Bunny McDiarmid blogjából
Július 10.-én volt 27 éve, hogy 1985-ben a francia titkosszolgálat elsüllyesztette a Rainbow Warriort az aucklandi kikötőben. Régen történt már, de minden évben ezen a napon tisztán emlékszem a részletekre a napról, az időről és Fernandoról. Ilyenkor visszaemlékezem arra, hogy mi történt Új-Zélandon, mi történt a Greenpeace-szel, hogy mennyire fontos volt ez akkor, és mennyi fontos még most is.
Ott voltam a Warrioron, mikor július 7.-én az aucklandi kikötőbe hajóztunk be. Zord, télies időjárás uralkodott, de így is számos csónak üdvözölt minket a vízen. Sok csónak közülük a Peace Squadron tagja volt, mely csoport mindig vízre száll és tüntet, ha egy nukleáris meghajtású vagy egy felfegyverzett hajó érkezik a kikötőbe. Most azonban egy közülük valót üdvözöltek.
Tisztán emlékszem rá, hogy a sötétedésben értük el a partot még alkonyat előtt. 12 és 4 óra között én őrködtem, és már akkor megéreztem Új-Zéland illatát, még mielőtt megláttam volna. Hét év után tértem haza, és egyben a Greenpeace tagjaként, mely még egy sokkal kisebb szervezet volt akkoriban, mint most. Ami 1985-ben történt a Warriorral, az tette a Greenpeace-t azzá, ami most valójában. A Rainbow Warrior atomellenes kampányt folytatott a térségben. A kampánynak az is része volt, hogy 360 rongelapi lakost segítettek áttelepíteni a Marshall-szigetekre, mert az USA atomrobbantási kísérletei miatt durván megnőtt a radioaktív szennyezés a sziget környékén. Meglátogattuk Kiribatit és Vanuatut is, mely országok a japánok ellen küzdöttek, hogy megakadályozzák őket, hogy az atomerőművekből származó radioaktív hulladékot a Mariana-árokba dobják.
Két hetet töltöttünk Új-Zélandon, hogy feltankoljunk, és megtervezzük az utunkat egyenesen Moruroa felé, ahol a franciák atomrobbantási kísérleteket hajtanak végre. A tervünk az volt, hogy megakadályozzuk a kísérleteket egy kisebb csónakflottával közösen. Új-Zélandról Moruroa-ra vitorlázni nem volt egyszerű feladat a tél közepén és az uralkodó széljárással szemben. Sok csónak számára ez egy egyhónapos kényelmetlen vitorlázást jelent. Sokan szabadságot vettek ki emiatt, maguk után hagyták a családjukat, hogy majd hónap végére hazatérnek.
A Csendes-óceán déli részét és Új-Zéland térségét szerettük volna radioaktív-mentessé tenni, és ami 27 évvel ezelőtt történt azon a hideg éjszakán a Rainbow Warriorral Új-Zélandon, annak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy ez meg is valósuljon. A francia kormány a titkosszolgálat egy csapatát vetette be csónakokkal, repülővel és robbanóanyagokkal felszerelve a célból, hogy a Rainbow Warrior soha többé ne hagyja el Új-Zéland kikötőjét. A búvárjaik az éjszaka közepén két bombát raktak a hajó oldalára, mialatt az emberek aludtak, figyelmeztetés nélkül felrobbantották azt. A robbanás négy perc alatt elsüllyesztette a hajót, melyen Fernando Pereira, a fotósunk életét vesztette.
Az eset megrázta Új-Zélandot és az egész világot. Tele voltak vele az esti hírek, és a reggeli röplapok, és még hónapokon keresztül a címlapokon szerepelt az esemény. Megváltoztatta az életünket és tanulnivalót adott számunkra.
Szörnyű tragédia volt mindenki számára, aki a fedélzeten tartózkodott, és a Greenpeace összes tagja számára is. A francia irodánkat be is kellett zárni az esetleges erőszakos támadások miatt. De persze a legnagyobb veszteség Fernando volt számunkra. A hajó pótolható, habár több volt számunkra, mint egy szimpla hajótest fadeszkákkal és vitorlákkal. A robbantás Új-Zélandot is megrémítette, felfogva ezzel, hogy mit tehet akár egy szövetséges ország is. Az elkövetkezendő napokban rengeteg felajánlás érkezett a Greenpeace számára, nem csak pénz, hanem hálózsákok, ruhák, élelmiszerek, fogászati ellátás, szállás stb. A Newmans autókölcsönző, mely cég a francia titkosszolgálatnak adott bérbe egy furgont (amelyikbe aztán elfogták őket), a Greenpeace adományozott két autót is több hónapos használatra.
A francia kormány nem értette, hogy miért volt sikeres ez a Greenpeace számára, ha ők az erőszakos utat válasszák arra, hogy elcsendesítsenek minket. A robbantás után jöttünk rá arra, hogy francia titkosügynök dolgozik önkéntesként az aucklandi irodánkban már hónapok óta a Warrior érkezése előtt, hogy információkat gyűjtsön és továbbítson. Az eset után könnyen válhatott volna a Greenpeace zárkózottabb és paranoidabb szervezetté, nem fogadva többet önkénteseket és megszüntetve az átláthatóságot. De mi nem ezt tettük. És továbbra is tartottuk magunkat az erőszakmentesség fogadalmához. Sőt még jobban megbizonyosodtunk arról, hogy az erőszakmentesség egy potenciális erő a pozitív változás elérésére. Tovább folytattuk a harcot a nukleáris fegyverek és kísérletek ellen, de most már a teljes világra kiterjesztve. Felébresztett minket, hogy milyen váratlan veszélye van annak, ha megpiszkáljuk a szörnyeteget. De azt is megmutatta nekünk, hogy meg is ütnek, akkor is folytatnunk kell. Évtizedes kitartó jelenlétnek, országok és szervezetek közös munkájának volt köszönhető, hogy betiltották az atomrobbantási kísérleteket.
Megtanultuk a leckét, ami nagyon hasznos ma is, mikor egy nemzetközi olajóriás elhatározta, hogy olajt fúr az Északi-sarkon és Új-Zéland partjainál. Emlékezni és újra elmesélni a történetet nem csak azért fontos, hogy sírjuk vagy nevessünk rajta, hanem hogy emlékezzünk rá, és adjon erőt számunkra folytatáshoz.
Forrás: a Greenpeace 'Making Waves" blogja.
