Greenpeace Magyarország

 Nem érdemes tagadni: a Greenpeace hajókon lenni jó móka. Kalandok, egzotikus helyek, egy közös célért lobogó nemzetközi csapat – mindezeknek köszönhetően hihetetlen élmény a világ leghíresebb környezetvédelmi aktivista csapatával hajózni– főleg azon szerencsések számára, mint mi, akik feljutottunk a hajóra.

 2012. május 5. A Rainbow Warrior Brazíliában - © Karla GAchet / Panos / Greenpeace

Ugyan nem kőolaj, de még is olaj szennyezi a Balaton vizét. Egyesek feltételezései szerint egy hétvége alatt a nyár folyamán körülbelül 1 millió ember fürdőzik a Balatonban, melynek köszönhetően, ha emberenként 1 gramm napolajjal számolunk, 1 tonna olajszennyezés mosódik a Balaton vizébe a hűsölni kívánókról. Ugyan nem mindannyian kenik be magukat, de lássuk be, sokan ennél azért jóval 

Ha nem jelenik meg automatikusan, a magyar felirat a CC gombbal érhető el.

http://sarkvidek.hu

Összefogtunk a Radioheaddel és Jude Law színésszel, hogy létrehozzuk talán az eddigi legjobb Greenpeace-kisfilmet.

Szánj egy percet a megtekintésére, aztán terjeszd az üzenetet az ismerőseid és a családod körében.

Az Északi-sarkvidéket veszély fenyegeti. Miközben ezt olvasod, olajcégek és politikusok azt tervezik, hogy feltúrják a jeges északot – azért, hogy kibővítsék nemzeti fennhatóságaikat és olajlelőhelyeket keressenek. De a te segítségeddel meghúzhatjuk a határt számukra a jégen, és megmenekíthetjük a sarkvidéket a szennyező iparágak karmai közül – végleg.

Június 21-én – a nyári napforduló napján – reggel a riói Föld-csúcstalálkozón összefogtunk Paul McCartney-val, Penélope Cruzzal, Robert Redforddal, a One Direction brit fiúcsapattal, Bódy Sylvivel és több tucatnyi további hírességgel, hogy követeljük az Északi-sarkvidék védetté nyilvánítását az ENSZ-től, illetve a szennyező iparágak kitiltását a térségből.

Több mint 100 hollywoodi filmcsillag, zenész, sarkkutató és üzleti vezető adta nevét a sarkvidéki tekercsünkhöz, ezzel jelezve elkötelezettségüket az Északi-sarkvidék megmentéséért. Te is csatlakozol?

Írd alá a sarkvidéki tekercset, és segíts megmenteni az Északi-sarkvidéket.

Az Északi-sark körüli lakatlan terület jelenleg mindannyiunké.

De az éghajlatváltozás miatt az Északi-sarkvidék jege olvad, ezáltal elpusztulnak a jegesmedvék élőhelyei, és új olajlelőhelyek nyílnak meg. A sarkvidéki államok, ahelyett, hogy mindezt az egész emberiség számára szóló figyelmeztető jelként értelmeznék, arra készülnek, hogy megszerezzék és felosszák egymás között a megmaradt kincseket.

A Shell azt tervezi, hogy néhány héten belül beindítja a sarkvidéki olajlázat azzal, hogy az első nagyobb olajcégként megkezdi a fúrásokat az Északi-sarkvidéken – pusztán azért, hogy kielégítse az emberiség olajfüggőségét.

A helyzet iróniája émelyítő.

Pontosan ugyanazok a vállalatok, amelyek az éghajlatváltozást és a jég olvadását okozzák, most ezekből igyekeznek hasznot húzni, azon az áron is, hogy értékes élőhelyeket pusztítanak el és veszélybe sodorják az élővilágot a munka során. Ez ördögi kör.

Nem fogunk ölbe tett kézzel ülni, miközben a mohó vállalatok és az önző politikusok elpusztítják ezt a gyönyörű, törékeny környezetet. Ezért követeljük, hogy az ENSZ nyilvánítsa védetté az Északi-sark körüli lakatlan területet, és tiltsa be a tengeri olajfúrást és a fenntarthatatlan halászatot a sarkvidéken.

De ezt nem tudjuk egyedül megcsinálni. Olyan mozgalmat kell felépítenünk, amely elég erős ahhoz, hogy legyőzze a sarkvidéki államok, az olajóriások és az ipari halászflották együttes erejét. Meg kell mutatnunk, hogy az emberek a világ minden táján a sarkvidék megóvását akarják.

Ezért van szükségünk arra, hogy te is aláírd a sarkvidéki tekercset, megmutatva, hogy elkötelezett vagy az Északi-sarkvidék megmentése mellett.

Ez több mint egy közönséges petíció: ha összegyűlik egymillió aláírás, a neveket egy elpusztíthatatlan időkapszulába helyezzük, és elvisszük az Északi-sarkra. Ott pedig négy kilométernyi fagyos vízen keresztül leengedjük a tenger fenekére. A helyet a jövő zászlajával jelöljük majd meg, amelyet a világ ifjúsága fog megtervezni.

Írd alá a sarkvidéki tekercset, és segíts megmenteni az Északi-sarkvidéket.

Harminc évvel ezelőtt egy hasonló kampányt indítottunk az Antarktisz megvédéséért. Senki sem gondolta volna, hogy sikerrel járunk, mégis így történt, és milliókat tudtunk mozgósítani a Déli-sark körüli védett terület kijelölése érdekében.

Most az Északi-sarkvidéken a sor.

Rendkívül hálásak vagyunk azoknak a színészeknek, zenészeknek, felfedezőknek, környezetvédőknek, és az üzleti szféra, a művészetek, a divat és a média számos vezetőjének, akik elsőként írták alá a sarkvidéki tekercset – amelyet az Északi-sark alatti tengerfenékre fogunk eljuttatni, a sarkvidék megvédéséről szóló nyilatkozatképpen. Csatlakozz hozzájuk a sarkvidek.hu oldalon.

(Az eredeti cikket Richard George írta.)

Földünk hátralevő természeti kincseiért folytatott küzdelem egyre veszélyesebbé válik, írja egy új jelentés, amely szerint a 2011-es évben minden egyes hétre jutott egy környezetvédő aktivista meggyilkolása. Az elmúlt három évben jelentősen megnövekedett a kampányosok, közösségi vezetők és az újságírók száma, akik az erdők, folyók és a földek megvédéséért küzdenek. – írja a Global Witness című jelentés.

A képen José Claudio Ribeiro da Silva és Maria do Espirito látható. A két amazonasi erdővédő aktivistát tavaly nyáron gyilkolták meg. Fotó: Reuters

Írta Ben Ayliffe, a Greenpeace International vezető sarkvidéki kampányfelelőse

Június 21-én, a riói Föld-csúcstalálkozón a Greenpeace számtalan hírességgel fogott össze, hogy együtt követeljék az Északi-sark körüli lakatlan terület jogerős védetté nyilvánítását, illetve a vállalatok és a kormányok kitiltását a térségből, akik sóvárogva lesik a sarkvidék kiaknázási lehetőségeit.

Na de miért nem hagy minket hidegen, mi történik arrafelé?

Minden, ami az Északi-sarkvidéken történik, mindannyiunkra hatással van. A terület, amellett, hogy a bolygó légkondijaként működik, előhírnöke az éghajlat és a globális ökoszisztéma egészségi állapotának is. Az Északi-sarkvidék gyorsabban melegedik, mint a bolygó bármely másik része. A jég soha nem látott ütemben tűnik el, ezzel számtalan faj, például a jegesmedvék lakóhelyei is fogyatkoznak; az Északi-sarkkör fölött élő négymillió őslakos élete pedig örökre megváltozik.

Ahogy a jég olvad, és nagy foltokban a sötét, nyílt víz veszi át a helyét, még több napsugárzás nyelődik el, és az olvadás fokozódik. A fagyos észak egy ördögi körbe ragadt, a tudósok a tengeri jég halálspiráljáról beszélnek.

Ám ahelyett, hogy erre világos figyelmeztetésként, és pozitív cselekvésre ösztönző folyamatként tekintenének, számos kormány és cég más, gonoszabb nézőpontot alkalmaz: szerintük a visszahúzódó jégtakaró lehetőséget nyit arra, hogy megragadják a Föld utolsó gazdátlan területeit, és hasznot húzzanak a természeti kincsek kiaknázásából, amelyek jelenleg mélyen a jég alatt vannak bezárva.
Ennek következményeként szemtanúi lehetünk az új, sarkvidéki olajláz kezdetének, amelyben olyan cégek, mint a Shell, a Gazprom és a Cairn Energy olyan ismeretlenül hangzó helyeken navigálják fúrótornyaikat a jégtáblák és a jéghegyek között, mint a Pecsora-tenger és a Csukcs-tenger, hogy új olajat fúrjanak. A keserű irónia ebben az, hogy hogy miközben a jég a fosszilis energiahordozóktól való függőségünk következményeként húzódik vissza, az ipar azért tör be ebbe az érintetlen térségbe, hogy még több éghajlatpusztító olajat termeljen ki onnan.

Sajnos ez a vicc mindannyiunk kárára megy.

A távoli észak kúszó iparosítása egy alapvető dologra hívja fel a figyelmünket a bolygóhoz fűződő viszonyunkról. A Greenpeace egyik hajójával jómagam is meglátogattam a sarkvidéket, és megtapasztalhattam a teljes ürességét, a fülsiketítő csöndjét és az ezüstös jég óriási csúcsainak csodálatos ragyogását. Úgy érzem, az Északi-sarkvidék magában foglalja vágyunkat a vadon felé. A sarkvidék neve egyet jelent a természet hihetetlen erejével.
De úgy tűnik, nem mindenki osztja ezt a nézetet. A tény, hogy sokan jó dolognak tartják a sarkvidéki jégsapka olvadását, mivel egy kicsit több olajhoz nyújt hozzáférést, és lehetőséget ad az országoknak, hogy geopolitikai bicepszüket mutogassák, és bejelentsék területi igényeiket magára az Északi-sarkpontra (illetve hogy dollármilliárdokat költsenek csúcstechnológiájú katonai felszerelésre), arra utal, hogy valami nagyon nincs rendjén. És hogy ennek változnia kell.

Iskoláskoromban lenyűgöztek a térképek és az atlaszok. Órákon át bámultam a földgömböket, és egy kép máig megragadt a fejemben: bármelyik könyvet is olvastam, a világ teteje mindig fehér volt. A hó és a jég vastag sávja megnyugtató, sérthetetlen volt számomra. Hihetetlen ma arra gondolni, hogy néhány röpke éven belül a fehér sáv a világ tetején el fog tűnni.

Ezért lép fel a Greenpeace ma az Északi-sarkvidék megmentéséért.

Ha mi nem tesszük ezt meg, senki nem fogja. A fagyos észak puszta emlékkép marad, amit nem hagyhatunk. Nem fogunk ölbe tett kézzel ülni, miközben a mohó vállalatok és az önző politikusok elpusztítják ezt a gyönyörű, törékeny környezetet. Meghúzzuk a határt a jégen.
De a te segítségedre is szükség van, hogy egy olyan erős mozgalmat építsünk, amely képes legyőzni a sarkvidéki nemzetek, az olajóriások és az ipari halászflották együttes erejét. És noha csodálatos érzés a One Direction vagy Paul McCartney támogatását élvezni, az igazság az, hogy a te segítséged nélkül esélyünk sincs megmenteni az Északi-sarkot.

Meg kell mutatnunk, hogy az emberek a világ minden táján az Északi-sarkvidék megmentését akarják.

Együtt képesek vagyunk erre.

Írd alá a sarkvidéki tekercset, és segíts megmenteni az Északi-sarkot. MOST.

Történelmileg úgy alakult, hogy néhány óra eltéréssel olvastam ezt a cikket, meg a fent látható-hallható videót. Az előbbi okos emberek vizsgálatának eredményeiről szól, utóbbi egy pokoljárta költő dermesztő víziója – még 1980-ból.

Ami közös bennük: a Föld jövőéért való aggódás.

Mi van akkor tették fel tudományos körökben a kérdést – persze csak ad absurdum-, ha mégsem sikerül megállítani a tébolyult elme nyomulását, „ha az éghajlat védelmében tett erőfeszítések hiábavalónak bizonyulnának, vagy a felmelegedés következményei a vártnál súlyosabbak lennének” ?  Akkor jön a geo-engineering, magyarul a műszaki beavatkozás az éghajlati rendszerbe. Konkrétan: óriás tükrökkel és más levegőbe juttatott, lebegő anyagokkal csökkenteni lehetne a felmelegedést.

A közelmúltban kaptam egy felkérést: Michelle Bachelet, a UN Women (az ENSZ nemek közötti egyenlőséggel és a nők felemelkedésével foglalkozó egysége) igazgatója keresett meg, hogy csatlakozzam a munkáját segítő  Globális Civil Társadalom Tanácsadó Testülethez. E felkérés ürügyén szeretném a figyelmetekbe ajánlani Wangari Mathaai-t, a szenvedélyesen elkötelezett környezetvédőt és politikust.

Majdnem egy év telt el azóta, hogy Wangari eltávozott közülünk. Durbanben és Londonban is megemlékeztem róla az emlékére rendezett gyász-szertartáson. Egy a környezet és a nők szempontjából is kritikus korban a hozzá hasonló nők nem csak a munkájuk és ideáljaik miatt fontosak, de azért is, mert emlékük hosszú időn át hordozza a cselekvés és a változtatás inspiráló üzenetét.

Huszonhárom évvel ezelőtt az Exxon Valdez zátonyra futott az alaszkai Prince William Sound-i Blight sziklapárkánynál.

A tartályhajó tizenegy millió gallon olajat ontott a vízbe, beszennyezve az alaszkai partot 1500 mérföldes szakaszon, több százezer tengeri madár, vidra, fóka és bálna halálát okozva, továbbá elpusztítva a helyi közösségeket.

Az Exxon két évvel későbbi nyilatkozata ellenére, mely szerint a kiömlött olajat „feltakarították”, több tízezer gallonnyi nyersolaj még mindig szennyezi a tengerpartokat, és károsítva ezzel a vadvilágot.

Az alaszkai emberek több mint két évtized elteltével még mindig a kiömlött olaj valós hatásaival élnek együtt. A megsérült tartályhajóból néhány nap elteltével már nem szivárgott tovább az olaj, azonban a vadvilágra és a közösségekre tett hatásai még mindig érezhetőek. Nincsen befejezési dátum a felépülés szempontjából.

Az Exxon Valdez volt az ország legnagyobb olajkatasztrófája, míg ismét be nem következett egy. 2010 áprilisában a Deepwater Horizon olajfúró felrobbant és elsüllyedt, tragikus módon tizenegy ember halálát okozva, és közel öt millió hordó olajat juttatva a Mexikói-öbölbe.

Az olaj a robbanástól számítva még 86 napon át ömlött a vízbe, mígnem a kutat lezárták, és a robbanás után öt teljes hónap telt el mire a szövetségi kormány végül a kutat halottnak nyilvánította. A Mexikói-öböl ökoszisztémája, vadvilága és parti közösségei évtizedekig, ha nem évszázadokig érezni fogják az olajfolt hatásait.

Idén, az olajóriás Shell szolgálatában álló két rozsdás, régi olajfúró hajó tart Alaszkába, hogy kifúrja az első kutakat az Északi-sark ősi vizeiben. Nyilvánvaló, hogy a cég úgy gondolja, hogy olyan katasztrófák, mint az Exxon Valdez-é és a Deepwater Horizon-é nem történhetnek meg újra. A tények másként mutatják. Tavaly csak a Shell egymagában 207 ’jelentős’ olajfolthoz járult hozzá világszerte, olyan helyeken, mint Nigéria és az Északi-tenger Nagy-Britanniához tartozó része.

Beaufort és Chukchi Alaszka távoli részén található az infrastruktúrája - utak, felszállópályák, kikötők – túlságosan gyér ahhoz, hogy készen álljon az olajszivárgásra. A jelenlétük javítására való törekvések ellenére a Partmenti Őrségnek még mindig nincs meg a kapacitása arra, hogy egy nagyobb olajkiömlést kezelni tudjon. Még az amerikai Parti Őrség vezetője is nyilvánosan elismerte, hogy az ügynökségének kevés esélye lenne egyedül elbánni egy olajkiömléssel a fagyott Északi- sarkon. Még ha az olajkiömlésre való reagálás lehetséges is lenne ebben a távoli és durva Északi-sarki környezetben, a Shell és az olajipar nem rendelkezik a megfelelő technológiával és szaktudással ahhoz, hogy eltávolítsa az olajat az Északi-sarki tengeri környezetből. Egyszerűen fogalmazva, ha egy robbanás és nagy olajfolt következne be, a Shell nem tudná eltakarítani azt.

A terv, amit a Shell előterjesztett valójában olyan dolgokat foglal magába, mint lapátok és seprűk a potenciális olajfoltok feltakarításának eszközeként. Ez viccesnek tűnhetne, ha nem lenne olyan nagy a tét.

A Shell semmivel nem törődik, csak a vállalati célok elérésével. A jegesmedvék és az érintetlen természeti szépség csak akadályok a még nagyobb profit elérésében. A Greenpeace azt tervezi, hogy a Shell minden lépésével szembeszegül ezen a téren. Ahhoz azonban, hogy olyan nyilvános akadályba ütköztessük a Shellt, amelyben aztán le tudjuk győzni, ahhoz több millió emberre van szükség.

Világszerte mát több mint 300 000 ember szólalt fel. Kérlek szakíts egy percet az Exxon Valdez olajfoltjának évfordulóján, és csatlakozz ahhoz a növekvő számú embercsoporthoz, akik nem fogják csendben nézni amint a Föld egyik utolsó vadonát elpusztítják, és segíts megmenteni az Északi-sarkot!

Az ipari méretű termelés mindehol kért okoz, első a profit, és mindent annak rendelnek alá. Elidegenítik, tárggyá - pénzügyi-statisztikai adattá - silányítják a környezetet, az ott élő állatokat és embereket egyaránt.

Előtte-utána (nem elhanyagolható környezeti hatások)

Szumátra (Indonézia) egyik kis falujának két évtizednyi nagyipari pálmaolaj kitermelés sem hozta meg a cégek által ígért gazdasági fellendülést, nem lett több munkahely cserébe egyre kevesebb lett a természetes erdő. Dosan falu önkormányzata új kitermelési modellt állított fel a 2000-es évek elején: indítottak egy kísérleti projektet állami tulajdonban lévő területen, de civil kezdeményezésre, amivel munkahelyeket teremtettek, a korábbinál hatékonyabb a kitermelés, miközben az őserdők területét és állatvilágát sem veszélyeztetik.

Történetük angolul:

A kezdeményezésről és eddig elért eredményekről a Greenpeace Forest Solutions - Good Oil interaktív weboldalán olvashatsz.

Forrás: Forest Solutions/Greenpeace

Ötven Greenpeace aktivista zárta  le ma reggel az Európai Tanács épületét, figyelmeztetve ezzel az uniós minisztereket, hogy gondolják újra a színfalak mögötti káros megegyezéseket. A halászati miniszterek közötti megállapodás könnyen tönkretehet minden  esélyt, ami előbbre vinné  a halászati szabályozást, pedig erre csak egyetlen egyszer van lehetőség egy évtizedben. - figyelmeztet a Greenpeace.

Az aktivisták több nagyméretű tárgyhoz lakatolták hozzá magukat, bójákhoz és egy acélból készült túlméretezett halcsontvázhoz. Egyesek nagy molinót is tartottak a kezükben azzal a felirattal, hogy „EU miniszterek, vessenek véget a túlzott halászatnak!”, míg mások egy öt pontból álló reformjavaslatot osztottak szét. Az öt pontos terv cselekvésre szólítja  fel az uniós kormányokat a halállományok helyreállítása és a fenntartható halászat érdekében.   

Tegnap reggel a Greenpeace Németország irodájának munkatársai fontosnak látszó levelet kaptak a Shelltől – helyesebben a Shell jogi osztályától. Az ezt követő 24 órában hasonló levelek érkeztek a Greenpeace irodákba világszerte - köztük Mexikóba, az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Magyarországra, a skandináv Greenpeace irodáiba, Japánba, a Földközi-tenger területére, Lengyelországba, Csehországba, Belgiumba, Kanadába, sőt még a Greenpeace tudományos osztályára is. Azt hiszen, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Shell valamire nagyon fel akarta hívni a figyelmünket. 

Fotó: Creative Commons – Greenpeace

Ez egy huszonkét (!) perces videó egy kedves öreg néniről, aki kedvesen és mértékkel piál, senkinek nem akar megszabni semmit, régen meztelenül kertészkedett, meg baltával verte szét az illegális alkoholméréseket, most meg egy egészen fantasztikus kertet gondoz. Nem kapál, mivel a természetben élő növények is megvannak nélküle. Nem ás, hiszen a természetben is csak lehull a mag. 

És gyönyörűen megy az egész, elmondása szerint reggel pár óra munkával annyi zöldséget, gyümölcsöt termel, hogy 14 éve nem vett ilyesmit a közértben. 

A neten mindenki siet, ezért ha csak pár perced van, akkor 1:43-nál, 6:38-nál, 14:28-nál érdemes belenézni. 

Aktivista létünk kritikus pontjához érkeztünk. Mozgalmunk könnyű célpontot jelent, mégis megálltuk a helyünket a sokféle támadással szemben, amely utunk során ért bennünket. Ma számos országban komoly politikai és jogi kihívásokkal kell megbirkóznunk, melyeket azért kreáltak, hogy az eltérő véleményűeket büntessék, a máshogy gondolkodókat elrettentsék; szándékosan “le akarják hűteni” a kedélyeket. Az ilyen időszakokban nagy bátorítást jelentenek számomra azok az emberek, akik nem hagyják magukat megtörni és megfélemlíteni. Ilyenkor Gandhi jut eszembe, akinek a mondása megmelengeti szívünket és még elszántabbá tesz: “Először nem vesznek rólad tudomást, majd kinevetnek, azután küzdenek ellened, végül győzedelmeskedsz.”

Ma, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából szeretnék megállni egy pillanatra, és eltöprengeni azon, hol is tartunk közös munkánkkal, amely véleményem szerint még mindig kőkeményen áll, a viharok ellenére is. Hogy mire alapozom ezt a kijelentést, melyet, mint tudjuk, sokan megkérdőjeleznek…nos, Salvador Dali egyszer azt mondta: “a siker mércéje pusztán az elégedetlenkedők féltékenysége”. Az elmúlt hónapokban a Greenpeace irodák munkatársai Koreától kezdve Mexikón, Indonézián és Kanadán át egészen Indiáig a helyi hatóságok méltánytalan zaklatásának, támadásainak és félelemkeltő viselkedésének voltak kitéve. Mindig számolunk ezekkel a támadási hullámokkal; az efféle munka során egyenesen hozzá is szokunk az ilyesmihez, ugyanakkor fel is élénkítenek. A történelem legalább erre az egyre megtanított bennünket az elnyomással kapcsolatban.

Vic Toews, kanadai közbiztonsági miniszter áprilisban „terroristának” és „fehér szupremistának” nevezett minket, a kormány pedig megesküdött, hogy még több bürokráciát és ellenőrzési procedúrát vezet be az adófizetők pénzéből, hogy a miénkhez hasonló csoportokat megfélemlíthesse. Idén áprilisban, amikor Mario Damatoval, kelet-ázsiai irodánk igazgatójával Koreába érkeztünk, hogy Szöul polgármesterével találkozzunk, tőle és két másik kollégánktól megtagadták a belépést, és minden magyarázat nélkül kitoloncolták őket. Fukusimai munkánk, amely során független sugárzás-monitorozást végeztünk, és felléptünk a nukleáris terjeszkedés ellen, olyan nagy fenyegetést jelentett, hogy néhányunktól meg kellett szabadulniuk.

India büszkén tör a „világ legnagyobb demokráciája” címre, ám Samit Aich, a Greenpeace India igazgatója egész más képet fest az országról, ahol a vállalatok és az ipar rendszerint beleköpnek a demokrácia levesébe. Az állami gépezet gyakran lép működésbe ellenünk; meghívott Japán vendégünknek, Maya Kobayashinak idén februárban visszavonták a vízumát, mivel arra készült, hogy a nukleáris szennyezéssel kapcsolatos tapasztalatait megosztja másokkal. Nemrégiben pedig adóhivatalnokok jelentek meg, hogy – nyilvánvalóan megfélemlítési szándékból - igen gyatra indokokra hivatkozva átvizsgálják irodáinkat.

Ha a kormányok ellenünk vívott harcának ereje valamiféle mércének tekinthető, akkor ebből látni lehet, hogy nagyon jól dolgozunk, és csak erősödni fog eltökéltségünk – és hogy bizonyos tekintetben nyerésre állunk. Igazság szerint sok ünnepelnivalónk van ezen a napon, a Környezetvédelmi Világnapon. Különösen motiváló egy gyorsan terjedő környezetvédelmi és társadalmi mozgalom jelenléte a civil oldalon.

A Környezetvédelmi világnap jó alkalom a számvetésre, de arra is, hogy új erőt nyerjünk. Sok ember jelent ösztönző erőt számunkra; álljon itt egy pár név azok közül, akik mellett büszkén állhatok:

·        * Az aktivista Tim DeChristopher, akinek munkáját a média Rosa Parks-éhoz hasonlította. A Peaceful Uprising (Békés felkelés) nevű kezdeményezés egyik alapítója –ragyogó fiatal fénysugár az aktivisták számára mindenütt. Tim jelenleg egy börtönben aszalódik az Egyesült Államokban, mivel fel mert lépni az Alaszkában folyó környezetpusztítás ellen. 

·        * Pauolo Adagio, az erdők hőse: Paulo megkapta az ENSZ Forest Hero nevű díját, májusban pedig annak kapcsán került címoldalra, hogy részt vett a Clipper Hope nevű hajó horgonykötelének befoglalásában Brazíliában. Paulo az amazóniai őslakosokkal együtt segített megmenteni egy 1.6 millió hektáros erdőterületet a kivágástól.

·       *  Pearl Pillay az elbocsátott dolgozókkal való szolidaritás jegyében a Johannesburgi egyetemen tüntetett diáktársaival együtt (http://mg.co.za/article/2012-05-21-wits-protest-becomes-full-blown-hunger-strike), és részt vett abban az éhségsztrájkban, amely végül tekintélyes győzelmet hozott a szóban forgó dolgozók számára.

·        * A 350.org szenvedélyes éltetői: erre a viszonylag friss szervezetre igen nagy csodálattal tekint mozgalmunk számos tagja, nem csak azért, mert olyan ügyesen kiaknázzák az online lehetőségeket, hanem mert a hálózaton kívül is igen hatékonyan tudnak mozgósítani. A washingtoni Keystone olajvezeték elleni akció során sikerült különféle csoportokat egyesíteniük, akik megakadályozták, hogy az Obama adminisztráció támogassa a kanadai Tar Sands további terjeszkedését.

·        * A Rio+20 találkozó: Annak ellenére, hogy e késő júniusra tervezett eseményt széleskörű pesszimizmus lengi körül, várhatóan élettel teli és szenvedélyes aktivisták tízezrei szállják majd meg a brazil nagyvárost, hogy letegyék voksukat egy mindannyiunk számára kívánatos jövő mellett.

Az elégedetlenkedők féltékenysége igen ártalmas, és abban gyökerezik, hogy néhányan képtelenek velünk együtt olyan jövőt elképzelni, amely az emberek és a bolygó közti átlátható és fenntartható kapcsolatra épül. Pedig ilyen jövőre van szükségünk, ilyen jövőt akarunk, mégpedig MOST, JOBBAN MINT EDDIG BÁRMIKOR. Kampányainkban síkra fogunk szállni egy fenntartható és békés jövő mellett, tekintet nélkül arra, hogy milyen zaklatásban, megfélemlítésben vagy üldözésben részesítenek bennünket a különféle hivatalok.

Aki rákattint erre a videóra, az tíz perc leforgása alatt végig nézheti, hogyan alakult Európa térképe az elmúlt ezer esztendőben. Gyorsított eljárásban láthatja birodalmak születését, tündöklését és bukását. A határok ugrabugrálását, a rengeteg oda-vissza játékot, ahogy kisebb-nagyobb területek ide-oda csatlakoznak, vagy mondjuk inkább csapódnak a történelem viharában. Mintha kaleidoszkópba néznénk, amit valami láthatatlan, hatalmas erő forgatna megállás nélkül.

Egy barátom nemrég tért vissza Amerikából, ahol egy progresszívnek számító cég hazai munkatársaként járt a tengerentúli központban. Egy szoftveres cégről van szó, tehát az átlagosnál okosabb emberek dolgoznak ott.
De hogy ez nem nyilvánul meg okvetlenül mindenben, azt jól mutatja, hogy a folyosón és a menzán a tisztelt dolgozói kollektívának bármikor teljesen ingyenesen állt rendelkezésre a kóla meg a többi szokásos színes-cukros ital. Szemben a vízzel, amiért fizetni kellett. És hogy a szokásos paranoia, vagy tényleg megalapozott, azt nem tudjuk, mindenesetre a csapvízet nem tekintették ihatónak.

Jó mi?
 

Q'orianka Kilcher színésznő és emberi jogi aktivista váratlan segítségként csatlakozott ahhoz a Greenpeace akcióhoz, amely során elfoglalták egy teherhajó horgonykötelét a brazíliai Sao Luis kikötőjében, az Amazon folyó torkolatánál, ezzel tiltakozva az őslakosok földjének bekebelezése és az amazóniai esőerdőkben folyó illegális fakitermelés ellen. Az akció már több mint egy hete tart.

Ameddig az aktivisták megszállás alatt tartják a horgonyláncot (értsd. karabinerek segítségével lógnak rajta), a hajó nem tud beállni a dokkba, és így nem tudja felvenni öntöttvas rakományát, amely az acélkészítés egyik fontos alapanyaga. A rakomány célállomása egyébként az Egyesült Államok, ahol a nyersvasat az autógyártó multik használják fel gyáraikban. Egy a napokban megjelent Greenpeace jelentés viszont bemutatja, hogyan járul hozzá az öntöttvas az Amazóniai esőerdők elpusztításához, sőt, még a helyi rabszolgamunka fenntartásához is. Az acélkészítéshez szükséges faszénhez védett erdőterületekről szerzik a faanyagot; ám nem csak a fák szenvednek, hiszen az őslakos törzseknek - mint pl. a veszélyeztetett awa törzsnek – otthont adó védett földterületeket sem kímélik.

Az Apple merészen azt állította, hogy mindhárom adatközpontját „szénmentessé” teszi, és az észak-karolinai központ esetében megkétszerezte a napenergia mennyiségét. Az Apple ügyfelei minden bizonnyal nagyra tartják ezt a merészséget, és rajongani fognak a „szénmentesség” céljáért.

Titkok kamrája. Az Apple-nek részletes tervekkel kellene alátámasztania hangzatos ígéreteit