Végéhez közeledik a családi gazdálkodás nemzetközi éve. Ilyenkor lehetne mérleget vonni, mit is hozott az elmúlt időszak az agrárszektor legkisebb szereplőinek. De hogyan vonjunk mérleget, ha a rendelkezésre álló adatok nem egyértelműek? Ellentmondások, torzítások és tények a világ családi és kistermelőinek helyzetéről és arról, hogy kik is etetik valójában a Földet.
Biogazdálkodó Hollandiában.
2014-et az ENSZ a családi gazdálkodás nemzetközi évének nyilvánította. Ennek kapcsán kiemelt figyelmet kapott az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) éves jelentése, melyben az áll, hogy a világ összes termőterületének 70-80%-át családi gazdálkodók művelik, akik egyúttal a világ élelmiszer-ellátásának 80%-át biztosítják. Hogy lehet mégis, hogy a legkisebb gazdálkodók által hozzáférhető földterületek egyre apadnak, az éhezés pedig világszinten egyre nő? Mit takarnak a fenti számok és mi ehhez képest a valóság? A kérdésnek a GRAIN nevű nemzetközi nonprofit szervezet járt utána saját felméréssel, amely a FAO-étól jelentősen eltérő eredményt hozott.
Családi vagy kisgazdaság?
A GRAIN világszintű vizsgálódása alapján a Föld lakosságának 80%-át valóban a kistermelők látják el élelemmel, ám ezt az összes termőföld csupán 24%-ának művelésével teszik. Miből ered a 24% és a FAO által hirdetett 70-80% közti szembeötlő különbség? Egyszerű: az eltérő szóhasználatból és értelmezésekből. A FAO ugyanis családi gazdaságnak („family farmnak”) hív minden olyan földet, melynek művelése egy egyén vagy egy család kezében van. Így a valóban családi méretű, azaz maximum néhány hektáros földeken túl bármilyen ipari méretű ültetvény, melynek tulajdona magánkézben van – például egy külföldi magánbefektető által műveltetett monokultúrás szójaültetvény – szintén családi gazdaságnak minősül.
A GRAIN ezzel szemben a kistermelő/kisgazda („small farmer”) kifejezést használja, a besorolásnál pedig az egyes országokban hivatalos definíciót veszi alapul. Ahol pedig ilyen nincsen, ott a Világbank által alkalmazott meghatározást, mely szerint minden 2 hektárnál kisebb terület kisgazdaságnak minősül. Így már érthető a különbség.
Azt a FAO is elismeri, hogy nem létezik országok közötti egységes meghatározás a „családi gazdálkodás” kategóriára. De az általuk alkalmazott, pusztán a tulajdonjogot alapul vevő kalkuláció elkendőzi azokat az egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat, melyekkel a valódi kistermelőknek nap mint nap meg kell küzdeniük a világ bármely pontján. Ezek közül is a legfontosabb az új termőterületekhez való egyre korlátozottabb hozzáférés, és emiatt a földműves és állattartó gazdák ellehetetlenedése.
A kistermelő egyre kisebb
A világon mindenütt észlelhető jelenség, hogy a kistermelők egyre inkább kiszorulnak a földekről, a helyükre pedig a nagyipari termelés nyomul be, írja a GRAIN. „Etetni kell a Földet” – ez a sokat hivatkozott indok. A legfrissebb kimutatások szerint a bolygón mégsem egyre kevesebben, hanem ellenkezőleg, egyre többen éheznek.
A felmérések éppenséggel arra világítanak rá, hogy minél kevesebb kézbe tömörül a világ élelmiszer-előállítása, annál inkább nő az éhezők száma.
A GRAIN felmérése azt is megállapítja, hogy a kisgazdaságok átlagmérete egyre csökken, ennek pedig számos különböző oka van. Afrikában például a gyors népességnövekedés vezet a földtulajdonok felaprózódásához (örökléskor sok utód között oszlik meg egy adott földterület), míg a fejlett országokban az urbanizáció és az azzal járó infrastruktúra-fejlesztések, útépítések, és ugyanígy a kitermelő iparágak (a bányászat, az olaj- és a földgázkitermelés, vagy a manapság egyre terjedő fracking) foglalnak el mind több területet. Tehetetlen helyzetben vannak azok a családok, akiknek a területeit önkénnyel – gyakran erőszakkal – veszik el a nagyvállalatok illetve külföldi befektetők. Ez az úgynevezett földrablás vagy földlenyúlás a „globális délen” jellemző, ahol sokszor a korrupt vagy gyenge hatalommal bíró kormányok is a nagyiparosok kezére játszanak, megfosztva a legszegényebbeket attól a darabka földtől, mely eddig legalább az éhezéstől megmentette őket.
A fentiek mellett mégis a legjelentősebb tényező a kis- és középméretű gazdálkodók kiszorításában az energia- és élelmiszeripar igényeit kiszolgáló ültetvények folyamatos terjeszkedése. Csak az elmúlt 50 évben 140 millió hektár földet telepítettek be a négy legfontosabb ipari növénnyel: szójával, olajpálmával, repcével és cukornáddal. Ezek a növények nem közvetlenül az embereket, hanem az ipar mamutszáját etetik.
Így válnak az erdőterületek olajpálma-ültetvényekké Indonéziában.
Európában ezen a téren a helyzet drámai: az elmúlt évtizedek hibás agrárpolitikájának köszönhetően mára több millióval csökkent a gazdaságok száma. Kelet-Európában a földkoncentráció 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is az Európai Unió bővülésével megnyíltak a keleti piacok a nyugatról beáramló termékek előtt, tönkretéve ezzel a helyi termelőket. Eközben Nyugat-Európában az urbanizáció tizedelte meg a kisgazdaságokat, ezzel olyannyira előnybe juttatva a nagyokat, hogy egy nemrég készült felmérés szerint mára a 100 hektárnál nagyobb gazdaságok az összesnek mindössze 3%-át teszik ki, ellenben ők gazdálkodnak a földterületek 50%-ával.
A kis gazdaságok tehát egyre kisebbek, a nagyok egyre nagyobbak, a trend pedig fokozódik. Szakértők azt jósolják, hogy az elkövetkező pár évtizedben az olajpálma-ültetvények globális mérete a duplájára, míg a szójaültetvényeké a triplájára nőhet. Azonban a termelőerő nem a méreten múlik.
A kicsi nemcsak szép – a kicsi termékeny is
Paradox módon ugyanis a kisgazdaságok gyakran termékenyebbek a nagyoknál. Így lehetséges, hogy a csökkenő földterületek ellenére még mindig a kicsik tartják el a Földet. Magyarországon például a termőföldek 19,3%-át művelő kisgazdák az élelmiszer-ellátás 95,3%-át adják.
Alapvető különbség a nagyipari és a kistermelői művelés között, hogy míg az előbbi a profitra koncentrál és főként globális piaci árucikkeket termel (például állati takarmányt, faipari alapanyagot, bioüzemanyagot), addig az utóbbi közvetlenül az egyén, a család vagy a helyi közösség élelmiszerellátását szolgálja. Így ezek a földek pontosan azokat etetik, akinek a legnagyobb szükségük van rá: a szegényeket.
Habár a nagyipart lényegesen nagyobb erőforráskészlet hajtja (infrastruktúra, modern gépek, támogatások), a kisgazdaságok erejét növeli, hogy jobban képesek kihasználni a biodiverzitást. Ennek köszönhetően nincsenek parlagon hagyott területek, több embernek adnak munkát, erősítik a helyi gazdaságot és a közösséget.
Arra már évekkel ezelőtt rájöttek a szakértők, hogy ha a nagyipari művelés alá tartozó földek a kisgazdaságok hozamával termelnének, akkor a globális termelés a jelenleginek sokszorosa lehetne. Néhány példa: Közép-Amerika élelmiszer-termelése a háromszorosára, Oroszországé a hatszorosára nőne, Magyarországon pedig 30%-kal növekedne az összhozam.
Az éhezés megfékezésének kulcsa tehát nem a nagyipar erősítése, hanem a legkisebb termelők támogatása lenne. Ám ha a jelenlegi földkoncentrációs folyamatokat nem állítjuk meg, akkor a kisgazdaságoknak – legyenek bármilyen termékenyek – befellegzett.
Duplázzuk meg a termelést – adjuk vissza a földeket a kistermelőknek!
A Föld rohamos népességnövekedéséhez igazodva a következő évtizedekben az élelmiszer-termelésnek meg kellene duplázódnia, hogy ellássa a bolygót. Egy 2011-es ENSZ-felmérés szerint a legkritikusabb területeken ez akár 10 éven belül is megvalósulhatna, méghozzá a kisgazdaságok és az ökológiai gazdálkodás támogatását célzó agrártörvényekkel. „Az ökológiai földművelés növeli a talaj termőképességét, a kártevők ellen pedig drága vegyszerek helyett természetes módszereket használ” – emeli ki a biogazdálkodás két fontos előnyét a tanulmány. A globális klímaváltozás mérsékelésében is kulcsfontosságú kérdés, hogy a profitorientált, szennyező nagyipart vagy a környezettel összhangban működő, kis léptékű ökológiai gazdaságok terjedését támogatjuk.
Hortobágyi biokukorica-szemek.
Ha valóban meg akarjuk oldani a lakosság élelmiszer-ellátását, és vissza akarjuk szorítani az éhezést, akkor nem érdemes csúsztatásokon alapuló, rózsás számadatokkal szépíteni az egyre súlyosbodó helyzetet. Meg kell állítani és vissza kell fordítani a jelenlegi folyamatokat. Támogassuk a kisgazdákat, adjuk vissza nekik a földeket! Az agrárreformoknak ebbe az irányba kell haladniuk, és erre jó figyelemfelkeltő apropó volt az idei jeles év.
