A Méhészet című szakmai folyóirat 2014. áprilisi számához küldött cikkünket érthető okokból, a terjedelmi korlát miatt a szerkesztőség a kikerülés előtt kénytelen volt lerövidíteni, és kivenni a cikk végi hivatkozásokat. A rend kedvéért itt közzétesszük az eredetileg elküldött szöveget.
2013. december 1-jén életbe lépett három neonikotinoid rovarölő szer uniós korlátozása. Vezető kutatóintézetek szerint a neonikotinoid rovarirtók állnak nagymértékben a világméretű méhpusztulások mögött. A Greenpeace által összegzett kutatások (Tirrado, 2013) bemutatták, hogy a neonikotinoidok szinte minden mezőgazdasági használatnál bekerülnek a növényekbe, és ez veszélyezteti a méheket. A szigorú szakmai ellenőrzésen átesett tudományos kutatások szerint ezek a vegyszerek például idegrendszeri és fiziológiai károkat okoznak a méheknek, nem is beszélve arról, hogy a dolgozó méhek táplálékszerzési képességeit megzavarják, illetve immunrendszerüket gyengítik. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA 2013) is megállapította, hogy ezen szerek kockázatot jelentenek a méhek számára. A csávázott magokból a hatóanyag a pollenbe, a nektárba és a guttációs cseppbe jut, ezzel károsítva a méheket. Az EFSA az EU-tagállamok szakértőinek véleményét tartalmazó értékelése szerint, csak olyan növények esetén szabad e hatóanyagokat használni, melyek nem vonzóak a méhek számára. A tagországok jelentős többsége támogatta a korlátozást, de minősített többség nem alakult ki – 15 uniós tagállam támogatta a korlátozást, 8 tagállam szavazott ellene és 4 tartózkodott. Ez alapján az Európai Bizottság döntött e szerek használatának részleges felfüggesztése mellett, és csak méhek számára nem attraktív növényeknél engedélyezték egyelőre a további használatot.
Sokszor elhangzik a hatóság, a VM, a vegyszeripar és a vetőmaggyártók részéről, hogy a növényvédő szer okozta mérgezések az összes méhpusztulás csupán 0,5-1, esetleg 5%-ért felelnek – ezért nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani a neonikotinoidok jelentette kockázatoknak. Ilyenkor az az érzésem, hogy a szakértők nem értik, vagy nem akarják megérteni a valódi problémát, hogy nem az akut mérgezési esetek miatt javasolta az EFSA korlátozni – és a Greenpeace széles körben tiltani – a méhveszélyes neonikotinoidokat, hanem a halálos mennyiségnél kevesebb, de a méheket mégis károsító szubletális, hosszú távú hatások miatt. Bár a most korlátozott neonikotinoidok nagyon toxikusak a méhekre, 3-5 nanogramm a félhalálos dózis (LD50), így elméletben az egy csávázott vetőmagon lévő hatóanyag is több mint 100.000 méhet tudna elpusztítani, de mégsem ez jelenti a fő veszélyt a méhekre nézve.
Számos szakcikkben, tudományos vizsgálatban dokumentált tény, hogy a most korlátozott neonikotinoidok már a csávázásra jellemző expozíció (pollen, nektár) esetén is jelentős mértékben lerontják a méhek immunrendszerének működését. Kutatások mutatták be a nosema miatti méhhalálozás mértékének jelentős növekedését neonikotinoidok jelentében (Alaux, 2010 és Vidau, 2011). Egy kutatás szerint továbbá, a klotinaidin károsítja a rovarok immunaktivitását, és elősegíti a vírusos patogének terjedését házi méheknél (Di Prisco, 2013). Egy kanadai vizsgálat pedig azt bizonyította, hogy ha a méhek neonikotinoiddal csávázott kukoricásról gyűjtenek, akkor megnő a vírusos megbetegedések száma (IAPV, BQCV, DWV); ráadásul ősszel több atka lesz a kaptárban, mint a kontrollcsaládoknál (Alburaki, 2013). Még a Bayer is a saját szórólapján írja – ahol termeszek ellen ajánl imidaklopridot –, hogy egészen kevés hatóanyag hatására már tönkremegy a rovarok saját védekező rendszere, és a termeszeket a természetes talajlakó gombák pusztítják el, melyek a szubletális mennyiségű imidakloprid hatására 10 000-szer veszélyesebbé válnak rájuk nézve (Bayer – Premise200SC). Magyarán biztosak lehetünk benne, hogy nagyon sok méhbetegség, nosemás, vírusos, atkás pusztulás hátterében a neonikotinoidok állnak.
Sok helyen leírták, a Greenpeace is összegezte (Tirrado, 2013) a Méhpusztulás című tanulmányban a neonikotinoidok egyéb szubletális hatásait. Nyilvánvaló, hogy sok kemikáliától az élőlények nem azonnal elpusztulnak, hanem, mint fent is bemutattuk, hajlamosak lesznek betegségekre, esetleg más módon károsodnak. A neonikotinoid kitettség több szinten okozhat élettani károsodásokat, melyeket többek közt a méhek fejlődési üteme, valamint a kaptársejtek torzulásai alapján számszerűsítenek. A neonikotinoidok megzavarják a méhek gyűjtési szokásait, ami a tájékozódást és a tanulást is befolyásolja. Ismert szubletális hatás a méhek táplálkozási viselkedésének megzavarása, a táplálkozást gátló vagy a szaglást csökkentő hatás révén. A neonikotinoidok emellett a tanulási folyamatokra (azaz a virágok és a kaptár felismerésére, térbeli tájékozódás) is jelentős hatással vannak. Ezen károsító folyamatok szinte kivétel nélkül a méhcsaládok károsodásához, rossz esetben pusztulásához vezethetnek.
A hatóság, VM által hivatkozott 0,5-1-5%-os halálozási arány tehát a szabálytalan használatból adódó, akut mérgezési esetekről szól, nem fed át jelen uniós korlátozással, és nem mutat semmit a neonikotinoidok szubletális, hosszú távú káros hatásairól. Vagyis a méhhalálozások sokkal jelentősebb részéért felelősek a neonikotinoidok, mint azt a hatóság, a minisztériumi és az vegyipar nyilatkozataiból következne.
Repkényi Zoltán és Rónai Anna cikkében („Csávában a hatóság?”) azt írják, hogy a különböző szerek együttes károsító hatásait kivizsgálják, ám ez csak akkor igaz, ha a hatóanyagok egy készítményben vannak alkalmazva. A gyakorlatban viszont a gazdák egymás után használnak különböző vegyszereket, azok együttes hatásait viszont nem vizsgálja a hatóság. Pedig egy átfogó egyesült államokbeli vizsgálat bemutatta, hogy átlagosan hétféle, különböző rovarirtó szert tartalmaztak az ott vett virágpor minták (Mullin, 2010.), és hazai felmérések szerint is a hazai méhek által hazahordott pollenben többféle rovarirtó és gombaölő szer is rendre kimutatható. Számos együttes hatás ismert: a nem méhveszélyes tiakloprid neonikotinoid például gombaölők jelenlétében akár több mint ezerszeresen méhmérgezőbbé válik (Iwasa, 2004); az EBI gombaölők és a neonikotinoidok, illetve piretroidok szinergikus hatásairól az EFSA-jelentés is írt.
Prof. Dr. Benedek Pál azt írja Csuja László cikkéhez írt kommentárjában, hogy nincs megfelelően tudományosan dokumentálva, hogy a neonikotinoidok felszívódnak a csávázott magból, és megjelennek a különböző növényi részekben. Ehhez képest számos magas szintű tudományos publikáció, valamint az EFSA 2013 év eleji jelentése is bemutatja, hogy amikor a csávázott vetőmag csírázni és nőni kezd, a neonikotinoid vegyületek szétterjednek a növények szárában és levelében, és az egész nedvkeringésében. Bonmatin és munkatársai (Bonmatin, 2005) francia szabadföldi kukoricamintákban mutattak ki imidaklopridot. A szárban és levélben átalgosan 4,1 mikrogramm/kg-ot, a hím virágban 6,6 míg a pollenben átlagosan 2,1 µg/kg volt a kimutatható vegyszer maradék Hasonló értékek korábban napraforgóban és repcében is kimutattak. A korábban említett egyesült államokbeli felmérés során is gyakran találtak a virágporban és a méhviaszban neonikotinoid szermaradványokat is, noha általában kisebb mennyiségben, mint piretroidokat. Ennek ellenére, az egyik virágpor minta kifejezetten magas imidakloprid szintet tartalmazott (Mullin, 2010). A padovai egyetem kutatói (Girolami, 2009) csávázott kukorica levél guttációs cseppekben rendre 10 mg/l feletti mennyiségben talált neonikotinoidot. Maximum 100 mg/l volt a tiametoxám és a klotianidin; 200 mg/l az imidakloprid koncentráció. A kutatók megállapították, hogyha a méhek elfogyasztották a guttációs cseppeket neonikotinoiddal csávázott kukoricán, akkor pár percen belül elpusztultak. Idén több guttációs csepp mérést végeztek Magyarországon is. A KÉKI hazai kukorica guttációs cseppjeit vizsgálta (Mörtl, 2013) félszabadföldi és laboratóriumi körülmények között. Ez utóbbi mintákban a kezdeti 160 ppm (mg/l) feletti értékben találtak klotianidint (Cruiser). A szerzők különösen aggasztónak tartják, hogy a félszabadföldi körülmények között végzett kísérletben még az ültetés utáni 56. napon is a levelek széléről gyűjtött cseppekben 371 ng/ml klotianidin volt mérhető, ami alapján kijelentik, hogy „a méhek esetében is a hosszú távú kitettséggel kell számolni”. A Greenpeace is végzett hazai guttációscsepp-vizsgálatokat (Simon, 2013), a szabadföldi csávázott kukorica (Poncho és Cruiser) esetén. A kutatás megállapította, hogy a kukoricanövény által kiválasztott guttációs folyadékban az érintett rovarölő szerek a szántóföldi permetezésnél engedélyezett, sőt akár annál jelentősebb hatóanyag-koncentrációban is jelen lehetnek (55 mg/l maximumérték). Kijelenthetjük, hogy az ilyen vegyszerekkel kezelt vetőmagokból kihajtott haszonnövények sarjadási cseppjei a méhek és más beporzók számára heteken át halálos dózisban tartalmaznak rovarölő szereket.
Sokan elfelejtkeznek arról a problémáról is, hogy ezen neonikotinoidok a talajban könnyedén sok, akár 4-5 évig is megmaradnak (Miles, 1993). A talajban felhalmozódó, lefolyó vizekkel az árokpartra jutó vegyszerek más méhek számára vonzó haszonnövényekben, vadvirágokban is megjelenhetnek. Így a méhek számára nem attraktív növényeknél történő, nem korlátozott felhasználás a továbbiakban is kockázatot jelenthet a beporzókra.
A hatóság és az növényvédőszer-gyártók is folyton arra hivatkoznak, hogy a létező legszigorúbb toxikológiai vizsgálatok után kerülhet egy-egy szer a forgalomba, ami tehát a piacon van az maximálisan biztonságos. Ennek tükrében meglepő, hogy miért derül ki folyton forgalomban lévő szerekről, hogy a korábban hit szintnél sokkal nagyobb a rákkockázatuk, károsítják a gyermekek fejlődését, a magzatokat, esetleg a méheinket. Ha olyan tökéletes lenne a rendszer, akkor nem lenne szükség jelen neonikotinoidok felülvizsgálatára, a fipronil betiltására sem. Az uniós elővigyázatosság elve alapján nem használhatnánk egy vegyi anyagot sem, amíg nem zárjuk ki annak káros hatásait. Jelen esetben eredetileg mégis úgy lettek engedélyezve ezen neonikotinoidok, hogy nem volt kizárva a káros hatás. Ráadásul a közelmúltban kiderült, hogy a gyártó cégeknek volt információjuk ezen anyagok rovarokra gyakorolt szubletális hatásairól, csak ezt elhallgatták. Én magam emlékszem, hogy több mint 10 éve milyen vehemenciával védték a hatóság és az ipar képviselői a mára már elfogadhatatlanul veszélyesnek ítélt anyagokat, mint az endoszulfán vagy az atrazin. Jelenleg pedig tömegével használunk az emberi hormonrendszert károsító (endokrin diszraptor) növényvédő szereket, pedig uniós rendelet mondja ki, hogy ki kellene az ilyen anyagokat vonni, és használjuk tovább a neonikotinoidokat is még számos területen, pedig egyértelmű a kockázatuk a beporzókra nézve. Sőt egy decemberben bemutatott EFSA-jelentés szerint még az emberi idegrendszer fejlődését is károsíthatják egyes neonikotinoidok.
Simon Gergely
vegyianyag-szakértő, Greenpeace
- Alaux, C, Brunet, J-L, Dussaubat, C, Mondet, F, Tchamitchan, S, Cousin, M, Brillard, J, Baldy, A, Belzunces, LP & Le Conte, Y (2010). Interactions between Nosema microspores and a neonicotinoid weaken honeybees (Apis mellifera). Environmental Microbiology, 12: 774-782.
- Alburaki, M,. Canada: NEONICOTINOID PESTICIDES AND VIRAL INFECTIONS: SYNERGIC IMPACT ON THE DEVELOPMENT OF HONEY BEE POPULATIONS BEE POPULATIONS APIS MELLIFERA IN QUEBEC; Apimondia 2013
- Bayer – Premise200SC szórólap:http://www.elitepest.com.sg/brochure/Premise_200SC.pdf
- Bonmatin, JM ; Marchand, PA ; Charvet, R ; Moineau, I ; Bengsch, ER ; Colin, ME (2005). Quantification of imidacloprid uptake in maize crops. Journal of Agricultural and Food Chemistry 53
- Az EFSA tudományos értékelése az imidakloprid, a tiametoxám és a klotianidin anyagokról (2013).
Imidakloprid: www.efsa.europa.eu/en/efsajournal/pub/3068.htm;
Tiametoxám: www.efsa.europa.eu/en/efsajournal/pub/3067.htm;
Klotianidin: www.efsa.europa.eu/en/efsajournal/pub/3066.htm - DiPrisco, G, Cavaliere, V, Annoscia, D, Varrichio, P, Caprio, E, Nazzi, F, Gargiulo, G & Pennachio, F (2013). Neonicotinoid clothianidin adversely affects insect immunity and promotes replication of a viral pathogen in honeybees. Proceedings of the National Academy of Sciene Early Edition. www.pnas.org/cgi/doi/10.1073/pnas.1314923110
- Girolami V, Mazzon L, Squartini A, Mori N, Marzaro M, Bernardo AD, Greatti M, Giorio C és Tapparo A (2009). Translocation of Neonicotinoid Insecticides from Coated Seeds to Seedling Guttation Drops: A Novel Way of Intoxication for Bees. Journal of Economic Entomology, 102: 1808-1815.
- Iwasa, T., N. Motoyama, J. T. Ambrose, and R. M. Roe. (2004). Mechanism for the differential toxicity of neonicotinoid insecticides in the honey bee, Apis mellifera. Crop Prot. 23:371-378.
- Miles (1993) Environmental fate of imidacloprid. www.cdpr.ca.gov/docs/emon/pubs/fatememo/imid.pdf
- Mörtl M, Juracsekné N J, Cseresnyés E, Fekete G, Fejes Á, Kereki O és Székács A (2013) neonikotinoid csávázószerek megjelenése a kukorica guttációs folyadékában, III.ökotoxikológiai konferencia előadás és poszter kötete; http://ecotox.hu/ecotox/hu/download/konf/motkonf2013.pdf
- Mullin CA, Frazier M, Frazier JL, Ashcraft S, Simonds R és Pettis JS (2010). High levels of miticides and agrochemicals in North American apiaries: implications for honey bee health. PLoS ONE, 5: e9754.
- Tirado R, Simon G & Johnston P (2013). Méhpusztulás Az európai beporzó rovarokat és a mezőgazdaságot fenyegető veszélyek, Greenpeace Research Laboratories Technical Report (Review) 01/2013 46pp. http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/511501/Mehpusztulas_Greenpeace_osszefoglalo_20130408.pdf
- Simon G, Huxdorff C, Santillo D és Johnston P. (2013) Dripping Poison (Csepegő méreg: tanulmány a kukorica guttációs folyadékában megtalálható neonikotinoid rovarirtó szerekről), Greenpeace Kutatási Laboratórium, – http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/388855/csepego-mereg-tanulmany-2013-12-16.pdf
- Vidau, C, Diogon, M, Aufauvre, J, Fontbonne, R, Viguès, B, Brunet, J-L, Texler, C, Biron, DG, Blot, N, El-Alaoui, H, Belzunces, LP, Delbac, F (2011). Exposure to Sublethal Doses of Fipronil and Thiacloprid Highly Increases Mortality of Honeybees Previously Infected by Nosema ceranae. PLoS ONE 6(6): e21550. doi:10.1371/journal.pone.0021550
