A republikánusok feloszlatták a klímaváltozással és energiaügyekkel foglalkozó bizottságot – írja csütörtöki cikkében a brit Guardian.
Jim Sensenbrenner "klímaszkeptikus" republikánus politikus.
Az amerikai képviselőház szerdai kongresszusa egyben egy korszak végét is jelenti, a megsemmisítését annak a bizottságnak, amelynek feladata kizárólag a klímaügy és az energiakérdések vizsgálata volt. Az energiafüggetlenség érdekében és a globális felmelegedés elleni harc jegyében létrehozott szervet Nancy Pelosi hívta életre, aki a képviselőház most leköszönő demokrata elnöke volt. Az új, republikánus vezetés mindennek rövid úton véget vetett. Az utolsó napokban a bizottság dolgozói egyfajta sírfeliratba rendezve közzétették eddigi tevékenységük eredményeit.
Többek között fontos szerepet játszottak a 2007-es energiatörvény kidolgozásában, valamint annak az ösztönzőcsomagnak a megszületésében, amely 90 milliárd dollárral segíti az energiahatékonyság és egyéb zöld szempontok megvalósulását. Nem feledkezhetünk meg arról az éghajlatvédelmi törvényjavaslatról sem, amit 2009-ben dolgoztak ki és aminek az elfogadását végül a szenátus akadályozta meg.
Utolsó jelentésük végül felteszi azt a kérdést, hogy az Amerikai Egyesült Államok miféle választ fog adni azokra a egyértelmű információkra, amelyet a bizottság munkája során feltárt az energiahatékonyság és a klímaváltozás kapcsán. ,,Egyszer majd, gyermekeink és unokáink vissza fognak tekinteni ennek a bizottságnak a jelentésére. Látni fogják azt, hogy hogyan tükröződik benne az előttünk álló kihívások példátlan és tiszteletteljes megértése. Függetlenül attól, hogy úgy érzik-e majd, hogy ez a generáció megtette-e a szükséges, bátor és határozott lépéseket, avagy sem.”
A feljegyzések szerint volt némi vita a republikánusok között arra nézve, hogy életben tartsák-e a bizottságot olyan formában, hogy a klímaváltozás kérdését nevetség tárgyává tegyék és tudósokat zaklassanak rajta keresztül, ezt azonban a vezetés végül elvetette.
Készült a Guardian cikke alapján.
szerk. Schmidt Gergő