Aktivista létünk kritikus pontjához érkeztünk. Mozgalmunk könnyű célpontot jelent, mégis megálltuk a helyünket a sokféle támadással szemben, amely utunk során ért bennünket. Ma számos országban komoly politikai és jogi kihívásokkal kell megbirkóznunk, melyeket azért kreáltak, hogy az eltérő véleményűeket büntessék, a máshogy gondolkodókat elrettentsék; szándékosan “le akarják hűteni” a kedélyeket. Az ilyen időszakokban nagy bátorítást jelentenek számomra azok az emberek, akik nem hagyják magukat megtörni és megfélemlíteni. Ilyenkor Gandhi jut eszembe, akinek a mondása megmelengeti szívünket és még elszántabbá tesz: “Először nem vesznek rólad tudomást, majd kinevetnek, azután küzdenek ellened, végül győzedelmeskedsz.”
Ma, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából szeretnék megállni egy pillanatra, és eltöprengeni azon, hol is tartunk közös munkánkkal, amely véleményem szerint még mindig kőkeményen áll, a viharok ellenére is. Hogy mire alapozom ezt a kijelentést, melyet, mint tudjuk, sokan megkérdőjeleznek…nos, Salvador Dali egyszer azt mondta: “a siker mércéje pusztán az elégedetlenkedők féltékenysége”. Az elmúlt hónapokban a Greenpeace irodák munkatársai Koreától kezdve Mexikón, Indonézián és Kanadán át egészen Indiáig a helyi hatóságok méltánytalan zaklatásának, támadásainak és félelemkeltő viselkedésének voltak kitéve. Mindig számolunk ezekkel a támadási hullámokkal; az efféle munka során egyenesen hozzá is szokunk az ilyesmihez, ugyanakkor fel is élénkítenek. A történelem legalább erre az egyre megtanított bennünket az elnyomással kapcsolatban.
Vic Toews, kanadai közbiztonsági miniszter áprilisban „terroristának” és „fehér szupremistának” nevezett minket, a kormány pedig megesküdött, hogy még több bürokráciát és ellenőrzési procedúrát vezet be az adófizetők pénzéből, hogy a miénkhez hasonló csoportokat megfélemlíthesse. Idén áprilisban, amikor Mario Damatoval, kelet-ázsiai irodánk igazgatójával Koreába érkeztünk, hogy Szöul polgármesterével találkozzunk, tőle és két másik kollégánktól megtagadták a belépést, és minden magyarázat nélkül kitoloncolták őket. Fukusimai munkánk, amely során független sugárzás-monitorozást végeztünk, és felléptünk a nukleáris terjeszkedés ellen, olyan nagy fenyegetést jelentett, hogy néhányunktól meg kellett szabadulniuk.
India büszkén tör a „világ legnagyobb demokráciája” címre, ám Samit Aich, a Greenpeace India igazgatója egész más képet fest az országról, ahol a vállalatok és az ipar rendszerint beleköpnek a demokrácia levesébe. Az állami gépezet gyakran lép működésbe ellenünk; meghívott Japán vendégünknek, Maya Kobayashinak idén februárban visszavonták a vízumát, mivel arra készült, hogy a nukleáris szennyezéssel kapcsolatos tapasztalatait megosztja másokkal. Nemrégiben pedig adóhivatalnokok jelentek meg, hogy – nyilvánvalóan megfélemlítési szándékból - igen gyatra indokokra hivatkozva átvizsgálják irodáinkat.
Ha a kormányok ellenünk vívott harcának ereje valamiféle mércének tekinthető, akkor ebből látni lehet, hogy nagyon jól dolgozunk, és csak erősödni fog eltökéltségünk – és hogy bizonyos tekintetben nyerésre állunk. Igazság szerint sok ünnepelnivalónk van ezen a napon, a Környezetvédelmi Világnapon. Különösen motiváló egy gyorsan terjedő környezetvédelmi és társadalmi mozgalom jelenléte a civil oldalon.
A Környezetvédelmi világnap jó alkalom a számvetésre, de arra is, hogy új erőt nyerjünk. Sok ember jelent ösztönző erőt számunkra; álljon itt egy pár név azok közül, akik mellett büszkén állhatok:
· * Az aktivista Tim DeChristopher, akinek munkáját a média Rosa Parks-éhoz hasonlította. A Peaceful Uprising (Békés felkelés) nevű kezdeményezés egyik alapítója –ragyogó fiatal fénysugár az aktivisták számára mindenütt. Tim jelenleg egy börtönben aszalódik az Egyesült Államokban, mivel fel mert lépni az Alaszkában folyó környezetpusztítás ellen.
· * Pauolo Adagio, az erdők hőse: Paulo megkapta az ENSZ Forest Hero nevű díját, májusban pedig annak kapcsán került címoldalra, hogy részt vett a Clipper Hope nevű hajó horgonykötelének befoglalásában Brazíliában. Paulo az amazóniai őslakosokkal együtt segített megmenteni egy 1.6 millió hektáros erdőterületet a kivágástól.
· * Pearl Pillay az elbocsátott dolgozókkal való szolidaritás jegyében a Johannesburgi egyetemen tüntetett diáktársaival együtt (http://mg.co.za/article/2012-05-21-wits-protest-becomes-full-blown-hunger-strike), és részt vett abban az éhségsztrájkban, amely végül tekintélyes győzelmet hozott a szóban forgó dolgozók számára.
· * A 350.org szenvedélyes éltetői: erre a viszonylag friss szervezetre igen nagy csodálattal tekint mozgalmunk számos tagja, nem csak azért, mert olyan ügyesen kiaknázzák az online lehetőségeket, hanem mert a hálózaton kívül is igen hatékonyan tudnak mozgósítani. A washingtoni Keystone olajvezeték elleni akció során sikerült különféle csoportokat egyesíteniük, akik megakadályozták, hogy az Obama adminisztráció támogassa a kanadai Tar Sands további terjeszkedését.
· * A Rio+20 találkozó: Annak ellenére, hogy e késő júniusra tervezett eseményt széleskörű pesszimizmus lengi körül, várhatóan élettel teli és szenvedélyes aktivisták tízezrei szállják majd meg a brazil nagyvárost, hogy letegyék voksukat egy mindannyiunk számára kívánatos jövő mellett.
Az elégedetlenkedők féltékenysége igen ártalmas, és abban gyökerezik, hogy néhányan képtelenek velünk együtt olyan jövőt elképzelni, amely az emberek és a bolygó közti átlátható és fenntartható kapcsolatra épül. Pedig ilyen jövőre van szükségünk, ilyen jövőt akarunk, mégpedig MOST, JOBBAN MINT EDDIG BÁRMIKOR. Kampányainkban síkra fogunk szállni egy fenntartható és békés jövő mellett, tekintet nélkül arra, hogy milyen zaklatásban, megfélemlítésben vagy üldözésben részesítenek bennünket a különféle hivatalok.
