A londoni Heathrow repülőtérnek bővítése először 2007-ben merült fel, majd vitatott körülmények között igent mondtak a beruházásra, amely magában foglalta többek között egy harmadik kifutópályának, illetve egy hatodik terminálnak a megépítését. A Heathrow a világ legnagyobb nemzetközi légiforgalmát lebonyolító reptere, így a beruházásra látszólag volt ok, a valóság azonban az, hogy az anyagi érdekeket ismét nagyobbra becsülik a döntéshozók, mint a civil jólétet.

Legfőképpen két okból lehet támadni a beruházást. Az egyik, hogy a Heathrow Londonhoz közeli elhelyezkedése miatt a város nyugati felén élők nem kicsit sínylik meg a folyamatos légiforgalmat, melynek eredményeképpen csúcsidőben 55 másodpercenként szállnak le és fel a repülőgépek, ráadásul a nyugati széljárás miatt többnyire kelet felől érkeznek, így az egész városon átrepülnek. Az évente 67 millió utas több, mint félmillió járatot eredményez, a repülőtér kihasználtsága 98%-os. A harmadik kifutópálya tehát megakadályozhatná a folyamatos késéseket, és nyilván több járatot is eredményezne, becslések szerint 40%-al nagyobb forgalmat. Az egyik legnagyobb botrányt pedig az okozta, hogy a területhez közel fekvő Sipson városában előreláthatóan 2000 ember veszítené el a munkáját, melyre a BAA (a szervezet, amely tulajdonosa többek között a Heathrownak is) vezérigazgatójának az volt a reakciója, hogy "minden beruházásnak vannak jó és rossz következményei".

A közvetlen hatások mellett természetesen az éghajlatváltozással is számolni kell, amihez nagyban hozzájárul a légiforgalom. A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy a Heathrow-ra érkező, és az onnan induló gépeknek a nagy része koránt sem repül teljes kihasználtság mellett, ezt a problémát azonban nem próbálják orvosolni. A Delta, a British Airways, a bmi és a BMed is azok közé a légitársaságok közé tartozik, amelyek direkt repültek üres gépekkel, hogy ne veszítsék el a helyüket a Heathrow-n. A "ghost-flights"-ra (avagy szellemjáratokra) keresztelt jelenség, avagy az üres járatok problémája egyébként nem korlátozódik a Heathrowra, sőt, például az amerikai belföldi járatokra fokozottan érvényes. (Arról nem is beszélve, hogy London kedvező elhelyezkedése és a vasúthálózat fejlettsége mellett kevés szükség lenne belföldi, vagy brüsszeli, párizsi, amszterdami járatokra.) 

A Greenpeace kampánystábja egyébként egy remek ötlettel állt elő, melynek lényege az volt, hogy a beruházók előtt felvásárolnak egy nagyobb területet a kifutópálya helyén, és azt felosztják több ezer kis parcellára, majd eladják magánszemélyeknek. Az ötlet meg is valósult, ma több, mint 80.000 ember birtokol egy kis földrészt a Heathrow mellett, vagyis ha sor kerülne az építkezésre, akkor egyenként kellene leülni tárgyalni minden egyes tulajdonossal. 

Alistair McGowan a tervezett harmadik kifutópálya helyén.

A tervet 2010 május 12-én lefújta az új koalíciós kormány, reméljük a beruházás terv is marad. A sikerességhez egyébként nagyban hozzájárult az is, hogy politikusok és hírességek is becsatlakoztak a projektbe. Nem ez az első alkalom, hogy ezzel a módszerrel akadályoznak meg egy beruházást Angliában, a '80-as években a Friends of the Earth nevű szervezet állította le egy autósztráda megépítését, melyet végül alternatív útvonalra térítettek.