A „peak oil”, azaz az olajhozam-tetőzés, ma már egy közismert fogalom, melyből megtudhatjuk, hogy rohamosan fogy az az idő, ameddig még lesz gazdaságosan kitermelhető fosszilis energiánk. Úgy látszik, ideje megismerkednünk, a „peak soil” kifejezéssel is, mivel a talaj és a termőföld is rohamos fogy és pusztul.
A Föld felszínét egy viszonylag vékony (átlagosan 15 centis) felszíni talajréteg borítja be. Ez a talajréteg hosszú földtörténeti korokon át jött létre azáltal, hogy az új talaj folyamatosan kompenzálta a természetes eróziót. Ám valamikor az elmúlt század során, az emberek és a háziállatok száma olyannyira megnőtt, hogy az erózió üteme immáron meghaladta a talajmegújulás sebességét.
A természetben a termőtalaj lassan alakul ki. Az elaprózódott homokkő, a lehűlt láva, a szél által lerakott homokszemcsék között néhány úttörő növény leereszti apró gyökereit, majd a legkülönbözőbb élőlények is otthonukká teszik ezt, s ezzel elindul egy igen összetett szerves folyamat. Az állatkák végterméke és alkalmasint elpusztult tetemeik által egy olyan ökológiai rendszer keletkezik, mely újabb és újabb tápanyagokat kínál a növényzet számára.
Az átlagosan 15 centiméternyi talajfelszín létrejöttéhez több tízezer év kell – elpusztítása viszont igen gyorsan véghezvihető. A Föld talaj-kialakulási tetőzése kb. 10 ezer évvel ezelőtt volt. Az új kőkorszak kezdete, vagyis a mezőgazdaság beköszönte óta azonban folyamatosan éljük fel az addig létrejött talajmennyiséget. Ellentmondásos módon – hisz mi emberek többek között ennek köszönhetjük fennmaradásunkat - a mezőgazdaság már önmagában roncsolja a termőtalajt, a tömeges ipari mezőgazdaság viszont már a teljes pusztulás lehetőségét hordozza.
Az ENSZ becslései szerint, jelenleg 10-20-szor olyan gyorsan tűnik el a hasznos talaj, mint ahogyan bolygónk képes azt megújítani. Eközben a népesség továbbra is exponenciálisan növekszik - 2050-re elérjük a 9.3 milliárdot. Tudunk-e közel 10 milliárd ember számára élelmiszert termelni?! A válasz igen kell hogy legyen, de bizonyosan nem a jelenlegi termelési, és fogyasztási szokások mellett. A világ számos helyén – különösen Észak-Kínában, Fekete-Afrikában, és Ausztrália egyes részein – nap, mint nap tűnnek el a megművelhető földek. A klimatikus viszonyok változása, a mezőgazdasági vegyszerek tömeges alkalmazása, és a földek túlhasználta folyamatosan sorvasztja a még művelhető földek mennyiségét. John Crawford, a Sydney-i Egyetem Fenntartható Mezőgazdaság Tanszékének vezetője szerint világszerte évente 75 milliárd tonna termőtalaj tűnik el, és mára a világ termőtalajának 80 százaléka mérsékelten vagy jelentősen erodálódott. Kínában az erózió üteme a természetes regenerációs képesség 57-szerese; míg Európában 17-szeres, Amerikában 10-szeres, Ausztráliában pedig 5-szörös a mutató. "Ha nem teszünk drasztikus lépéseket, a világ termőtalaja akár 60 éven belül eltűnhet" - hangsúlyozza Crawford. A termőtalaj-csökkenés következményei beláthatatlanok, ha ténylegesen bekövetkezne egy radikális talajpusztulás, akkor az olyan élelmiszerár növekedéshez, illetve olyan globális élelmezési válsághoz vezetne, amihez képest az eddigi olajválságot szúnyogcsípésnek tekinthetjük.
A talajról gyakran úgy gondolkodunk, hogy az „csak úgy van”, mindig is volt, mindig is lesz – nincs benne semmi különös. Gyakran elfejtjük, hogy a termőtalaj az emberi élet egyik alappillére, melynek megőrzése létkérdés (kellene, hogy legyen).
Összeállította: Csillag Gábor
