A Lego – a legnagyobb játékvállalatok közül elsőként - ma bejelentette, hogy az erdőirtást ki kívánja iktatni a beszállítói rendszeréből. Ez azután történt, hogy a Greenpeace múlt hónapban kampányt indított, amelyben megpróbálja meggyőzni a játékipar képviselőit: többé ne használjanak az esőerdők kipusztításából származó csomagolást.
A Lego egy háromlépcsős tervet vázol fel a csomagoláshoz kapcsolódó erdőirtás hatásainak csökkentésére. Először is, csökkentik a csomagolás összmennyiségét, másodszor, minél több újrahasznosított anyagot használnak majd, végül pedig az összes farostot, beleértve az összes felhasznált nyers fát is, a Forest Stewardship Council (FSC) által jóváhagyott forrásból szerzik be. Azt is megerősítették, hogy nem vásárolnak olyan beszállítóktól, melyek érintettek az erdőirtásban. Ez azt jelenti, hogy az elhíresült Asia Pulp and Paper többé nem szállíthat a cégnek.
Ugyanakkor a többi játékvállalat, mint pl. a Barbiet gyártó Mattel, vagy a Transformers-t előállító Hasbro valamint a Disney ez idáig nem tett lépéseket, hogy kiiktassa az erdőpusztításból származó termékeket. Igen halovány válaszokat adtak azokra a vádakra, amelyek összefüggésbe hozták őket az esőerdők tönkretételével. Ezért sok kritika is érte őket.
A Greenpeace törvényszéki vizsgálattal bizonyította, hogy az olyan játékok csomagolása, mint pl. a Barbie vagy a Transformers, az indonéz esőerdőkből származik. A vizsgálat megerősítette, hogy a Mattel, a Hasbro és a Disney rendszeresen használják az APP által gyártott csomagolásokat.
Az erdőpusztító csomagolások ellen folytatott Greenpeace kampány június elején kezdődött, amikor két Greenpeace aktivista Barbie barátját, Ken-t idézve, szmokingban mászta meg a Mattel Los Angeles-i székházát, egy óriási feliratot lobogtatva: „Barbie, vége! Nem járok olyan csajjal, aki szerint az erdőirtás menő.”
Azóta több mint 250.000 hívás érkezett a Mattelhez, amelyben kérték, hogy álljanak át az erdőbarát csomagolásra. A Kennel készített „interjút” pedig már több mint egy millióan megnézték a Youtube-on.
Az erdőirtás Indonéziában zajlik a leggyorsabb ütemben. Az indonéz kormány becslése szerint több mint 1 millió hektár esőerdő tűnik el minden évben.
Az APP és a játékvállalatok, pl. a Hasbro és a Disney erdőirtásban játszott szerepéről további anyagokat találsz itt (angolul)