Kezdetben volt a szerelem. Csak úgy. Önmagért. S mivel rajta kívül nem volt más, hát olyan természetesnek vették, mint a szél zúgását, vagy a tenger mormolását, az érett banánfürtökről nem is szólva. Ám ahogy megjelent a félelem, a szerelem is nyomban átalakult. Már nem valami magától értetődő, természet adta, folyamatos bugyborékolás volt az emberek szívében, hanem valami, amit el lehet veszteni, sőt meg kell szerezni, mi több a vele való foglalatosság kifejezetten veszélyes üzemnek számított, mint mondjuk a sziklamászás, vagy az igazmondás.
Kipottyanni a Paradicsomból viszonylag egyszerű művelet volt. Visszakerülni a jelek szerint nehézkesebb. A fenti video egy fiatal, ukrán hölgy varázslatát mutatja be. Kis homok kell hozzá, egy üveglap és egy lélek vezette kéz (pontosabban kettő), amivel meg lehet mutatni olyat a világról, amilyet szóban, képben, zenében nem lehetne. Az ukrán mandala – magamban így hívom a hölgyet és azt amit létre hoz -, percek alatt varázsolja elénk a szerelem a háború, a fájdalom a hazatérés, a boldogság, a gyász alakváltozásait. Úgy, ahogy egy gyorsított felvételen láthatnánk – állítólag majd látjuk is halálunk perceiben -, úgy, ahogy a teremtő erő formálja életünket, sorsunkat olykor egyik pillanatról a másikra – megállíthatatlanul.
Amit Mandala (ukrán nevén Kseniya Simonova) tesz, az a világ egyik legősibb technikája a XXI. század lehetőségeibe ágyazva. És ahogy teszi, az a kreativitás és a zsenialitás megtestesülése. Nagy szavak. De nem elég nagyok ahhoz, hogy kifejezze, miként lehet pillanatok alatt a szemünk láttára érzékelhetővé tenni az emberi lét esendőségét, azt a (világ)érzést, hogy porszemek vagyunk a Mindenségben, s hogy ez a Mindenség is tán porszem egy másik Mindenségben… Mandala – akinek tán a nagyszülei tapasztalhatták meg a Háborút -, nem lenne képes erre a csodára, ha lelkében nem őrizné a múltat. Ha génjeiben nem lenne kódolva az a temérdek fájdalom és szenvedés, amit az emberiség – például a II. világégés során – megtapasztalt. S persze még valami: az örök és kipusztíthatatlan vágy, sóvárgás a béke, a harmónia a szabadság után. Nevezhetjük Paradicsomnak is.
Mandala könnyeket csalt nézői szemébe. S ez jó hír. Arról tudósít, hogy bár legyünk porszemek a világban, nem csak elszenvedői, de teremtői is vagyunk sorsunknak. Hisz aki - olykor a barlangrajzok egyszerűségét idéző - művészetével könnyeket tud varázsolni, s aki könnyeket tud ejteni az emberi szenvedés és boldogság láttán, annak nem közömbös mi történik ebben a világban. S aki – akár csak egy picit is – a szívével lát, az nem tévedhet el. Hisz kezdetben volt a szerelem. A világ legősibb technikája…
