Greenpeace Magyarország

A Greenpeace Magyarország politikailag és anyagilag független környezetvédő szervezet, része a több mint 55 országban jelen lévő Greenpeace-irodák hálózatának.

Látványos, bátor és békés eszközökkel hívjuk fel a figyelmet a környezeti problémákra, és azok megoldásaira. Egy élhető és békés jövő érdekében dolgozunk itthon és a nagyvilágban.

Függetlenségünket és szabadságunkat az biztosítja, hogy nem fogadunk el támogatást államoktól, politikai pártoktól és cégektől. Működésünk kizárólag olyan magánszemélyek adományainak köszönhető, mint te!

Munkánkat a http://greenpeace.hu/tamogass oldalon keresztül támogathatod. Adószámunk: 18178883-1-42. Köszönjük!

Friss topikok

Az Antarktisz, Amundsen, és a lehetetlen célokban rejlő erő

2012.01.20. 08:17 majcsi

 (Az eredeti blogbejegyzést írta: Frida Bengtsson, a Greenpeace Nordic óceánkampány-felelőse, 2011. december 14.-én)

 

Amint ezt írom, épp a norvégiai Fefor hotel ablakából nézem a hegyekkel, erdővel és befagyott tóval övezett téli tájat, ott, ahol Amundsen, Nansen és Scott tervbe vette történelmi jelentőségű sarki utazásait. Számomra rendkívül inspiráló párhuzam, hogy mi is éppen jövőbeli sarkvidéki munkánkat tervezgetjük csapatunkkal.


Ma száz éve, hogy a norvég felfedező, Roland Amundsen megnyerte a Déli-sark eléréséért vívott küzdelmet. A Brit Robert F. Scott csak egy hónappal később ért oda.

 

(Forrás: NOAA Photo Library http://www.photolib.noaa.gov/htmls/libr0352.htm)

 

Az a kalandvágyó szellemiség, amit e két ember és csapataik képviseltek, páratlan volt akkoriban. Igazi álmodozóként fittyet hánytak arra, hogy céljuk mindenki számára lehetetlennek tűnt. A határokat végsőkig feszegetve kitartottak elképzelésük mellett.

Az Antarktisz, mint bármely más földrész, ahol az emberiség megvetette lábát, sokak számára gazdagsággal kecsegtetett. Az 1961-es Antarktisz-egyezmény érvénybe lépése ellenére – amely a tudományos és békés célú expedíciókra korlátozta az emberi tevékenységeket a világnak ezen a részén – az 1980-as években tovább folytatódtak a nemzetközi viták arról, hogyan lehetne felosztani egymás közt a földrész ásványi nyersanyagait. Az Antarktisz még mindig veszélyben volt.

 

A Greenpeace lehetetlennek tűnő kihívás előtt állt: meg kellett akadályozni az ásványi erőforrások szétdarabolását, és biztosítani az Antarktisz épségét. Bázistáborunkat a Ross-sziget nyugati felén fekvő Cape Evans-nél állítottuk fel, nem messze Scott kunyhójától. Ott tanúbizonyságot tehettünk az Antarktisz törékeny szépségéről és hiteles hangként tudtunk megszólalni abban a vitában, amely ennek az ősi területnek és a körülötte fekvő óceánoknak a felosztásáról és kizsákmányolásáról folyt. És ugyanarról a bázisról – sok-sok expedíciónak és számos kint telelő munkájának köszönhetően – a Greenpeace egy olyan történetet mesélt el, amely világszerte visszhangra talált, és hozzájárult a védett terület megmentéséhez, mely az Antarktiszi Világpark címet kapta. 

  

Szinte el sem hittük, mikor célunk végül megvalósult: sokévi fáradhatatlan kampányolás, valamint mintavételek, dokumentációk, és akciók garmadáját követően, 1991. október 4.-én végre aláírásra került az Antarktisz Egyezmény környezetvédelmi jegyzőkönyve.

Amundsent már nagyon fiatalon lenyűgözte a sarkvidékek világa. A hideg norvég éjszakákkal dacolva már akkoriban elkezdett nyitott ablaknál aludni, hogy erősítse szervezetét, és képessé váljon ezeknek a területeknek a felfedezésére. A fiú álmai végül egy olyan ember hősies expedícióivá dagadtak, aki először hajózott át az Északnyugati átjárón (1903-1906), száz évvel ezelőtt elérte a Déli-sarkot, és 1926-ban a Norge léghajón keresztülrepült az Északi-sark felett.

Mindig is lenyűgözött bennünket az Antarktisz szépsége és sebezhetősége, és most úgy látjuk, hogy az Északi-sarknak és a körülötte lévő óceánoknak hasonló védelemre van szüksége. A két sarkvidék sok tekintetben nagyon különbözik, ám vannak hasonlóságok is. És mint Amundsent is, mindkettő arra sarkall bennünket, hogy a végsőkig feszítsük határainkat.

Norvég örökségünknek még mindig komoly részét jelentik az Amundsen kalandjairól szóló mesék; olyan történetek ezek, amiket az emberek lefekvéskor mesélnek a gyermekeknek, vagy a konyhaasztal körül egymásnak, különösen az évnek ebben az időszakában. A híres hajót őrző oszlói Fram Múzeum azt a történetet mutatja be, amikor Amundsen és csapata útnak indult Oszlóból a sarkvidék felé.

A csapat úgy tudta, északra tartanak. Ám a tervezési szakaszban Amundsen azt a hírt kapta, hogy mások már elérték az Északi-sarkot. Ezért úgy döntött, délre megy – ám erről sem a Fram nevű hajó tulajdonosa, az északi-sarkot elérő Fridtjof Nansen, sem Robert F. Scott, a dél-sarkot meghódítani kívánó brit felfedező nem tudott.

Amundsen meghazudtolta azokat, akik bukását jósolták. Őszintén hitt abban, hogy valóra tudja váltani álmát. Rendkívül inspiráló az a kitartás és eltökéltség, amellyel álmai útját követte. És bár lehetetlennek tűnt, Amundsen embereivel 1911. december 14.-én elérte a Déli-sarkot.

A klímaváltozás átalakítja a sarkvidékeket. Az átalakulás és a megváltozott határok újabb fenyegetésekkel járnak: most az Északi-sark néz szembe a kizsákmányolással. És ha meg akarjuk őrizni a bolygó eme ősrégi vidékét, magasra kell tennünk a lécet: lehetővé kell tennünk a lehetetlent.

Múlt éjjel brit kollégámmal, Ben Ayliffe-fel a norvég és a brit felfedező képeit tanulmányoztuk, amint az útra készülődtek. A képek, melyeken Scott éppen a később elhíresült motoros szánjait próbálja ki egy tavon, arra emlékeztetnek bennünket, hogy a legjobban kidolgozott terv is mennyire félre tud siklani. Ám a történelem nagy tanítómester, és miközben a sarkok védelméért folytatott utunk következő részét tervezzük, észben tartjuk a leckét. Nem azon versengünk, hogy ki ér oda előbb, hanem inkább összedolgozunk.

Biztosan vannak, akik szerint lehetetlen célokat tűztünk ki. De ha bármi remény van arra, hogy a föld klímáját csendesen őrző sarkvidéki területek ne csupán a múzeumok fagyott emlékeiként maradjanak fenn, hanem a jövő generációk számára is megismerhető, lüktető, élő ökoszisztémákként, akkor mindenképp meg kell próbálnunk, méghozzá lehetetlent nem ismerve.

 


1 komment

Címkék: klíma hajók sarkvidék greenpeace töri óra

A bejegyzés trackback címe:

https://greenpeace.blog.hu/api/trackback/id/tr73550185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.01.20. 10:43:23

valószínűleg 1911-ben még nem létezett olyan, hogy környezettudatosság, vagy legalábbis nem volt a közbeszéd része. hogy Amundsen mennyiben más ember volt mint a korábbi felfedezők, akik valószínűleg szintén tudat alatt, de inkább kapzsi kizsákmányolói voltak az új területeknek, álljon egy rövid epizód.
mikor Amundsen társai pusztán szenvedélyből vadászni kezdtek a parti jégen fekvő fókákra, parancsba adta, hogy egyetlen állatot sem ölhetnek le, ami nem élelmezési szükségleteik forrásaként szolgál.
expedíciója során több tonna felszerelést vitt magával a kontinensre, bár a mai gyakorlattal ellentétben ebből nem vitt mindent haza, most 100 év múlva egy a gleccser lábánál elhelyezett bádogdoboz az egyetlen látható tárgyi emlék ami utána maradt.
süti beállítások módosítása