Egyelőre a csernobili volt a világ legrosszabb civil atomkatasztrófája. Ám nem ez volt az egyetlen: az atomenergia története tele van balesetekkel, egészen a mai napig – a részleges leolvadásoktól a sugárzó szivárgásokon át a belső rendszerhibákig. A jelentések azt mutatják, hogy ezek a balesetek nem köthetőek egy adott időhöz, országhoz vagy reaktortípushoz, ezzel alátámasztva azt, amit a Greenpeace már évtizedek óta mond: az atomenergia eredendően veszélyes.

Komoly balesetek Csernobil óta, a „nyugati” típusú reaktorokban is:

Csernobil óta közel 800 jelentős szivárgási balesetet jelentettek hivatalosan a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek. Az ügynökség kialakított egy értékelési rendszert a problémák osztályozására, ez az INES . Ez egy 0-tól 7-ig terjedő skálán különbözteti meg és értékeli az eseményeket abból a szempontból, hogy milyen hatással vannak a lakosságra és a környezetre, illetve mely biztonsági és védelmi rendszerek sérültek.

Míg a csernobili katasztrófa az egyetlen, amelyik a legmagasabb, 7. fokozatú besorolást kapta, számos kisebb-nagyobb balesetet jelentettek hivatalosan:

Az 5. fokozaton eddig 1-et, a Three Mile Island részleges leolvadást jegyzik, ahol hűtési probléma miatt a reaktorban levő fűtőelemek körülbelül egyharmada megolvadt. TMI balesetet már most sokat hasnlítják a fukushimaihoz. 1979. március 28-án történt a  baj, a reaktor tönkrement, és az anyagi kár igen nagy volt.
    a 4. fokozaton 4-et, amelyek Japánban, Indiában, Belgiumban és Egyiptomban történtek;
    a 3. fokozaton 31-et, melyből 12 érintett atomreaktorokat; ezek 19 országban történtek, többek között Svédországban, az USA-ban, Kínában, Spanyolországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban, na és persze a magyarországi Pakson, 2003-ban.
    a 2. fokozaton 254-et, ebből 132 érintett atomreaktorokat 34 országban.

A csernobili katasztrófa az emberi hiba és a technikai üzemzavar kombinációja volt, és a magas besorolást kisebb szintű hibák sorozata miatt érdemelte ki. Hasonló minták figyelhetőek meg más történelmi balesetekben: mindig számos tényező összjátéka váltotta ki őket; a politikai és/vagy gazdasági nyomás az üzemeltetőn szintén gyakran játszott szerepet. Arról van szó napjainkig, hogy akkor lesz elég, azaz minél több profit az üzemeltetők szerint, ha a lehető legfolyamatosabban üzemel egy atomerőmű. Így előfordulhat, hogy nem jut elegendő idő a karbantartásokra, stb. Mivel az atomerőművek roppant drága építmények, amelyek többnyire csak valamilyen óriási hitelből, illetve állami támogatásokkal valósulhatnak meg.   S ezen hitelekhez, támogatásokhoz megvannak a kiszámolt törlesztőrészletek, amikhez pedig megvannak, hogy egyes években mennyi áramot kell termeljen s eladjon az erőmű. Ebből a szempontból érthető lenne, hogy miért nem akarnak “holmi apró-cseprő hiba miatt” a tulajdonosok illetve az üzemeltetők hosszú napokig, ne adj isten, hetekig,hónapokig állni egy erőművel, hiszen az ő zsebükbe megy a profit. Az esetleges balesetek, katasztrófák következményeit viszont tömegek szenvedik el. Sokszor pusztán a véletlenen múlik, hogy a kis hibák és zavarok óriási katasztrófához, vagy csak kisebb balesethez vezetnek-e. A következőkben a közelmúlt nukleáris baleseteinek számos példája olvasható, amelyek jóval Csernobil után történtek, és az ipar tanulhatott volna belőlük:

Davis-Besse (USA), 2002. március – az USA, a világ legnagyobb atomerőmű-flottájával rendelkező országa épp csak elkerült egy balesetet a Davis-Besse reaktorában 2002-ben. Kiderült, hogy a korrózió nagyon közel jutott ahhoz, hogy behatoljon a létfontosságú reaktortartályba – ez egy olyan baleseti forgatókönyv, amely végül a reaktor leolvadásához is vezethet. A tartályt rendszeresen ellenőrizni kellett volna, de a korrózió egy évtizedig észrevétlenül terjedt. A felelős munkásokat elítélték az ellenőrzési előírások és jelentések meghamisításáért.

Tokaimura (Japán), 1999. szeptember – Komoly baleset egy nukleáris fűtőanyag-gyártó létesítményben. Három munkás durván megszegte a biztonsági eljárásokat: 19%-os dúsítású uránt használtak az előírt 3-5%-os érték helyett, és 16 kg-nyi oldatot öntöttek a konténerbe, a szabály szerinti 2,4 kg helyett. Így az anyag elérte a kritikusságot, és egy irányíthatatlan nukleáris reakció indult be. Intenzív sugárzás keletkezett, amely nem csak a munkásokat, hanem a közvetlen környéket is érintette, ahol gyanútlan polgárok ezrei éltek. A cégnek legalább egy órába telt felismerni és beismerni a helyzetet, mielőtt értesítették a hatóságokat, és csak jó pár órával később kezdődött meg a háztartások kitelepítése. A létesítmény kerítésénél mért sugárzás a normális szintek 15 000-szeresét is meghaladták. A baleset körülményei hasonlóak voltak a csernobiliéhoz: a biztonsági előírások súlyos megsértése, emberi hibák sorozata, illetve a hatóságok és a lakosság azonnali értesítésének elmaradása a kockázatokról. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy a cég megkerülte az előírt technológiai eljárásokat, hogy felgyorsítsa a termelést, és hogy nem volt vészhelyzeti eljárás egy ilyen típusú baleset esetére, mert senki sem gondolta, hogy ilyen bármikor is bekövetkezhet.

Forsmark (Svédország), 2006. július – Egy atomerőmű közel került egy leolvadáshoz, üzemzavarok sorozatát követően. Egy erőművön kívüli rövidzárlat után a reaktor működéséhez (például a biztonsági rendszerekhez és a hűtőszivattyúkhoz) szükséges áramellátás elégtelenné vált, és az 1-es egység reaktora leállt.  Ám egy nagy atomreaktor még leállított állapotban is rengeteg áramot igényel a forró fűtőanyag aktív hűtésére, és a vezérlőrendszerek üzemben tartására. Ebben az esetben viszont a négy tartalék dízelgenerátorból eleinte egyik sem, s végül is csak kettő működött. Ez részleges áramszünetet okozott az erőműben, amely során az üzemeltetők azért küzdöttek, hogy a reaktort az irányításuk alatt tartsák, mivel sok mérőeszköz nem működött, és az vezérlőképernyők elsötétültek. 22 percükbe került, hogy a helyzetet újra a kezükben tudják tartani – ha ez tovább elhúzódik, leolvadás is történhetett volna. A Forsmark hajdani alkalmazottja, Lars-Olov Höglund azt mondta, hogy áram nélkül a hőmérséklet 30 perc után túl magasra nőtt volna, és a reaktor megsérülhetett volna. Sérülés esetén teljesen megváltozhatnak a ‘normál üzem, ill. a normal leállás, hűtés’ szerinti hőtermelődési, és egyéb paraméterek. Két órán belül megtörténhetett volna a leolvadás is. A Svéd Atomenergia-felügyelőség (SKI) ezt a határt 8 órára teszi 2 helyett. Az ezt követő ellenőrzések során azt találták, hogy más svéd reaktorok is hasonló problémával küzdöttek, amelyeket korábban nem vettek észre.

Kozlody (Bulgária), 2006. március – Egy modern nyomottvizes reaktornál a fűtőrudak több mint harmada beragadt és nem esett le, ami azt jelenti, hogy veszélyhelyzet esetén nem lehetett volna leállítani a reaktort. A hatóságoknak hónapokba került jelenteniük a balesetet, és megpróbálták lekicsinyíteni a súlyosságát. A bolgár nukleáris biztonsági hatóság korábbi elnöke, Georgij Kaszcsijev elmondta, hogy a baleset jelentősége ahhoz fogható, mintha „teljes sebességgel vezetnénk egy mozdonyt, működőképes fékek nélkül.” Persze egy óriási, ráadásul hasadó anyaggal teli mozdonyt képzeljünk el.

Sika (Japán), 1999 – A biztonsági rendszerek rutinellenőrzése során három fűtőrúd kiesett a reaktormagból, és irányíthatatlan nukleáris reakciót indított be. A vészrendszer ezután leállt, és az üzemeltetőknek kézzel kellett megoldaniuk a problémát, amely 15 percet vett igénybe. Mindez a fűtőelemek átrakásakor történt, amikor egy reaktortartály nyitva volt, ezáltal az ajtók tárva-nyitva álltak, így az esetleges sugárzás simán kiszivároghatott rajtuk keresztül. A balesetet szőnyeg alá söpörték, és csak 8 évvel később jelentették a nemzeti nukleáris felügyelőségnek.

Kasivazaki-Kariva (Japán), 2007. július – egy 6,7-es erősségű földrengés rázta meg a világ legnagyobb atomerőművét, amely hét reaktorból áll, és Japán nyugati tengerpartján helyezkedik el. A reaktorokat nem arra tervezték, hogy ellenálljanak egy ilyen erős földrengésnek, mivel a helyszínt nagyobb tektonikus törésektől mentesnek tudták, és így a földmozgások ilyen szintjét elképzelhetetlennek tartották. Az utak és az infrastruktúra megrongálódása miatt a tűzoltóknak több órába került a helyzetet az irányításuk alá vonniuk, és egy nagyívű veszélyhelyzeti kitelepítés teljesen lehetetlen lett volna. A károk az atomerőmű hosszú távú leállításával jártak, és számos reaktor a mai napig üzemen kívül van.

Az atomreaktorok új generációja még mindig nem biztonságos

Noha az atomreaktorok átestek némi korszerűsítésen Csernobil óta, a technológia balesetekre érzékenységének alapvető okai továbbra is ugyanazok: tervezési hibák, építéskor keletkezett hibák (amelyek lehetnek indirektek és direktek, csak hogy egy egyszerű példát említsük: spórolás az extra minőségi követelményű óriási beton és vasbeton szerkezetek megépítésekor, kevesebb vas, rosszabb beton alkalmazása, stb), váratlan technikai üzemzavarok, üzemeltetői hibák, az ipar egészének átláthatatlansága, gazdasági és politikai nyomás, illetve lehetséges természeti csapások, vagy akár terrortámadások.

Az atomreaktorok új, „harmadik generációja” elméletileg részben passzívan is biztonságos, de már itt is mutatkoznak a kudarc jelei. A francia EPR reaktorokat, amelyeket a franciaországi Flamanville 3-ba és a finnországi Olkiuloto 3-ba építenek napjainkban, 201-ben is, az új nukleáris technológiai áttörés zászlóshajóiként reklámozták. Ennek ellenére az Olkiuloto 3 építésének kezdete után 4 évvel a finn nukleáris biztonsági hatóság már több mint 3000 (három ezer, nem elírás) minőségi és biztonsági hibát azonosított. Az építési hibákon kívül a nukleáris szabályozó hatóságok számos országban adnak hangot aggodalmunknak már a reaktor tervrajza kapcsán. Ezen hibák némelyike megnövelheti egy komoly baleset kockázatát. Hasonló módon a legújabb tervezésű amerikai reaktorral, az AP1000-rel kapcsolatban is aggályok merültek fel – habár még nincs megbízható tapasztalat az építését illetően.

A tervezési és építési problémákon túl az új generációs atomreaktorok egy szempontból biztosan súlyos biztonsági kockázatot jelentenek, mert nagyobb mennyiségű sugárzást bocsáthatnak ki egy nagy baleset esetén páratlan méretük és a magas kiégésű fűtőanyagok használata miatt; mindkét módosítást a reaktorok gazdaságosságának növelésével indokolják