A brit The Observer etikai életműdíjának idei nyertese sok mindenen keresztülment már: a hajóját felrobbantotta a francia titkosszolgálat, börtönbe vetették Oroszországban, és kis híján halálra zúzta egy egyesült államokbeli haditengerészeti romboló. Peter Willcoxnak, a Greenpeace veterán hajóskapitányának mindez hozzátartozik a munkaköréhez.
A legyőzhetetlen kapitány: Peter Willcox a Rainbow Warrior II árbocán. Fotó: Chris Grodotzki/Greenpeace
2013. szeptember 3-án Willcox megebédelt connecticuti otthonában, behordott egy adag tűzifát 93 éves apjának és nevelőanyjának, majd bedobott két elnyűtt sporttáskát a kocsi csomagtartójába. Willcox az évek során már eleget pakolt ahhoz, hogy csak a legelengedhetetlenebb felszereléssel készüljön: két nadrággal, pár pulóverrel, bakanccsal a hűvösebb napokra a fedélzeten, strandpapuccsal a hajó belsejében töltött időre, tréningruhával, laptoppal, a jogosítványával, az útlevelével és a tengerész szolgálati könyvével, valamint három hónapra való vérnyomáscsökkentővel.
A 61 éves Willcox a Greenpeace legtapasztaltabb hajóskapitánya. 33 éves szolgálata során került már összeütközésbe fókavadászokkal Új-Fundlandon, bálnavadászokkal Japánban és illegális tonhalhalászokkal a Csendes-óceánon. Az USA nukleáris politikája elleni tiltakozásként pedig képes volt beúszni egy 3000 tonnás rombolóhajó elé.
Willcox az 1980-as években négy évig volt a Rainbow Warrior kapitánya. A legendás hajót 1985 júliusában az új-zélandi Auckland kikötőjében a francia titkosszolgálat felrobbantotta. Willcoxék a Francia Polinéziához tartozó Mururoa zátonyhoz indultak volna, hogy tiltakozzanak a franciák víz alatti atomkísérletei ellen. A merényletben a Greenpeace-csapat egyik tagja életét vesztette. Willcoxot azonban a támadás nem ingatta meg hitében, hogy környezetvédelmi aktivistaként helyesen cselekszik.
Tavaly azon a bizonyos szeptemberi napon már alig várta, hogy újra vízre szállhasson. Korábban többször is be kellett állnia dolgozni részmunkaidőben kereskedelmi hajókra, hogy megéljenek valahogy, de most, mivel lányai már felnőttek – Anita 22 éves, Párizsban él, Natasa pedig 18 – Willcox végre megint minden idejét annak szentelhette, hogy a Greenpeace-szel hajózzon.
Indulása előtt egy hónappal a Gazprom bejelentette, hogy megkezdi a kőolaj kitermelését az északi-sarkvidéki Pecsora-öbölben. A távoli terület jelentős mennyiségű fosszilis üzemanyagot rejt, de annak felszínre hozását mindeddig túl kockázatosnak és túlságosan drágának tartották. Tavaly azonban a Gazprom akcióba lépett. A szárazföldi készletek már kimerülőben vannak, a sarki jég olvadása pedig megkönnyítette az ottani kitermelést. Ma már tudjuk, hogy noha a Greenpeace nem volt képes megállítani a vállalatot, sikeresen felhívták milliók figyelmét arra, hogy mi is folyik az Oroszországtól északra eső Barents-tengeren.
„Amit senki sem hitt volna”: a francia titkosszolgálat támadását követően a Rainbow Warrior az új-zélandi Auckland partjainál süllyed 1985-ben. Fotó: Sipa Press/REX
Willcox az új megbízatásával először Amszterdamba repült néhány egyeztetésre a Greenpeace nemzetközi központjában, majd Norvégiába utazott, hogy Kirkenes kikötőjében átvegye az Arctic Sunrise nevű jégtörő irányítását. A 27 fős nemzetközi legénység és két újságíró már várta. A brit Frank Hewetsonnal, az akció koordinátorával már évtizedekkel ezelőtt is dolgoztak együtt Ausztráliában, de volt olyan is a csapatban, akivel ott találkoztak először. Amikor a 21 éves, fényképésznek tanuló argentin Camila Speziale meghallotta, hogy ki lesz a kapitány, a lélegzete is elállt:„Istenem! Peter Willcoxszal fogok hajózni.”
Az orosz Prirazlomnaja olajfúrótoronynál tartandó tüntetést maguk közt csak „transzparenses akciónak” nevezték. A cél az volt, hogy két aktivista feljusson a fúrótoronyra, és szétnyisson egy cirill betűs, „Mentsük meg a sarkvidéket!” feliratú transzparenst. Egyszerűnek hangzott, de tisztában voltak vele, hogy a feladat egyáltalán nem veszélytelen. Egy évvel korábban egy másik csapat már próbálkozott hasonlóval, de vissza kellett térniük a hajóra, mert az olajfúrótorony munkásai tűzoltótömlőkből locsolták, és jókora fémdarabokkal dobálták meg őket.
Korábban Willcox többször is bajba került már Oroszországban. 1983-ban egy illegális szibériai bálnafeldolgozó üzemet akartak leállíttatni. A legénység hat tagja a helyszínen partra szállt, hogy fotókat készítsen. Azonnal letartóztatták őket, Willcox pedig órákon át menekült, és próbálta lerázni az elfogásukra küldött szovjet hadihajót. Sikerült kijutnia nemzetközi vizekre, de egy évtizeddel később újra összetűzésbe került az orosz haditengerészettel, amikor az oroszok veszélyes hulladékot öntöttek a Japán-tengerbe.
Az előzmények miatt a kapitány egy kicsit ideges volt, de izgatta is a közelgő kaland. Mielőtt Norvégiába indult volna, küldött a feleségének, Maggynek egy képeslapot: „Ha az oroszoknak van egy kis is humorérzékük, akkor ez most jó móka lesz!”- írta.
Szeptember 14-én kihajóztak a norvég kikötővárosból, Kirkenes-ből, de nem telt el egy nap, és az orosz parti őrség már a nyomukban volt. A legénység tagjai ekkor még nem aggódtak. Nyár végén, jégmentes vizeken hajóztak. A kilátás lélegzetelállítóan szép volt. Útközben rozmárokkal és narválokkal találkoztak, és gyönyörködhettek a sarki fényben is. A negyedik napon megpillantották a távolban a piros-fehérre festett, negyven emelet magas monstrumot: az olajfúrótornyot, amelynek alapzatából a vezetékek csápokként tekeredtek a mélybe.
Mindenki a fedélzeten: a Rainbow Warrior legénysége az 1980-as években. Fotó: Fernando Pereira/Greenpeace
Hajnali 4:30-kor egy tucat Greenpeace-aktivista gumicsónakokba szállt, és elindult a Prirazlomnaja felé. Kettejüknek sikerült megkapaszkodniuk, és már elkezdtek mászni a toronyra, amikor a fúrótorony vezetője beindította a tűzoltótömlőket. Egyúttal telefonált a moszkvai főnököknek is, akik értesítették a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, a KGB utódszervezetét. A hatóságok perceken belül lerohanták az aktivistákat. A köteleket rángatva megpróbálták lerázni a toronyra mászókat, s mikor a gumicsónakban maradt társaik közbe akartak lépni, tüzet nyitottak rájuk. Elszabadult a pokol. Golyók süvítettek a víz felé, a csónakokat késsel felhasították, a mászókat pedig őrizetbe vették.
A Greenpeace hajóját az orosz parti őrség 36 órán át üldözte. Többször is felszólították Willcoxot, hogy álljon meg, és engedje fel őket a fedélzetre. Ő azonban visszautasította a parancsot arra hivatkozva, hogy az Arctic Sunrise holland felségjelzésű hajó, és nemzetközi vizeken tartózkodik. Az oroszok erre terrorizmust kiáltottak, és azzal fenyegetőztek, hogy tüzet nyitnak, ha nem áll meg. „Tegyék, amit tenniük kell – mondta Willcox – , de a fedélzeten lévő ezüstszínű tartályokat lehetőleg hagyják ki a szórásból, mert tele vannak gázolajjal.” A parti őrség hajójának ágyúi az Arctic Sunrise felé fordultak, és figyelmeztető lövéseket adtak le a hajóorr irányába.
Ezen a ponton Willcox döntött. A toronyra mászó társaikat valószínűleg úgysem kapják vissza, úgyhogy visszatérnek Norvégiába, hogy ott várják össze egymást. Pár órával később a legénység egyik tagja üvöltve rontott be: „Pete! Ezek megpróbálnak fedélzetre szállni!” Willcox a hajóhídra rohant, és megpillantotta a helikoptert, amelyből épp köteleket dobtak a fedélzetre. Szólt Hewetsonnak, hogy szaladjon a helikopter-leszállóhelyre, és próbálja megakadályozni a landolást. De már késő volt. Tucatnyi símaszkos kommandós ereszkedett le a hajóra fegyverekkel, és elfogták az aktivistákat, akik közül párat bordán is rúgtak.
