Bár csak töredékét fedik le a szükséges biztonsági fejlesztéseknek, már most is óriási összegekről van szó, sok-sok eurómilliárdról, amit az összes EU reaktor biztonságosabbá tételére, azaz továbbműködtetésére el kéne, el kell költeni. 

Végiggondolva a most rendelkezésre álló számokat, költségvonzatokat, azt mondhatjuk, hogy akár az EU atomreaktorainak több mint harmadát ki lehetne tiszta energiákkal váltani abból a pénzből,  amit "első körben" el kéne mihamarabb költeni atomerőműveink biztonságosabbá tételére. Persze az atomreaktorok kivezetése nem így, s még jó, hogy nem így fog megvalósulni, hiszen ezen pénzeket a továbbműködtetett reaktorok biztonságának növelésére KELL költeni, mindannyiunk biztonsága érdekében.

Fontos tény, hogy a korábbi itteni blogbejegyzésben, a "28 óra bújócska egy atomerőműben" -ben is megírt, az Európai Bizottság által említett 25 milliárd euró csak arra lehetne jó, hogy az igencsak gyenge kivitelezésű, sok szempontból az atomipar önmaga zöldremosására is felhasznált Stressz Tesztek által feltárt súlyosabb biztonsági hiányosságok közül egy párat helyrehozzanak. Nem mindet, minden reaktorban, a feltárt hibák közül sem!

Ami pedig még inkább elgondolkodtató lehet, hogy például az igencsak drága (ha egyáltalán lehetséges) beavatkozásokat igénylő, a terrorfenyegetettséggel szembeni, repülőgép rázuhanás elleni, többféle katasztrófa egyidejű bekövetkezése esetére szükséges, illetve a reaktorok elöregedése miatt szükséges  fejlesztéseket valamint a telephelyen kívüli vészhelyzeti terveket, az azok elvárható sokkal jobb szintre felfejlesztéséhez szükséges beruházásokat a Stressz Teszt egészen egyszerűen nem is vizsgálta. Azaz az ezen kulcsfontosságú biztonsági területeken szükséges fejlesztések ára sincs benne ebben a most kimondott 25 milliárd euróban. Naná, hogy nincs benne, hiszen ennél sokkal, sokkal nagyobb összegekről kell majd beszélni, ha egyszer komolyan kezdjük majd venni a nukleáris biztonságot.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a fent felsoroltakon kívül nem beszélünk itt most még arról sem, hogy mennyibe kerülne (alábbi összegek nagyon sokszorosába), ha teljeskörűbben biztosítani akarnánk atomerőműveinket, illetve ha valóban elegendő pénzt tennénk félre az összes atomhulladék hosszú távú kezelésére. A nagy radioaktivitású hulladékokra vonatkozóan is pontosan felmérhetetlen, ám roppant nagy összegekről van szó, amelyek a mai olcsó atomáramból rosszul feltöltögetett magyarországi központi nukleáris alapból bizonyíthatóan nem fedezhetőek.

Nem véletlen, hogy új atomerőmű esetén akár 55 Ft/kWh-ról is beszélnek már az angoloknál. Az atomáram előre is drága, hátra is drága.

Az alábbi számjátékot a fentiek miatt csak elgondolkodtatónak szánom. Vajon megéri az atomerőművi áramtermelés fenntartása, magyarországi vonatkozásban az üzemidőhosszabbítás, ha ilyen költségvonzatai is vannak a biztonságiak és mások mellett?

1.

Az idézett szám, a 25 milliárd euró egy most legutóbb elhangzott hivatalos összeget jelöl, mondhatni: már hivatalosan is elismerik, hogy ennyit MINIMUM kell költeni az EU 145 reaktorára, hogy azok biztonságosabban üzemelhessenek tovább. A korábbi blogbejegyzésünkben egy kollégám rámutat, hogy ennyi pénz szabad energetikai felhasználása esetén (kb, kapacitástól függően) 10 reaktort ma igen hamar le lehetne állítani és ki lehetne váltani szélkerekekkel (lásd 2-es lábjegyzet): ez, mondjuk, beletelne maximum 1-2 évbe, ám ha jól csinálják, sokkal hamarabb is meglenne. Persze maradna 135 igen nagyon, vagy kevésbé nagyon veszélyes reaktor.

2.

Érdemes megnézni a ma még hivatalosan nem teljes körűen elismert számokat is arról, hogy hol mennyi pénzbe kerülne a meglévő reaktoraink biztonságosabbá tétele – ami amúgy alapkövetelmény kéne, legyen, hisz az elérhető legmagasabb biztonsági szinten lenne csak szabad működnie atomerőműnek, ahogy ezt az EU kimondta Fukusima után. Már ahol egyáltalán vannak nyilvános, komolyan vehető adatok erről, mert nálunk Magyarországon nyilvános, őszinte számok erről egyáltalán nincsenek. Az 58 franciaországi reaktorra mondta, becsülte a francia EDF illetve az ASN[1], hogy továbbműködtetésükre kb 65 milliárd eurót kellene költeni. Az eu-s 28 milliárdból durva saccal, csak kb reaktorszám-arányosan annak közel egyharmadát a francia blokkok vinnék el, azaz ((28-9)=19 milliárd a nem francia blokkokra)) + ((65 milliárd – benne az előbb levont 9 milliárddal-  extra kéne még a francia blokkokra a saját hivatalaik szerint)) = 84 milliárd eurónyi bevallott (azaz immár kvázi kötelező) nukleáris-biztonsági ráköltési kötelezettségünk van, kéne legyen az EU-ban, úgy, hogy a nem francia 87 blokkra költendő összegeknél nem a valós összegeket, hanem a fent említett, ma hivatalosan beismert töredéknyi részösszeget vesszük csak alapul. S fenti számokkal eljátszva (de a bevezetőmben említett okokból csak játszva,) akár mondható, már így is egyből nem csak 10, hanem akár 30 reaktort lehetne kb ugyan ennyi pénzből pár év alatt felállítható szélkerekekkel kiváltani.[2] Mivel az EU 145 reaktorából van jó pár kisebb is, ez a szám akár meg is duplázódhatna, jelentősen nőhetne. Maradna 115, vagy akár „csak” 90 reaktor, remélhetően a legbiztonságosabbak – s az biztos, hogy a kiöregedő, komolyabb védelmet adó dóm-konténmenttel nem rendelkező paksi blokkok nem lehetnének köztük.

3.

Hol is tartunk? Ha komolyan vennénk a nukleáris biztonságot, akkor a ma nyilvános számok alapján is saccolható, hogy az EU reaktorflottájának minimum ötödét, de akár harmadát ki lehetne, ki kellene váltani igen rövid úton töbek között ’szélkerekekkel’[3], és ez még gazdaságilag sem lenne nagy teher, nem beszélve az EU-ban lakók biztonságáról, nem beszélve arról, hogy egy ilyen lépéssel mennyi új munkahely jönne létre, mennyire csökkenne az energiaimport-függőségünk és nőne a tagállamok ’nemzetbiztonsága’. Következő lépésként a jelentősen megszigorított és az atomipartól függetlenített szabályozási és ellenőrzési keretek közt továbbműködő maradék reaktort is kiválthatnánk akár egy-két évtizeden belül.

Szerintem a lényeg: egyre inkább kiderül (immár az ipar, illetve a hatóságok számai alapján is), hogy a grínpísz alapvetően nem beszél (s eddig sem beszélt) hülyeségeket, amikor azt mondja, hogy mindenki biztonsága és jobb-léte miatt az EU-ban is a lehető leghamarabb ki kell vezetni a veszélyes civil nukleáris áramtermelést és nem mellékesen a nagyarányú fosszilisokat is. És szintén nem mellékesen léteznek egyre elfogadottabb, a részletekről is szóló  elképzelések, „forgatókönyvek”, hogy a kivezetés melyik tagországban hogy s mint, pontosan milyen időtávon, pontosan mekkora energiahatékonysági és megújulós fejlesztésekkel valósulhatna meg. Ennek neve: Energiaforradalom[4], avagy, ahogy a németek a magukét hívják: Energiewende.

Azt senki sem állította, s nem is állítja, hogy ez egy egyszerű dolog. Távolról sem az, sőt, igen-igen nagy kihívás és igen, némi rizikója is van. De az nem radioaktív rizikó, és mellette számos, a demokratikus társadalmak egésze számára alapvető „járulékos haszonnal” is jár a Greenpeace által támogatott fenntartható energiagazdaság kiépítése. Ilyen például az energiaszektorban megvalósuló új tulajdonosi struktúrák kiépülése, ahol az állampolgárok lehetnek a saját sorsuk kovácsai, ahol az energiabizniszben keletkező profitok lényegesen egyenlőbb eloszlása is megvalósul. A beruházók persze a saját zsebükre dolgoznak. S Németországban az eleddig installált  megújulós kapacitások több, mint fele, magánszemélyek, s nem nagy cégek kezében van. Utóbbiról, illetve az Energiawende-ről információkat pl itt  is találhat az érdeklődő: www.renewables-in-germany.com