Bizonyos nézetek szerint bűn az élet. Egy, az idők homályába vesző anekdota szerint ez nem mindig volt így. Csak az ember engedett az – isteni – kísértésnek, amiért kizavarták a paradicsomból. Innentől kezdve az élet(e) nem egyéb, mint folyamatos és tudattalan nosztalgia, visszavágyódás oda, ahol egyszer, valaha (jó)volt. Kvázi szeretetben és elfogadásban éltünk. Kicsit leegyszerűsítve a világtörténelmet, az emberek két dologért mindenre hajlandóak. Azért, hogy szeressék őket, valamint azért, hogy ne szeressék őket. Szeretve lenni ugyanis a világ legjobb dolga. Mármost, ha ebbe belekóstol valaki, örökre megmérgeződik és rettegésben él: vagy azért, mert elveszíti azt, aki szereti, vagy azért, mert elveszíti azt, akit szeret. Erre találta fel az ember a falat. Ha a falakat őrök vigyázzák kívül is, és nem lehet belőle kisétálni, azt börtönnek hívják.
Mindezt csak mellékesen jegyezzük meg, hisz írásunk témája valójában egy leleményes dél-amerikai börtönparancsnok kísérlete, aki feltehetően lételméleti vizsgálódásainak köszönhetően kicsiben modellezni próbálja a zsidó-keresztény világnézet (vallás) működési elvét. Jelesül: 1. Bűnös vagy. 1/A Kuss! 2.Ha eleget pedálozol, akkor megszabadulsz bűneidtől. 3. Ezzel egyrészt a büntetés végrehajtást, másrészt a fény győzelmét is segíted a sötétség felett. Sajnos – még a fejlett nyugati demokráciákat és a kifinomult keleti vallásokat is beleértve – keveseknek jut eszébe, hogy az első tételt megkérdőjelezzék. Akinek mégis, annak az 1/A pontban adatik válasz.
Így aztán – kevés kivételtől eltekintve -, évezredek óta egy különös isteni színjáték alanyai, vagy inkább tárgyai vagyunk. A fenti rendezői elvek szerint, vagy falakon innen, vagy túl – ki-ki sorsa szerinti mértékben és módon -, de életét egy büntetőtelepen tölti, és igen-igen boldog, ha csak másodpercekre is, de átélheti a teljes elfogadás, a szeretetben lét varázslatát, amit akár teljesség-élménynek is nevezhetnénk. Akinek pedig valamilyen rejtélyes – de semmiképp sem istentelen - oknál fogva, sikerül kiszabadulnia ebből az eredendő hazugság-hálóból, az számíthat minden hivatal és hatalmasság üldözésére, nem kevésbé embertársai megvetésére, tekintve, hogy a valóban szabad ember (mert erről van szó), kellemetlen, mondhatni disszonáns jelenség a nem szabad ember(ek) világában.
Voltaképp érthető ez az ellenállás. Hisz születésünktől fogva a MEGFELELÉS a legfőbb követelmény. Megfelelni a szülőnek, az óvónéninek, az iskolának, a munkahelynek, a hivataloknak, a hatalomnak. ENNEK FEJÉBE kapunk elfogadást, szeretetet, munkát, pénzt, elismerést. Az fel sem merül többnyire, hogy mindez alanyi jogon járna nekünk. Miként jár a tiszta levegő, a természetes egészség, az emberbarát környezet. S cseppet sem kell meghatódni, megköszönni, ha ez megadatik. Jár,pusztán azért, mert vagyunk, s olyanok, amilyenek. A paradicsom attól nem létezik, hogy elhisszük, amit évezredek óta sulykolnak belénk: pedálozni kell érte. A kitaszítottság tudata pedig egy őrült álom valóságát teremti meg. Ezért lehet(ne) a természet az ember legfőbb tanítója.
