Több mint 2ezer évvel ezelőtt, Arisztotelész, a görög filozófus is írt a kékúszójú tonhalak vándorlásáról, és szaporodásáról az „Állatok története” című könyvében. Sőt a római birodalom egyik legszilárdabb iparága volt a tonhal halászata. Manapság a halászat ezen ága az egyik legjövedelmezőbb a világon, de az ipari módszerek, és a védelem hiánya miatt a fenyegetettséggel kell szembenézniük.
1999-ben a Greenpeace kiadott egy közleményt a súlyosan fogyatkozó Földközi-tengeri kékúszójú tonhal-állományról. Az elmúlt 20 évben a felnőtt állományuk 80%-al csökkent. Minden évben egyre több fiatal tonhalat fognak ki, és az illegális halászok is hozzájárulnak az állomány csökkenéséhez. Szóval nagy mennyiségre lenne szükség ahhoz, hogy az állományuk visszaállítható legyen.
Azóta nemcsak a túlhalászat fenyegeti őket, hanem egy új ipari tevékenység célpontjai is lettek, amelyek még inkább megnehezítik a túlélés esélyét. Ez az új módszer azt jelenti, hogy elfogják, elszállítják, és fogságban hizlalják fel a tonhalakat. Az ipari halászhajók tüzetesen átvizsgálják a tengert tonhalért, amelyhez még repülőgépek vagy helikopterek is segítségül szolgálnak.
A tonhal hízlalása jelentős jövedelmet biztosít a japán piacok felé történő kereskedelem kapcsán. Ahelyett, hogy az állomány újbóli helyreállítását támogatnánk, helyette a gyors haszon fejében újabb pénzt fektetünk a halászatukba: ez azt jelenti, hogy új és nagyobb halászhajók lesznek az elfogásukhoz, nagyobb raktárépületek a tároláshoz, és új reptér az exportálás céljára. A kormányok jelentősen hozzájárulnak ehhez a folyamathoz: Európai Uniós támogatás több mint 34 millió dollár 1997 óta, emellett a japán és ausztrál kormány is támogatja őket a nagyobb fogás reményében.
A gyakorlat eredményeként jelentősen megnövekedett a fiatal tonhalak fogása. Sőt az Atlanti Tonhal Védelmére Létrejött Nemzetközi Bizottságnak (ICCAT) is újra kell gondolnia az eddigi módszereit a halak védelme érdekében. Azt senki nem tudja pontosan, hogy mennyi tonhalat fognak ki napjainkban a Földközi-tengerből, de valószínű, hogy több mint a teljes kifogható mennyiség (TAC). Az aktuális teljes kifogható mennyiség az Atlanti-óceán keleti részén és a Földközi-tengerben 32ezer tonna, ami már magában több mint amit a kutatók javasolnak.
A tenyésztésben hizlalt halak is nagy problémát jelentenek. Körülbelül 20 kilogramm etetőanyag felhasználása eredményez 1 kiló tonhalhúst. Évente nagyjából 225ezer tonna hal kerül etetőanyagként a Földközi-tengerbe, melynek nagy része Nyugat-Afrikából, az Atlanti-óceán északi részéről, és Amerikából érkezik. Egy napjainkban napvilágra került jelentés beszámol arról, hogy milyen betegségeket okozhatnak ezek a halak a helyi halállományoknál, ami Ausztráliában is előfordult a tonhalak hizlalása során. A betegség elterjedése a szardíniaállományokban katasztrofális lehet a helyi halászokra nézve.
A takarmányként funkcionáló halak iránti kereslet miatt olyan vizek állományai is veszélybe kerülnek, ahol előtte nem volt kereskedelmi célú halászat. Ez a helyzet áll elő az Alborán- tenger heringhalászatánál is, ahol a növekvő kereslet miatt veszélybe kerültek az ottani delfinpopulációk is.
Sajnos a tonhal populáció drasztikusan csökken az elmúlt időszakban. A tonhal tenyésztése is pár befektető kezében van az egész Földközi-tenger körül, így a helyi halászok jövedelme is jelentősen veszélyeztetve van. Következő lépésként elengedhetetlen fontosságú a tonhal állomány védelme, és populációjának visszaállítása.
