Szubjektív beszámoló egy VM-féle szakbizottsági ülésről
A Vidékfejlesztési Minisztérium hatósági és ipari képviselőkkel megtömött Növényvédelmi Bizottsága akár még hasznos fórum is lehetne a mezőgazdaságot érintő szakmai vitákra. Bizonyára lennének olyan témák, melyekben jó vita alakulhatna ki, ám a méhek esetében továbbra is egy „kormányzati tudományos álláspont” dominált a bizottság április végi kihelyezett siófoki ülésén. A tudományosan nehezen alátámasztható megállapításokat – például hogy az EU által korlátozott vegyszerek valójában nem károsítják a méheket – meglepő módon, és az európai méhészszervezetek álláspontjával szemben a hazai méhészegyesület (az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, OMME) is támogatta. Pedig igen sok zavaros kijelentést hallhattunk, folyamatosan keverték például a konkrét mérgezési eseteket a hosszú távú méhcsalád-károsodással; a hatóság igazgatóhelyettese pedig a neonikotinoidok okozta, sokszorosan dokumentált méhkárosodások helyett a mikrohullámú sugárzások miatt aggódott. A Syngenta agrárvállalat képviselője egyenesen GMO-pártisággal vádolta meg a Greenpeace-t.
A 21 tagú Növényvédelmi Bizottságban, melyet egy kormányrendelet hozott létre, rengeteg minisztériumi és hatósági tisztségviselő, valamint agrár- és vegyipari lobbista mellett helyet kapott az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), és – egyetlen zöldként – a Greenpeace képviselője is. Hatalmas előrelépés, hogy a vitába már nemcsak az anyagilag érdekelt feleket, hanem – az állami intézmények mellett – a környezetért és emberi egészségért aggódó zöld oldalt is bevonják. Egyetlen zöld szavazat azonban nyilván nem sokat nyom a latban, és azt sem nehéz elképzelni, milyen ellenkezéssel fogad egy ilyen testület bármilyen haladó zöld gondolatot. A bizottságban még a friss tudományos eredményekre való hivatkozásaink is végtelenül heves reakciókat váltanak ki a testület tagjaiból. Az április végi ülés hivatalos beszámolójából is bizonyára sok hasznos dolgot megtudhat az olvasó, de talán érdekesebb, ha szubjektíven összegezem a méhek és neonikotinoidok témájában zajló vita pikáns részleteit.
Az ülés Repkényi Zoltán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizottsági Hivatal (NÉBIH) méhekért is felelős ökotoxikológus szakértője neonikotinoid (új típusú, jelenleg méhveszélyessége miatt részben felfüggesztett rovarirtó szer) vizsgálataival indult, majd Tőkés Gábor igazgatóhelyettes adott egy „áttekintést” a neonikotinoidokról szóló vitáról. A Repkényi által bemutatott hazai vizsgálatok legfontosabb eredménye talán az volt, hogy neonikotinoidokkal csávázott növények virágzatából itthon is rendre kimutattak vegyszermaradványt. Bár repce esetén a 8 mintából csak egyszer, kukorica esetén a 8 mintából 7 esetben detektálták a szert. Napraforgó esetén a 6 mintából csupán egyben mutattak ki vegyszert, ám az összes mintát tekintve így is a 22 csávázott mintából 9-ben találtak neonikotinoid-maradványt. Ami számunkra még egy bizonyítéka annak, hogy ezek a szerek nem alkalmazhatóak biztonságosan.
Tőkés Gábor, a NÉBIH igazgatóhelyettesének előadása a multinacionális vegyszergyártók unalomig ismételt érveiből állt, de több pont mellett mégse mehetünk el szó nélkül. Tőkés újfent az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) által idézett, száznál is több tanulmány közül a Science folyóiratban megjelent (Henry, 2012) cikket kérdőjelezte meg, mégpedig a Syngenta kommunikációjából szedett érvvel, mely szerint nem reális, hogy egész nap szennyezett pollennel, nektárral találkoznak a méhek. Pedig a valóságban mégis előfordul, hogy a méhek napokig ugyanazon csávázott növénykultúrával beültetett földre járnak. A vitát persze itt nem fogjuk eldönteni, de ha a hatóság valóban nem lát elég bizonyítékot e szerek méhveszélyességére, akkor javaslom, nézzék át például az uniós korlátozást indokló EFSA-jelentést vagy a több mint 70 független tudományos kutatást összegző Greenpeace-kiadványt. Mindezen anyagok alaposan alátámasztják, hogy a neonikotinoidok a szabadföldre jellemző koncentrációban miként károsítják a méheket.
Tőkés előadásában megint elmondta, hogy a méhpusztulásért „elhanyagolható százalékban felelősek a növényvédő szerek, s ha minden növényvédő szert be is tiltanánk, akkor sem lenne javulás”. A NÉBIH igazgatóhelyettese tehát számos megbeszélés és vita ellenére sem érti, hogy a neonikotinoidokkal szembeni globális fellépés oka ezen szerek halálos mennyiségnél alacsonyabb (szubletális) mennyiség esetén jelentkező negatív hatásai: a méhcsalád legyengül, dolgozói kevesebb táplálékot tudnak gyűjteni, illetve könnyebben megbetegszenek, pusztulnak el méhbetegségekben (későbbi nozemás, vírusos betegségekben). Pedig az EFSA (Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság) is egyértelművé tette, hogy ezen szerek kockázatot jelentenek a méhekre. Hiába is interpretálja hát ezt gyakran a magyar hatóság/minisztérium és a vegyipar úgy, mintha az EFSA az adathiány miatt nem tudná eldönteni, hogy van-e kockázat. Tehát a Tőkés igazgatóhelyettes által bemutatott „Miért elleneztük a tiltásokat?” című dia teljesen irreleváns, akár a Bayer vagy a Syngenta is írhatta volna. Azt mutatta be, hogy az „összes méhcsalád 0,5-1%-a” pusztul el növényvédő szerek miatt, és „a méhpusztulások zöme egészségügyi hátterű (varroa atka, nozémás betegség)”. Nyilvánvaló, hogy a neonikotinoidok korlátozását nem a direkt pusztulások, hanem az úgynevezett szubletális hatások miatt javasolta az EU, a méhcsaládok hosszú távú károsítása, betegségekre való hajlamosítás miatt. Ezek szerint tehát valamilyen félreértésből vagy ki tudja, milyen érdekből vezérelve ellenezte a magyar kormányzat ezen vegyszerek tilalmát.
Tőkés Gábor előadása szerint „A pollenben és a guttációs folyadékban 1-10 ppb hatóanyag előfordulhat, de nem tisztázott ennek hatása szabadföldi körülmények között”, ami ebben a formában elég elfogult kijelentés, hisz a sok említett kutatás éppen azt mutatta be, hogy ilyen alacsony mértékű jelenlét mellett is fennáll károsodás. Pont azt állíthatnánk az elővigyázatosság elvének szellemében, hogy a pollenben és guttációs cseppekben előforduló szennyezés miatt nem állíthatjuk, hogy ez a technológia biztonságos. Az a következtetés tehát, hogy még ha van is neonikotinoid a pollenben, az „bizonyított méhpusztulást vagy károsodást még nem okozott”, erősen sántít, hiszen nem is volt erre irányuló vizsgálat hazánkban, a nemzetközi szakirodalomban viszont igen sok jel utalt ilyen hatásokra.
A magyar álláspontot alátámasztó részként szintén kiemelték, hogy „a neonikotinoidok bevezetése óta jelentősen nőtt a méhállomány, CCD-ről (a kaptárak elnéptelenedése – A szerk.) nincs szó”, amely érvelés csak azért hibádzik, mert egyrészt jelentős méhpusztulások vannak évről évre, másrészt a mesterségesen sokkal nehezebben pótolható lepke- és vadméhfajok száma egyértelműen jelentősen csökkent. Az ülésen fel mertem vetni, hogy a neonikotinoidra hasonlóan, de a varroa atkára nem érzékeny poszméhek valamint a lepkék is a kihalás szélére kerültek, a háziméhek száma pedig részben mégiscsak attól függ, hogy hányan és mennyi családdal méhészkednek. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése szerint az európai poszméhfajok 46%-ának fogy a népessége, és mintegy negyedük a kihalás szélére került. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése szerint pedig a mezei pillangófajoknak az elmúlt 20 évben a fele tűnt el Európából. A Syngenta képviselője ezt azonnal cáfolta, mondván hogy „méhbarát” programjuknak köszönhetően jelentősen nőtt hazánkban a poszméhek előfordulása.
Tőkés előadását azzal zárta, hogy „a tiltásból származó becsült kár 1 milliárd forint lehet, de mi az előnye?”, ami kérdés kétszeresen is ironikus, hiszen nemcsak a tiltás indokolt voltát nem veszi tekintetbe, de semmilyen érdemi szakmai számítást sem hoz fel arra, hogy ilyen összegű kár származna a tiltásból. Érdekes, hogy az ipar által bedobott, megalapozatlan adatok mennyivel többször köszönnek vissza a hatósági kommunikációban, mint a vezető szakmai lapokban vagy a tudományos közélet által elfogadott kutatásokban.
Az ülés alatt szétosztottam a Greenpeace méhpusztulás témájával kapcsolatos, több mint 70 tudományos kutatásról készített rövid értékelését, saját hazai szabadföldi guttációscsepp-vizsgálatainkat – mely bizonyítja, hogy a neonikotinoidokkal csávázott növényekből gyakorlatilag permetlé folyik –, és a különböző vegyszerek és patogének együttes hatásait bemutató összegzésünket. Felszólalásomban próbáltam hangsúlyozni az aktuális tudományos bizonyítékokat, és bemutatni az ipari érvek félrevezető voltát (lásd pl: Légből kapott tudomány: Hazugságok a Humboldt-jelentésben).
Ahogy Tőkés Gábortól, úgy Tóth Pétertől, az OMME képviselőjétől is rögtön megkaptuk, hogy teljesen egyoldalúan szemléljük a kérdést, és nem vesszük figyelembe a káros hatásokat cáfoló kutatásokat. Sajnos azonban cáfoló kutatást újfent nem mutattak be. Tóth Péter szavaiból ismét a vegyipartól megszokott érvek köszöntek csak vissza: azaz hogy az atkák és más patogének, valamint az ügyetlen méhészek és gazdák miatt van méhpusztulás. A Föld Barátai friss tanulmányában összegezte, hogy a végtelen tudományos bizonyíték ellenére a méhgyilkos szereket gyártó cégek mindig ugyanazzal a pár érvvel próbálják menteni a vegyszereiket, azaz hogy a fő probléma a varroa atka és más pathogének (nozema, vírusok), így azzal kell harcolnunk, és nem a neonikotinoidokkal. Arról persze a vegyszergyártók nem beszélnek, hogy miképp teszik a vegyszerek sokkal hajlamosabbá a méheket arra, hogy elpusztuljanak a kórokozók miatt.
Tóth Péter egy kanadai kutató, Mohamed Alburaki vizsgálataira hivatkozott, aki „semmilyen változást nem látott a neonikotinoiddal csávázott és az attól mentes területre járó méheknél”. Az OMME delegáltja csak arról az apróságról feledtkezett meg, hogy Alburaki a cikkében azt mutatta ki, hogy bár a neonikotinoiddal csávázott kukoricásról gyűjtő méhcsaládok tömege és fejlődése nem változott, a vírusos megbetegedések száma (IAPV, BQCV, DWV) megnőtt; ráadásul ősszel több atka volt a kaptárban, mint a kontrollcsaládoknál (Alburaki előadása az Apimondia 2013 konferencián).
A neonikotinoidot mentegető hangulat csúcsán Tőkés Gábor felvetette, hogy miért nem a mikrohullámmal, mobiltelefonokkal foglalkozunk, azok is sokak szerint pusztítják a méheket. Magyarán egyre erősödik bennem az az érzés, hogy a hatóság láthatóan nem tudományos érvek alapján, hanem valami egész más okból szeretné a neonikotinoidok megtartását.
Tóth Péter a Greenpeace-t egyoldalúsággal vádoló és a neonikotinoidokat védő prezentációja végén még bemutatott egy, a minisztériumi gépére már bekészített és korábban Tőkés által is felvillantott képsorozatot is, melyen bemutatta, hogy milyen egészségesek a neonikotinoiddal csávázott mezőkre járó méhei. Az OMME delegáltja ironikusan hozzátette, hogy talán a méhei nem olvasták a szakirodalmat. Tóth azonban elfeledkezett arról, hogy itt nem is szakmailag lektorált (peer reviewed), szaklapban publikált kutatásról van szó, nem egy tudományos tényről, hanem alapos méhészeti megfigyelésekről. Ismert, hogy a neonikotinoidok hatása sok szempontból kiszámíthatatlan, azaz nyilván nehéz egy-egy esetben szabadföldön az összefüggéseket kimutatni. Kicsit emlékeztetett ez az érvelés arra, mint amikor a dohányos lobbi egészséges 90 éves dohányzó nagypapával akarta cáfolni a cigaretta káros hatásait.
Már korábban is tapasztaltuk, hogy Tóth Péter tudományosan ellenőrzöttnek nem nevezhető megfigyeléseivel indokolta a magyar kormányzat a neonikotinoidok uniós korlátozása elleni fellépését. Tóth és Tőkés is többször hangsúlyozta, attól félnek, hogy károsabb anyagokkal fogják kiváltani a most korlátozott szereket. Ez két szempontból is kérdéses felvetés. Egyfelől több nem méhveszélyes helyettesítő anyag is a piacon van, és például a kukoricabogárral fertőzött Olaszország is úgy tudta kivonni ezeket a csávázószereket, hogy a gazdaságos kukoricatermelés megtartása mellett jelentősen visszaesett a méhek pusztulása, gyengülése. Másrészt az uniós növényvédelmi szabályozás éppen a nem kémiai alternatív módszereket ösztönözné, mint például az évszázados múltú vetésforgó alkalmazása. Nyilván ha az olyan hatalmas monokultúrák fenntartása a cél, mint a kukoricáé például, akkor továbbra is sok és káros vegyszert kell használnunk, de talán az országnak nem érdeke egy a környezetünket súlyosan károsító termelési mód fenntartása – mint ahogy rákkeltő anyagok gyártását sem engedjük. Azaz láthatóan egyelőre távol áll a felszólalók világától az az alapvető szemléletváltás, amire pedig halaszthatatlanul szükség lenne, ha nem akarjuk természeti környezetünket végérvényesen tönkretenni.
Simon Gergely a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője.
