(A Washington Post cikke alapján. Előző rész ITT.)
Mesterséges körök
Amikor 1967-ben Okuboék ideköltöztek Tokióból, azt hitték, a vidéki idillbe érkeztek. Egy békés, vidéki, szilvafák által árnyékolt sétány végére építették fel házukat, négy tehénnel elindították vállalkozásukat, majd családalapításba fogtak.
Első gyermekük, Masahiko születése után azonban a Csendes Óceán és cédruserdős hegyek által határolt területet egy baljós felhő árnyékolta be: a TEPCO egy atomerőművet nyitott meg 6 mérföldre Minami Soma déli határától.
A TEPCO, és a kormány illetékesei folyamatosan „azt ismételték: biztonságos, biztonságos, biztonságos, de már az elejétől fogva kétségeim voltak” - emlékezett vissza Mineko Okubo. Az erőművet a főváros, Tokió ellátására építették, és Mineko elgondolkodott azon, hogy „ha olyan biztonságos ez az erőmű, akkor miért nem a tokiói elővárosok egyikében építették meg?”
Ma már tudja. Bár a 150 mérföldre lévő Tokióban is félnek a sugárzástól, de a város élete mégis a régi kerékvágásban halad tovább, míg Minami Soma elsorvad.
Minami Soma szenvedése a cunamival kezdődött, ami a településen 327 halálos áldozattal és további 1147 ember eltűnésével járt, de az elnéptelenedést végső soron a japán televíziókban ártalmatlannak tűnő térképek okozták: ezeken különböző körök láthatóak a Fukusima Daiichi erőmű körül, amelyek egyúttal a sugárzási veszély szintjeit is jelölik az adott körökön belül. „Mindenki láthatta, hogy a térképen vagyunk” mondta Motoo Okubo. Még a szükségmunkások, és a teherautósofőrök sem mernek bejönni a településre. A település nagyobb foglalkoztatói már teljesen kivonták dolgozóikat a zónából. Minomi Soma polgármestere, akinek területe már teljesen el van vágva Japán többi részétől, kétségbeesett internetes videó üzenetében kért segítséget: „Elszigeteltek minket. Az emberek éhezésre vannak kényszerítve…..Könyörgök, segítsetek.” Azóta az élelem lassan ismét beszivárog a térségbe, és a korábban makacs teherautósofőrök egy része ma már hajlandó az üzemanyagszállító járművekkel behajtani a városba.
A katasztrófa első napjainak riasztásai után egy hangosbemondós autó jelent meg Okuboék háza előtt, amely mindenkit sürgős gyűlésre hívott az Ishigami 1. Általános Iskolába. Mineko Okubo elment erre a gyűlésre, és bántó hírekkel érkezett haza: másnapra buszokat ígértek, amelyekkel elszállítják a környék lakosságát.
„Mire kellettek a buszok, ha elég volt elméletben az is, ha zárt helységben maradnak?” A család kupaktanácsot tartott, hogy eldöntsük, mit teszünk” – mondta Motoo Obuko. Ő személy szerint nem hagyta volna ott az állatait, és ebben 66 éves felesége is mellette volt.
Rutinból hiábavalóság
A napi rutinban keresve a biztonságot, a család mindhárom tagja mindennap kétszer megfeji a teheneket, ahogyan tették eddig is. Mineko Okubo most maszkot visel, fiával, és férjével ellentétben.
A feladat már teljesen gépies, és hiábavaló: senki nem fog a megtermelt tejhez nyúlni. Március 13. óta nem viszi el senki a tejet tőlük. A család napi néhány pohárral fogyaszt a tejből, illetőleg a kevés látogatónak forralnak belőle, ám ők jellemzően nem fogadják el. A többi a tehénpajta melletti lefolyócsőn csordogál. Kevés vigaszt nyújt a pazarlásra, hogy amióta a tehenek nem kapnak rendesen takarmányt, azóta csak feleannyi tejet adnak.
A farm, ami korábban milliós jövedelmet termelt, ma semmit nem tud felmutatni – miközben továbbra is fogyasztja az Okubo család energiáját, tartalékait. A csordát továbbra is etetni kell, a másik megoldás, az eladásuk azonban lehetetlen, mivel tiltják olyan állatok kereskedelmét, amelynél felmerül a gyanú, hogy sugárfertőzött. A csorda minden egyes tagja fejenként 7.000 dollárt ért az sendai-i állatpiacon, de „most már értéktelenek” – mondta Motoo Okubo.
A tehenek leölése sok pénzt megspórolna a takarmányozásnál, de ez lehetetlen opció: „Hová temetnénk el a maradványokat?” A szigorú japán szabályozás értelmében minden megölt tehenet át kell vizsgálni, hogy nem fertőzöttek-e, majd el kell küldeni egy másik város krematóriumába elégetni. A feladatot ellátó teherautók azonban a katasztrófa óta nem járnak Minami Somába.
Mivel félnek a csapvíz fogyasztásától, az Okubo család egy fúrt kútból szerzi be vízszükségletét, és reménykednek benne, hogy a kút elég mély ahhoz, hogy ne érje el a szennyezés – egy olyan reménykedés, amely elszállni látszik azóta, hogy a hatóságok Fukusima-Daiichiból sugárszennyezett víz szivárgását jelentették.
Saját magukban, és régi szokásaikban keresve a megnyugvást, az Okubo család hajnalban kel, hogy ápolja az állatokat, ahogyan 1967 óta mindennap teszik, szembeszállva egy olyan veszéllyel, amelyet nem látnak, ha kinn vannak. 3 tehenük született, és jelenleg az Okubo család egészséges: egy nemrégiben megismételt sugárzásvizsgálat tisztának minősítette őket.
„Az egész életünk kinn zajlik a tehenek tartásával” – mondta Mineko Okubo. „Ezt fogom csinálni, amíg meg nem halok.”
