Nemrég kezdtem a Greenpeace kötelékében és a rám bízott kampány ma hatalmas sikert könyvelhetel: a Shell tegnap bejelentette, hogy idén felfüggeszti Északi sarki olajfúrásait de csak azért, hogy felkészüljön a következő évi nagy bevetésre.
Számomra az Északi-sarkvidék elsősorban a jegesmedvék élőhelye volt sokáig . Nem tudtam ugyanis,
hogy az egyre fokozódó globális olajválság egyik legfontosabb színtere is egyben. Elképesztő, hogy
az emberiség legnagyobb katasztrófája, a rohamosan olvadó jégsapka és a gyorsuló klímaváltozás
hogyan válik a multinacionális halászati és kőolajipari cégek legnagyobb lehetőségévé. De az
aranylázhoz hasonlatos izgalom kissé idejét múlt: ma már a XXI. és nem a XVIII. században élünk,
közös kincseinket meg akarjuk és meg tudjuk védeni a privát érdekektől. A Greenpeace több millió
ember segítségével elérte ezt már 1998-ban, amikor az ENSZ a Déli Sarkot védetté nyilvánította
és 50 évre kitiltott onnan minden ipari tevékenységet. Az Északi-sarkvidék ökológiai jelentősége
sem alábecsülendő: Földünk klímájának egyik legfontosabb kiegyensúlyozója és a veszélyeztetett
jegesmedvék élőhelye a rohamosan olvadó jégsapka. A Greenpeace tavaly ezért tűzte ki célul a
Sarkvidék védetté nyilvánítását. És bár most sikert könyvelhetünk el, a háborút még nem nyertük
meg.
Ha valaki meglepődne ezen a hirtelen visszavonuláson, annak ajánlom, hogy tekintse át a Shell
2012-es „teljesítményét”: többek között két olajfúró hajója is zátonyra futott Alaszka partjainál,
és tavaly szeptemberben már egyszer bejelentette, hogy elhalasztja a további fúrásokat fél évvel.
Már a nemzetállamok kormányainak is feltűnt, hogy a Shell a magabiztos kommunikáció ellenére
is felkészületlen: az Európai Unió jogszabályt kíván hozni az extrém körülmények között folytatott
olajfúrások szigorítására, míg az USA kormánya egyenesen az olajcég engedélyeit vizsgálja éppen
felül. Minden PR ellenére az élet bizonyítja, hogy nincs olyan cég a világon, aki képes lenne
biztonságosan működni az Északi-sarkvidék zord körülményei és sérülékeny környezeti adottságai
között.
Nyertünk néhány hónapot, Földünk ’jégszekrénye’ és az ott élő veszélyeztetett fajok
fellélegezhetnek. A cél számomra azonban az, hogy ne a multi cégek stratégiáján múljon a jövő,
hanem rajtunk: meg kell győznünk az ENSZ közgyűlését arról, hogy az Északi-sarkvidéket nyilvánítsa
védetté és az ipari tevékenységtől mentessé.
Az ENSZ közel 200 tagállamának meggyőzése a cél, még idén tárgyalnia kell a közgyűlésnek ezt a
kérdést. A Shell most önként hátralépett. Vegyük hát célba az ENSZ-t, ahol nem részvényesek,
hanem a Föd lakói által választott államfők döntenek az emberiség jövőjéről.
