Pár ember - konkrétan hat, jól képzett mászó, köztük a Greenpeace International igazgatója - ma felmászott a Gazprom egy olajfúrótornyára valahol az Északi-sarkvidéken. 15 órát lógtak rajta, és mivel ebből 14,5 órájuk azzal telt, hogy a munkások vastag slagból öntözték őket hideg vízzel (az Északi-sarkvidék jeges szeleitől ringatva) - végülis lejöttek.
Jól tették, elkel néha egy-egy NEMECSEK ERNŐ a zöld forradalomhoz is, de jobb ha túlélik. Így is hetente gyilkolnak meg egy környezetvédő aktivistát világszerte - nem vagyunk olyan sokan, hogy beleférne hat ilyen ember elvesztése. Mert az orosz hatóságok nem viccelnek, ezt ha máshonnan nem, a Pussy Riot szomorú esetéből tudjuk, és a Gazprom sem kis játékos: Putyin és Medvegyev választásonként helyet cserélnek Oroszország és a Gazprom elnöki székében.
De nem ez a kérdés, hanem az, hogy mikor és hogy sikerül megállítani az Északi-sarkvidék kirablóit. Ami nem jegesmacis cukiság-issue, félre ne értse senki. Ha ott ezeket a fúrásokat elbasszák - ami csak idő kérdése - akkor jóval gyorsabban olvad a jég. Ami most Föld hűtőszekrénye, ha az nincs, akkor itt most nem 40 fok van, hanem mondjuk 43. És ezt nem lehet légkondival kibekkelni, elszállnak az élelmiszer-árak, a hőségnapok növekvő száma miatt romlik a gazdaság teljesítőképessége, több járvány lesz, erdőtűz, éhezés, és egyéb olyan fennforgás, amit jobb volna elkerülni. Például hogy az a pár százmillió, akit az éghajlatváltozás már most kóstolgat, a kiszárad, tengertől elöntött otthona helyet új lakhelyet keressen.
Úgyhogy ez egy olyan téma, amit az is jobb, ha komolyan vesz, aki egyébként nem ugrik különösebben a zöldek sötétzöldek, hippik és egyéb előrelátóbb állatfajok szavára.
Nem kell olajfúrótornyot mászni, nem kell jegesmedvét befogadni, elég csökkenteni az energiafelhasználásunkat, szeméttermelésünket, és itt most aláírni az Északi-sarkvidék védetté nyilvánítását támogató petíciót.