Ha a Deepwater Horizon olajkatasztrófa második évfordulójához közeledve megnézzük, mit tanult az olajipar az esetből, úgy tűnik, mintha meg sem történt volna. Nézzük meg az öt legfontosabb tanulságot, amelyet az érintett kormányok és olajvállalatok azóta sem vontak le:
1) Állítják, hogy az olajipar mindent jobban tud. Emlékeznek még a Deepwater Horizon katasztrófáját követő kongresszusi meghallgatásokra, javaslatokra, és a fogadkozásra, hogy a jövőben minden másképp lesz? Nos, mindebből semmi, de semmi nem valósult meg. Az Egyesült Államok kongresszusa egyetlen olyan törvényt sem fogadott el, amely szigorúbb ellenőrzés alá vonná az olajvállalatokat, vagy csökkentené az olajfúrásokkal járó, és állandó fenyegetést jelentő kockázatokat. Bár bizonyítékok tömkelege szól ellene, a kormányok még mindig kitartanak amellett, hogy az olajvállalatok mindent jobban tudnak, és urai a helyzetnek.
2) A katasztrófavédelmi tervek nem megfelelőek. Emlékeznek még milyen pikáns részleteket találtunk a BP katasztrófavédelmi tervében, amit röviddel a katasztrófa után vizsgáltunk? Ezek közül egy, hogy a Mexikói-öbölben élő veszélyeztetett fajként tüntették fel a rozmárokat. A Shell északi-sarki fúrásokhoz készített katasztrófavédelmi tervét - kérdéses miért-, nem rég engedélyezték. Úgy tűnik, ezt a tervet legalább átolvasták, a helyzet ebben az esetben sem megnyugtató: kísérleti fázisban lévő technológiára épít, sőt, elismerik, ha vastag a jégtakaró, nem tudják eltakarítani a kiömlött olajat. További problémát jelent, hogy figyelmen kívül hagyják egy estleges Deepwater Horizon típusú robbanás kockázatát, amely igenis bekövetkezhet a fúrási évad vége felé, amikor jégtakaró terjedni kezd.
3) Az olajszennyezés utáni kármentesítésnek nagy ára van. A Deepwater Horizon katasztrófát követően több mint 6000 hajó és több tízezer ember lépett akcióba. A Shell idén nyárra Alaszkába tervez fúrásokat, viszont a Csukcs-tengerre vonatkozó katasztrófavédelmi tervében csupán kilenc hajót jelölt meg, ami részt tud venni egy esetleges mentésben. Alaszka elzártabb és sokkal ritkábban lakott terület, mint a Mexikói-öböl térsége. Az Egyesült Állalmok parti őrsége kijelentette: „nincs lehetőségünk több ezer embert mozgósítására, mint ahogy a Deepwawter Horizon-nál történt.”
4) Ha nem látjuk, az nem jelenti azt, hogy eltűnt az óceánból. Az elmúlt 2 évben a szennyezés és a következményei súlyos csapást mértek a Mexikói-öböl élővilágára. A tengerparti strandok ugyan tisztának tűnnek, az óceán mélyén korántsem ez a helyzet. Egy hasonló olajszennyezés az Északi-sarkvidéken felmérhetetlen pusztítást végezne a helyi élővilágban, és az őslakosok között is.
5) Búcsút kell mondanunk az olajnak! Kiszámítható, ami történik: minden egyes olajkatasztrófát elképesztő ígérgetés követ, tényfeltáró cikkek sorozata jelenik meg, és egybehangzóak az álláspontok: fel kell számolni a világ olajfüggőségét. Visszatérő motívum, amikor állítják, mindenkit igazságosan kártalanítanak, soha többé nem fordul elő ilyesmi, szigorítják a biztonsági előírásokat. Része még a forgatókönyvnek, hogy találnak egy bűnbakot, aki az egészért felelős. És a változás mindig elmarad. Ma már tudjuk, hogyan csökkenthető az olajfogyasztás, az ismert, hogyan indítsuk el az energiaforradalmat. Az egyetlen akadályt azok jelentik, akik a piszkos energiából hasznot húznak.
Segítsd a kampányt: szólítsd fel a Shell-t, hogy hagyjon fel az északi-sarki fúrások tervével!
Forrás: Greenpeace International
Fordította: Bumberák Maja