Az olcsó, és alacsony kibocsátású atomerőművekről szóló ígéret – melynek köszönhetően 31 új reaktort építettek az USA-ban – a retorikán és az engedelmességen nyugodott.
És általában véve is elmondható, hogy az atomenergia alapja az engedelmesség, nem pedig az átláthatóság. A köré fonódó retorika pedig igencsak elrugaszkodott a valóságtól, és már fél évszázada akadályozza a bölcs energiapolitika megvalósítását.
Az atomenergia képviselői számos államban nem képesek megmondani az igazat az ágazattal kapcsolatban – akár az ígéretekről, akár a veszélyekről legyen szó. Az ügyet támogató politikusok és tudósok sem jobbak. Igaz, hogy az atomenergia ellenzőinek túlzó retorikája is sok esetben inkább csak ködösít, de a támogatók „nehézfegyverzete” túltesz rajtuk.
A tíz éve készült tudományos és kormányzati tanulmányok igencsak alulbecsülték az újonnan épülő reaktorok költségeit, és túl optimistán ítélték meg a reaktorok szerepét a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az atomipar által szponzorált konferenciákon - teljesen megalapozatlanul – arról győzködték a vállalatok és a média képviselőit, hogy a munkapiac azonnali megélénkülése várható. A helyi csoportok a Kongresszusnál is mindent bevetettek, hogy több támogatást kapjon az ágazat.
Franciaországot és Japánt hozták példának, mint ahol nem görcsölik túl a dolgokat és – az USA-val szemben – nincs túlszabályozottság, ami lassítaná a nukleáris létesítmények építését. Sőt, azt állították, hogy ezek az országok megoldották a hulladéktárolás problémáját, mivel elkötelezték magukat a használt fűtőanyag újrafeldolgozása mellett.
Olykor egymásnak ellenmondó történetek is keringtek. Így az amerikai Kongresszusnak azt mondták, hogy az új engedélyezési folyamatok, illetve az új általános építési tervek annyira kipróbálatlanok, és a környezetvédők ellenállása annyira erős, hogy hitelgaranciákra van szükség, és ígí csökkenthető az adófizetők kockázata. Eközben azzal nyugtatták a Wall Street-et és az állami törvényhozókat, hogy sikerült teljes mértékben megszüntetni az emberek ellenérzéseit, majd rehabilitálták az olyan pénzelszívó projekteket mint mint a Shoreham, Seabrook, WPPSS (Washington Public Power Supply System), vagy a Midland, mely az amerikai nukleáris folklórban kb. a Mohácsi Csatának felel meg.
A reneszánsz mese majdhogynem ellenállhatatlannak bizonyult. 2009-re már 31 új reaktort akartak engedélyeztetni az Amerikai Nukleáris Engedélyeztetési Hivatalnál. Az új ígéretek mellé odaállítottak néhány – gyakran szakmai berkekben ismeretlen – áttért személyt, akik letették az esküt az atom mellett – és a lebutított sztorikra fogékony média (főként a televízió) be is dőlt ennek.
Ez a retorika ma már romokban hever. A javasolt 31 reaktorból összesen 4 van épülőben, és van még néhány, ahol az engedélyszerzéssel próbálkoznak. És ez érintett négy is reménytelenül gazdaságtalan, és csak azért épül meg, mert az építkezést irányító államok már nyakig benne vannak, és kitartanak – kerül, amibe kerül. 15 év óta először a már felépült reaktorokat is elkezdték bezárni, mert annyira gazdaságtalan a működtetésük.
De tovább nyomják a sódert. Az amerikai Energiaügyi Minisztérium nemrégiben elmondta, hogy a négy új reaktor „időben és a tervezett költségek szerint” fog megépülni. Ám a valóság az, hogy sem az eredeti időtervet, sem az eredeti költségterveket nem tartják, és arról sem vesznek tudomást, hogy ennyi pénzért ma már sokkal gazdaságosabban lehetne energiát termelni más eljárásokkal.
Mint mindig, amikor a bukás egyértelmű, az atomipar új tervekkel áll elő, amelyhez új ígéretek is társulnak (most például ugyanúgy esküsznek a kis moduláris reaktorokra, mint ahogyan egy évtizede a nagyokra). És a Kongresszus mindig talál néhány százmillió dollárt, hogy életben tartsa ezeket az álmokat.
Az atomipar könnyelmű ígérgetéseivel szemben áll a nemrégiben megjelent World Nuclear Industry Status Report (Világ Atomiparának Státus-jelentése)
Itt részletekbe menően bemutatják az atomenergia-ipar valós helyzetét eredményeit. A több évre visszanyúló jelentés sokkal pontosabb, mint az időnként egyenesen kínosnak mondható Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vagy a legtöbb érintett kormányhivatal jelentései.
A nukleáris reneszánsz mítosza pillanatok alatt elillan a jelentés jól alátámasztott tényeinek fényében.
Olcsóbb-e az atomenergia, mint annak alternatívái? Természetesen, nem. Milyen alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó alternatívák vannak? Ld. a jelentés 71. oldala. Növekedhet-e a gazdaság az atomerőművek építése által? Valóban eltúlozzák a fukusimai atomkatasztrófa következményeit? Lásd Fukusima fejezet….
Röviden: a nukleáris reneszánsz – vagy bárminek is hívják aktuálisan – mindig is néhány olyan reaktor működésére alapozott, ahol a kormányok a többletköltségeket a fogyasztókra, vagy általában az adófizetőkre hárította. A befektetői tőkét nem igen lehet átvágni. Az atomenergia esetében minden befektetőnek alaposan meg kell fontolnia a kockázatokat. Ők már ismerik azokat az információkat, melyek ebben a jelentésben állnak – ideje, hogy mindenki más is megismerje.
Forrás: guardian.co.uk