Most, hogy egy újabb nukleáris vállalatot vádolnak a Greenpeace utáni kémkedéssel, fel kell tennünk a kérdést az atomiparnak: Hé, haver, 60 éves vagy – nem kéne már felnőni végre? 2012 januárjában a Greenpeace büntető feljelentést tett a francia ügyészségnél, és kérvényezte, hogy indítsanak vizsgálatot a Journal du Dimanche nevű újságban megjelent állításokkal kapcsolatban, melyek szerint az ország nukleáris óriása, és egyben a világ legnagyobb nukleáris vállalata, az Areva megbízott egy tanácsadó céget, hogy a Greenpeace után kémkedjen. Ez a hír nem sokkal azután jelent meg, hogy 2011 novemberében Franciaország állami áramszolgáltatóját, az Electricité de France SA-t (EDF) 1.5 millió euró büntetéssel sújtották, valamint a Greenpeace számára 500.000 euró kártérítés megfizetésére kötelezték, miután elítélték őket a Greenpeace utáni kémkedésért. A négy érintett – akik közül kettő az EDF felső szintű vezetője – börtönbe került.
De hát miért is tennének ilyet? Mert hatalmas szakadék tátong aközött, ahogy az atomipar láttatni szeretné magát, és amilyen a valóságban. Az atomipar által finanszírozott képregényekben és propagandaanyagokban az Atomenergia macsó szuperhősként jelenik meg. Csípőre tett kézzel tekint a jövőbe, és azért küzd, hogy megmentse a világot a gonosz klímaváltozástól. DIRR-DURR! Globális felmelegedés, vegyél vissza! BAING! Üvegházgázok, ki vagytok ütve! De az álruha alatt semmi nem olyan, mint amilyennek látszik. A valóságban az Atomenergia egy nagyzási hóbortban szenvedő 60 éves bácsi, aki még mindig anyucival él, és a támogatására szorul. Bepiszkítja környezetét, és igen sokba kerül a fenntartása. Kínos baleseteket okoz, amiket aztán anyucinak kell elsimítania.
Igen, próbálja még utoljára összeszedni minden erejét, és a csontjába hatoló kínokat legyőzve porondra állni… de nem megy. Elfáradt. Mindenkit, aki csak hajlandó meghallgatni, régi győzelmeivel traktál, de mindez egyre hiteltelenebbül hangzik. Ha hajlandó volna őszintén szembenézni önmagával, belátná, hogy az évek alatt többet ártott, mint használt.
És ráadásul a fiatal jelöltek, Napenergia, Szélturbina és csapataik is versenyben vannak, sőt, könnyedén lekörözik, amitől még rosszabb színben tűnik fel. A közönség éljenzi őket, amikor feltűnnek, ám ha Atomenergia lép színre, kínosan oldalra tekintgetnek, majd kimentik magukat és továbbállnak.
Mélyen belül tudja, hogy elvesztette a meccset, de nem vallaná be magának. És közben nem tudja tartani a tempót. Elképzeli, milyen volna a világ nélküle, és beleborzong. Mit is tehetne? Arra gondol, vajon mire készül most Napenergia és Szélturbina csapata? Hogyan állíthatná meg őket, hogy visszaszerezze régi dicsőségét? Tudni akarja. Ezért aztán csal, sunyít és kémkedik. Megpróbálja elhallgattatni azokat, akik a rosszaságait felemlegetik. De aztán mégis lelepleződik, mert nem olyan okos mint hiszi - így végül még szánalmasabban fest.
Az atomiparnak rá kellene végre ébrednie arra, mi is a valóság; az atomenergia beszélhetne önmagáért – de hát nem tud. Hiszen ha igaz volna az ígéret, hogy az atomenergia tiszta, biztonságos, olcsó és képes felvenni a harcot az éghajlatváltozással, akkor nem volna szükség a piszkos kis trükkökre, a ferdítésekre, a propagandára és, igen, a bűnözésre ahhoz, hogy „menjen a szekér”.
Azt mondják, az atomipar oly régen fennáll, hogy érett iparágnak tekinthető. Ám a módszerei alapján igen távol áll még ettől. Ideje volna felnőni, haver!
(Kép © Patrik Rastenberger / Greenpeace. Greenpeace aktivisták tiltakoznak a finnországi Olkiluoto atomerőmű ellen. A francia AREVA támogatja a kivitelezést, amely eddig 5 évvel és 3.5 millió euróval lépte túl a tervezettet)
(az eredeti blogbejegyzést írta Justin McKeating, 2012. január 9.-én)
