Donald Trump már elnökjelöltként is klímatagadóként mutatkozott be. Programjában szerepeltette, hogy az USA kilép a Párizsi megállapodásból (az éghajlatváltozás megfékezésére kötött globális megállapodásból). Megválasztása után körbevette magát az olajipar nagyágyúival; a környezetvédelmi hivatal (EPA) élére pedig Scott Pruitt személyében egy klímaszkeptikus, a fosszilis energiacégekkel jó kapcsolatot ápoló politikust ültetett.
Trump engedélyezett két új kőolajvezetéket, súlyosan megvágta a kutatási támogatásokat, és cenzúrázta a NASA klímakutatási weboldalát. De valóban meg tudja – olajipari kifejezéssel élve – „fúrni” a klímaváltozás ellen létrejött globális megegyezést? Érdeke Amerikának, hogy szembe menjen az egész világgal ebben a kérdésben?
A Standing Rock rezervátum közelében húzódna a Dakota Access-kőolajvezeték, az említett két új vezeték egyike. Egymásról, a környezetszennyezésről és az éghajlati válságról nem lehet erőszakkal nem tudomást venni. (A képen: Standing Rock fegyvertelen védelmezői, szemben a könnygázt, paprikasprayt és gumilövedéket is használó rendvédelmi erőkkel, 2016 novemberében.)
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem.
Nem az amerikai elnök dönt az éghajlat sorsáról.
És most nem csak arra gondolok, hogy attól még, hogy eltünteti a felmelegedést bizonyító tudományos adatokat, attól az éghajlatváltozás éghajlatváltozás marad.
2016. novemberben Trump megválasztása egybeesett a Párizsi klímamegállapodás Marrákesbe összehívott első egyeztetésével, ahol az országok megerősítették szándékukat, hogy folytatják az éghajlatvédelmi munkát, függetlenül Amerikától. A nyomás éppen a korábban klímaszempontból nem túl élenjáró Kína részéről a legerősebb, magas rangú delegáltjuk üzent az USA-nak: a kihátrálás nem opció, súlyos globális következményekkel járhat. India is erős üzenetet küldött: „senki nem állíthat meg minket”. Februárban Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke is azt nyilatkozta: Európa Amerikától függetlenül és Kínával szorosan együttműködve vezeti az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.
A befektetéseket természetesen nem kifejezetten a környezetvédelmi célok hajtják.
A Föld számos országában a megújulók egyszerűen olcsóbbak lettek, mint a hagyományos energiaforrások.
Kínában ráadásul a levegőminőség is korlátozó tényező lett, ezért 104 szeneserőmű-projektet állítottak le az idén. Az USA-ban is látszik a megújulók előretörése: egy friss jelentés szerint 2016-ban 61%-kal több megújuló (nap-, szél-, víz-, biomassza- és geotermikusenergia-) kapacitást telepítettek, mint földgáz-, szén és atomerőművi kapacitást együttvéve.
Az éghajlatvédelmi megegyezésből való kihátrálásról egyébként Trump megválasztása óta viszonylagos csönd van. A nemrégiben pedig arról érkeztek hírek, hogy a megállapodás második nagy konferenciájára (mely idén novemberben lesz Bonnban) az Egyesült Államok is elküldi hivatalos delegációját. Itt persze játszhatnak kerékkötő szerepet is, de nem valószínű, hogy borítanák az asztalt klímaügyben Bonnban.
Az EU is azon dolgozik, hogy meggyőzze az amerikai elnököt arról: nem érdeke, hogy hátat fordítson a klímamegállapodásnak. Maroš Šefčovič, az EU energiaügyi biztosa márciusi amerikai útja után optimistán fogalmazott a tárgyalások jövőjéről. Különösen elismerően nyilatkozott Rick Perryről, az energiatárca vezetőjéről, aki szerinte jól átlátja az energiakérdés minden oldalát, és őszintén nyitott a kooperációra.
Ha Trump mégis szakít a nemzetközi éghajlatvédelmi megállapodással, akkor – legalábbis az elkövetkezendő pár évben – az USA nélkül fog előre menni a világ. Egyébként pedig az Egyesült Államok lakossága sem éppen klímatagadó. Tavaly év végi adatok szerint 10-ből 6 amerikait aggaszt a globális felmelegedés, sőt minden ötödiket nagyon aggasztja.
Sajnos nagyon szűk mozgástér maradt: az átlaghőmérséklet emelkedése az évszázad végéig nem haladhatja meg a 1,5 fokot ahhoz, hogy a katasztrofális klímaváltozást elkerüljük. Az 1 fokos emelkedést már meghaladtuk – és a jelenlegi intézkedésekkel is még a 3-4 fokot kockáztatjuk.
A Föld az első? Vagy van fontosabb?
Bár szenzációs hírek láttak napvilágot egy Földhöz hasonló bolygókkal teli naprendszerről, a Földön kívüli életről ábrándozóknak rossz hír, hogy a mai csúcstechnológiával kb. 800 000 év alatt tudnánk eljutni oda.
Nagyon is megfontolandó tehát az üzenet, amit a Greenpeace küldött a G20-ak találkozójára: Planet Earth First, azaz „a Föld az első” – fricskául Trump elnök „Amerika az első" külpolitikai irányvonalára.
A klímaváltozásnak már most hatalmas gazdasági és biztonsági kockázatai vannak. Gondoljunk csak az USA-t a közelmúltban megtépázó hurrikánokra. Ezeknek nem fog tudni Trump fityiszt mutatni.
Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete, a WMO friss, 2017. március 21-én publikált jelentése meglehetősen borús képet fest. Ismét rekord dőlt meg: 2016 a legmelegebb év volt a mérések kezdete óta.
Utoljára 115 000 éve volt ilyen meleg a Föld.
A tengerszint folyamatosan emelkedik, és a sarki jégtakaró egyre kisebb. 2016 többek közt extrém szárazságot és élelmezési nehézségeket is hozott, egyes területeken (főleg Kelet- és Dél-Afrikában) súlyos éhínséget okozva.
Forrás: WMO
A helyzet (az általában direkt politikai üzenetektől tartózkodó) tudósokat is megszólalásra készteti.
„Miközben az adatok világosan mutatják az emberi tevékenység hatását az éghajlati rendszerre, a Trump-adminisztráció folyamatosan homokba dugja a fejét. Gyermekeink és unokáink felteszik majd a kérdést a klímatagadóknak: »Hogyan tudták feláldozni a bolygót az olcsó fosszilis energiáért, miközben tudták: az, hogy nem tesznek semmit, nagyobb károkat okoz, mint az átállás költsége?«” – nyilatkozta Sir Robert Watson professzor, a Kelet-Angliai Egyetem vezető tudósa, az ENSZ korábbi klímakutatási csoportjának vezetője.
A híres 2006-os közgazdasági elemzés, a Stern-jelentés szerint a klímaváltozás megelőzésére ma megtehető lépések tízszer ekkora későbbi költségeket előznek meg. Ma elegendő lenne a GDP 1-1,5 százalékát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére fordítani, ezzel 10-15 százalékos későbbi veszteségek lennének kivédhetők.
Eközben idehaza
Idehaza sem ártana komolyan venni a klímaváltozást, mert ugyan a szocialista nehézipar összeomlása révén „büszkélkedhetünk” némi kibocsátáscsökkentéssel 1990-hez képest, azóta nem sok minden történt. A kormány leginkább arra használja az „alacsony kibocsátás” kifejezést, hogy – az egyébként felesleges és drága – Paks II. beruházást próbálja indokolni, a környezetkímélő és megtérülő megújuló energiákat pedig közben pénzügyi, jogi és adminisztratív eszközökkel akadályozza.
Amíg a nagyhatalmak arról vitatkoznak, hogy kinek van nagyobb felelőssége a kialakuló klímaválságban, szerencsére mi, emberek is tehetünk ellene.
A pazarlás megszüntetése, az energiahatékonyság például olyan megtérülő befektetés, ami már most rendelkezésére áll mindenkinek. Az el nem használt energia a legtisztább, hiszen megtermelni sem kell, így tulajdonképpen tekinthetünk energiaforrásként is rá.
Magyarország energiamegtakarítási potenciálja magas, és jelentős része egyelőre kiaknázatlan. Egy egységnyi GDP előállításához kb. 76%-kal több energiát használunk fel, mint az uniós átlag.
Egy mértékadó tanulmány szerint a családi házak nagy része számára a hőszigetelés és nyílászárócsere együttes elvégzése jövedelmezőbb befektetés lenne, mint a hosszú távú banki lekötés.
A világítás korszerűsítése, a háztartási berendezések tudatos használata, a vízzel való takarékoskodás, a fűtés szabályozása nagyobb beruházás nélkül is megoldható minden háztartásban. A szigetelés és a nyílászárók cseréje, illetve a fűtés korszerűsítése már komolyabb beruházást igényelnek, de a komfortérzetet is jelentősen megnövelik.
2017. április végétől elérhetővé válnak a különböző energiahatékonysági és megújulós lakossági felújítási hitelprogramok, ezekkel az igénybe vehető támogatásokkal még gyorsabban megtérülnek az ilyen típusú beruházások.
Mindegy tehát, mi történik az elkövetkezendő négy évben az USA-ban, az energiahatékonyság és a megújuló energiák fejlődése megállíthatatlan.
Mint láthatjuk, az amerikai elnök klímaváltozással kapcsolatos nézetei nem csak múltbanézőek, de veszélyesek is, mert már nincs vesztegetni való időnk. Rajtunk, állampolgárokon is múlik, cselekszünk-e, és megelőzzük-e a klímaválság várható katasztrofális következményeit.
Amerikában és Európában is van erre lehetőség: a mi kezünkben van a döntés, mennyi és milyen energiát használunk, mibe fektetjük a pénzünket, kire szavazunk, és mennyire tudunk nyomást gyakorolni a politikusokra, hogy figyelembe vegyék a mi és gyerekeink érdekeit.
