valószínűtlenül egy fecske üldözte a vitorlákat, hol elmaradva, hol újra felbukkanva. Pár óra múlva, némi alvás után, elég erőt éreztem ahhoz, hogy a hideg elől bebotorkáljak a társalgóig, ahol szintén kiütött emberek hevertek. Szerencsére maradt még egy kanapé, amin elheverhettem, mérsékelve a kacéran visszakacsingató rosszullétet. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy (köszönhetően a tengeribetegség  fizikai megnyilvánulásának, valamint a vacsora kihagyásának) mennyire éhes vagyok. Az étkezőben talált maradékok nagy részét felfaltam, és örömmel nyugtáztam, hogy bár érzem a mozgást, már nem vagyok rosszul. Áteshettem a holtponton, mert ez így is maradt az út hátralévő részére.

warrior_1.JPG

Másnap reggelre megérkeztünk Lampedusa szigetéhez, ahol azonban estig kellett várni a kikötéssel, mivel a kikötő és a reptér sajátos fekvése miatt a Warrior magas vitorlázata belelógott a légifolyosó sávjába, így csak az utolsó repülő távozta után lehetett az árut kipakolni. A veszteglés kiváló alkalom volt a hajó részletesebb megismerésére, körbejárva a legfontosabb helyiségeket és szegleteket. A híd műszerezettsége pilótafülkéket idéz, és a vitorlarendszer is teljesen motorizált.

Nem is csoda a korszerűség, hisz a hajó fiatal: ottlétemkor ünnepelte ötödik születésnapját. Ebből az alkalomból a konyha speciális tortával lepte meg a legénységet és az utasokat.

Visszatérve a kipakolásra: e folyamat egyébként már sötétben, de a helyiek meglehetős érdeklődése mellett zajlott. Reggel aztán megtörtént a hivatalos átadás is: a polgármesterasszony aláírta a papírokat Alessandróval együtt, egy targonca pedig a szerelés helyére szállította a hűtőládányi dobozokat.

A maradék egy napot hasznosan töltöttük: megnéztük az álmos turistaváros sétálóutcáját, majd bérelt autóval bejártuk Lampedusa belső területeit. A sokszor emlegetett migránsválságról csak a tematikus utcai művészet, néhány elhagyott hajó és a sziget belsejében található, erődített katonai létesítmények árulkodtak. A környezet, bár sziklás és terméketlen, látványra gyönyörű. Különösen érdemes a Bunny Beach meglátogatása: nem gondoltam volna, hogy októberben fogok a nyári Balaton hőmérsékletével versengő vízben úszkálni – mindezt az általam látott egyik legszebb öbölben, mely szezonon kívül teknőskeltetőként szolgál.

A helyi ételek finomak, legfőbb jellemzőjük, hogy amit csak lehet, kirántanak vagy kisütnek olajban. Aki Lampedusán vagy Szicíliában jár, feltétlenül kóstolja meg az arancinót és a cannolót, de egy panelle is laktató lehet.

Az élmények mennyiségét az demonstrálja a legjobban, hogy a szerdától vasárnapig tartó kaland visszatekintve több hetes túrának tűnt, amikor este hazaérve végre ledőltem a pesti ágyamra. Talán bocsánatos, hogy akkor reggelre csúszott a fürdés és a fogmosás.


Szólj hozzá!

Címkék: hajó klímacsúcs rainbow warrior Olaszország ENSZ Földközi-tenger ARC cop22

A bejegyzés trackback címe:

http://greenpeace.blog.hu/api/trackback/id/tr411927225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.