A Coloradói Boulderban székelő Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC) az év minden egyes napján rögzíti, mekkora az északi-sarkvidék tengeri jégtakarójának kiterjedése.
Jelenleg történelmi mélypont felé közeledünk, s már nem is az a kérdés, hogy vajon látunk-e egyszer majd jégmentes nyarat a sarkvidéken, hanem hogy ez mikor következik be.
Ám az adatközpont képei csak a történet egyik feléről szólnak.
Jelenleg a Greenpeace Arctic Sunrise nevű hajóján vagyok, mely egy úszó jégtáblához van horgonyozva a Fram-szorosban, az északi szélesség 79. fokánál, Grönland és a Spitzbergák között– amelyről úgy tartják, „ide jár meghalni a tengeri jég". Azért vagyunk itt, hogy megismerjük a történet másik felét is, és elmondjuk, mit találtunk.
A hajóablak előtt, a fedélzeten és a jégtakarón a Cambridge-i egyetem professzorai, köztük Peter Wadhams, továbbá a Woods Hole Oceanographic Institute munkatársai végzik munkájukat: egy nagyon speciális jégtípust tanulmányoznak.
E jégtípusnak számos elnevezése van. Hívják bordás jégnek, deformált jégnek, többéves jégnek vagy turolásnak . Lényegében olyan vastag, régi jég, amely nyáron sem olvad el teljesen, s az évek során egyre nagyobb és nagyobb lesz.
Ezek a hatalmas jégbordák a régi sarki felfedezők legádázabb ellenségei voltak; ilyen turolások akadályozták meg Fridtjof Nansent abban, hogy elérje az Északi-sarkot, amikor Hjalmaar Johansennel sílécen és kutyaszánon elindultak történelmi jelentőségű útjukra, hátrahagyva jégben rekedt hajójukat, a Fram-ot.
Az egykor oly gyakori jégbordákból ma már alig találni párat.
És itt a történet másik fele: a vastagabb jégdarabokban található ugyanis a sarki jég fele. A jégtakaró vékonyodása tehát ugyanolyan nyugtalanító, mint csökkenő terjedelme.
A tudósok a jégbordák egész területét fel akarják térképezni – ebben egy víz alatti robot, illetve a jégtábla felszínén elhelyezett 3D-s szkenner segíti őket, amikkel egyidőben végeznek vizsgálatokat. Nem könnyű feladat, ám annál fontosabb, mivel az elmúlt 30 évben, a tengeri jég volumenének 75%-a eltűnt.
Hanumath Singh, a Woods Hole Intézet kutatója felel a víz alatti robotok munkájáért. Szerinte: "Jó minőségben eleddig még senkinek sem sikerült egyidőben feltérképezni a jégbordákat alulról és felülről." Ám ez nélkülözhetetlen, ha teljes képet akarunk kapni a helyzetről. A tudósoknak és voltaképpen az egész világnak látnia kell azt is, mi van a tengeri jég felszíne alatt.
Ezt azért is hangsúlyozom, mert mióta magam is jártam az Északi-sarkon, máshogyan tekintek az egész sarkvidékre. A lenyűgöző szépségű, titokzatos táj, és a folyton új alakot öltő tengeri jég jól láttatja, micsoda erők munkálkodnak itt, és hogy milyen törékeny ez a régió. Életeket vesz el és életet is ad.
Hatalmas és lenyűgöző, nyers és vonzó – még elgondolni is szörnyű, hogy az emberiség a küszöbén áll annak, hogy mindezt végérvényesen tönkretegye.
Ahhoz, hogy megmentsük a sarkvidéket, világszerte összefogásra van szükség. De tudásunkat is el kell mélyítenünk – ez a mostani expedíció várhatóan ezt segíti majd. A sarki jégnek van súlya - és remélhetőleg a kitartásunknak is.
Meg fogjuk menteni a Sarkvidéket.
Ha többet szeretnél tudni az Arctic Sunrise fedélzetén dolgozó tudósokról és a 3D-s felmérésekről, kattints ide.
Frida Bengtsson blogbejegyzése
Fordította: majcsi