Nem titok, hogy Európa tengereinek valaha élettől nyüzsgő vizei ma már nem képesek ellátni hallal a kontinens valamennyi lakosát. Az EU-s kormányok és a halászati ipar már évtizedek óta tisztában van azzal, hogy több halat fognak, mint amennyit a tenger biztosítani tud, olyannyira, hogy maga az Európai Bizottság is elismerte: az európai halállomány közel 90%-a a túlhalászat áldozatává vált. Az is ismert tény, hogy a halállomány csökkenésével a halászati flották egyre messzibb vizek felé kalandoztak, hogy Európa végtelennek tűnő haligényét kielégítsék. Ma ott tartunk, hogy az EU-ban árusított hal csaknem fele az EU-n kívüli vizekről származik.
Európa legnagyobb flottáinak egyik fő célállomása Nyugat-Afrika, illetve annak partközeli vizei. Az Európához való közelség, és a tengeri élővilág gazdagsága miatt a világnak ez a része mindig is ideális volt a halászok számára. Az EU már egy jó ideje különféle partneri szerződéseket köt afrikai államokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy hajóival a jövedelmező területeken halászhassanak. Ez első pillantásra méltányosnak tűnik: az EU fizet az afrikai országoknak az erőforráshasználatért. De közelebbről nézve sajnos egyoldalúan torzult, méltánytalan valóság tűnik elénk. Nyugat-Afrika vizei már nem olyan élőlényekben bővelkedő tengerek, mint valaha. Ez a terület is a több évtizede folyó túlhalászattól szenved, amelyért leginkább a külföldi flották okolhatók! Az utóbbi jó 20 évben Oroszországból, Ázsiából és Európából érkező ipari – néha egész gyárnyi – méretű hajók serege özönlötte el Nyugat-Afrikát.
Ugyanakkor a nyugat-afrikai tengerpartok helyi közösségei egyre jobban függnek a tengerektől, mely megélhetést, jövedelmet, és egész egyszerűen táplálékot biztosít számukra. A Greenpeace óceánokért folytatott kampányának tagjaként európai és afrikai munkám során alkalmam nyílt arra, hogy csatlakozzam szervezetünk dakari csapatához, akikkel több halászközösséget is meglátogattunk Szenegálban, Mauritániában és a Zöld-foki szigeteken. Ott első kézből hallhattuk, és láthattuk is, micsoda árat fizetnek a túlhalászatért a helyi közösségek és az óceán maga.
Bárhová megyünk, a történet mindenhol ugyanaz: a helyi halászoknak végig kell néznie, ahogy az idegen vidékekről érkezett fenékhálós halászhajókkal fosztják ki a tengert. Emiatt nekik a partokról egyre távolabbi helyekre kell kihajózniuk, akár életük kockázatása árán is, hogy egyáltalán fogjanak valamit. Hálóikban pedig így is csak töredéke van annak, mint amit régebben fogtak. A külföldről jött fenékhálós óriáshajók feltúrják a tengerfeneket, egész élőhelyeket tesznek tönkre, és gyakorlatilag kiürítik a hasznosítható állományt.
Mivel jelenleg az EU Közös Halászati Politikájának gyökeres reformja van terítéken, melyre kb. évtizedenként egyszer kerül sor, ritka lehetőségünk nyílik arra, hogy ezt a reformot minél ütősebbé tegyük. E hatalmas átalakítás részeként fel kell hagyni a mértéktelen és pusztító halászati gyakorlattal – mind Európában, mind az Európán kívüli vizeken. Halhoz csak úgy szabad jutnunk, hogy közben sem az óceáni ökoszisztémák épségét, sem a helyi közösségek megélhetését nem veszélyeztetjük. 2011 elején nyugat-afrikai halászokat hívtunk meg Európa kilenc országába, hogy elmondhassák történetüket a döntéshozóknak, köztük a legmagasabb pozícióban lévő brüsszeli döntéshozóknak is.
Habár Szenegál 2006-ban formálisan már felmondta az EU-val kötött szerződését, az ország még mindig az ipari méretű flották okozta – korábbian, és jelenleg is folyó - túlhalászattól szenved. Múlt hónapban több mint 6000 aláírást gyűjtöttek Szenegál halászközösségeiben, hogy egyértelműen jelezzék kormányuknak: itt az ideje, hogy a jövővel törődjön. Védje, meg az óceánokat, és ne tegye a hatalmas külföldi flották martalékává!
Mindenközben európai csapatunk kiderítette, hány millió eurót öltek abba, hogy szubvencionálják a világ legnagyobb és legmodernebb halászhajóit – azokat a hajókat, amelyek részt vettek és vesznek a nyugat-afrikai vizeken folyó fosztogatásban. És amelyek veszteségesek volnának, ha nem élveznék az EU adófizetőinek nagylelkűségét!
Sajnos, mint a világ egyéb tájain, Nyugat-Afrikában túl sok hajó pályázik túl kevés halra– és ismét azok járnak legrosszabbul, akiknek a megélhetése csaknem kizárólag a tengerek sértetlenségén múlik.
Mégis van remény: Európa most átalakíthatja halászati politikáját oly módon, hogy biztosítja a valóban fenntartható, és mindenki számára méltányos halászatot, és közben nyeresége is marad. A tudósok szerint 80%-kal több hal volna tengereinkben, ha megfelelő módon irányítanák a halászati tevékenyseget.
Az EU-nak el kellene indulnia mind a halak, mind a halászat szempontjából fenntartható jövő felé. Ez - a rendelkezésre álló halállománnyal összhangban - a halászati flotta méretének csökkentését jelenti, amely során először a legkártékonyabb hajókat kellene kivonni a vizekről. A döntéshozók hallgassanak a tudósokra, és ne halásszanak többet annál, mint amit a tengerek elbírnak. Az EU változtassa meg a tárgyalási kultúráját a külföldi vizeken való halászattal kapcsolatban. Ne küldjék a legnagyobb hajókat Afrikába, hanem a helyben fogott és feldolgozott halat támogassa.
Végül, részesítsék előnyben azokat a kevésbé környezet-átalakító, illetve fenntartható halászatot, amelyek a tengerparti helyi közösségek számára nyújtják a legtöbb hasznot mind Európában mind Afrikában.
Menj föl a Greenpeace hazai weboldalára, és megtudod, hogyan segítheted az óceánokat és tengereket.
(Az eredeti blogbejegyzést írta: Farah Obaidullah, a Greenpeace International óceánokért folytatott kampányának tagja)
