Egy amerikai állatvédő szervezet - PETA -, beperelte a San Diego-i vizi élményparkot, mondván az ott tartott kardszárnyú delfinek “élő, lélegző, érző lények, rendelkeznek jogokkal, és nem taszíthatók rabszolgaságba csak azért, mert nem embernek születtek”.
Én amúgy is nagy delfinbarát vagyok, rettenetes látni e játékos, szelíd, intelligens állatokat egy vízzel teli medencében ugrálni a tréner vezényszavaira. (Hogy az állatkínzás egyéb formáit ne is említsem.) De cet-ügyben valami mozdulni látszik, mert egy minapi konferencia is témájául tűzte e vízi emlősök szabadságjogait, különös tekintettel szellemi-lelki adottságaikra. Az eszmecserén egyebek közt elhangzott, hogy „A delfinek agyát vizsgáló tanulmányok szerint ezek a tengeri élőlények jóval intelligensebbek a csimpánzoknál, és az emberhez hasonló módon kommunikálnak egymással. Felismerik magukat a tükörben, képesek új viselkedési formákat tanítani és eltanulni egymástól, illetve saját jövőképpel rendelkeznek.”
Feltehető, hogy a szenvedés mértéke és a szellemi-lelki fejlettség, érzékenység erősen összefügg, s így egy poloska például kevésbé szenved, mint egy egér, a ponty jóval elmaradhat a bálna mögött, de így szenvedéstörténetileg azt hiszem mégis csak az ember képes a legtöbbet és a legmélyebben szenvedni a „társadalom öntőformáiba löttyintve” miként József Attila fogalmazott. Minimum egy nagydoktori témája lehetne, hogy összehasonlítsuk az emberi –és állati szenvedés természetét – különös tekintettel a jövőképre. Én ebbe ezért nem is mennék bele.
Inkább visszatérek az öt kardszárnyúhoz, akik feltehetően azóta is ott ugrálnak éhbérért egy betonmedencében, engedelmeskedve az idomár parancsszavának.
Illetve tán mégse ilyen egyszerű (és szomorú) ez a történet. Mert amikor a delfin földobja magát a vízből, akkor – ha pillanatokra is -, de megnyílik számára egy másik világ, egy másik dimenzió. Mióta delfin a delfin, végzi ezt a szemet-lelket (ez persze ugyanaz) gyönyörködtető mutatványt, tengerben, óceánban, de még a vízi látványparkban is. Ez a tüdővel megáldott, szárnyas emlős (tud valaki ehhez hasonlót?) úgy van megcsinálva, hogy időnként feldobja magát a magasba, aztán visszapottyan nagy fröcskölések közepette. És persze közben működik szuperfrekvenciájú adó-vevőkészüléke, amellyel befogja a környező világot, s ki tudja még mi mindent. Tán magát a végtelent.
Rebesgetik, hogy a Föld (lakossága) nagy változások előtt áll. Más hullámhosszra vált az agyunk, a lelkünk, s így meglátunk, meghallunk, megértünk olyan dolgokat, amelyek eddig el voltak előlünk zárva. Ez a delfin-dolog is mintha ezt üzenné: próbáld meg Ember! Próbálj meg kiszakadni abból a rabságból, belevetettségből, amiről azt gondoltad eddig, hogy ez a természetes, ez a normális. Próbáld más szemmel, nyitottan nézni, ami körülötted zajlik, s megláthatod, hogy az élet végtelen lehetőséget kínál, ha nem fogadod el öröktől valónak azt, amibe születtél. Ezt üzeni a delfin évezredek óta, és most jött el az ideje, hogy az üzenet célba érjen: ne add fel! Ha nem sikerül, majd sikerülni fog legközelebb. S ha játéknak tudod tekinteni, még örömet is lelsz ezekben a kitörési kísérletekben. Lelked mélyén ott a szabadság csírája. Találd meg, hisz rendelkezel te is ezzel a titkos adó-vevővel. S onnantól már nem tévedhetsz el. Hisz nem börtönlakónak születtél!
Így tehát kedves olvasóm, ha majd feltekintesz az égre, és röpülő, kardszárnyú delfineket látsz, ne lepődj meg. Sikerült nekik.