A mellékelt videón egy népmesei ihletésű történetet láthat a kedves olvasó, pár percben. Azért népmesei, mert ott szoktak csodák történni és ráadásul győz az igazság (a kettő nagyjából fedi egymást). Az embereknek pedig úgy látszik, szükségük van ilyenre, mert a történetről beszámoló cikk szerint három hét leforgása alatt négyszázezren tekintették meg a felvételt. Ha visszaszámolunk, akkor a nagyjából szilveszter magasságában történhetett, hogy Johnnak odaszólt a felesége Suzy (ezek persze kitalált nevek), hogy apjuk, a Mariska néz be az ablakon (ez valódi név). John ekkor gondolom hümmögött, teremburázott, hogy miért ilyen feledékeny, és nem zárja le az istálló ajtaját. De amikor már másodjára sötétült el a nyílászáró, nyilván gyanút fogott. Ezt követően készülhetett a fenti videó, sokak örömére, mert ez olyan, mint a felszállott a páva, csak amerikai kiadásban.
Miután már a kedves olvasó is megnézte a klippet, valszeg felteszi a logikus kérdést: hogy tudhat ilyet egy Ló, és miért? A lehetséges válaszokat két nagy csoportba sorolnám.
- A Mariska nevű ló (amit méltatlannak ítélek egy ilyen kecses, fekete kanca esetében, ráadásul ilyen teljesítménnyel, tehát nevezzük Mariló-nak) évszázadok, de legalábbis generációk verejtékes munkájának gyümölcseként megvalósította ősei üzenetét-tanítását: kiszabadította magát, majd társait a fogságból. Mariló anyuja és apuja, meg az ő anyuja és apuja kilesték az idők során, hogy működik az istálló retesze. Kilesték és továbbadták, a kancatejjel, meg a fülébe nyerítették, esetleg szimulálták a dolgot egy-egy éjszaka. Hogy egyszer majd, ha itt az ideje, akkor élesbe is…És eljött az idő.
- Csak. Én ez utóbbit látom befutónak. Egy logikátlan világban ugyanis csak logikátlanul lehet eligazodni. Mondhatni úgy, ha nem a fejünkre, hanem a szívünkre, a megérzéseinkre hagyatkozunk. Mariló (aki nem tévesztendő össze Murilló-val, a jeles, barokk festővel), tehát ezen a szilveszteri napon (Murilló egyébként január elsején született, akár csak a mi Petőfink), minden különösebb rákészülés és ideológiai megfontolás nélkül odament az istállóajtóhoz, felhúzta a reteszt és kijött a szabadba. Nem nyerített hozzá nagyokat, nem kapált a lábával (pedig akár büszke is lehetett volna), csak tette a dolgát. Egy átlagos ló ilyenkor nekiiramodik a világnak és meg sem áll az erdőig, vagy a tengerpartig. De Muriló nem átlagos, mint tudjuk. A többiek kiszabadításával folytatta sörénymeresztő akcióját, majd vételezett némi elemózsiát is, aztán – gondolom -, visszasétált a helyére.
Egy népmesében persze jobb vég illenék, de én itt inkább a költői szabadságra, illetve a befogadói oldalnak szánt, a zen irodalomban befejezetlen beszédnek hívott megfontolásra tippelek. Ha engem kérdeznek, Muriló csak azt akarta jelezni, hogy: Szabad vagyok haver! Lejárt a fogság ideje. És, hogy miért? És miért most? Csak.
