Két hónapnyi vendégeskedés után könnyes búcsút vettünk a Karboszaurusztól, és Ő hazatért szülővárosába, Hamburgba. Több, mint 1300 kilométert tettünk meg, 18 órát utaztunk, hogy visszaszállítsuk, és ha már ott voltunk, körbevezettettük magunkat Európa legnagyobb Greenpeace-központjában is.
A hamburgi Greenpeace-központ tiszteletet parancsoló méretű épületében az embernek néha az az érzése, hogy egy gyárban jár. Óriási hangárok, műhely, raktár és számos iroda található a központi épületben. A központnak saját kikötője van, ahol a veterán Beluga hajó van kikötve. Ezt már nem használják, helyette utódja, az egyszerűen csak Beluga II névre keresztelt hajó szeli a tengereket.
A kis kikötő mellett található a gumicsónakok elhelyezésére szolgáló épület. Ezek a gumicsónakok már-már hajókkal vetekedő méretükkel igen impozáns látványt nyújtanak.
Alkalmi idegenvezetőnktől (aki egy nagyon kedves bácsi volt...igazi Greenpeace-apó) nagyon sok dolgot megtudtunk a központ működéséről. Több kamionjuk, hatalmas konténereik, targoncáik és egy óriási darujuk is van. Ennek megfelelően kevés dolog van, amit ne tudnának megvalósítani.
Érdekes látványt nyújtott a központ tetejéről az éjszakai látkép. Ameddig a szem ellát, Hamburga óriási iparnegyede terül el, millió csatornával, vonatsínnel, autóúttal. A központ mellett közvetlenül hatalmas silók, gyárkémények és sokemeletes irodaépületek. Egyik greenpeace-es, Mirko mesélte nekem, hogy azért jó, hogy pont itt van a központ, mert így a nagy iparvállalatoknak folyton az az érzésük, hogy a Greenpeace rajtuk tartja a szemét. Szó szerint.
A központ egyik oldalán több emelet magasságban napelemet helyeztek el, tetejére pedig egy szélerőművet is felszereltek. A irodákban több helyen is olyan asztalokat láttunk, melyek újrahasznosított anyagokból voltak megépítve. Ennek köszönhetően nem tudtunk felfedezni két egyforma asztalt. A továbbiakban beszéljenek a képek helyettem :) Egy képet kifejezetten Fókának küldök, és persze mindenkinek aki szereti :)