Engem senki nem kérdezett meg, amikor jegyet vettem a moziba, hogy akarok –é film előtt reklámokat és filmelőzeteseket nézni. Arról sem kérdeznek meg, hogy kérek-é zsákszámra a postaládába akciós tájékoztatásokat, bomba árakról, kivételes kínálatról, s rendkívüli nyereményakciókról. S természetesen az otthoni tévézést sem kívánnám megszakítani autómárkák, intimbetétek és üdülési lehetőségek paradicsomi bőséget és hazugságszagot árasztó bevágásaival.
Ezekben a helyzetekben kimutathatóan rabolják az időmet és a figyelmemet, ami pedig az utcai reklámanyagokat illeti, a tiszta levegőt is: tán jobb, ha nem tudom, mennyi kivágott fa kell ahhoz, hogy e kéretlen, agyonfestett rikoltványtömeg rendszeresen ott éktelenkedjék a kapualjakban és az üzletek bejáratánál.
De a reklám csak a jéghegy csúcsa. Ez a világ – bár látszólag minden szegletében ki van kövezve demokráciával -, egy nagy, globális megnemkérdezés, minden polgára számára. Ha nem így lenne, akkor nem pusztulna föld, víz, levegő körülöttünk, hisz normális ember nem akarhatja tudatosan felszámolna saját életfeltételeit. És mégis ez történik. Lassan, alig-észrevehetően, szinte suttyomba. S ha ideig-óráig meg is úszhatjuk a dolgot, a jegesmedvék biztos, hogy nem ússzák meg. Ha nincs radikális változás, harminc éven belül elolvad a sarkvidéki jégtakaró.
Az idei reklámzabálók éjszakájának – most hétvégén volt – részeként, egy külön öko-zöld összeállítás is látható lesz. Ennek egyike a svájci greenpeace kétperces produkciója, amelyben egy jéghegy csúcsát véljük először látni, majd kiderül az igazság: egy elpusztult jegesmedve háta fehérlik a víz színe felett.(Itt van 3:25-től.)
Megrendítő ez a képsor, s meghökkentő a hozzá kapcsolódó felirat: A klímának szüksége van rád. Igen konkrétan a Te bosszúságodra, kiállásodra, kreativitásodra annak érdekében, hogy az emberiség hajója ne fusson rá a közelgő jéghegyre, mint annak idején a Titanic, abban a halálos versenyben, hogy ki szeli át hamarább az óceánt. A Titanic tragédiája (1912-ben) mintha jelezte volna közelgő világválságokat, amelyek az emberiség történetének legsötétebb századát eredményezték. Pedig az a hajó akkor a kor csúcstechnikáját sűrítette magában. S nem a technikával volt baj, hanem a szemlélettel, amely pusztulását okozta. Most sincs ez másképp. A technika kiváló. Világba jó. Mindenki a fedélzetre!
