Csaknem egy évvel a fukusimai katasztrófa után megérett az idő, hogy megnézzük, mit is hagyott örökül, és szolidaritásunkat fejezzük ki azokkal, akik még most is szenvednek a következményektől.
A fukusimai atomkatasztrófa után maradt csendről és sugárszennyezettségről mesélnek Robert Knoth „Árnyékvilág” című internetes fotókiállításának képei. Robert megdöbbentő képeiről üres falvak, kihalt iskolaudvarok és elhagyott földek tekintenek ránk. A képek kijózanító mementóként felhívják a figyelmet arra, mit is kell valójában fizetnünk az atomenergiáért, ugyanakkor arra ösztönöznek, hogy küzdjünk a nukleáris kockázatoktól mentes jövőért. Több olyan ember történetét is elmeséljük, akinek összeomlott az élete. Közülük némelyek örökös aggódásban élnek amiatt, hogy milyen hatással lesz a sugárzás gyermekük egészségére.
„A kiállítás számomra a szépség és a hagyomány elvesztéséről szól. Japánban mindkettőt nagy becsben tarják. A most kiürített falvakat 2000 éven keresztül emberek népesítették be, akik lenyűgöző precizitással és gondoskodással tökéletes harmóniába rendezték saját világukat és a környező tájat. Abból, ahogyan házaikat és kertjeiket építették és festették, ahogyan a növényeket termesztették vagy az állatokat tartották kitűnik, mennyire tisztelik a természetet és környezetüket. Minden, ami csak van, mélyen saját kultúrájukban és magában a természetben gyökerezik. És mindezt évszázadokig nagy odaadással őrizték. A fukusimai balesetnek azonban drámai következményei lettek az itteniek életére és környezetére.” – idézet Robert Knoth fotóművésztől.
A Fukusima Daiichi erőműben 2011. március 11-én történt atomkatasztrófa az 1986-os csernobili tragédia óta a legnagyobb ilyen baleset. A katasztrófa nem csupán a földrengés, illetve a keleti partokat megrengető cunámi miatt következett be. Az is hozzájárult, hogy a japán hatóságok nem nyújtottak megfelelő védelmet az emberek számára. Például nem tájékoztatták a japán nyilvánosságot a sugárzás valódi mértékéről. A hibák, amiket Japánban láttunk, bárhol előfordulhatnak. Mindenütt vannak reaktorok, és nem létezik olyan, hogy biztonságos atomreaktor.
Rianne Teule, sugárzás-szakértő, aki tíz évig dolgozott a Greenpeace nukleáris kampányában, saját szemével látta a csernobili katasztrófa következményeit, és amikor megtörtént a baj, rögtön az erőmű közelében élők jutottak eszébe. „Tudtam, micsoda kockázatoknak van kitéve a lakosság, és milyen hosszantartó és pusztító következményei lehetnek egy nukleáris balesetnek.” Egy év elteltével ott tartunk, hogy 150,000 embert költöztettek el otthonából a fukusimai katasztrófa miatt – sokuk talán soha nem térhet majd vissza.
Március 11.-e után Rianne többször is Fukusimába utazott, hogy földfelszíni sugárzásmérést végezzen, figyelemmel kövesse a sugárzás szintjét, és információt nyújtson a helyi lakosoknak. Elmondása szerint „szürreális” volt, amit tapasztalt. Nem elég, hogy az emberek élete teljesen összeomlott, de a katasztrófa az alapvető szükségleti cikkeket is sújtotta: a mérések kimutatták, hogy az élelmiszerek is szennyezettek. „A legnyugtalanítóbb az volt számomra, hogy az érintetteknek nem adtak elég információt, és sokszor fogalmuk sem volt arról, milyen kockázatnak vannak kitéve.”
„A fukusimai katasztrófa rámutat, hogy az atomenergia természeténél fogva mennyire nem biztonságos. A ’tiszta és biztonságos” energia, amiről az atomipar beszél, mítosz csupán. Több mint 150.000 ember kényszerült elhagyni otthonát, és vesztette el megélhetését – sokuk pedig soha nem térhet vissza.”
Rianne ma a szolidaritás üzenetét küldi a japán népnek: „Gondolatban veletek vagyok. Igazán remélem, hogy szenvedésetek nem marad visszhang nélkül, és megkongatja a vészharangot a világ számára. Remélem, hogy a fukusimai katasztrófa felgyorsítja az Energia[f]orradalom megvalósulását, és a valóban tiszta energiára épülő jövő felé lendíti a világot.”
(Laura Kenyon, Greenpeace International)
