Kedves Barátaim,
Mint az egyik, globális felmelegedés által leginkább veszélyeztetett országok elnöke, köszönetet szeretnék mondani fáradságos munkátokért és felajánlanám támogatásomat a Global Work Partyra.
Nagyobb részt vállalnék a 10/10/10 szervezésében azáltal, hogy magam helyeznék el a tetőmön napelemet, amely a Sungevity adománya. De ez az esemény csak egy a tucat közül, mellyel a Maldív- szigeteken ünnepelnek és a több ezer akció közül, amit világszerte rendeznek.
Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos továbbra is gondoskodni arról, hogy a bolygó szén-dioxid koncentrációja állandósuljon 350 ppm –re.
A maldívok számára, 350 több egy számnál: Ez a szám nemzetünk túlélésének záloga.
A legjobbakat,
Mohamed Nasheed a Maldív-szigetek elnöke.
Egy nap, hogy megünnepeljük a klíma megoldásokat, avagy a tiszta energiákat. A rendezvény a 350.org nemzetközi független szervezetének ötlete, melynek fő célja, hogy megkeresse a globális felmelegedési mozgalmakat, egyesítve és mozgósítva őket az akcióra.
A terjeszkedéssel, a tudományosság megértetésével és a stratégia tervek megosztásával, a szervezet célja, hogy a világ végre merész és méltányos megoldásokat nyújtson klíma krízisre. Miért lett pont 350.org? A vezető tudósok állítása szerint a szén-dioxid biztonságos határértéke 350 ppm (parts per million) lenne. Ez a célvonal, amit bolygónknak a közeljövőben át kell lépnie.
A mozgalomban a globális felmelegedés miatt fokozottan veszélyeztetett Maldív-szigetek is részt vesz. Az Indiai Óceán partján található ország alacsony fekvése miatt várhatóan nemsokára szembe kell, hogy nézzen a tengerszint emelkedésével, melynek következtében a szigetcsoport teljesen eltűnhet a Föld felszínéről. Maldív-szigetek elnöke Mohamed Nasheed is csatlakozott a Global Work Party-hoz azzal, hogy személyesen helyezett el napelemeket saját háza tetején. Ezzel folytatta azt kezdeményezést, mely során már 4500-an tettek hasonlóan 173 országban. Valamint személyesen írt levelet a mozgalomnak, hogy köszönetet mondjon és felajánlja támogatását a cél érdekében.