Most vasárnap az egészséges környezethez való esélyeinkről is szavazunk.
Minden parlamentbe készülő pártnak van annyi zöld szempontokból értékelhető ígérete, amit ha négy év alatt következetesen és keményen betart, akkor még radikális zöld szemszögből is dicséretre méltó ciklust zárhatunk. A hangsúly a keményen és következetesen van, hiszen ezek a zöld vállalások gyakran vaskos és kérlelhetetlen ellentmondásban vannak más, nagyobb lobbierőt képviselő ágazatoknak tett ígéretekkel.
Vay Márton írása a Hírszerzőn jelent meg.
Gondolkodási idő
Ha rajtam múlna, 30 napra növelném a kampánycsendet: az ember sokkal jobban tud mérlegelni, ha nem kiabálnak hülyeségeket a fülébe.
Ebben az esetben olyan szempontoknak is több tere maradna, mint hogy a vasárnap hozott döntésünk az egészséges környezethez, életkörülményekhez való esélyeinket is nagyban meghatározza. Ez messze nem a szép szavakat jelenti már, hanem a nagyon is kemény valóságot. Ma Budapesten minden harmadik gyerek asztmás vagy allergiás a szennyező anyagoktól, a budapestiek életéből átlagosan három évet vesz el a légszennyezés, mely országosan évente 16 ezer idő előtti ember haláláért felelős.
Az éghajlatváltozás következtében megnőtt időjárási szélsőségek már most milliárdos károkat okoznak elsősorban a magyar gazdáknak és a vidéknek, a Homokhátságon métereket esett a talajvíz az utóbbi tíz évben és konkrétan sivatagosodik. Az ENSZ jelentése szerint hazánk a harmadik az éghajlatváltozás hatásainak legjobban kitett országok sorában, ami –többek között - mindannyiunk pénztárcáját érzékenyen érinti az élelmiszeráraktól az energiaárakig számtalan ponton. Nem ragozom, világos.
Biztos vagyok benne, hogy ha szigorúan megnézzük hova vezetnek ezek a folyamatok, húsz év múlva visszatekintve nem lesz kétséges, mi a fontos. Az egészségünk értékének általában csak akkor vagyunk tudatában, amikor elveszítjük, s természetesnek tűnik amikor még megvan. Akárcsak az egészséges környezetnél. Megléte fontosabb most és még fontosabb lesz később, pláne a szokásos kampánycsetepaték témáival összevetve.
Vasárnap az az igazi kérdés, hogy kitől lehet okkal remélni: hogy a megújuló energiákat fogja terjeszteni a szénerőművek életben tartása helyett, hogy a minőségi hazai élelmiszertermelő kis- és középvállalkozásokat fogja támogatni, és nem a vegyszerekkel olcsósított tömegtermelést; aki képes lesz a jelentős lobbierővel rendelkező szennyező cégeket tisztább technikákra szorítani, aki versenyképes közlekedési móddá fogja fejleszteni a közösségi közlekedést, aki nagyarányú programokat indít az energiapazarló épületek felújítására, és így tovább. Aki nem csak papol minderről, hanem akiből ezt tényleg ki lehet nézni.
Mérlegeljük ezt is a hátralevő gondolkodási időben.
De nem mindenki egyszerű szavazóként néz a következő négy év elé: sokkal nagyobb felelősség nehezedik a képviselőjelöltjeink vállára. Minden parlamentbe készülő pártnak van annyi zöld szempontokból értékelhető ígérete, amit ha négy év alatt következetesen és keményen betart, akkor még radikális zöld szemszögből is dicséretre méltó ciklust zárhatunk. A hangsúly a keményen és következetesen van, hiszen ezek a zöld vállalások gyakran vaskos és kérlelhetetlen ellentmondásban vannak más, nagyobb lobbierőt képviselő ágazatoknak tett ígéretekkel.
A jelöltektől azt várjuk, hogy ellenzékben vagy kormányon, de legyen erejük következetesen és keményen, lépésről lépésre haladni a zöld úton, úgy ahogy ezt nálunk szerencsésebb országokban már természetesen és egyetértésben teszik. Hogy legyen erejük, bölcsességük és kitartásuk hosszú távon gondolkodni, felelősségteljes döntéseket hozni, mindezért akár konfliktusokat vállalni.
Ebben az esetben a magunk részéről biztosan ígérjük minden parlamenti résztvevőnek, hogy nem a Greenpeace tiltakozó akcióival, hanem a nemzetközi szakértői hálózatának, tanácsadó kutatóintézeteinek segítségül átadott anyagaival foglalkozhatnak. S hogy négy év múlva nem jobb híján és gyűlöletből, félelemből fognak elmenni az emberek szavazni, hanem büszkén, egy megkezdett, színvonalas, valóban mindannyiunk érdekében végzett munkát támogatni, jutalmazni.
Olyan jó lenne. Nem szégyellem, gombóc van a torkomban, ha elképzelem.
Egyedül rajtunk múlik, ezen a még épp hogy tízmillió emberen, és kicsit jobban azon a 386-on.
