A Mélyzöld Rex Weyler havi rovata az aktivizmus és a környezetvédelem gyökereiről, illetve a Greenpeace múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az alábbi szöveg a szerző magánvéleményét tükrözi.
[folytatás]
Az évtizedek során az ökológusok és környezetvédőknek rengeteg dologban igazuk volt. Íme néhány példa:
A mérgek használata nem tervezett következményekkel jár: Rachel Carsonnak igaza volt. A DDT és egyéb biocidek túlhasználata megölte a vadvilágot, károsította az emberi egészséget, és aláásta a járványvédelmet az ellenálló rovarok megteremtésével. A Phillip Morris dohánycég által pénzelt PR-kampány gúnyt űzött Carsonból. Ezalatt a DDT használata kiterjedt a mezőgazdaságra. A világ a malária rövid visszaszorulásának lehetett szemtanúja, amit a DDT-nek ellenálló szúnyogok és egyéb járványok visszatérése követett, amire Carson előre figyelmeztetett. 1969-ben az Egészségügyi Világszervezet Közgyűlése elismerte, hogy a DDT nem alkalmas a malária felszámolására.
Ólmozott benzint reklámozó amerikai hirdetés 1927-ből (forrás)
Az ólom, higany és egyéb nehézfémek mérgezőek: 1923-ban a General Motors és a Standard Oil (többek között az ExxonMobil és a Chevron jogelődje) bevezette az ólmozott benzint. Alice Hamilton, a Harvard toxikológusa figyelmeztette őket a közegészségügyi veszélyekre az Amerikai Orvosi Szövetség folyóiratában. A GM és a Standard Oil PR-kampányt indított, bemocskolta Hamiltont, és meggyőzte a New York Timest, hogy közzétegyék: „a lakosságot érintő kockázat nem mérhető”. Ezalatt az ólmozott benzin idegmérgező hatása szellemi hanyatlást, őrültséget, antiszociális viselkedésmódot, rosszullétet és halált okozott a lakosság körében. Az Egyesült Államok 1995-ben, 70 évvel Hamilton figyelmeztetése után betiltotta a mérgező benzint, így az olajcégek máshol kezdték el árusítani azt. Végül Afrikában is betiltották 2006-ban. Hamiltonnak igaza volt; a GM és az Exxon tévedett. Milliók szenvedtek. A higany és egyéb nehézfémek okozta hasonló mérgezések áldozatok ezreit szedték.
A sugárzás öl: A Channel 4 igyekezte bagatellizálni a csernobili atomkatasztrófa egészségügyi hatásait, de ahogyan az ökológusok és orvosok figyelmeztettek, az ionizáló sugárzás DNS-rongálódást, mutációt, replikációs hibákat, korai öregedést és sok különböző típusú rákot, például leukémiát, pajzsmirigy-, máj-, tüdőrákot és mielómát okoz. Huszonnyolc Csernobilnál mentést végző munkás halt meg sugárbetegségben. Orvoskutatók kapcsolatot fedeztek fel a csernobili sugárzás és 1800 pajzsmirigyrákos eset között. A sugárzás további ezreket ölt meg. Hogy mennyit? Nem a környezetvédők feladata, hogy az atom mentegetői után számolgassák a halottakat. Egy halott is túl sok. A sugárzás öl. Igazunk volt.
A CO2 felmelegíti a bolygót: Svente Arrhenius svéd fizikus 1896-ban bejelentette, hogy a szénhidrogének égése felmelegíti a bolygót. Úgy becsülte, a szén-dioxid-szint iparosodás előtti szintjének megkétszerezése 5 °C-os hőmérséklet-emelkedéssel jár. A jelenlegi becslések 3 és 7 °C fok közé teszik a növekedést, a sikeres mitigációs és visszacsatolási tényezőktől függően. Arrheniusnak igaza volt. Az ökológusoknak igaza volt. A Greenpeace először 1979-ben adott hangot aggódásának. Ezalatt az olajcégek kampányokat pénzeltek ennek az egyszerű, fizikai tudománynak a megcáfolására.
Az ökológia törvényei: 1970-ben a Greenpeace közzétette első ökológiai kiáltványát, a Kölcsönös függőségi nyilatkozatot. Azt gyanítottuk, hogy a következő évszázad harca az emberi vállalkozások és a természet szabályainak egyesítése lesz. A nyilatkozat három „ökológiai törvényt” tartalmaz: a kölcsönös függőséget, a sokszínűség általi stabilitást, valamint a fogyasztási korlátokat. Elnézést a szerénytelenség miatt, de igazunk volt akkor, és még ma is igazunk van.
Kölcsönös függőség: A különböző létformák mindig egymásra lesznek utalva. Együtt fejlődünk és együtt élünk túl, összetett, dinamikus ökoszisztémákban. Ragadozó és zsákmány együttműködnek a genetikai folyamatban; egy élőhely élőlényei megosztják tápanyag- és energiakörforgásaikat. Gregory Bateson ökológusnak igaza volt, hogy az evolúció „túlélő egysége” nem az egyed, nem a faj, hanem egy ökoszisztéma fajai.
Sokszínűség általi stabilitás: Egy ökoszisztémában a fajok sokszínűsége dinamikus homeosztázisban biztosítja a stabilitást. Ökológusok és természettudósok – Rachel Carson, Edward Wilson, Yvonne Baskin és mások – az 1960-as évek óta figyelmeztettek a fajok kipusztulásának kockázatára. Norman Myers az 1970-es években kiszámolta, hogy az ember okozta kihalási arány százszorosa a természetesnek. Kevesen hallgattak, és a társadalom válasza elégtelennek bizonyult. 2000-re az arány elérte az ezerszerest, mára pedig a tízezerszeres határt ostromolja. Myers arra is figyelmeztetett, hogy az élőhelyek elpusztítása csökkentette az evolúció képességét az új fajok teremtésére. Az emberi tevékenység jelenleg a legnagyobb diverzitás-összeomlást okozza a 64 millió évvel ezelőtti meteorbecsapódás óta, gyengítve a bolygószintű ökológia egészét.
Fogyasztási korlátok: Még mindig ez a legzavaróbb ökológiai törvény a társadalmunk számára. Az ipar kapitányai és fizetett tudósaik tagadják és kigúnyolják ezt a gondolatot, de attól még teljes mértékben igaz marad. Véges bolygón élünk. Semmilyen élőhely semelyik faja nem nőhet örökké. Donella Meadowsnak és társszerzőinek igaza volt A növekedés határaiban 1972-ben, az ezzel a címmel kiadott könyvben. Szemtanúi vagyunk a romló termőföldek, kiszáradó víztározók, az erdőpusztulás, a globális felmelegedés és a kimerülő erőforrások bizonyítékainak.
Olajhozam-csúcs: ökológusok és geológusok évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek az olaj kimerülésére. M. King Hubbert geofizikus 1956-ban írta le a jelenséget. Szinte teljesen figyelmen kívül hagyták. Az egy főre jutó globális olajcsúcsot 1979-ben értük el, és most jutottunk el az abszolút csúcshoz – épp, ahogy megjósolták.
Nettó energia: az olaj kimerülése és a társadalom olajfüggősége olyan alacsonyabb szintű tartalékok felé vezet minket, mint amilyen az olajhomok; ezeknek a nettó energiájuk alacsony, több energiába kerül a kinyerésük, kevesebb energiát biztosít a társadalomnak, és több CO2-kibocsátással jár. Több kutató, így Charles Hall is a New York Állami Egyetemről figyelmeztette a társadalmat erről az 1970-es években.
Élőhelytúllövés: 1980-ban William Catton kiadta az Overshoot (Túllövés) című könyvet, amelyben leírta, hogy az emberiség „már túllőtt [a Föld] eltartóképességén.” Igaza volt. A hatalmon levők közül senki sm hallgatott rá. Az emberiség már 30%-os túllövést ért el, minden évben több erőforrást felhasználva, mint amennyit a Föld képes újrateremteni. Hírmorzsa: egy faj nem tud túlnőni a túllövésen.
A fogyasztás csökkentése: William Rees és Mathis Wackernagel a Brit Columbia-i Egyetemről kialakította az „ökológiai lábnyom” elemzését, hogy segítse az egyéneket és a közösségeket a globális túllövéséből kivett részük megmérésében és fogyasztásuk csökkentésében. Rees kifejtette, hogy a ránk váró kihívás kevésbé technológiai jellegű, annál inkább „viselkedési és társadalmi”. Nagyméretű ipari „megoldások” százait hallhatjuk, de az egyetlen valódi megoldás az élőhelytúllövésre ez: fogyassz kevesebbet.
Biomimikri: a valódi fenntarthatóság kulcsait magában a természet mintáiban és törvényeiben fogjuk megtalálni. Képesek vagyunk egy hitelesen fenntartható emberi társadalom megtervezésére, de csak akkor, ha alávetjük magunkat a természet tanításainak, ahogyan ezt Janine Benyus, John Todd, Wes Jackson, Elaine Ingham, David Suzuki és sok más ökológus leírta.
Ökológiai közgazdaságtan: a 19. században John S. Mill közgazdász figyelmeztetett, hogy az ipari növekedés előbb-utóbb el fogja érni a Föld fizikai határait, és „nyugalmi állapotú” közgazdaságtanra lesz szükség. Donella Meadows és munkatársai (A növekedés határai), Nicholas Georgescu-Roegen (Az entrópia törvénye és a gazdasági probléma), Herman Daly (Steady-State Economics, „Egyensúlyi közgazdaságtan”), Mark Anielski (Genuine Wealth, „Valódi gazdagság”) és mások azóta kikristályosították ezt az alapvető és elkerülhetetlen új ökológiai és biofizikai közgazdaságtant.
Vaskos könyvet töltene meg mindazon sok-sok fontos, pontos és jövőbelátó ötlet, amelyet az ökológusok, a környezetvédők és a biofizikusok adtak a társadalomnak: biogazdálkodás, önkéntes egyszerűség, átalakuló városok, környezetvédelmi jogok, a takarékos társadalom és így tovább. Olyan ökológusok, mint Paul Shepard, Chellis Glenndinning és Kath McMahon vizsgálták az ökológiai válság pszichológiai hatását. Arne Naess bemutatta a „mélyökológiát” és a „gazdagabb életet egyszerűbb eszközökkel”. Vandana Shiva, Mary Jo Breton, Rosemary Ruether és mások leírták a feminizmus fontosságát az ökológia számára. A déli félteke nemzetei, például Bolívia felhívta a figyelmet a környezeti igazságosság ügyére. Gregory Bateson bemutatta a kapcsolatot a tudat, a kibernetika és az ökológia között, és azt írta: „Felfogásom csak egy kis része egy szélesebb, egységes felfogásnak, amely a teremtés teljes bioszféráját szövi.”
A környezetvédelmet ellenző szofisták a pártfogóikat ugatják, mint a középkori szolgák, akik tudósokat és gyógyítókat égettek el máglyán, vagy inkvizíciókat és pogromokat hirdettek. És mint az intézményes tudatlanság ezen ügynökei, ők is a történelem rossz oldalán fogják végezni.
De nem a tévedés a baj. A baj a megtévesztés, félrevezetés és propaganda által okozott pusztulás és szenvedés. Minden nap, ahogy a Föld átpördül a mennyeken, fajok villannak ki az életből, rák és más betegségek támadják az embereket, gyermekek éheznek és közösségek szenvednek.
Nem a tényeket csűrjük-csavarjuk. Életekért harcolunk.
