Viszonylag kevesen tudják, hogy nem csak az emberi fogyasztásra és állati takarmányozásra szánt haszonnövények lehetnek génmódosítottak, hanem a patkányoktól a csimpánzokig akármelyik állat genetikai kódját is manipulálhatták már. A jellemzően vegyipari vagy gyógyszeripari óriáscégek szinte bármilyen élő szervezetet képesek módosítani a nagyobb profit reményében, törekvéseiknek csak a máig nem kellően ismert technológia, a jogi környezet és a civil ellenállás szabhat gátat.
Miért csinálják?
Update: kaptunk fényképet az első olvasói sütésről!
Szerencsére már téma, miért készítsünk ajándékot saját kezűleg, ahelyett, hogy tonnányi lomot vennénk. És az is köztudott miért fontos újrahasznosított alapanyagokba csomagolni vagy ami még jobb, egyáltalán nem csomagolni. Sőt azzal is egyre többen foglalkoznak, milyen alapanyagokból főzzenek az ünnepi asztalra (fúj, 3-as tojás, kíméletes gazdaság, lehetőleg szezonális stb.)
Méregdrága, egyenként előre csomagolt kókuszgolyók helyett idén a klímamenekült macikkal látjuk vendégül a családot. A recept a Greenpeace Kanadai irodájából érkezett...
Muffin-macik (Forrás: GP Canada)
Az Európai Bizottság hamarosan engedélyezheti a glüfozátnak ellenálló génmódosított növények termesztését, habár az amerikai és az argentin eseteket hűen tükrözik ezen növények pusztító hatásait, mind a növekvő gyomirtószer-használat, mind pedig a helyi gazdák vetőmag-szabadalomtól való függésének tekintetében.
Az Európai Bizottság hamarosan dönteni fog róla, hogy engedélyezi-e 26 fajta génmódosított növény európai köztermesztését, melyből 19 fajta a glüfozát tartalmú növényvédő-szereknek ellenálló. A döntés visszafordíthatatlan károkat okozhat a gazdákra, a környezetre és az európai élelmiszerekre nézve egyaránt. A tragikus kilátások mind arra ösztökélnek minket, hogy szólítsuk fel az Európai Bizottságot, hogy ne nyissa ki Pandora szelencéjét! Meg is mutatjuk, hogy miért.
A diákok tegnapi fóruma HOLNAPRA ÁLTALÁNOS OKTATÁSI SZTRÁJKRA HÍV.
Támogatjuk, mert a mostani irány a környezetvédelemnek is nagyon rossz.
Ha a kormány valóra váltja, vagy csak tovább közeledik az "önfinanszírozó felsőoktatás" tervéhez, akkor mindannyian sokkal kevesebb - és rosszabb környezetvédelmi szakember munkájára számíthatunk. De többek között egészségügyire is, hiszen ezek a szakmák híresen alulfizetettek- a képzés viszont drága, vagyis a saját majdani fizetésükből nem fogják tudni törleszteni az adósságot.
Tehát csak a gazdagok fognak tudni egyetemre járni.
Ők viszont kevesen vannak, és messze nem biztos, hogy ők a legjobbak.
Mindannyiunk érdeke megállítani az oktatás gyengítését. Helyette egy valódi reformra van szükség!
„Tűzoltóknak öltözve próbáltak bejutni az atomerőműbe a stressz-teszt közben” - állította a belga erőmű vezetője, miközben az aktivisták csak néhány kérdőívet szerettek volna kitöltetni a biztonsági tesztben résztvevő polgármesterekkel, és a helyszín közelében sem jártak.
November végére szervezett stressz-tesztet a belga állami nukleáris biztonsági központ Tihange-ban a korábban leállított erőműben és környékén: ez év augusztusában több ezer repedést találtak a reaktortartályon, a blokkok azóta sem üzemelnek. A Greenpeace engedélyt kért arra, hogy megfigyelőként részt vehessenek a teszteken, a helyszínen vizsgálhassák az erőmű felkészültségét és a baleseti intézkedések hatékonyságát. Nem érte meglepetésként a belga irodát, hogy a vészforgatókönyvek kidolgozásáért felelős belügyminiszter megtagadta az engedélyt.
Az aktivisták úgy döntöttek, más módon végzik el a tesztek ellenőrzését: saját megfigyelő csapatot alakítottak négyen és felkeresték kérdéseikkel a környező városok vezetőit. Mivel minden polgármesternek kötelezően részt kellett vennie a stressz-teszten, a helyi krízisközpontokban látogatták meg őket a tesztekkel kapcsolatban érdeklődtek: „Vajon fel vannak szerelve a város rendőrei hordozható doziméterekkel (sugármérő eszközökkel)?” vagy „Kaptak-e kiképzést a sugárszennyezett területen történő munkavégzéssel kapcsolatban?” A polgármesterek nem nyilatkoztak, a hivatalból távozva saját videósuknak adtak interjút az aktivisták.
Repedéseket festenek Greenpeace aktivisták az kiöregedett reaktorra, Tihange, 2006
Ezt követően az a hír kezdett terjedni, hogy az aktivisták akciót hatottak végre az erőmű területén. Az erőmű igazgatója még sajtóközleményt is kiadott, hogy álruhában, tűzoltónak öltözve, tűzoltó autóval próbáltak bejutni a területükre. A tűzoltó autót helikopterrel kerestették…
Szerencsére a sajtó a Greenpeace-t is megkérdezte az „esettel” kapcsolatban és lehetőségük volt beszámolni a történtekről: a környezetvédő szervezet saját felvételeivel tudja bizonyítani, hogy a városvezetők tájékozatlanok és az erőmű igazgatója össze-vissza beszélt, nem volt valóságalapja a sajtóközleménynek. Ami sokkal rosszabb hír: szakértőink szerint a Tihange-ra érvényes baleseti intézkedések nem látják el a civil lakosság védelmét, a hatóságok nincsenek felkészülve egy esetleges katasztrófára.
A belga állami nukleáris biztonsági központ igazgatója még aznap délután telefonon bocsánatot kért a belga Greenpeace iroda vezetőjétől.
Ceglédnél egy nukleáris anyagokat szállító kamion a piros jelzés ellenére át akart hajtani a vasúti átjárón.
Természetesen elcsapta a vonat.
Vajon igaza van-e a Greenpeacenek, amikor a nukleáris anyagok szállításainak a szigorítását, sokkal jobb ellenőrzést követeli?
Mert bár most nagy szerencsénk volt -megint- de lehet-e erre mindig számítani?
Hogy miért van az, hogy ma Magyarországon (és valószínűleg sok helyütt másutt is) csak úgy be lehet tenni 25 kiló iridium-192-őt, egy bármilyen sofőr háta mögé, egy bármilyen kisteherautóba, oszt' hadd menjen! Erről az anyagról az írja az origo:
A Fiatalok a Nukleáris Energiáért Egyesület egyik vezetője levelezőlistájukon egy L-es férfi greenpeace-es pólót keres kölcsönbe.
Szerintetek mi szépre és jóra készül a Paksi Atomerőmű Zrt. lelkes Mókus örse?
A Greenpeace ismét a politikusokat hibáztatja, hogy a dohai klímakonferencia nem hozott eredményt. Habár megállapodtak a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettség-vállalási periódusában, de ez ismét tele van kiskapukkal, ami miatt nagyon kevés, vagy egyáltalán nem lesz hatása a szén-dioxid kibocsátásra.
Kumi Naidoo, a Greenpeace ügyvezető igazgatója ennek kapcsán az alábbit nyilatkozta:
„Ma Dohában megkérdeztük a politikusokat, hogy: „Ti melyik bolygón éltek?” Biztosan nem azon, melyen emberek halnak meg a viharok, áradások és az aszályok miatt. És nem is azon, melyen a megújuló energia drasztikus gyorsasággal növekszik és az olyan „koszos üzemanyagok” használata, mint a szén egyre korlátozottabb. A dohai tárgyalások végig elég szerények voltak, és nem is keltek nagyon életre, még ha az elvárások ritkán alacsonyak voltak is.
„Hova tűnt a sietség? A folyamat lépései lefagytak. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan az, hogy a kormányok képtelenek megtalálni a közös hangot a mindenkit sújtó fenyegetésekkel szemben. Úgy tűnik, hogy a kormányok előtérbe helyezik a hazai rövid távú érdekeiket a hosszú távú globális túléléssel szemben. Megbocsáthatatlan az, hogy csupán három nappal a Fülöp-szigeteket sújtó Bopha tájfun pusztítása után, mely megmutatta, hogy mekkora emberi veszteséget eredményez egy extrém időjárás egy sérülékeny országban, a politikusok nem sürgették jobban a döntések meghozatalát és nem növelték a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítéseiket. A nemzetközi folyamat csak döcög, míg a válság egyre gyorsul.”
Kommentálta egy-két kormány álláspontját is:
„Európa most piszkos kézzel távozott, habár általában vezető szerepet szokott betölteni a klímaváltozási tárgyalásokban. A közös politikai hajlandóság bukásának köszönhetően az európai kormányok mondhatni a lengyelek oldalára álltak, mely mindent megtesz azért, hogy Kiotó csak üres fecsegés legyen, mint ahogy azt a 90es években elkönyvelték. Európa szintén nem hajlandó a 20%-os célt növelni, habár ahhoz már csak nagyon kevés tennivaló szükségeltetik. A másik kiábrándító lépés az európaiak oldaláról, hogy nagyon kevés ígéretet tettek az asztalra a klímafinanszírozások kapcsán. Európának hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy visszaszerezze hitelét a klímaügyek kapcsán.”
„Az Egyesült Államok ismét kimaradt a Kiotói Jegyzőkönyvből, és a küldöttségük az érkezés után azonnal blokkolni kezdett szinte minden folyamatot. A Sandy hurrikán pusztítása ellenére, és annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége támogatja a klímapolitikát, az Obama-csapat semmilyen előrelépést nem mutatott a korábbi klímakonferenciákhoz képest. Azáltal, hogy a hivatala támogatást nyújt a fosszilis üzemanyagok exportjának, mely ellentétes a hazai szén-dioxid kibocsátás-csökkentéssel, Obama elnöksége nem tűnik jobbnak, mint elődei.
„Az olyan fejlődő gazdaságoknak, mint Kína, India, Dél-Afrika vagy Brazília, sokkal haladóbb lépéseket kéne tenniük ahhoz, hogy 2015-re kész legyen egy tárgyalási alap, továbbá már 2020 előtt csökkenteniük kellene a kibocsátásaikat.”
„A kormányoknak példát kellene venniük a Dominikai-köztársaságról, mely úgy határozott Dohában, hogy 2030-ig 25%-al csökkenteni fogja a kibocsátását a 2010-es szinthez képest, mindezt feltétel nélkül és saját költségekből.”
„A tárgyalás végén a Greenpeace bejelentette, hogy az Esperanza hajójuk elhagyja Manila kikötőjét, felfüggeszti a helyi óceánvédelmi munkát és segélyszállítmányokat fog szállítani a katasztrófa sújtotta Mindanao térségben, továbbá besegít a helyi szervezetek tevékenységébe is. Az ilyen válságok idején a szolidaritásnak kellett volna dominálnia a tárgyalások során is, a sok haszontalan és üres fecsegés helyett.
Húsz évvel ezelőtt egy 13 éves lány pár percre némává tette a világot. 20 évvel ezelőtt egy fiatalokból álló csoport a saját megspórolt pénzükön egészen Rióig utazott, hogy felhívják a világ döntéshozóinak a figyelmét arra, hogy mi is van valójában az asztalon. Ez pedig nem más, mint a mi jövőnk. Húsz év telt el azóta, és mindez idő alatt az ígéretek üres szavakká váltak, a cselekvések elmaradtak, és a jövőbeli kilátások egyre csak romlanak. Míg húsz évvel ezelőtt a klímaváltozás a legtöbb ember szemében egy rémhírkeltésnek tűnt, most azonban már nyakig benne állunk. Mit kell még a döntéshozóknak látniuk, hogy végre észbe kapjanak, hogy a jövőnket kockáztatják? Ezért fordultunk mi, európai fiatalok az Unió felé, hogy vegyék már végre észre, hogy minden egyes késleltetéssel, minden egyes lobbinak való behódolással, és minden egyes „van előbbrevalóbbal” az önök gyermekeinek, és a mi jövőnket kockáztatják.
Tisztelt Ms. Hedegaard!
Mi, európai fiatalok és civil közösség tagjai írunk Önnek ebben a kritikus órában, hogy ez EU cselekedjen most és változtassa meg álláspontját a klímatárgyalások kapcsán.
Szemtanúi voltunk az elmúlt tíz napban, hogy az EU folyamatosan visszalépett attól, hogy nagyobb felelősséget vállaljon, és mi ezt nem tűrhetjük. Az EU-nak kell lennie a vezetőnek, de jelenleg a folyamatok akadályozójaként szerepel.
Az elmúlt 8 év passzivitása elfogadhatatlan. A 20%-os kibocsátás-csökkentésre tett fogadalom pusztán egy kibúvó, mivel ezt a célt már elértük, így a jelenleg a jövőre tett ígéretük nulla. Az EU már bebizonyította, hogy gyorsan és hatékonyan képes csökkenteni a kibocsátást, és mi szükségesnek látjuk, hogy a világban is vezető szerepet játsszon a további kibocsátások csökkentésében. Az EU zéró csökkentési ígérete katasztrofális klímaváltozásnak tesz ki minket. Önöknek meg kell védenie minket és az összes fiatalt az egész világon. De Önök nem teljesítik ezt a kötelességüket.
Üdvözöljük az egyes tagállamok és az EU Bali Cselekvési Tervben foglalt klímafinanszírozásra tett ígéreteit, de sajnos ez túl kevés a fejlődő országok kibocsátás-csökkentéséhez és alkalmazkodásához szükséges intézkedésekhez. Biztosítsanak minket a felől, hogy ez az új finanszírozás nem csak a Hivatalos Fejlesztési Támogatási összegek átcsoportosítása, mint ahogy a finanszírozás gyors elfogadása alapján tűnik.
Fejezzék be, hogy folyamatosan Lengyelországot használják kifogásként. Túl kell lépniük a belső összekülönbözőségeken és közös felelősséget kell vállalniuk a jelenlegi és a jövő generáció érdekében. Azzal, hogy pár kiválasztott gazdasági érdeket szolgálnak ki, elárulnak minket, és a tiszta és igazságos jövőhöz való jogunkat. Azzal, hogy visszautasítanak minden értelmes cselekvést a Kiotói Jegyzőkönyv és a Hosszú Távú Együttműködési Cselekvés (mely a Durban Platform keretén belül lett elfogadva) terén, elárulják a világ legszegényebb és legsérülékenyebb közösségeit. Mi szolidarítunk velük, és visszautasítjuk az Önök üres ígéreteit.
Voltak idők, mikor még a döntéshozók figyelmen kívül hagyhattak minket, de ennek vége. Mi nem egy ember vagyunk. Mi nem egy ország vagyunk. Egyesülünk és mozgósítunk. Sokan vagyunk, és gyorsan terjesszük az üzenetünket. És egyre növekszik az elégedetlenség annak kapcsán, ahogy az EU viselkedik a nemzetközi porondon. Az EU a mi nevünkben beszél, de a mi hangunk el van fojtva, és egyértelmű, hogy nem képvisel minket. Az asztalon levő döntés egyszerűen egy öngyilkos paktum a globális dél számára és aktívan ellen fogunk állni, hogy jóvátegyék ezt az igazságtalanságot.
Figyelni fogjuk Önöket a dohai tárgyalások utolsó óráiban. Követeljük, hogy utasítsa vissza ezt az igazságtalan döntés aláírását. Követeljük, hogy számottevően növelje a pénzügyi hozzájárulásra és csökkentésre tett ígéreteit. Ez nem tárgyalandó. És nem lépünk vissza.
Európai fiatalok
Egy londoni kezdeményezés 700 ezer dollárt (több mint 150 millió forintot) biztosítana olyan videojátékok fejlesztésére, amiket vizeletsugárral lehet irányítani. Mint az elképzelésről szóló cikkben olvasható, a vizelettel irányítható játékokkal a fejlesztők azt az átlagosan 55 másodperces üresjáratot szeretnék kihasználni, amit a férfiak a fal bámulásával töltenek vizelés közben. A mellékelt videón láthatjuk is, amint egy műlesikló útját egyengeti, vezérli a sárga áramlat, sajnos a (játék) végét nem láthatjuk, mert a folyadékmentesítés idejekorán ért véget, de állítólag törzsvendégek, visszajárók lehetőséget kapnak rá, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták, így akár versenyt is lehet vizelni, a győztes nyilván sört vagy ásványvizet kap ajándékba.
Tulajdonképp elismeréssel kell adóznom a bátor és kreatív befektetőknek és szoftverfejlesztőknek, hisz sikerült a szinte lehetetlen: találtak majd’ egy percet, amikor az ember (konkrétan a férfi – s ez persze újabb problémákat vet fel a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés tekintetében) nem tud mit kezdeni a fejével. Manapság, amikor ébredéstől elalvásig valami vagy szól, vagy beszél körülöttünk, de ha nem akkor teszünk róla, hogy így legyen, ez a maradék, és azért elég ritkán adódó 55 másodperc valóságos kincsnek látszik. S egyben lehetséges veszélyforrásnak is. Kincs, mert egy újabb hamis szükségletet lehet generálni, ami komoly profitot hozhat (a reklámidővel együtt persze), s veszély, mert ennyi idő alatt szinte bármi megtörténhet egy figyelmét befelé és nem kifelé fordító lényben.
Például rájöhet az élet értelmére, vagy értelmetlenségére, dönthet úgy, hogy nem lesz tovább rabszolga(tartó), elhatározhatja, hogy reggelente futni fog és támogat egy állatvédő szervezetet. Persze az is lehet, hogy épp célbavizelés közben döbben rá, milyen világban él, épp ez az utolsó csepp, hogy feleszméljen: merénylet folyik ellene, amelynek az a célja, hogy ne legyen egyetlen szabad pillanata, hogy soha ne lehessen csendben, hogy zaj-lárma-és információáradat vegye körbe, s fojtsa meg szép lassan, észrevétlenül azt, aki valójában lenne. Van az úgy, hogy egy folyamatnak az őrületig kell fokozódnia, hogy nemet tudjunk mondani rá.
Erre a világra a legnagyobb veszélyt a kérdező ember jelenti. Aki felteszi magának és másoknak is a kérdést: jól van ez így? Jól érzem én magam valójában ebben a szerepben? Akarom én ezt az irányt ezt a működést szolgálni otthon, a munkahelyemen, az országban? A nyilvános vécék disztingvált magányában álldogáló ember (férfi) tán az egyik utolsó esély (volt), hogy szabadságunk megmaradt szegletéről üzenjünk hadat a szellem a lélek és a test kizsákmányolóink. Ámbátor hozhatunk még az utolsó pillanatokban egy döntést. Napi 55 másodpercig próbáljunk csendben lenni, befelé figyelni. Nem nagydolog. Ráadásul a fílingért nem is kell nyilvános vécét keresni. Elég csak beleszimatolni a levegőbe.
„Egy háborút űzünk a halak ellen.” Aki ott volt az Utolsó fogás című film vetítésén, talán emlékszik erre a mondatra. Ez a háború azonban a legigazságtalanabbak egyike. A legtöbb háború ugyanis azzal végződik, hogy leülnek a tárgyalófelek az asztalhoz, és tárgyalnak a békeszerződésről. De hogyan tárgyaljon az egyik fél, ha néma? Vagy legalábbis nem értik meg a hangját? Pedig a halászat egy kiabálós harc. A nagyipari halászati lobbi igyekszik a politikai döntéshozókat túlkiabálni, erős, karakteres hangjukkal beléjük fojtani az akaratukat. Greenpeace aktivisták válaszul vastag festékekkel „kiabálják” a tengereket kifosztó hajók oldalára, hogy „kizsákmányoló.” De mit tehet az a kis halász, akinek nincs ekkora hangja? Akinek értetlenkedő kifejezése csak a tenger hullámzásáig jut el? Ezért döntött úgy a Greenpeace, hogy hangot ad Európa kis halászainak.
Nem is akárhova hívta őket össze a Greenpeace november 18-19-én, hanem egyenesen Európa fővárosába, Brüsszelbe. Kilenc országból érkeztek a találkozóra, és egy sztereotípiát megcáfolva női halászok is képviseltették magukat. A rendezvény szándékosan a hétvégére lett időzítve, hogy ne kelljen nekik a munkájukat emiatt megszakítani, vagy neadjisten ne tudjanak amiatt eljönni. A legtöbbjük Nagy-Britanniából érkezett: kilenc fős delegáció képviselte őket. Egyeseknek még kissé furcsa szituáció volt a pódiumon, tolmácsolással beszélni, de a beszélgetések során világos lett: több a közös bennük, mint ami elválaszt. Négy pontot sikerült is lefektetniük, melyben mindannyian egyetértettek:
„Olyan egészséges tengereket szeretnénk hagyni örökségül, ahol kevesebb a halász, de jobb halászni. Ma egy olyan üzenetet küldtünk a minisztereinknek és az EP képviselőknek, hogy most már nem hagyhatják figyelmen kívül a természet törvényeit, a halállományok helyzetét, és a kis halászok szerepét.” – nyilatkozta Anne-Marie Vergez, francia halásznő.
„A halászati tevékenység mindenfele növekszik, különösképp a nagy ipari halászhajók száma. Az új halászati szabályozásnak kezelnie kell ezt, és csökkentenie kell a hajók számát, ahol túl sok van, és emellett a kisebb környezeti terheléssel tevékenykedő halászoknak kell több hozzáférést biztosítani” – mondja Luis Rodriguez, galíciai kétkezi halász.
„A tenger nem egy ipar. Saját szabályai vannak. Ha folytatjuk a jelenlegi tevékenységet, hogy több halat fogunk ki belőle, mint amennyi fenntartható lenne, akkor csődbe visszük őt és a saját ágazatunkat is. A kis léptékű halászati tevékenység nagyobb gazdasági értéket teremt a helyi közösségek számára, mint a romboló halászati módszerek. A válság idején a kormányoknak és Európának a felelős halászatot kell támogatnia, ahelyett, hogy a túlhalászatba pumpálnák bele az elvesztegetett pénzt” – meséli Dimitris Zannes, görög kis halász.
„A halászat egy életforma, amit a kis halászok generációk óta követnek, és még soha korábban nem voltak annyira fenyegetett helyzetben, mint most. Habár nem a kétkezi halászok okozzák, de a túlhalászat mégis a túlélésüket veszélyezteti. Nem a kis környezeti hatással járó halászhajóknak kellene felhagyniuk a tevékenységükkel, akik közvetlenül látják el hallal a helyi közösségeket.” – tette hozzá Jerry Percy, brit kis halász.
Az elfogadott deklarációt a jövőben minden döntéshozónak el fogják juttatni. A találkozó után Maria Damanaki, az Európai Unió tengerügyi és halászati biztosa személyesen vette át a deklarációt. És ez még csak a kezdet. A halászok megígérték, hogy a jövőben nekilátnak a közös gondolkodásnak, és az ötleteik egymás közötti megosztásának. Csakis rajtunk, állampolgárokon múlik, hogy milyen jövőt is szeretnénk látni. A konferencia záróbeszéde meg is adta erre a kis halászok válaszát: „Nekünk hinnünk kell egy jobb jövőben.”
Minden felháborodás mellett nagyon örülök, hogy ennyien érdeklődtök az iránt, miként lehet szobanövényekkel érdemben tisztítani a lakásunk levegőjét. Egy-egy cserépnyi növény meglepően sok káros vegyianyagot képes kiszűrni nappalink, hálószobánk levegőjéből. Van mit: a városi szmog mellett a házi vegyszerek - mint például a körömlakk- meglepően sok és egészségtelen anyaggal szennyezik szobáinkat.
Egy korábban itt a blogon megjelent poszt Évek óta nem festettem a körmöm folytatása következik.
A Zara, a világ legnagyobb divatháza ma bejelentette hogy vásárlói nyolc napos nyomásának hatására kivonja a mérgező anyagukat a cuccaikból, a gyártási láncból. Az aktivisták, vásárlók, felelős divat-rajongók és a közösségi media használói győztek. Nem kicsit, nagyon: ilyen az, amikor az emberek együtt cselekszenek. This is people power in action.
A Greenpeace kampányosai már tavaly kérték a Zarát a méregtelenítésre – de ezt csak most lépték meg: nyilván kellett nekik az a motíváció, amit a kampányunkhoz csatalkozó 300 ezer ember, a közösségi medián nekik üzenő több tízezer és a boltjaik előtt demonstráló 700 aktivista jelentett. Csak Twitteren 43000 említést kapott a Zara és a Detox kifejezés ezen a héten. Itt egy érdekes, élő, folyamatosan változó bemutató erről.
Jelen állás szerint 2020-ig az összes ruhájukból és a teljes gyártási, beszállítói láncból kivonják az összes veszélyes vegyi anyagot. Néhány különösen veszélyes anyagokt (pl a PFC-ket) még hamarabb is, 2015-ig, ami nagyon nagy győzelem, hiszen ennek a toxikus trutyinak a fő terjesztője a Zara (volt).
Szerintetek mennyit kell még várni, hogy a Zara a Nike, az Adidas, a Puma, a H&M, a Marks & Spencer és a C & A után csatlakkozon a Detox kampányunkhoz és kivonja termékeiből a mérgező anyagokat?
A Green Day és barátunk, szövetségesünk, az Amnesty International közös videóklipje december 10-e, az emberi jogok világnapja elé. A Gödörben lesz, írjátok fel!
(avagy a szépségért szenvedni, az oxigénért ültetni kell - I. rész)
Ráadásul hetek óta halasztom egy érdekes cikk elolvasását, és most eljött a határidő... A kikerülési stratégiám briliáns volt, elöntött az érzés, hogy addig nem tudok dolgozni (!), amíg nincsenek kifestve a körmeim. Kezet áztat, körömágyőrt eltávolít… ú, belevágtam! Sssssz… nem baj, megéri, mindjárt szép leszek… Mehet rá a lakk. Miközben szárad (szakszerű mozdulatokkal legyezek 1 méteres amplitúdóval fel-alá, hogy hamarabb száradjon), kinyitom a cikket a lakásban található növények levegőtisztító hatásáról. Vajon mik pontosan az illékony szerves vegyületek? És miért kutatott a NASA közönséges szobanövényeket?
Mert az űrhajókon szerették volna levegőtisztításra használni őket és rájöttek, hogy nincs ennél jobb és egyszerűbb módszer, ugyanis egy átlagos méretű szoba (75-100 légköbméter) tisztításra mintegy 3 növényre van szükségünk. Azok a növények, amiket én röviden dudvának [értsd: minden, ami nem haszonnövény; szinonimák: gyom, gyomnövény, gaz] hívok, nagyon is hasznosak. Az időnk nagy részét - ha szerencsések vagyunk és van munkánk azért, ha nincs, akkor azért - töltjük az egy irodába vagy a lakásunkba zárva. A felmérések szerint a nap mintegy 80 %-át. Már egy korábbi riportból kiderült, hogy nem érdemes szellőztetni napközben, de arra nem gondoltam, hogy több mérgező vegyi anyagot lélegzek be a lakásban, mint az utcán sétálva. Ezek közül a legveszélyesebb triumvirátus a formaldehid (kipufogó gázokban is van, tisztítószerekből, a WC-papírból és a nedves törlőkendőkből is magunkra szabadítjuk), a benzol (számos háztartási tisztítószer, tinta vagy festék alapanyaga) és a triklór-etilén. Mögöttük sorakozik az ammónia is, de veszélyesek ránk nézve a xylén (bőr-, gumi- és papíriparban használjak), a toluol, és a levegőben szálló apró szemcsés anyagok, valamint a legtöbbet emlegetett szén-monoxid (CO) és az ózon (O3) is.
És pont.
Nick-maga
Kaliforniai búvárok – akik amúgy a tengeri emlősök életét vizsgálják -, beszélő bálnára találtak, már amennyiben beszédnek tekinthető a „get out of the water” mondat, amit egy tizenöt éves, Nick névre keresztelt fehér bálna kommunikált több ízben is a kutatókkal, akik – nem tudván a felszólítás eredetét -, ennek többször is eleget tettek.
Utóbb persze beazonosították Nick-et és a búvárok már nem dőltek be a bálnának, de attól még a hír bejárta világot, még hozzánk is eljutott, most épp itt töprengünk a jelenség szociálpszichológiai, etológiai és persze hungarológiai vonatkozásain. Egyelőre tekintsünk el attól a hangfelvételtől, amelyből a kaliforniai szinkrontolmács angolra fordította a vonatkozó hangsorokat – én – bár lehet, ennek hiányos angol nyelvtudásom az oka -, egyetlen angol szóra sem ismertem rá, s tekintsük ténynek: Nick azt mondta, hogy „ki a vízből!”
Mármost adódik a kérdés, miért épp ezt mondta. Mert mondhatta volna, hogy drukkolunk Obamának, vagy, hogy nyomjatok egy kis Beatlest, vagy csak egyszerűen egy haudujudut, de nem. Ki a vízből! Többször is, egymás után. A kaliforniai búvárok a bálna (illetve delfin, mert ezt is írják, azt is írják) játékos kedvével magyarázzák a mondatot, s láthatóan eszükbe sem jut mélyebb értelmet keresni a mondatban.
Pedig kapásból többet is fel tudnék sorolni – igaz, én sem nem vagyok búvár, sem nem kaliforniai, viszont kétségtelen, boldogult úrfi koromban szerettem mélyen beúszni a Balatonba, mert ott csend volt és tisztaság. Tán ezért is vagyok empatikus Nickkel, és hallom ki szavaiból, hogy: húzzatok már innen! Az óceánok már jó ideje szenvednek az olajfúróktól, a nagybani halászattól meg a tömérdek szennyezéstől, hulladéktól, amit az emberi civilizáció produkál, nem csoda, ha Nick a fehér bálna (delfin) hiányos angoljával ezt tudta-akarta közölni a kutatókkal.
Picivel barátságosabb az a variáció, amely pusztán az evolúció kezdeteire való utalásként értelmezi Nick szavait. Amennyiben hinni lehet ezeknek a teóriáknak, akkor az Élet a vízben kezdődött aztán jött a Nagy Partraszállás, a kétéltűekből egyéltüek lettek, most pedig már lassan élettelenek vagyunk, s Nick a maga szerény, visszafogott módján csak arra akart emlékeztetni, hogy tán inkább a szárazföldi emlősöket – s ezen belül is a homo politicus, a homo profitus és a homo diktatórikus alfajokat - kéne kutatni, amíg nem késő.
Az, hogy egy fehér bálna (delfin) veszi a bátorságot és beszól a búvároknak, meglehetős szokatlan jelenség. Bár nem egészen előzmény nélkül való. Mint ismeretes, még a bibliai időkben egy Jónás nevű próféta élvezte egy cet vendégszeretetét pár napig (konkrétan a gyomrában), míg aztán kiköpte, hogy végezze a dolgát (azaz prófétáljon). Lehet, hogy most is valami ilyesmiről van szó. Valójában nem Nick, hanem II. Jónás szólt a búvároknak (Nick csak a nickneve), és várható, hogy hamarosan – amint már tudja a nyelvet – ki lesz köpve a partra, hogy mondja meg a frankót az eltévelyedetteknek. Ez a húzzatok a vízből, csak amolyan próba volt. Előjáték.
Végezetül nem tekinthetünk el attól a lehetőségtől sem, hogy Nick – azaz II. Jónás -, nem angolul, hanem magyarul szólt lehetséges tanítványaihoz, akik történetesen kaliforniai búvárok voltak. Ez az – első pillanatra merésznek tűnő – feltételezés azért látszik mégis életszerűnek, mert bizonyos kutatások szerint a magyar egykor világnyelv volt, a földet alapvetően magyarok lakták, és maga Jézus is magyar származású, csak annyit szívatták emiatt, hogy titkosította ezt a vonatkozását. Vagyis tehát hozzáértőknek, újra kéne hallgatni Nick hangsorát, hátha valami új, magyar igazság kerekedik ki belőle. Ember-és természetbarát, nem kirekesztő, nem bekebelező, szívhez és értelemhez egyaránt szóló, egyszerű, kicsit játékos és lehetőleg dallamos. Állítólag a delfin is magyar származású, csak elfogyott a víz körülötte itt a Kárpát medencében.
Szerda este kaptam hívást, hogy egy finn fémbánya (nikkel-, cink- és urábnbánya) tározójának gátja megsérült november elején Észak Finnországban, Talvivaara-ban. A tározóból kiszabadult több mint 600 ezer köbméter savas, nehézfémekkel szennyezett víz végzetesen elszennyezheti a környék érintetlen fenyveseit és tóvidékeit, tönkreteszi a helyieknek munkát adó ökoturizmust. A GPI kérése szerint csütörtökön már a helyszínen, Kajaani mellett kell lennem teljes felszereléssel, hogy mintákat vegyünk a szennyezésből és a környékbeli folyókból.
Elbukott a Proposition 37 a november 6-i kaliforniai népszavazáson, ami kötelezővé tette volna a génmódosított összetevők élelmiszereken való feltüntetését. Ez alól kivételt képeztek volna az étteremben fogyasztható ételek, az interneten forgalomba hozott áruk és az alkoholos italok. Továbbá a szabályozás (sajnos) nem vonatkozott volna az olyan állati eredetű termékekre sem, amelyeket GM-takarmánnyal etettek. A gyártók 21 hónapot kaptak volna az új címkék bevezetésére.
Jogunk van tudni
A javaslat csak egy volt az elnökválasztás kapcsán megszavazandó 10 másik mellett, amelyek szintén nem egyszerű kérdésekkel, pl. halálbüntetéssel, emberkereskedelemmel és az oktatás megadóztatásával foglalkoztak. A javaslat ennek ellenére hatalmas médiafigyelmet és társadalmi részvételt generált, mind a támogatók, mind az ellenzők részéről. Az ellenzők között kivétel nélkül a legnagyobb génmódosított vetőmagot és vegyszereket gyártó cégek (Monsanto, DuPont, DOW, Bayer, BASF, Syngenta) és az ebből "ételt" gyártók (Kraft, Nestlé, Coca-Cola, PepsiCo) találhatók, akik elképesztő méretű kampányt indítottak a javaslat lejáratására. Számtalan megalapozatlan érvük a többletköltségekre, az ezzel járó papírmunkára és jogi hercehurcákra vezethető vissza.
Photo: Stephen Lam/Reuters
A Greenpeace felháborítónak tartja, hogy ez Európai Unió halászati miniszterei inkább a nagy halászati ipar rövidtávú gazdasági érdekeit szolgálja ki, ahelyett, hogy az európai vizek halállományainak és halászatainak a helyreállítását segítené elő.
Az Európai Unió halászati flottájának nagy része már most is 2-szer 3-szor annyi halat képes zsákmányolni, mint amennyi fenntartható lenne, de a miniszterek a mai luxemburgi ülésen jóváhagyták azt, hogy újabb támogatásokat pumpáljanak a hajófelújításokra és a motorfejlesztésekre.
Anna Henley (Egyesült Királyság) a brit Természettudományi Múzeum által hirdetett 2012. évi természetfotó versenyre nevezett képével, A Föld a kezünkben van (The World in our hands) kategória győztese lett.
Anna a Spitzbergák felé (a Jeges-tengeren található szigetcsoport félúton Norvégia és az Északi-sarkport között) tartott egy hajón, amikor hajnali négy óra tájban felfigyelt erre a jegesmedvére. Októbert írunk, a jegesmedve bizonytalanul mászkál a széttöredezett jégtáblákon, próbál egyensúlyozni. A fotós a jelenetet halszemoptikával fényképezte, hogy a hatalmas állat eltörpüljön a tájban: megmutatja, hogyan fest egy csúcsragadozó a világ tetejének számító Sarkkörön túl, saját élőhelyének összetört darabjai közt.
A kép üzenetet közvetít: tudnunk kell, hogy a jegesmedveék túlélése a tenger és élővilágának állapotától függ, a hőmérséklet növekedésnek köszönhetően évről évre csökken a jégtakaró kiterjedése, emellett szűkül az az időintervallum, amikor a jegesmedvék vadászni tudnak. Kutatók szerint az olvadó jég hamarosan az ember számára legalább akkora problémát okoz majd, mint a jegesmedvéknek. az emelkedő tengerszint mellett számít a vízhőmérséklet emelkedése, ami hatással az időjárásra és az árapály mértékére valamint a tenger halállományra is.
_final.jpg)
Forrás: Természettudományi Múzeum (UK)
A sarkvidék megmentéséért indult kampányunkat itt támogathatod aláírásoddal. Ha már megtetted, akkor
1- nagyon köszönjük :-)
2- terjeszd, hogy mások is támogathassák!
Akinek van videója arról, hogy ugyanez a hurikán mit művelt a szegényebb és elnökválasztás előtt nem álló országokban, linkelje be, kérjük. Nem kevésbé fontos.
Újra beköszönt a hideg, ködös téli időjárás és annak velejárója, a rossz levegő is a Fővárosban. Idén viszont már igen jelentősen csökkent a szmogriadó esélye. No nem azért, mert olyan hatékony intézkedéseket hozott a Fővárosi Önkormányzat vagy a kormány az évi több mint tizenötezer magyar életét követelő légszennyezés megállítására. Hanem mert nem működik a fővárosi légszennyezés mérőállomások java. Pénzhiány, vagy ki tudja mi miatt.
A szmogriadót, vagy annak a tájékoztatási fokozatát márpedig csak akkor rendeli el a főpolgármester, ha a fővárosban legalább három mérőállomáson egy időben mért légszennyezőanyag-koncentráció meghaladja a tájékoztatási vagy riasztási küszöbértéket. Ehhez képest a 12 fővárosi mérőállomásból 10 nem működik elégségesen (november 1-én), azaz nem mér valamely szennyezőt. Négy mérőállomás[1] - melyből kettő belvárosi - pedig szinte egyáltalán nem működik. Mivel pont a legszennyezettebb területeken szünetel a mérés, így nagyon jelentősen csökkent annak az esélye, hogy el lehessen rendelni szmogriadót. A lakosok egészségét védő szmogriadó hiányán túl a mérőállomások leállása miatt sem a lakosok, sem a döntéshozók nem tájékozódhatnak a levegőminőség állapotáról.
Budapest levegője pedig korántsem javult, az elmúlt pár évben nem csökkent azon napok száma, mikor a határértékek felett volt a részecskeszennyezés, pedig mindeközben a WHO bizonyított emberi rákkeltőnek minősítette a közlekedésből származó részecskéket. Egy tavaly bemutatott kutatás szerint pedig Bukarest után Budapesten halnak meg idő előtt a legtöbben a lakosság számához viszonyítva a részecskeszennyezés miatt. Bár a Fővárosban már idén is régen túl járunk a 35 olyan napon, amikor határérték felett volt a részecske (PM10) szennyezettség, mégsem hoztak azonnali intézkedéseket a szennyezés megállítására. A pár működő mérőállomás adatai szerint csak októberben legalább 10 napon át volt határérték felett a légszennyezettség, azaz minden harmadik nap elégtelen volt a levegő minősége Budapesten. Sajnos a elegendő mérés hiányában nincs valós képünk a Főváros szennyezettségéről, pedig sajnos az elmúlt évek gázáremeléseinek hatására mind többen térnek át a szennyező vegyes- illetve fatüzelésre. Csak reménykedni tudunk benne, hogy a Főváros vezetése a mérések beszüntetésénél kreatívabb módon lép fel a rossz levegőminőségi statisztikákkal szemben és végre valahára meghozza a lassan 15-20 éve halogatott intézkedéseket, hogy biztosítsa a lakosok számára a törvényekben előírt levegőminőséget.
