Amikor szeptemberi utunkon a Jeges-tenger töredező jégmezőinek végtelen csillogását figyeltem, többször is eszembe jutottak a felfedezők, akik először vágtak át e tájon a föld megfagyott végein. Lélegzetelállító élmény volt számomra, mikor először érinthettem lábammal az úszó sarki jeget; aligha foghatjuk fel, milyen lehetett ez az élmény azoknak, akik a korábbi felfedező utak határait még messzebbre tolták. De legyen bármily gyönyörű, a végtelennek tűnő jég és víz birodalma igen zord is tud lenni – ahogy a legendás brit felfedező, Robert Falcon Scott kapitány is hangsúlyozta híres soraiban.
„Ha életben maradtunk volna, minden angol szívébe markolóan szólt volna elbeszélésem bajtársaim tántoríthatatlanságáról, kitartásáról és bátorságáról. Most e megmaradt jegyzetek, és tetemeink fogják elregélni azt.”
Társaira, Edward Wilsonra, Henry Bowersre, Lawrence Oatesra és Edgar Evansra célzott, akik vele vándoroltak a déli-sarkra vezető utolsó úton, és hozzá hasonlóan soha nem tértek vissza élve. Holttestükre csak később, 1912 novemberében találtak rá Scott naplójával együtt. És bár tény, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt Scott kapitánynak és csapatának a Déli-sarkra vezető úton - „a világ legszörnyűbb utazásán” - nem kellett számolnia azzal, hogy jegesmedvék bukkannak elő valamelyik jégtábla mögül – az Antarktiszon ugyanis nincsenek medvék -, meg kellett küzdeniük a hideggel, és az sokkal keményebb volt, mint amit messze északon valaha is tapasztaltak.
Több hetet utaztak egy olyan területen, ahol rendszerint mínusz 37 Celsius fok a hőmérséklet. Múlt évi északi-sarki utunk egyik estéjén hajónk, az Arctic Sunrise kényelmes étkezdéjében órákat beszélgettünk arról, micsoda jelentőségű utak is voltak ezek. Expedíciónk vezetője, Frida, aki sokkal többet tud a korai felfedezőkről, mint én, fáradhatatlan lelkesedéssel mesélt skandináv honfitársáról, Roald Amundsenről, aki végül megnyerte a Déli-sark eléréséért vívott küzdelmet. Ahogy e hatalmas tett évfordulójáról megemlékező blogbejegyzésében írja:
„Amundsent már nagyon fiatalon lenyűgözte a sarkvidékek világa. A hideg norvég éjszakákkal dacolva már akkoriban elkezdett nyitott ablaknál aludni, hogy erősítse szervezetét, és képessé váljon ezeknek a területeknek a felfedezésére. A fiú álmai végül egy olyan ember hősies expedícióivá dagadtak, aki először hajózott át az Északnyugati átjárón (1903-1906), száz évvel ezelőtt elérte a Déli-sarkot, és 1926-ban a Norge léghajón keresztülrepült az Északi-sark felett.”
Bár kétségkívül Amundsen érte el először a Déli-sarkot, Scott kapitány 400 új állatfajt fedezett fel az Antarktiszon, hatalmas jelentőségű tudományos felismeréseket tett, továbbá– ahogy Sir David Attenborough nemrégiben a BBC magazinban fogalmazott - a bolygónkról alkotott földtani elméleteket is alapjaiban változtatta meg.
Minden ismerősöm, aki csak járt a sarkvidékeken, szenvedélyes rajongással említi e lenyűgöző vidék szépségét és sokféleségét, és szenvedélyesen védelmezi is azt. Így biztosan az sem véletlen, hogy Robert kapitány fia – Sir Peter Scott – lett a modern környezetvédelmi mozgalom egyik alapító atyja. Ő az egyik alapítója a WWF-nek, és a Nemzetközi Természetvédelmi Uniónak (IUCN). És biztosan az sem véletlen, hogy Sir Robert fiaként szenvedélyes szívügye volt az Antarktiszt védelme az emberi kizsákmányolással szemben.
Ám az Antarktiszon jelenleg– az Északi-sarkhoz hasonlóan – drámai változás tapasztalható, melynek következményeit az egész világon érezni lehet majd. A világ egyik vezető sarkkutató intézménye, a Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC) szerint „[...] az Antarktisz tengeri jege fontos szerepet játszik a föld klímájának alakításában, hiszen megvédi az Antarktiszi összefüggő jégtakarót a hullámoktól, a melegebb hőmérsékletű vizektől és a melegebb levegőtől, amelyek meggyengíthetik a jégtakarót. Ám egyes helyeken az antarktiszi jégtakaró már nem olyan szilárd, mint volt. Eközben a bolygó másik végén a sarki tenger jege zsugorodik – 1979 óta 10 %-ot évtizedenként– ez pedig 72ezer négyzetkilométer csökkenést jelent évente! Mivel a sarki jégnek ekkora szerepe van az éghajlat stabilizálásában, azt mondhatjuk, hogy ez emberek millióit érinti igen nagy mértékben szerte a világon.
Scott kapitány nem sejthette, hogy szélesebb visszhangja lesz majd utolsó naplóbejegyzésének, de most, hogy a sarkokon a világ többi részét is fenyegető drámai változások zajlanak, utolsó szavai friss csatakiáltásként zengnek fülünkben, miközben a föld törékeny egyensúlyának megőrzéséért kampányolunk: „Az Isten szerelmére, gondoskodjatok szeretteinkről”.
(az eredeti blogbejegyzést írta: Joss Garman, Greenpeace, Egyesült Királyság, 2012. január 17.-én)
