Greenpeace Magyarország

Egyre több európai ipari halászhajó aknázza ki a világ legszegényebb nemzeteinek felségvizeit, veszélyeztetve ezzel az ott élő közösség megélhetését, akik szinte teljes mértékben a haltól függnek.

Ameth Szenegálból, Harouna Mauritániából, és Amaro a Zöld-Foki Szigetekről mindannyian tapasztalják, hogy milyen következményei vannak az EU általi túlhalászatnak, és egyenlőtlen versenynek. Szemtanúi voltak a tengeri ökoszisztéma rombolásának.

 Az afrikai halászok egészen Brüsszelig mentek, hogy végre hallassák az afrikaiak hangját az EU halászati visszaélései ellen. Találkoztak több politikussal is, akik a Közös Halászati Politika soron következő reformján fognak dolgozni az elkövetkezendő 3 évben.

Belekeveredtünk egy kicsit a Cannes-i Reklámfesztiválba.

A Cannes Lion - Good Work program keretein belül bármelyik (amerikai lábbal is rendelkező) szervezet feltölthette briefét (rövid összefoglaló arról, hogy milyen reklámszpottot szeretne), annak reményében, hogy egy arra járó kreatívnak megtetszik és reklámot készít belőle. Az önkéntesen dolgozó reklámosok ezzel nem csupán egy jó ügynek adnak nyilvánosságot, de tehetségüket is megmérettethetik a reklámszakma legnívósabb versenyén.
A mi  briefünkre öten csaptak le, s nekünk a Júdás jött be leginkább.

Itt szavazz a videóra és bejuthatunk a Cannes-i Reklámfesztiválra. Köszönjük!

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy szikszói környezetvédő, akit hétfőről keddre virradóra támadtak meg otthonában alvás közben. A tettes (ek) még ismeretlen, de miután a férfit évek óta fenyegetik, autóját többször leöntötték kromofággal, tavaly éles tölténnyel lőttek be ablakán , s az elkövetők pénzt, értéket nem vittek magukkal, valószínűsíthető, hogy a bűncselekmény összefüggésbe van Kaposi Zoltán környezetvédői tevékenységével.

Kezdjük a legjobbal, a GAIA sajtószemléből:

2007 őszén az Illinois állambeli Byron atomerőmű munkásai drótkefével próbálták megtisztítani az egyik erősen megrozsdásodott acélcsövet - a vészhelyzetek elkerüléséhez szükséges hűtővíz keringett bennük -, amikor váratlan dolog történt: a drótkefe átlyukasztotta a cső falát. Az eset hatására 12 napra le kellett állítani a két reaktort, hogy kijavítsák a hibát. Az atomerőmű tulajdonosa, az Exelon Corporation már régóta tudott róla, hogy a korrózió hatására a csövek többsége elvékonyodott. Ahelyett, hogy megjavították volna őket, a cég újra és újra csökkentette a biztonságosnak nyilvánított csővastagságot. A cső átlyukadásának időpontjára a cég már 0,07 mm-es csővastagságot - az eredeti minimális vastagság tizedét - is biztonságosnak minősítette - írja a The New York Times.

Mindez az amerikai atomenergia felügyeleti hatóság (Nuclear Regulatory Commission) orra előtt történt. Az hatóságnak a szivárgást megelőző nyolc év során nem tűnt fel, hogy az Exelon folyamatosan csökkentette az elfogadható szintet.

És a Byron atomerőműnél bekövetkezett szivárgás esete csupán csak egy a hatóság által elkövetett hibák közül.

"Mérföldkövek a világvége előtt" rovatunk újra jelentkezik:

Gyönyörű sisakokat találtunk a neten kisbabáknak. Mert a baba totyog, elesik, és ha nincs mindig rajta sisak, akkor kituggyamilesz. Thudgard néven nyomják, ha valaki ezzel akarja szivatni a gyerekét.

Tartalmaz meseszerű elemeket az a nemrégiben megjelent MTI hír, mely szerint Spanyolországban, Bilbaótól nem messze harminc éve létezik egy épület, amit semmire nem használnak, viszont szigorúan őriznek, éjjel-nappal. A történetben az egyik mese-motívum az, hogy az építés-őrzés (de lehet, hogy csak az őrzés-fenntartás) eddig 5.8 milliárd euróba került. A másik, az a titok és legenda-felhő, amely –lássuk be joggal – körüllengi ezt az épület monstrumot.
A titkolódzás némileg érthető: egy elkezdett, de be nem fejezett atomerőműről van szó. Akár szimbólumnak is tekinthetjük, ha jó a vége, hisz a világ tervezett atomerőművesítésének mementója is lehet, de egyelőre nem az.

Aki ismeri őket, sose fogja felejteni. A Keleti és a Blaha között fél úton van egy kis utca, úgy hívják: Barát utca, ahol pár éve az emberek úgy összefogtak egy ronda gigahotel építése ellen, hogy a végén jóba lettek, közösség lettek, az utcán báloznak és lekvárfőzőversenyt tartanak, segítenek egymásnak, ... és boldogan élnek ha meg nem haltak.

Kötelező nézvény (mi az olvasmány megfelelője?) mindenkinek, aki nem hisz a zöld forradalom győzelmében, aki jó példákat keres vagy csak egyszerűen rossz kedve van.

A Greenpeace kampányosa Von Hernandez, - aki a toxikus anyagok szakértője a Fülöp-szigeteken- elnyerte a Goldman Environment Prize-t (Goldman Környezetvédelmi Díj) fáradhatatlan munkájáért a fejlődő országokban terjedő szemétégetők megállításában. A Goldman díjat minden évben hatan kapják meg a világ bármely részéről, Von Hernandez az első filippínó köztük.
 

Hernandez tagja a Fülöp-szigetek Tiszta Levegő koalíciójának és egyben koordinátora a Greenpeace Ázsia „vegyi anyagok” kampányának. Harcát még 1988-ban kezdte meg az égetők ellen Manilában. Fontos szerepe volt abban, hogy az égetők elleni fellépés kérdése a választási kampány részévé vált az országban, széles tömegeket állítva az ügy mellé.

A Greenpeace kampányosának köszönhetően a Fülöp-szigetek lesz az első olyan ország, amely országos tilalmat rendel el a hulladékok égetésére. De Hernandez nem ülhet a babérjain, az országra jellemző korrupció és az ipari lobbi nyomása miatt az 1999-es tilalom folyamatos veszélyben van.

A japán miniszterelnök, Kan Naoto bejelentette: leállítják a tervbe vett 14 új atomerőmű építését, és helyette az energiahatékonyságra és a megújulókra támaszkodnak a jövőben.

A hír jelentősége döbbenetes.

Japán ugyanis nagy népsűrűsége és technikaimádata, magas életszínvonala miatt minden bizonnyal az egyik leginkább energiaigényes ország: ha valahol, hát ott tényleg joggal érezhették úgy, hogy rászorulnak az atomerőművekre. Ha ők meg tudják lépni ezt a hatalmas lépést, akkor nincs az az ország, aki ne tudná. A napnál is világosabb: az energiaforradalom, amiről a zöldek dumálnak, csak és kizárólag szándék kérdése. A technika már adott hozzá, a napelemek, szélkerekek termelési költsége évek óta meredeken zuhan, gyakran már most olcsóbban termelnek egy újonan épített atomerőműnél. Ha azt az irgalmatlan mennyiségű pénzt, amibe egy új atomerőmű kerül, az energiahatékonyságra és a megújulókra fordítják, az egész tényleg gyerekjátékká válik. Paks2 például az éves költségvetés 25%-ába kerülne.

A miniszterelnök ezt is elmondta: "A Tokyo Electric Power (Tepco) áramszolgáltató céggel együtt a kormányt is nagy felelősség terheli ezért a nukleáris balesetért, energiapolitikája miatt" - indokolta lépését Kan Naoto. Kan közölte azt is, hogy a kormány módosít azon a terven, hogy Japán a jövőben elektromos áramszükségletének a felét atomenergiából fedezze. Ma közel harmadát nyeri atomerőművekből. Helyette a megújuló energiaforrásokat részesíti előnyben, mint a nap- és szélenergiát, továbbá a biomasszát, és emellett nagy súlyt fektet az energiatakarékosságra is.

Elképesztő fordulat.

Persze itthon ugyanakkor továbbra is ez a refrén minden "felelős" véleményformálónál: Paks olcsó és biztonságos, itt nincsenek emberi és tervezési hibák, ebben kételkedni csacskaság és pánikkeltés, nálunk a 70-es évek szovjet technikáját képviselő reaktorblokkok még 2030-ban is jók lesznek, és ha nem öljük bele minden pénzünket, akkor az emberek meg fognak halni két emelet között a liftben, mert nem lesz áram.

Jellemző ugyanakkor a magyar médiára, hogy a hallatlan jelentőségű hír szinte mindenhol gondosan be volt csomagolva a "Lemond a japán miniszterelnök a fizetéséről" és hasonló címek mögé. No comment.

Felmentette a bíróság aktivistáinkat, akik 5 éve felmatricázták azokat a vagdalthúskonzerveket, amikben génmanipulált összetevő volt, és jelölni kellett volna, de persze hallgattak róla.

A Szegedi Paprika igazgatója beperelte őket jóhírnév megsértéséért, de elbukta, győzött a jó. 

szólj hozzá: A darálthús jó hírneve

Nem mellesleg az eon-tól, a zöld szempontokból igencsak gyanús cégtől! :-)

A veterán kampányos és egykori ökológus Joss Garman beszélt nekünk a munkája során elért sikerekről és a tapasztalatairól.  

Mi volt az eddigi legsikeresebb kampányod?

Van két kampány, amiben különösen büszke vagyok arra, hogy részt vehettem. Az első a Heathrow repülőtér 3. kifutópálya építésének megállítása, ami a klímaváltozás elleni harc egyik epikus győzelmének számít. Nem hiszem, hogy sikert érhettünk volna el a közös fellépés, és a közeli település, Sipson lakóinak a mozgalomba való bekapcsolódása nélkül. A Klíma Tábor, valamint az ügyet a legfelsőbb bíróságig vivő ügyvédek szintén kulcsszerepet játszottak a történetben.

Ma adtunk ki a Levegő Munkacsoporttal közösen egy nyilatkozatot, miszerint bepereltük az Európai Bizottságot, mert kizárólag a tulaj vegyi konszernek vizsgálatai alapján engedélyeztek újabb három évre egy súlyosan rákkeltő növényvédőszert, a glifozátot.

Ha valakinek van 26 perce, akkor érdemes megnéznie ezt a kisfilmet, ami a növényvédőszerek káros hatásairól szól. Ha nem látod a magyar feliratokat, a CC ikon segíthet jobb alul.

    Úgy néz ki, hogy az olajtársaságok egy párhuzamos univerzumban élnek hozzánk képest. Hívjuk Lalaföldnek mondjuk. Lalaföld egy nagyon különleges hely – egyfajta álomország, ha az ember egy olajfúró vállalat vezetője – mondjuk a Transzóceánon.

   Ez egy olyan hely, ahol az ember bónuszt kap a „Legbiztonságosabb termelés éve a vállalat történelmében” díjért, annak ellenére, hogy a társaság tulajdonában volt és részben működtette azt az olajfúrót, ami megölt 11 munkást amikor felrobbant, illetve az emberi történelem legnagyobb olajkatasztrófáját okozta. Lalaföldön, mint látjátok, egy olajtársaság vezetője a saját kis buborékában élhet, és mindezt teljesen normálisnak gondolja – mert ha nem vesszük számításba ezt az apró kis balesetet, valóban szép munkát végeztek. Ne vegyük figyelembe a kormány jelentését, ami kimutatta, hogy a biztonság iránti érdektelenség - és a gyors profit iránti már-már pofátlanul magas érdeklődés – a gyökere a Mexikói-öbölben történt katasztrófának. Azzal sem kell törődnünk, hogy amíg megkapja a jó kövér bónusz csekket az illetékes – addig azok az emberek akik ténylegesen pénzügyi válságba kerültek a katasztrófa miatt, még mindig nem kapják meg azt a minimális összeget, amivel tartoznak nekik.

   Az olajtársaságok vezetői összekeverik Lalaföldet a mi világunkkal. Az álatalunk nevezett valóságban, ahol te és én élünk, ahol mindennap dolgozni, tanulni megyünk és megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, ahol nem kapunk nevetségesen nagy bónuszokat, addig a legnagyobb olajkatasztrófa nem rendelkezik a megfelelő biztonsági eredményekkel. Pont ellenkezőleg. Elgondolkodtatnak minket, hogy amit a vezetők „biztonságosnak” hívnak, azok veszélyesebbek, mint amilyennek állítják...

   Mennyi ideig engedjük Lalaföldnek, hogy irányítsák az életünket és az energiatermelésünk módját?

A napokban foglaltak el a srácok és lányok egy olajfúrótornyot, amit Törökországból indítottak Grönland felé, megnézni, mi történik, ha a Mexikói öbölből ismert bajok a sarkvidéki környezetben következnek be.

A Greenpeace semmilyen olajfúrást nem szeret, de a mélytengerieket akadályozza is, ha tudja: a Mexikói öböl katasztrófájának egyik legfőbb tanulsága, hogy ha ott szúrnak el valamit, akkor azt sokkal nehezebb orvosolni.

Azért tud  a magyar sajtó is atomtémában jó lenni! A mai Magyar Narancsból és HVG-ből:

hvg: JAPÁN A SZÖKŐÁR UTÁN - UTÓMUNKÁK c cikk:
"...a férfi szerint nem csak azért nem fognak kiderülni az atomkatasztrófa körüli tényleges adatok, hogy ne keltsenek beláthatatlan következményekkel járó pánikot, hanem mert az evakuálás egy hetes csúszása miatt még az eddig ígért összegeknél is nagyobb kártérítést kellene fizetni sok ezer embernek..."

mn: FEKETE CSILLAGOK C. CIKK: egy külföldi cikk fordítása, benne az egészségügyi hatásokról, valós számok, áttekintés az össztársadalmi atom-hatásokról...
"...éppen a csernobili nem tervezett, maximális és előre láthatatlanul súlyos következményekkel járó katasztrófa tett pontot a tudósok és technológosok folyamatos, az 50-es években kezdődött hazudozásának végére az atomenergia baleset- és konfliktusmentes fejlődéséről." ...(persze itthon nem tett pontot .. de majd mi teszünk :-)

Szóval az van, amit a Greenpeace mond már évek óta. Jó látni, hogy már a hazai sajtóban sem a csernobil előtti világnézet érvényesül.

Az igazi változások ritkán jönnek el olyan gyorsan, mint ahogy azt szeretnénk – ez az egyik visszatérő tanulsága a környezetvédelmi kampányoknak. Azonban, mikor végül siker koronázza a küzdelmünket, akkor olyan felemelő eredményekkel büszkélkedhetünk, mint amilyen az érintetlen erdők védelme a messzi északon. Amikor még 2005 februárjában a sötét fenyvesek és vakító hó otthonában találtam magam Finnország északi részén, azon kezdtem tűnődni, mit is keresek én itt? A bizonytalanság azonban hamar elmúlt. 

Ma 25 éve robbant fel sorozatos emberi hibáknak köszönhetően a csernobili atomerőmű.

A Greenpeace fotóesszéje bemutatja, milyen most ott az élet, miként élnek azok a szegény emberek, akiknek nincs más választásuk, mint a sugárzó élelmiszereket adni gyerekeiknek. 

Képzeljétek, a japán kormány a Fukusima prefektúrában élő gyerekek sugárzásterhelésére vonatkozó egészségügyi határértéket kicsit feltolta. Jó magasra, az erőművi dolgozókkal azonos, 20 millisievert/évre, azaz a korábban felnőttekre vonatkozó szintnek is a hússzorosára emelte. Lásd itt. (Japánul tudó olvasóink előnyben.)

Szerintünk meg ez teljességgel elfogadhatatlan. Ezzel a döntéssel komoly plusz kockázatnak teszik ki a térség amúgy is veszélyeztetett gyermekeit. Holott a csernobili katasztrófa egyik legfőbb tanulsága, hogy a várandós nők és a gyermekek szervezetében sokkal könnyebben jelennek meg a sugárterhelés hatására rendellenességek és maradandó károsodások.

A Greenpeace szakértői csapata Csernobil térségében megvizsgálta, hogy milyen egészségügyi hatásai vannak a katasztrófának 25 év múltán. Az erről készült hatperces riport itt megtekinthető:

Lotti Rutter, a Greenpeace és a Climate Rush aktivistája a nemzetközi nőnap 100. évfordulója kapcsán a nők aktivizmusban betöltött létfontosságú szerepéről osztotta meg gondolatait.

Idén, a nemzetközi nőnap 100. évfordulóján csalódottan értesültem, hogy Leona Lewist, a brit X-Faktor egyik győztesét választották meg a múlt század Londonban élő vagy dolgozó legbefolyásosabb nőjének. Ez most komoly? Tudom, hogy ezt a Metro újságban olvastam, mégis úgy éreztem, hogy Emmeline Pankhurst, akinek oroszlánrésze van a nők szavazati joghoz való jutásában, és a hozzá hasonlók mind forognak a sírjukban.

A Greenpeace megmutatja, mi van most:

 [A feliratok fordítása:]

„Egy hónap telt el a Japánban történt atomkatasztrófa óta, de a radioaktív szivárgás még mindig tart. Japánban továbbra is veszélyes a helyzet, és 200 000 ember van kitéve a rák kockázatának a sugárszennyezés miatt. Eközben Tayyip Erdoğan török miniszterelnök és Taner Yıldız energiaügyi miniszter olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek alábecsülik ezt a hatalmas veszélyt. A török kormány a kockázatokat a vezetékes gáz és a gázpalack közti különbséghez hasonlítja, és alábecsli azoknak az embereknek az értelmi képességeit, akik a kockázatok következményeit fogják viselni. A kormánynak figyelembe kell vennie a Japánban kialakult helyzetet, ki kell vezetniük az atomerőműveket, amilyen hamar csak lehet, és a megújuló energiákba és az energiahatékonyságba kell befektetniük. Csatlakozz az akcióhoz! Terjeszd a hírt! Állítsuk meg Erdoğant! nukleer.greenpeace.org”

[Sajtóközlemény:]

(A Washington Post cikke alapján. Előző rész ITT.)

Mesterséges körök

Amikor 1967-ben Okuboék ideköltöztek Tokióból, azt hitték, a vidéki idillbe érkeztek. Egy békés, vidéki, szilvafák által árnyékolt sétány végére építették fel házukat, négy tehénnel elindították vállalkozásukat, majd családalapításba fogtak.

Első gyermekük, Masahiko születése után azonban a Csendes Óceán és cédruserdős hegyek által határolt területet egy baljós felhő árnyékolta be: a TEPCO egy atomerőművet nyitott meg 6 mérföldre Minami Soma déli határától.

A TEPCO, és a kormány illetékesei folyamatosan „azt ismételték: biztonságos, biztonságos, biztonságos, de már az elejétől fogva kétségeim voltak” - emlékezett vissza Mineko Okubo. Az erőművet a főváros, Tokió ellátására építették, és Mineko elgondolkodott azon, hogy „ha olyan biztonságos ez az erőmű, akkor miért nem a tokiói elővárosok egyikében építették meg?”

Ma már tudja. Bár a 150 mérföldre lévő Tokióban is félnek a sugárzástól, de a város élete mégis a régi kerékvágásban halad tovább, míg Minami Soma elsorvad.  

Minami Soma szenvedése a cunamival kezdődött, ami a településen 327 halálos áldozattal és további 1147 ember eltűnésével járt, de az elnéptelenedést végső soron a japán televíziókban ártalmatlannak tűnő térképek okozták: ezeken különböző körök láthatóak a Fukusima Daiichi erőmű körül, amelyek egyúttal a sugárzási veszély szintjeit is jelölik az adott körökön belül. „Mindenki láthatta, hogy a térképen vagyunk” mondta Motoo Okubo. Még a szükségmunkások, és a teherautósofőrök sem mernek bejönni a településre. A település nagyobb foglalkoztatói már teljesen kivonták dolgozóikat a zónából. Minomi Soma polgármestere, akinek területe már teljesen el van vágva Japán többi részétől, kétségbeesett internetes videó üzenetében kért segítséget: „Elszigeteltek minket. Az emberek éhezésre vannak kényszerítve…..Könyörgök, segítsetek.” Azóta az élelem lassan ismét beszivárog a térségbe, és a korábban makacs teherautósofőrök egy része ma már hajlandó az üzemanyagszállító járművekkel behajtani a városba.