Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: az ökológiai fenntarthatóság és az emberi közösségek szempontjából bizony nem mindegy, hogy a föld népessége mekkorára duzzad.
Az ENSZ első környezetvédelmi konferenciáját 1972-ben tartották Stockholmban. Az azóta eltelt negyven évben a környezetvédők rengeteget vitatkoztak arról, hogy a népességnövekedést felvegyék-e a sürgős megoldanivalók listájára – a fogyasztás, az ipari mérgek, a fajok kihalása, a globális felmelegedés, stb. közé.
Ám úgy tűnik, a vita eldőlt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az emberi népesség nagysága igencsak meghatározó a természetes ökoszisztémák egészsége szempontjából. Gyakorlatilag minden nemzet arra törekszik, hogy polgárai számára egyre több javat biztosítson, viszont a népességnövekedés miatt megsokszorozódik az egy főre jutó fogyasztás növekedésének a hatása. Ám még ha jó irányba indul is az emberiség az energiarendszerek, a közlekedés, vagy akár az újrahasznosítás terén, félő, hogy fenntarthatatlan számú népességünkkel így is próbára fogjuk tenni a Föld teljesítőképességét! Most már végre az ENSZ-ben is rájöttek, hogy baj van.
Tanácskozás a népesedésről
2014 szeptemberében az ENSZ különleges ülést tart majd a népesedés témakörével kapcsolatban. Az ENSZ közgyűlése végre életbe akarja léptetni azt a tervezetet, amelyet még 20 évvel ezelőtt, az ENSZ népesedési konferenciáján Kairóban írtak meg. A tervezet célja a népesedési problémák kezelése volt. A 180 nemzet által aláírt eredeti stratégia a nők jogait, a születésszabályozást és a gazdasági növekedést jelölte meg, mint a népességnövekedés megállításának kulcsfeltételeit. A stratégia a jelen helyzetre is érvényes, ám semmit nem ér, ha nem ültetik át a gyakorlatba megvalósítható célok és intézkedések révén. A stratégiának továbbá csakis akkor lesz bármilyen haszna, ha újra tudjuk definiálni a „gazdasági fejlődés" fogalmát, és ennek mentén jobban odafigyelünk a világ szegényeinek jólétére, csökkentjük a világ gazdagabb felének pazarló fogyasztását, és megtörténik a hipergazdagok kezében felgyülemlett vagyon igazságosabb elosztása.
A kairói konferencia óta a világ népessége 5.7-ről 7 milliárdra növekedett. Minden évben 75 millió emberrel lesz több a Földön – ez öt „pekingnyi" város népességének felel meg. Ugyanakkor sem új infrastruktúra, sem lakás, élelem, ivóvíz, vagy akár egészségügyi szolgáltatások tekintetében nem tudjuk tartani a lépést ezzel a hatalmas növekedéssel. A növekvő számú ember egyszerűen több és több terhet ró a véges és egyre jobban fogyatkozó földi erőforrásokra. Az emberek számának növekedése évente 16 millió hektár erdő és 26 milliárd tonna termőtalaj eltűnését eredményezi, továbbá a folyók kiszáradásához, és a sivatagi területek megnövekedéséhez vezet (évi 6 millió hektár). Ezek a számok nem a fenntarthatóságról tanúskodnak.
Az újonnan születettek jellemzően nagyvárosokban és túlhasznált vidéki területeken koncentrálódnak. Évente 10 millió ember hal éhen, egymilliárd éhezik, 2 milliárd pedig nem jut tiszta, friss ivóvízhez!
Csak dumálunk, vagy tényleg történik valami?
Az ENSZ összejövetelek egyik veszélye – amit a klímakonferenciák esetében is tapasztalhattunk -, hogy az esemény nem fordul tényleges cselekvésbe. A népességről szóló tanácskozásának Kenya volt az egyik fő kezdeményezője, ám Koki Muli az ENSZ kenyai nagykövet-helyettese arra figyelmezet: nem várható, hogy a 2014-es ülés során megszületik egy egységes állásfoglalás. A közgyűlés várhatóan elkerüli a valódi változást, és nem fog belemenni olyan ellentmondásos kérdésekbe, mint a nők jogai, a leány oktatás, továbbá az abortusz vagy a fogamzásgátlás kérdése.
Történelmi bizonyítékok sora mutatja, hogy ahol nőnek van rendelkezési joga a gyerekvállalás ügyében, és ahol a családok számára elérhetők a fogamzásgátlók, a termékenységi ráta elkezd csökkenni. Az állítás, miszerint az ipari fejlődés alacsonyabb népességnövekedéshez vezet – nem minden esetben igaz. 1964 előtt a népesség együtt nőtt a GDP-vel. Ez a helyzet azóta megváltozott Európában, ahol a termékenységi ráta lecsökkent – ezt azonban már nem mondhatjuk el az USA-ról van Szaúd-Arábiáról, ahol a családtervezés megvalósulását aláássa a kulturális ellenállás. Ugyanakkor Spanyolországban és Olaszországban a termékenységi ráta 1970-es években bekövetkező csökkenése nem a gazdasági gyarapodása miatt következett be, hanem mert a nők jogait kiterjesztették és végre hozzájuthattak a fogamzásgátlókhoz is. Kolumbiában – 15 évvel azután hogy a fogamzásgátlókat széles körben hozzáférhetővé tették - 6-ról 3-5-re esett a termékenységi ráta.
Az ENSZ jól teszi, ha ezekre az intézkedésekre koncentrál, ám ahhoz, hogy sikereket érjenek el, muszáj lesz behozni az oktatás kérdését, akár a kulturális ellenállással szembe menve is. A kairói konferencián elismerték, hogy szükség van átfogó népességpolitikára, ezen belül családtervezésre, a nemek egyenlőségére, valamint szexuális felvilágosításra mind a fiúk, mind a lányok körében. Ám azt is hozzátették, hogy az ilyen lépések sok kulturális szokással ellenkeznek. A konferencián azt is kijelentették, hogy az olyan gyakorlatokat, mint pl. az abortusz, közegészségügyi kérdésként kellene kezelni, az anyaság biztonságának megteremtése érdekében.
Babatunde Osotimehin, az ENSZ népesedési alapjának igazgatója szerint szorosan együtt kell működni az egyes közösségekkel, ha búcsút akarunk mondani az olyan idejétmúlt kulturális szokásoknak, mint pl. a fogamzásgátlás tiltása vagy a női nemi szervek csonkolása. Osotimehin nyilatkozata szerint a szervezet – az UNICEF-fel szoros együttműködésben – csak a 2012-es évben 1800 közösséghez jutott el közvetlenül, hogy e kulturális akadályokat sikerüljön meghaladni. A családokkal a családtervezésről és a fogamzásgátlásról beszéltek, ami Osotimehin szerint „a legfontosabb eszköz, ami egy nő számára adható, ha fel akarjuk szabadítani az életét és az energiáit....." s azt is megjegyezte: „...a világ hallgat ránk".
Változik a hozzáállás
Az ENSZ becslése szerint, a jelenlegi trendekkel számolva 2050-re várhatóan 10 milliárdan leszünk, 2100-ra pedig 12-14 millárd között lesz az emberiség létszáma. Ez azt jelenti, hogy kétszer annyi ember él majd egy olyan világban, ahol sokkal kevesebb erőforrás áll rendelkezésre. Mivel már 7 milliárd ember számára sem vagyunk képesek megteremteni az alapvető minimális életszínvonalat, ezek a számok elég ijesztőek. Ugyanakkor azért változik az emberek hozzáállása.
Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 60%-a tudja, hogy a népességnövekedés a vadon élő állatfajok kihalása között összefüggés van, 57%-uk pedig azt is megérti, hogyan függ ez össze a klímaváltozással. Ez jelentős változás akár 10 évvel ezelőtthöz képest is. A változás mozgatója pedig a világméretű környezetvédelmi válság, mellyel szembe kell néznünk. Az USA-ban például 2050-re várhatóan 36 millió hektárnyi erdő esik áldozatul a városok terjeszkedésének. Floridában pedig a túlzott mértékű vízhasználat és vízkiemelés miatt már most sós víz áramlott az elsődleges víztartó rétegekbe, melyek 19 millió ember számára jelentik a vízforrást.
A vízhiány most már a világ legtöbb területén – legyen az gazdag vagy szegény (pl, USA, Peking, Madras, Mexikó) – jelentkezik, részben a túlfogyasztás miatt, részben mert túl sok ember kénytelen használni a véges mennyiségű erőforrásokat. Az Aral-tó példádul 1960 óta eredeti területének 10%-ára csökkent.
Népesség, fogyasztás és technológia
Az 1970-es években Paul Ehrlich és John Holdren amerikai ökológusok megalkották az azóta már híressé vált képletet, mellyel kiszámítható, hogy az emberiség ökológiai szempontból milyen hatással van bolygónkra, azaz mekkora az ökológiai lábnyoma. A formula így szól: I = PAT, ahol I az ökológiai hatás, P a népesség, A a bőség (vagy más néven a fogyasztás mértéke), T pedig a technológiai tényező. Egyszerűen megfogalmazva, az emberiség bolygóra gyakorolt hatása attól függ, hány ember, mennyi erőforrást fogyaszt (per kapita átszámolva), és közben milyen technológiát használ (szén, szénhidrogének, automobilok, atomenergia stb). A lényeg, hogy a népesség nem elhanyagolható tényező.
Ez a képlet hasznos ugyan, ám nem szabad elfelejtkeznünk arról az „apróságról", hogy a technológiai faktorban beállt változásoknak nem mindig lineáris a hatása. Egy-egy technológiai változtatás kapcsán exponenciálisan növekedhet az ökológiai nyomás. Vegyük csak például a British Petrol Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófáját, vagy a fukusimai atomerőmű-baleset égbekiáltó következményeit. (A végső exponenciális hatás egy nukleáris háború bekövetkezése volna.)
Hogy mi másért kell még észben tartanunk a technológia exponenciális hatását? Mert maguk az ökoszisztémák is reagálhatnak úgy, hogy a hatás megsokszorozódik. Valahányszor megbolygatjuk a természetet, egy sor-rendszerszintű választ generálunk, amelyeknek a következményeit aztán nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani. Jó példa erre a globális felmelegedés. A légkörben felhalmozódott szén felmelegíti a levegőt, a földet, a vizeket, ám maga a felmelegedés is további hatásokkal jár: a fagyott talaj felolvadván metánt bocsát ki, és ez további felmelegedést okoz; vagy pl. az olvadó sarki jég csökkenti a föld fényvisszaverő képességét( albedóját), amitől szintén fokozódik a felmelegedés; a haldokló erdők kevesebb szén-dioxidot tudnak megkötni, ezért növekszik a természetes erdőtüzek száma, stb.
A képlet talán pontosabb volna, ha így fogalmaznánk: az emberiség ökológiai lábnyoma függ a népességtől, az egy főre jutó fogyasztástól, a technológiától és a rendszerszintű válaszoktól, amelyek lehetnek exponenciálisak (nem lineárisak) is.
Természetesen a legnagyobb ökológiai lábnyoma a gazdag nemzeteknek és fogyasztóknak van, ám az abszolút számokat is figyelembe kell venni. Van még mód arra, hogy a Föld népességének számát stabilizáljuk erőszakkal kirótt szabályozás nélkül: ti. az oktatás és a nők jogainak kiterjesztésével, valamint a fogamzásgátlás hozzáférhetővé tételével. Csak reménykedhetünk abban, hogy 2014-ben az ENSZ elfogadja eme irányelveket, és komoly lépéseket tesz a megvalósítás érdekében is.
Rex Weyler blogbejegyzése alapján
