A nukleáris hulladékot az atomipar hat évtizede termeli, hat évtizede igéri, hogy rövidesen kitalálják a megoldást.

A nagy aktivitású hulladékot 3-400 ezer évig kell a bioszférától szeparáltan tárolni, hogy se földrengés, se árvíz, se bombázás, se rafinált rossz szándék kiszabadítani, hozzáférni tudjon ebben az általunk könnyen átlátható és kockázataiban felbecsülhető időszakban. Tesztmegoldások vannak, Skóciában, Amerikában azokat is felfüggesztették, mert annyira drágák voltak. Az egyik legjobban kinéző teszt Németországban volt, ahol egy hétszáz méter mély sóbányában tárolták volna őket.

Nemrég kiderült, hogy az se vált be. A víz betört a tárnákba, a hulladék elkezdett szivárogni, amit a víz kimosott, és most visz, isten tudja hova. A 160 valahány ezer hordót ki kell onnan venni, és keresni neki új helyet. Ennek a költsége 3 milliárd euró körül lesz, amit természetesen az adófizetők állnak, mert a nukleáris iparnak esze ágában sincs.

Hova vigyék?

Be tudná valaki fogadni őket a következő 400 ezer évre?