A közelmúltban kaptam egy felkérést: Michelle Bachelet, a UN Women (az ENSZ nemek közötti egyenlőséggel és a nők felemelkedésével foglalkozó egysége) igazgatója keresett meg, hogy csatlakozzam a munkáját segítő Globális Civil Társadalom Tanácsadó Testülethez. E felkérés ürügyén szeretném a figyelmetekbe ajánlani Wangari Mathaai-t, a szenvedélyesen elkötelezett környezetvédőt és politikust.
Majdnem egy év telt el azóta, hogy Wangari eltávozott közülünk. Durbanben és Londonban is megemlékeztem róla az emlékére rendezett gyász-szertartáson. Egy a környezet és a nők szempontjából is kritikus korban a hozzá hasonló nők nem csak a munkájuk és ideáljaik miatt fontosak, de azért is, mert emlékük hosszú időn át hordozza a cselekvés és a változtatás inspiráló üzenetét.
A jövő hónapban lesz a UN Women megalapításának második évfordulója. Ezt a szervezetet azért hozták létre, hogy elősegítse a nemek közötti egyenlőséget és a nők felemelkedését a középpontba állító ENSZ célkitűzéseket. A felkérést végül elfogadtam. Egyrészt azért, mert hiszem: a nemek egyenlősége alapvető emberi jog, amelynek kivívása pozitív változások sokaságát indíthatja el. De mellette szólt az a meggyőződés is, hogy nem hallgathatunk tovább a néma botrányról: arról, hogy a környezeti igazságtalanság terhét túlnyomórészt a nőknek kell viselniük.
Hiszek abban, hogy mindannyiunk fel kell lépnie a nők folyamatos megkülönböztetése és marginalizálása ellen, és egyúttal el kell ismernünk, hogy a nemek egyenlőtlensége meghatározó tényező a világ és napjaink társadalmainak életében. Sokakat talán meglepetésként érhet, de a klímaváltozás jelensége nem azonos mértékben sújtja a két nemet. A nőkre több hárul a klímaváltozás nyomában járó szociális, gazdasági és környezeti katasztrófák hatásaiból. A klímaváltozás, mint kihívás, szorosan kapcsolódik a fejlődés témaköréhez: az egyenlőtlenség és a szegénység jelentős mértékben meghatározza, kire mekkora szenvedést ró ki az éghajlat átalakulása. A bolygónkon élő 1,3 milliárd szegény 70 százaléka nő, és akár aszály, akár áradás, akár a csapadéktól függő mezőgazdaság csökkenő hozamai formájában jelentkezik, a változó klíma őket érinti a legérzékenyebben.
Miközben a nők adják a világ élelmiszertermelő lakosságának 50-80 százalékát, a földterületeknek világszerte kevesebb, mint 10 százaléka van női tulajdonban. A környezet fokozatos vagy drámai átalakulása egyaránt a nők megélhetését sodorja a legkomolyabb veszélybe. Ráadásul adatok bizonyítják, hogy ahol az élelmiszer előállítására a nők feladataként tekintenek, a csökkenő táplálékmennyiség növeli a családon belül erőszak gyakoriságát. Nem példa nélküli az sem, hogy a szervezett prostitúciónak esnek áldozatul olyan nők, akik kilátástalan helyzetükben nem látják más módját a szeretteikről való gondoskodásnak, vagy a családjukra nehezedő adósság törlesztésének.
Az energia tekintetében hasonló a helyzet. Bolygónkon kétmilliárdan élnek anélkül, hogy fenntartható energiaforrásokhoz hozzáférnének, és a vidéki térségekben túlnyomórészt a nőkre hárul a tűzifa begyűjtése. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika vidéki területein a nők 80, 60, illetve 40 százalékának kell tüzelőanyag-hiánnyal szembenéznie. A fatüzelésű kályhákból származó szennyezés következtében világszerte mintegy kétmillió nő és gyermek veszti életét évente. A vetélések száma a falusias Uttarakhand államban 30%-kal haladja meg az országos átlagot a roppant súlyok miatt, melyeket a vizet és tűzifát hordó nőknek emelniük és hordozniuk kell.
Ideje, hogy levonjuk a következtetéseket, és cselekedjünk végre.
Május 17-én, azon a napon, amikor hivatalosan is csatlakoztam a UN Women tanácsadó testületéhez, láttam meg egy képet, amely Emma Briggs-t ábrázolta. Emma a közelmúltban a Greenpeace egyik büszkesége, a Rainbow Warrior legénységének tagjaként az Amazonason hajózott. A fotó Emmát a São Luís brazil városnál állomásozó Clipper Hope teherszállító hajó horgonyláncáról függve örökítette meg. A magasban ülve, megpróbáltatásai közepette is vette a fáradságot, hogy megossza a világgal gondolatait: „Sokkal több élet, és sokkal több fajta élet van ebben az erdőben, mint bárhol máshol. Mindannak, ami bolygónkkal történik, az egyik legszomorúbb fejezete, hogy az élő erdő helyét hamarosan kopár, kietlen táj foglalja el. A brazil kormány döntései miatt a közelmúltban újra felgyorsult az erdők pusztítása.” A nők központi szerepet játszanak a Greenpeace-ben csakúgy, mint sok helyen a politika és az üzlet világában. De a világon vannak még helyek, ahol ez nem így van.
A Greenpeace, az őslakosok és sok más szervezet tovább dolgozik Emma után azért, hogy 2015-re teljesen véget vessünk az erdőirtásoknak. S közben elkísér majd az, amiben Wangari Mathaai hitt, amiért küzdött és amiben bízott: a remény, hogy egy nap olyan világ virrad ránk, amelyben a nőknek juttatott tiszteletet, felhatalmazás és lehetőség nem marad el a férfiakétól, akikkel a Föld nevű bolygón osztoznak.
