Joel Stewart írása

Több mint három évtizede van lehetőségem a világ óceánjain hajózni; abban a kivételes helyzetben van részem, hogy az óceánok élővilágát úgy szemlélhetem, ahogyan kevés más ember teheti; megismerhettem a világ legnagyobb, legkisebb, leggyönyörűbb és legérdekesebb teremtményeinek  varázslatos és a titokzatos világát – a kék bálnáktól a legparányibb csikóhalakig és majdnem mindent köztük!

Számomra minden nap az óceánok napja. A tengeri életem nagy részét Greenpeace hajókon töltöttem. Mielőtt csatlakoztam hozzájuk, a kereskedelmi világban kezdtem. Egy alaszkai rák- és lazachalász hajón dolgoztam, aztán az 1980-as években egy teherhajón. Már akkor első kézből tapasztaltam a halállomány fokozatos kizsákmányolását, de az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor 1989-ben elhajóztam ott, ahol az Exxon Valdez 11 millió gallon (41,6 millió liter) olajszállítmánya kiömlött és beszennyezte a Prince William-szorost.

Az év végén már a Greenpeace-szel hajóztam és eldöntöttem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek az óceánjaink és szárazföldjeink védelméért. Akár szárazföldön, akár tengeren vagyok, soha nem tudom megunni az óceánok hangjait; egy távoli partra felfutó hullámtól, a partoktól távoli vad viharok robajáig és mennydörgéséig. Ezek a ritmusok semmit nem változtak az évmilliók alatt.

De az óceánok és a ritmusuk most változni kezdtek. A klímaváltozás hatására tengereink melegednek, a sarki jégsapkák olvadásnak indultak és a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ezek az óceánok nagyobb átalakulásához vezetnek. Az új technológiák segítségével hatalmas ipari hajóhadak ijesztő ütemben zsákmányolják ki a tengereket. A Deep Water Horizon olajkiömlése még az Exxon Valdez-ét is felülmúlta és az amerikai vizek legnagyobb méretű szennyezését okozta, de sem az olajszennyezések, sem az egyre gyakoribb figyelmeztetések, melyek a halállomány és az élőhelyük csökkenésére hívják fel a figyelmet, nem állítják meg a fúrásokat, a kitermelést, a túlhalászást és minden tengeri terület kizsákmányolását – az épp csak fagyos Jeges-tengertől az antarktiszi Ross-tengerig.

Amit az óceánokkal teszünk, fenntarthatatlan. A világunk 70%-át teszik ki, de már több mint a halállomány 70%-át a maximális mértékben vagy azon túl halásszuk. Más tengeri fajokat szükségtelenül vadásszuk, szennyezzük és romboljuk az élőhelyüket. Ez nemcsak e fajok számára őrültség, hanem számunkra is. Az óceánokból származunk. Minden második lélegzetvételünk az óceánokból származik; az óceánok meghatározzák az időjárást; ételt, munkát és gyógyszereket adnak nekünk; és örömöt. Ha tovább folytatjuk az óceánok pusztítását, a földi élet alapjait romboljuk.

Az óceánok adják a bolygó túléléséhez szükséges oxigén felét – segítik a földi élet fennmaradását és ezért kötelességünk vigyázni az egészségükre. Szánj ma néhány percet az óceánokra. Figyelj egy pillanatra az óceánokra, képzeld el a nyüzsgő életet a hullámok alatt és a szárazföldi életet, amit fenntartanak.

Most pedig adjuk vissza az életet az óceánoknak, amit tőlük kaptuk. Csatlakozz a Greenpeace-hez és másokhoz, akik a tengerek fenntarthatóságáért egy globális hálózat megteremtésén dolgoznak – egyszerűen csak segíts minket, hogy védett területeket hozhassunk létre a tengereken, ahová a halászati és egyéb kitermelő iparágak nem tehetik be a lábukat és az óceán élővilága növekedésnek indulhat.

fordította: Ábel Attila