Kedves Gyászoló Család, Gyászoló Gyülekezet!
Rakonczay Zoltántól életem legnagyobb megtiszteltetését és egyben legsúlyosabb feladatát kaptam azzal, hogy azt kérte, én köszönjek el tőle a természetvédők nevében, aminek igyekszem teljes szívemmel, lelkemmel, szeretetemmel eleget tenni.
A hozzá legközelebb álló munkatársakkal egyetértettünk abban, hogy Rakonczay Zoltán a XX. század második felének egyik legnagyobb magyar egyénisége volt. A természetvédelem legnagyobb alakja. Ha egy fél évszázad múlva a magyar természetvédelemről beszélnek majd, egy név fog elhangzani, Rakonczay Zoltán neve.
A tettre kész, óriási energiával, határozott elképzelésekkel rendelkező fiatalembert 1972-ben bízták meg azzal, hogy teremtse meg a magyar természetvédelem intézmény rendszerét, és ő nagy lelkesedéssel, erővel nekilátott. Zseniálisan kitalálta, átlátta a feladat egészét, egy működőképes természetvédelmi rendszer kiépítéséhez szükséges minden lépést. Kiváló igazgatási és rendszerező szakemberként, egyedülálló diplomáciai érzékkel létrehozta a nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek hálózatát, a működéshez szükséges hatósági rendszert, a kezelőszervezetet, majd később a földvásárlásokkal megteremtette a nemzeti parkok hosszú távú gazdálkodásának feltételeit is.
Azt is látta, hogy az államigazgatási feladatok megvalósítása mellett nagy szükség van az egész társadalom bevonására ahhoz, hogy a természet védelme közüggyé váljon, és valóban hatékony legyen. Ezért kezdeményezte egy ezzel foglalkozó civil szervezet, a Magyar Madártani Egyesület létrehozását és ezért vállalata el a Természetbarát Szövetség elnöki tisztjét is, hogy az állami szervek és a civilek együttműködése az élővilág megőrzése érdekében minél harmonikusabb és eredményesebb legyen.
Rendkívül erős, karizmatikus egyéniség volt, akit mindenki vezetőként ismert el. Utolérhetetlen módon tudta főnöki és a személyes kapcsolatait együttműködtetni. Igen szigorú főnök volt, de egyben végtelenül kedves, együtt érző, szeretetteljes barát.
Bár örökké harcolnia kellett, a hozzá nem mérhetők folyamatos támadása ellenére tántoríthatatlan maradt. Lerázta magáról a gáncsoskodókat, felülemelkedett a konfliktusokon és rendíthetetlenül haladt tovább a kijelölt úton. Megszabta az egész apparátus számára az irányt, tudtuk, hogy jó célért dolgozunk, hogy merre tartunk, hogy mi a feladat, és a személyéből áradó hihetetlen erő a munkatársakra teljes biztonságot sugárzott. Boldogan és büszkén dolgoztunk.
Magával ragadó ember és rendkívüli előadó volt. Óriási tudásával, utolérhetetlen memóriájával, minden helyzetben felbukkanó elsöprő humorával nemcsak rengeteg hívet szerzett a természetvédelemnek, de a legkritikusabb helyzetekben is meg tudta nevettetni, jó kedvre tudta deríteni az embereket.
Nem volt és ma sincs még egy ember, aki úgy ismerte az országnak minden zugát, mint ő. És aki úgy ismerte minden munkatársát is! Tudta az összes természetvédelmi őr nevét és azt is kinek hány gyereke van.
Hatalmas tudását könyveiben, számtalan írásában és az egyetemi oktatásban is kamatoztatta és így generációknak adta át a természet szeretetét.
Bár magas pozíciókat töltött be, mégis közvetlen, puritán ember maradt, aki nem gyűjtött vagyonokat, nem követelt magának semmiféle kiváltságot.
Idős kora, betegsége ellenére, amíg járni tudott minden természetvédelemmel kapcsolatos rendezvényre, amire hívták!!!, elment.
Hogy mindez honnan eredt benne? Hogy mi volt az a hajtó erő, ami ezt a hatalmas munkabírást, elkötelezettséget, tudást, erőt, jókedvet adta?
A lénye legmélyéről áradó, sugárzó szeretet. A kicsik, a védtelen lények, a természet, a táj, az emberek, a munka szeretete. Örömmel, boldogan dolgozott.
Nemcsak felépítette a természetvédelem intézmény rendszerét, de lénye meghatározta a mi munkastílusunkat, a hozzáállásunkat, a mi lényünket is. Természetvédő generációk hivatástudatát, valódi hazaszeretetét határozta meg. Az, amilyenek mi természetvédők vagyunk, jórészt tőle ered. Még azoké is, akik nem is ismerték őt személyesen. Egyszer a sok miniszter közül, akivel együtt dolgozott, az egyik azt mondta: „Hamar rá kellett jönnöm, hogy a természetvédelemben mindenki Rakonczay Zoltán köpönyegéből bújt ki”. És ez így igaz. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattunk.
A hatalmas művét látva, ismerve, most itt a ravatala előtt azt hiszem, mindannyiunk nevében fogadhatom, hogy örök példaképként követjük őt. Minden erőnkkel, tudásunkkal, kitartásunkkal, szívünkkel, lelkünkkel azon leszünk, hogy amit Ő felépített és ránk hagyott, az fennmaradjon. Ígérjük: Ha elveszik, visszaszerezzük. Ha lerombolják, megmaradt darabjaiból újraépítjük!
Szeretett Zoli bácsink! Köszönjük a Sorsnak, hogy ismerhettünk személyesen és Veled dolgozhattunk! Köszönjük a hivatásunkat, köszönjük a kikövezett, megteremtett utat, amin járnunk kell! Köszönjük a hitet, az erőt és a kitartást, amit belénk neveltél! Köszönjük, hogy ilyen sokáig mellettünk maradtál és életed végéig segítettél minket! Köszönünk mindent nemcsak a mi, hanem az Általad óvott állatok és növények, az élővilág és a testedet hamarosan befogadó Földanya nevében is! Szellemed, lelked mellettünk marad.
Mindannyiunk őszinte tisztelete és szeretete kísérjen! Nyugodj békében!
(Rakonczay Zoltánt munkatársunk, dr. Rodics Katalin búcsúztatta.)
