Greenpeace Magyarország

A Greenpeace Magyarország politikailag és anyagilag független környezetvédő szervezet, része a több mint 55 országban jelen lévő Greenpeace-irodák hálózatának.

Látványos, bátor és békés eszközökkel hívjuk fel a figyelmet a környezeti problémákra, és azok megoldásaira. Egy élhető és békés jövő érdekében dolgozunk itthon és a nagyvilágban.

Függetlenségünket és szabadságunkat az biztosítja, hogy nem fogadunk el támogatást államoktól, politikai pártoktól és cégektől. Működésünk kizárólag olyan magánszemélyek adományainak köszönhető, mint te!

Munkánkat a http://greenpeace.hu/tamogass oldalon keresztül támogathatod. Adószámunk: 18178883-1-42. Köszönjük!

Friss topikok

Víz is needs

2010.03.27. 09:45 Imádott Zerka

Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.

A földi élet alapja a víz.

A vízhiány az emberi biztonság három alaptényezőjét fenyegeti: az élelmiszer-termelést, a környezet egészségét, valamint a társadalmi és politikai stabilitást. A világ legkülönbözőbb részeiből származó bizonyítékok arra utalnak, hogy ezek a veszélyek reálisak.  

A vízháztartás fenntartható kezelése óriási lehetőségeket nyújthat az élet minőségének javításában, és a társadalom biztonsága szempontjából.

Míg emberek milliói szomjaznak, a nyugati, pénzorientált társadalmak polgárait évszázados, vásárlásra ösztönző marketing stratégiákkal veszik rá a palackozott, sokszor jóval szennyezettebb víz fogyasztására, mindeközben pánikkeltő kampányokkal megalapozzák a csapvízzel szembeni félelmet.

A videó magáért beszél..

 

 

 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete tesztjeiben összehasonlította  a hazai palackozott,és csapvizet, az analízisek eredményéről a greenfo cikkében olvashattok!

 


2 komment

Címkék: média technológia megoldások víz jó dolgok

A bejegyzés trackback címe:

https://greenpeace.blog.hu/api/trackback/id/tr371861480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FEszter 2010.03.28. 11:34:25

Wow, ez nagyon szuper volt. Nem ismertek véletlenül olyan honlapot, ahol a magyarországi települések ivóvízének minőségéről lehet pontos infókat szerezni? Vagy akár világszerte?...

CivilJutub.hu (www.civiljutub.hu) 2010.05.18. 15:17:40

Cikk a CIVIL VIDEÓMEGOSZTÓRÓL CIVILEKNEK
(főnök, munkatárs, szervezeti videós, szgépguru, egyesület, alapítvány, stb…)

AJÁNLVA :) ==>>>

Civil videómegosztó – interjú a főszerkesztővel

Másfél éve működik a világ egyetlen civil szervezetekre specializálódott videómegosztója. „A CivilJutub.hu-n készül a hazai civil szervezetek első videó-adatbázisa, melynek segítségével a szervezetek bemutathatják magukat és tevékenységüket a társadalomnak”, ez az egymondatos definíciója a civil videómegosztónak – tudtuk meg Nádor Tamástól, a CivilJutub.hu főszerkesztőjétől. Mire jó egy civil videómegosztó, hány civil videó terem egy hónapban, mit hibáznak el a „civil videósok”, hány egyesület, alapítvány „videómegosztózik” napjainkban, mit tervez 2010-re a civil videómegosztó – íme néhány a kérdéseink közül, amelyekre választ kaptunk interjúnkban…

- a 20 000 leütéses, TELJES CIKK linkje a www.civiljutub.info (a CivilJutub.hu civil videómegosztó szöveges kiszolgáló-oldala) honlapunkon =>>> www.civiljutub.info/index.php?option=com_content&view=article&id=78:civil-videomegoszto-interju-a-fszerkesztvel&catid=39:civiljutubhu-bemutatasa

- A cikk - Word-formátumban - egyben letölthető (link):
www.civiljutub.info/images/stories/letoltesek/civiljutub_sajtocikk_100330_VEG.doc

(FONTOS: A cikk szabadon terjeszthető, online, vagy papíros megjelenésre. Kérdés esetén, kérem hívja a 06 30 480 1145-öt, vagy küldjön e-mailt az adminisztracio (at) civiljutub.hu drótposta-címre. Külön megköszönjük, ha megjelenés esetén elküldi a megjelent cikk linkjét a jelzett e-mail címre  Köszönjük előre is!)

CIKK-ÍZELÍTŐ…. (avagy… így kezdődik az anyag)

– Van egy mondatos definíciója a CivilJutubnak?

– Nem fogtál meg, van, és így hangzik: a CivilJutub.hu-n készül a hazai civil szervezetek első videó-adatbázisa, melynek segítségével a szervezetek bemutathatják magukat és tevékenységüket a társadalomnak. Ezt egyébként a CivilJutub.hu Kézikönyvből (a videómegosztó használati útmutatója, a www.civiljutub.info honlapon található) loptam, remélem, nem perelem be magam érte 

– Mire jó egy civil videómegosztó, mi az értelme?

– 2008 októbere óta, másfél éve működtetjük a CivilJutub.hu-t. A lényeg, hogy egy NAGY CIVIL VIDEÓ-ADATBÁZIS KÖZVETÍTENI KÉPES A CIVIL GONDOLKODÁSMÓDOT, ÉRTÉKVILÁGOT – ez visszahat a társadalomra, visszahat a civil szervezetekre. A civil videómegosztó, mondjuk úgy, egy kétfenekű dob. Egyik felén a társadalom civil tudatosságának formálása érdekében verjük a tam-tamot, a másik oldalról pedig a civil szervezetek tevékenységének hatékony, villámgyors bemutatására alkalmasak a civil videók.
2000 óta dolgozom a civil szférában, sokszor szegezték nekem azt a kérdést, voltaképp mit művelnek a civil szervezetek. Sose tudtam ezt olyan gyorsan, érthetően megfogalmazni, bemutatni, mint ahogy ma tudom. Most elég azt mondanom annak, aki ilyet kérdez: nézzen meg pár videót a CivilJutubon, és akkor megtudja, mi mindent tesznek a civil szervezetek széles e hazában…

FOLYTATÁS A FÖNTI LINKEKEN, VAGY EGYBEN is LETÖLTHETŐ A CIKK, LD. FELJEBB… :)

ELÉRHETŐSÉG, ÜGYFÉLSZOLGÁLAT, CivilJutub.hu =>

=>> www.civiljutub.info/index.php?option=com_contact&view=contact&id=1%3Aciviljutubinfo-foszerk&catid=12%3Akapcsolat-kategoria&Itemid=53
süti beállítások módosítása