Az alábbi cikk rövidebb változata megjelent a Magyar Nemzet, 2012.08.09-i számában (6. oldal).
Míg itthon egy új Paksról, illetve az orosz gázfüggőségről, csővezetékekről vitázunk, addig az USA szinte egy új energiaforrásból látja el növekvő energiaigényét. A palagáz, angol nevén shalegas az elmúlt tíz évben - felborítva az USA energiapiacát - az ország egyik fő energiahordozójává vált. Sokan a közeljövő egyik meghatározó energiaforrását látják a palagázban, de szakemberek és zöldek figyelmeztetnek: igen sok környezeti kockázatot, sőt földrengésveszélyt is hordoz magában ez az új, nehezen kordában tartható technológia. A kérdés hazánk számára is lényeges: a híres-hírhedt makói gázvagyon is valójában egyfajta palagáz.
Mi is az a palagáz, kitermelése miben különbözik a hagyományos gáztermeléstől? A palagáz a mélyebb földrétegekben, 1.5-6 kilométerrel a földfelszín alatti pala-képződményekben megbújó gáz. A hagyományos gázkitermelés számára elérhetetlen gáz a fúrási technológiák fejlődésével versenyképessé vált. A rendkívül mély, függőleges, majd vízszintes fúrást követően a mélyben egy úgynevezett hidraulikus repesztési technikával szabadítják ki a palarétegekben rejlő gázt. A technika lényege, hogy nagy mennyiségű vízzel, homokkal és vegyi anyagokkal mikro-repedéseket gerjesztenek a föld alatti palarétegben. A repesztéshez igen nagy mennyiségű, átlagosan 1600 köbméternyi vizet és öt tonnányi vegyi anyagot használnak. Egy palagáz kút feltárásához pedig körülbelül 10-14 repesztés kell, ami hihetetlen mennyiségű édesvíz és vegyi anyag felhasználást igényel.
Bár lassan két évszázada fúrták az első palagáz kutat és a 40-es évek óta ismert a mai palagáz termelés technológiája, korábban alig folyt ez a nem-hagyományos gáztermelés. Míg 2000-ben az USA gázfelhasználásának csupán 1 százalékát adta a palagáz, 2011-re ez az arány 25 százalékra nőtt és becslések szerint ez az arány 2035-re elérheti az 50 százalékot is. Így a pár éve még jelentős gázimportra szoruló Egyesült Államok a nem túl távoli jövőben akár gáz exportőrré is válhat. A palagáz boom fő hajtóereje az energiaéhség mellett az volt, hogy 2005-ben az Egyesült Államokban felmentették az olajipari és gázipari vállalatokat a levegő- és vízminőségre vonatkozó törvény egyes előírásai alól. Ezt követően körülbelül 20 ezerre nőtt a nem hagyományos gázkutak száma az USA-ban. A fokozódó gáztermeléssel az árak is csökkentek az USA-ban. Ezért is mondhatta a GE igazgatója, hogy pénzkidobás az atomenergiába fektetni, hisz a feltörekvő nap- és szélenergia mellett az olcsó gáz gazdaságilag sokkal előnyösebb, mint a kezelhetetlen nukleáris energiatermelés.
A mai termelési szinteket figyelembe véve az USA-nak még egy évszázadra elég nem hagyományos gázkészlete van. Az USA mellett több más ország, így Ausztrália, Argentína, Brazília, Kína és több európai ország is rákapott az újfajta gáztermelésre. Szintén az Economist becslése szerint a világ gáztermelése 2035-ig 50 százalékkal nőhet, mely növekedés kétharmadát a nem hagyományos gáztermelés adhatja. Európa-szerte is számos palagáz beruházásba fogtak főleg amerikai és ausztrál cégek: brit, svéd, német, lengyel, francia, román és bulgár beruházásoktól lett tele a nemzetközi sajtó. Az orosz gázfüggőségtől szabadulni kívánó Európában azonban korántsem tudott olyan szélsebes karriert befutni a palagáz, pedig becslések szerint akár 15 trillió köbméter palagázt is rejt a kontinens mélye. A mélyebben fekvő európai palagáz-készletek kitermelése drágább, emellett a környezetvédelmi aggályok is megálljt parancsoltak a lelkes gáztermelő cégeknek. Az Európai Unió is aggályait fejezte ki az új technológiával kapcsolatosan. Franciaország és Bulgária teljesen betiltotta a palagáz kitermelést, Románia pedig lakossági tüntetések után kitermelési moratóriumokról döntött és Csehországban is hasonló korlátozás várható. Ausztriában az ÖMV idén döntött a korábban nagy reménységeket keltő palagáz-kitermelés elhalasztásáról.
A makói gázról bár évtizedek óta vannak ismeretek, de csak 2005-ben kezdte meg az amerikai Falcon cég a feltárását. A termelésre már 2007-óta van hivatalosan engedélye a cégnek, ám annak ellenére, hogy több kutat is fúrtak - mely becsült költsége egymilliárd forint felett van kutanként - mindezidáig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt. A Falcon eleinte az ExxonMobilla, majd az amerikai óriás kiszállását követően az utóbbi időben az orosz Gazprommal próbálkozott, ám ennek ellenére a hírek szerint egyelőre csak több tízmilliárd forint veszteséget hozott a makói gázvagyon kiaknázása. Becslések szerint pedig akár 340 milliárd köbméternyi nyersanyag is lehet Makó alatt, így hosszú távon akár komoly profitot is jelenthet a gáz kitermelése. A környezeti kockázatok ugyanakkor még kevéssé ismertek, hisz a környéken több termálfürdő is található, melyek elszennyeződése nagy veszteség lenne a térségnek. A makói termelés lehetséges hatásairól most készített a cég független szakértőkkel tanulmányt, így 2012 őszére már többet tudhatunk a kockázatairól.
A kecsegtető új gázvagyon rengeteg biztonsági kockázatot rejt magában. A nagy mélységben történő, nehezen kézben tartható repesztési technológia balesetveszélyes, robbanásokat, földrengéseket okoz. A Le Monde cikke szerint: „Az ötszázezer fúrt kútban legalább nyolcvan felderített baleset történt: gázszivárgás, a hasító folyadék elszivárgása; házak robbantak fel, állatok pusztultak el.” Az Egyesült Államokban több olyan földrengést is tapasztaltak, ami a palagáz-termeléshez kapcsolódó repesztéshez köthető. Nagy-Britanniában körülbelül 30 kisebb földrengést is ezen technológiához kötöttek. A tömérdek felhasznált veszélyes vegyi anyag, illetve a mélyről felkerülő anyagok elszennyezik a felszín alatti és felszíni vizeket és a talajt. A repesztéshez felhasznált vegyi anyagok jelentős része veszélyes anyag: savak, biocidok, köztük számos rákkeltő, hormonrendszert károsító anyag. Egy amerikai felmérés szerint a repesztés során a földbe sajtolt folyadékban található 300 anyag 60 százaléka károsíthatja az agyat és az idegrendszert, 40 százaléka károsítja a hormonrendszert és a harmada lehetséges rákkeltő. Azt, hogy ilyen anyagokkal veszélyeztetjük a világszerte rohamosan felértékelődő, Magyarországon különösen jelentős vízkincset az nehezen indokolható.
A levegőbe szennyező anyagok, mint rákkeltő benzol és üvegházhatású, szmogképző anyagok, mint metán kerülhetnek a palagáz termelés során. A szennyezések miatt állatok, emberek betegedtek meg. Az energiaigényes palagáz termelés ráadásul sokkal jobban terheli a klímánkat, mint a hagyományos földgáz, bár a szén tüzeléshez képest még mindig klímabarátnak mondható. Az Egyesült Államokban a környezetvédelmi intézkedések mellett a palagáz sok helyen felváltotta a szenet. Részben ennek köszönhető, hogy az USA üvegházgáz kibocsátása az elmúlt 5 évben 450 millió tonnával csökkent, ami a legjelentősebb kibocsátás csökkentés a világon. Az Economist 2012 nyári cikke kiemeli annak az iróniáját, hogy a klímavédelmi kérdésekben sokszor harcos zöldnek tűnő Európai Unió ugyanebben az időszakban növelte a kibocsátásait, mivel az európai magas gázárak miatt sokan szénre váltottak az energiatermelésben. Az viszont sajnos biztosan állítható, hogy a fosszilis palagáz boom és a további ilyen jellegű beruházások a megújuló, valóban zöld energiák elől veszik el a lehetőséget. A Nature 2012-es írása szerint az USA-ban a palagáz mind szélesebb körű terjedése a klímaváltozás szempontjából a metán kibocsátás miatt káros. Amerikai, sőt német kutak környékén is rendszeresen tapasztalnak metán szivárgást. A metán 25-ször erősebben melegíti a klímát, mint a szén-dioxid. A német nem hagyományos gáztermelést vizsgáló hatástanulmány szerint a nehézkes technológia, a fúrásba fektetett energia és a kijutó metángáz miatt a palagáz termelés klímalábnyoma 30-38 százalékkal nagyobb, mint a hagyományos földgázé ha a palagázt 1000 méter mélyről nyerjük, míg 176-183 százalékkal nagyobb üvegházgáz kibocsátást okoz a palagáz, ha 2500 méter mélyről hozzuk fel. Ehhez képest a 2007 óta elvben termelő, de a gyakorlatban szinte semennyi gázt nem adó, veszteséges makói pala-márga gázmező 6000 méteres mélység körül található.
A makói nagyobb mélység talán lecsökkenti annak a kockázatát, hogy a repesztés környezetéből szennyezők kerüljenek a felszín alatti vizekbe, vagy hogy gázok szivárogjanak a vizekbe vagy a levegőbe, viszont a nagy mélység tovább nehezíti a folyamatok kézben-tarthatóságát, növeli a baleseti kockázatot. Amerikában rendszeresen tapasztalható volt, hogy a palagáz-kitermelés környékén a talajvíz elszennyeződött metánnal, az ivóvízben megnőtt a sók koncentrációja, sőt egyes helyeken szerves gázszennyezők is megjelentek a vízben. Szintén az Egyesült Államokban tapasztalták több helyen a vezetékes víz begyulladását, sőt volt, hogy felrobbantak házak a felgyülemlő szivárgó metántól. A mélyebb rétegekben számos veszélyes anyag, radioaktív anyagok is találhatóak, melyek a palagáz termelés során feljuthatnak a felsőbb víztároló rétegekbe, vagy a repesztéshez használt folyadékkal a felszínre juthatnak.
Nagy kérdés, hogy Európa az elővigyázatosságával lemarad-e az olcsó gázról, vagy jelentős -a későbbiekben milliárdokból megoldandó környezeti károkat, emberéleteket követelő- katasztrófákat előz meg óvatosságával. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt bizonyították, hogy az elővigyázatosság elve ritkán jelent ráfizetést, és nem szabadna egy kockázatos technológiát addig alkalmaznunk, amíg ki nem tudjuk zárni annak a káros hatásait.
Simon Gergely
vegyianyag szakértő, Greenpeace Kelet- és Közép-Európa