Greenpeace Magyarország

A Greenpeace olyan mozgalom, mely mindig is erőszakmentes közvetlen akciókkal kampányolt. Egy olyan időszakban, amelyben a polgári engedetlenség az egyetlen eszköz, amivel igazán nyomást tudunk gyakorolni a kormányokra, a Greenpeace működésmódja tűnik legígéretesebbnek.

Bár folyton fejlődő szervezet vagyunk, engedjék meg, hogy három évi vezetői tapasztalat után leírjam, szerintem mit is jelent ma a Greenpeace.

Az erőmű bővítése ellen tüntetők a Vencel téren, 1989 (Fotó: ©Willy Goldschmidt/Greenpeace)

Június 22-én péntek délelőtt 10 órakor nyíltak meg a Ceske Budejovice sportcsarnok kapui mely csarnok mind az aggódó állampolgárok, mind pedig a projektet támogatók számára az állhatatosság harcterévé vált. Másnap hajnali 3 óra 30 perckor, tizenhat és fél órányi kulturális összecsapásokkal, tényekkel, féligazságokkal, teljes hazugságokkal, üzengetésekkel, veszekedésekkel, cinikus mosolyokkal és nevetéssel teli csatározás után az elnök végül lezárta a szekciót – ekkorra kiderült, hogy Koukal mekkorát tévedett.

Az Északi-sarkvidéken 1970 nyarán jártam először, egy kanadai oceanográfiai kutatóhajó, a Hudson fedélzetén utazó kutatócsoport tagjaként. A Hudson történelmi expedíciót teljesített: a cél Dél- és Észak-Amerika körülhajózása volt. Már megjártuk az Antarktiszt, ahol heves érdeklődés alakult ki bennem a jéggel borított tengerek iránt. A  Bering-szoroson keresztül végül behajóztunk a Beaufort-tengerre, hogy a térségben első ízben hajthassunk végre modern oceanográfiai kutatásokat, mielőtt áthajózunk az Észak-Nyugati átjárón.

A hajót a jég pusztító erejével szemben ellenállóvá tették, és okkal. Alaszka és az ún. Északnyugati területek partvidékén az Északi-sarki Óceán (azaz a Jeges-tenger) jege a partvonal közelében húzódott, s alig pár mérföld széles sávot hagyott szabadon, hogy ott a kutatást elvégezhessük. (Csatornákat fedeztünk fel, amelyeket a szárazföldi keresztirányú hátak nyomására a jég vésett bele a tengerfenékbe). Előfordult az is, hogy nem volt semmilyen rés, semmilyen csatorna, csak a jég. Rendben is volt így; nem számítottunk másra. Az Északi-Tenger jege nyáron és télen is elárasztotta a Jeges-tengert.

 

Ma ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a nyári jégtakaró felülete töredékére csökkent. 2007-re összesen négymillió négyzetkilométernyire zsugorodott, s ez a folyamat idén tovább fokozódott: hamarosan 3 millió négyzetkilométer alá zuhanhat. Előrejelzéseim szerint ez a nyári jégtakaró 2015 vagy 2016 nyarára teljesen el fog tűnni. Ha napjainkban lép be egy hajó a Bering-szorosnál a sarkvidéki vizekre, nem ütközik alig pár tengeri mérföld megtétele után jégfalakba; ehelyett az óceán nyílt vízét látja maga előtt, amit egészen az Északi-sarkig alig szakít meg pár mérföldnyi jégtakaró. Az űrből szemlélve az Északi-sark ma már fehér helyett kék helyett sapkát visel. 

Mint a mellékelt kép is mutatja, ez történt. A modern technika vívmányait bevetve, Aladár egy fogászati eljáráshoz hasonló beavatkozás eredményeként ismét rendelkezik csőrrel, már csak az a kérdés, hogy mennyire megbízható az eljárás. A szakemberek szerint még várni kell Aladár végleges szabadon engedésével. Mindez a messzi Észak-Idahóban történ nemrégiben, de aki most legyintene, hogy hát persze Ámerika, az nagyon téved, mert az index cikke szerint a Hortobágyi  Madárkórházban is volt sasmentés, ott lábprotézist alkalmaztak egy Luca névre hallgató rétisas esetében.

De térjünk vissza Aladárhoz, akinek nem lehet(ett) könnyű feldolgoznia, hogy egy kétlábon járó állat előbb majdnem megöli, aztán további kétlábúak évekig gondozzák, majd álmot bocsátanak rá, s arra ébred, hogy visszakapta azt, amit elvettek tőle. Aladár fejében nyilván kavarogtak a kérdések ébredés után. Az egyik nyilván az lehetett, hogy: Unatkoznak uraim? Mert bármennyire is legyen sas valaki, az elég nehezen felfogható, hogy akkor mi végre is ez az egész. Nem lett volna egyszerűbb nem meglőni?  Nem lenne egyszerűbb nem pusztítani, mint a pusztítást így-úgy helyre hozni?

Aladár, a levegő királya hét évet töltött fogságban. Nem csak, hogy nem repülhetett, de folyamatosan meg kellett tapasztalnia, hogy rá van utalva a kétlábúakra, azokra, akik elvették tőle szabadságát. Meg kellett tanulnia az együttműködést. Kész csoda, hogy kibírta ezt a hét esztendőt. De kibírta, nyilván azért, hogy ismét megtapasztalja a szabadság gyönyörűségét. Képzeljük csak el azt a pillanatot, amikor Aladár előtt először nyílt meg a (ketrec)ajtó, s ő megemelte szárnyait, felszegte a fejét, vijjogott is talán és felemelkedett a magasba, oda, ahová csak ő juthatott el társai közül. Eltörpültek az emberek, a házak, a folyóból cérnaszál lett, a hegyekből szelíd hullám, kitisztult a levegő..Nem tudni mi játszódott le Aladár, a fehérfejű rétisas lelkében a hét év során, de szinte bizonyos, hogy amit most, második születésnapján érzett, tudott a szabadságról, az más, egészen más volt, mint mielőtt meglőtték volna. 

 

Már több mint hat hónapja próbáljuk sok-sok ezren arra szorítani a Shellt, hogy tartsa távol magát az Északi-sarktól. Nos, a cég nagyfőnökei tegnap reggel bejelentették, hogy elállnak a tervtől, hogy idén fúrásokba kezdjenek. Ez hatalmas győzelem a tiltakozók számára.

Új-Zélandon kezdtük hat hónappal ezelőtt, amikor Lucy Lawless megmászta és elfoglalta a Shell Noble Discoverer nevű olajfúró hajóját, mely épp útnak indult a sarkvidékre, hogy olajat keressen. Ahogy Lucy fogalmazott: „hat aktivista mászta meg velem az olajfúró hajót, de 133 ezren jöttünk le”. Ám ez csak a kezdet volt.  Egyre többen és többen csatlakoznak az ügyhöz, hiszen ezrével terjesztitek a hírt, micsoda példátlan őrültségre készülnek az Északi-sarkon. És amikor Penelope Cruz, Sir Paul McCartney és a One Direction is velünk együtt kezdte követelni az Északi-sark védetté nyilvánítását, tudtuk, hogy ez a mozgalom tovább fog dagadni. 

MY Arctic Sunrise expedíciója, 2012. szeptember (Fotó: Daniel Beltra / Greenpeace)

Mit fogtok a jégen csinálni?

Julienne: A jég vastagságát fogom mérni – fontosabb érték, mint a jégfelszín kiterjedése, mert a (teljes) térfogatvesztésről árulkodik. A jég vastagságát egy kettő méter mélyre hatoló kézi spirálfúró segítségével mérem különböző pontokon. A hó vastagságát is szeretném megvizsgálni, de arra is kíváncsi vagyok, hogy összegyűlik-e az olvadékvíz a jégréteg tetején, és ha igen, vajon újra megfagy-e. Hajózás közben az óceán hőmérsékletét is mérni tudjuk.

Dr. Julienne Stroeve (Fotó: Daniel Beltra / Greenpeace)

Nick: Sebességmérővel felszerelt bóják segítségével azt fogjuk vizsgálni, milyen hatással vannak az óceán hullámai a jégfalra, amelyen megtörnek. Ezzel a módszerrel kiegészíthetjük hiányzó fizikai ismereteinket azzal kapcsolatban, hogy a hullámok ereje hogyan járul hozzá a jég töredezetté válásához és olvadásához. A darabokra szakadt jégtáblák kevesebb napsugarat vernek vissza, ami felmelegíti a tenger mélyét. A jég visszahúzódásával mind erősebb hullámok jelennek meg, s a hullámok évről évre több kárt tesznek a jégben.

Mi történik idén a tenger jegével?

Julienne: Ebben az évben jelentős mértékben visszavonult a jég – egyes helyeken akár több száz mérfölddel is. Júniusra sokfelé megközelítette azt a minimumot, amit máskor csak szeptemberben szokott elérni. Sőt, a valaha mért legalacsonyabb érték, 3.51 millió km² alá süllyedt, és olvad tovább.

Miben más ez az év, mint a korábbiak? 2007-ben megdőlt a korábbi melegrekord – most is ilyen meleg volt?

Julienne: Engem nagyon megrázott, hogy mennyit olvadt a jég 2012-ben. Tisztában voltunk vele, hogy vékonyodik, de nem tudtuk, hogy pontosan mennyivel. Nem volt olyan meleg idén, ami indokolta volna ezt az olvadást, így valószínűleg a jégpáncél vékonysága a magyarázat. Az előző évben eltűnt vastagabb jég helyén egy sokkal vékonyabb téli réteg jelenik meg, ami garantálja, hogy a gyors olvadás évről évre megismétlődjön. Igazából azt gondolom, hogy ha idén a 2007. év időjárása ismétlődött volna meg, az északi-sarki jégfelszín ma már nem érné el a hárommillió négyzetkilométert sem.

Nick: 2007-ben az időjárási körülmények kedveztek a jég visszahúzódásának. Tavaly – 2011-ben – nem volt szokatlan az idő, a jég mégis megközelítette a 2007-es minimumot. Míg a jég visszaverte, az óceán elnyeli a sugarak energiáját, így a víz hőmérséklete emelkedik. Az előfeltételek most már adottak: a fokozódó olvadás hosszú távú tendencia. Életünk hátralévő részében jég nélküli nyarakra számíthatunk.

MY Arctic Sunrise expedíciója, 2012. szeptember (Fotó: Daniel Beltra / Greenpeace)

Mi a szerepe a jégréteg vastagságának (térfogatának) és felületének (felszíni kiterjedésének)?

Julienne: Nos, a jég felülete fontos a napsugarak visszaverése és a légkör hűtése szempontjából. Ha csökken a jég térfogata, a jég nagyon elvékonyodik és könnyebben elolvad. A csökkenő vastagság miatt veszítünk olyan sokat a jég felületéből. A vastagság ugyanakkor a jegesmedvéknek is fontos: a vékony jégen nem tudnak vadászni, mert beomlik alattuk.

A jégfelszín csökkenése hogyan befolyásolja az olvadást?

Julienne: A jég által korábban visszavert hő nagy részét nyáron az óceán nyeli el, az őszi jegesedéssel kezdődően pedig a légkör, aminek eredményeként több felhő alakul ki és megnövekedik a légkör páratartalma. A felhők számának emelkedése ősszel és télen tovább fűti az atmoszférát, s a hő az óceánok szintjén is megjelenik, tovább gyorsítva a jég visszaszorulását.

Honnét tudjuk, hogy a jég olvadását emberi tevékenység okozza?

Julienne: A légkörben található széndioxid-mennyiség mérése és eredetének feltárása elárulja, hogy emberi hatásról van szó. A fosszilis tüzelőanyagok elégetésével a levegőbe került széndioxid-mennyiség eltér a természetes légköri széndioxid-tartalomtól. Nem könnyű a természetes felmelegedés és az emberi tevékenység eredménye között különbséget tenni, mindazonáltal azok a modellek, amelyek az emberi tevékenység által kibocsátott széndioxiddal nem számolnak, nem jeleznek ilyen mértékű felmelegedést. Az új klímamodellek alapján készült tanulmányomban, amelyet a Geophysical Research Letters c. folyóirat 2012. augusztusi számában jelent meg, 60%-ban becsültem emberi tevékenység eredményének a tengeri jégtakaró nyári visszahúzódását.

 Nick: Az északi sarkvidéki jégtakaró az 1970-es évek óta minden évtizedben 10%-kal csökkent. 13 millió éve borítja jelentős mennyiségű jég ezt a területet (amint azt a közelmúltban végzett üledék-vizsgálatok megmutatták). Amikor a kiterjedése természetes ciklusok eredményeként csökkent, az több tízezer év alatt következett be. Ma a jégfelszín visszahúzódásának üteme az, ami igazán vérfagyasztó. 

És mi a helyzet hosszú távon?
Nick: Ha a fennmaradó négymillió négyzetkilométer tengeri jég nyaranta eltűnik, az hatásaiban 20 év alatt a légkörbe bocsátott CO2-mennyiségnek felel meg (a mai kibocsátás szintjén számolva). Az 1970-es években még nyolcmillió négyzetkilométer volt a nyári jégtakaró kiterjedése, vagyis az elmúlt 30 évben a felére csökkent.

Julienne: Ha tovább fűtjük az atmoszférát, az északi sarkvidéki térségbből 2030-ra teljesen eltűnhet a nyári jégtakaró. Bár a klíma természetes változékonysága pár évig akár még növelheti is a jég mennyiségét, hosszú távon az eltűnésére kell berendezkednünk. Az északi sarkkörön új éghajlati viszonyokat teremtünk: egy új korszakot, amelyben egész évben melegebb van.

Az idei év jelentősége kiemelkedő – elértük az eddigi a klímamodellek szélső értékeit. Megfigyeléseink arra utalnak, hogy a tengeri jég sokkal nagyobb ütemben csökken, történik, mint akár a legfrissebb IPCC modellek szerint.

 

MY Arctic Sunrise expedíciója, 2012. szeptember (Fotó: Daniel Beltra / Greenpeace)

Milyen hatással jár mindez a világra a Sarkkörön innen?

Nick: A jégtakaró egy jókora hűtőrendszer, amely jócskán meghatározza a Föld éghajlati viszonyait. Megváltozik a meleg és a hideg eloszlása – például nem haladnak el Nagy-Britannia mellett a meleg vizű áramlatok, amelyeknek eddig mérsékelt éghajlatát köszönhette. Ne feledjük, az Egyesült Királyság Szibériával azonos szélességi fokon fekszik, csak épp az Észak-atlanti áramlat fűtötte – eddig.

Julienne: Az északi földgömb időjárási mintázatait a sarkvidéki térség határozza meg. A nyílt víz elnyeli a hőt, majd a légkört melegíti fel vele. Megváltoztatja a levegő mozgását és a magas légköri futóráamlatokat (jet stream). A szél lelassul, aminek következtében tartósabbak lesznek a szélsőséges időjárási viszonyok, például az Egyesült Államokban aszály alakul ki. Korai lenne még határozottan állítani, hogy így lesz, de fizikailag nem elképzelhetetlen.

Mit gondolsz, hogyan fog reagálni a világ?

Nick: Letaglózó látni, hogy milyen mértékben avatkoztunk be a Föld működésébe. De nem fogunk megváltozni, amíg a következményeket nem érezzük a bőrünkön, nap mint nap.

Julienne: A sarkvidéki jégtakaró eltűnése talán hatással lesz az amerikai kormány hozzáállására.

MY Arctic Sunrise expedíciója, 2012. szeptember (Fotó: Daniel Beltra / Greenpeace)

Két dolog világos mindebből: az egyik, hogy igenis, Pakson is vannak emberi hibák az atomerőműben, továbbra is. 2003-ban zárultak le a legnagyobb biztonsági fejlesztések – közvetlenül utánuk jött az eddigi legnagyobb, INES skála szerinti hármas, súlyos üzemzavar. Úgy látszik, a hibák továbbra is jönnek. Ahogy azt a Greenpeace a „Fukusima tanulságai” jelentésében is kimutatta: emberi hibák sorozata vezetett a fukusimai atomkatasztrófához is – ezt azóta minden helyi, független és függő szakértői  vizsgálat is igazolta, hiába tiltakozik ellene kitartóan a magyar nukleáris szakma lelketlenebb része. Ne felejtsük: az eddigi összes nagyobb nukleáris katasztrófához, balesethez és üzemzavarhoz emberi hibák is jelentősen hozzájárultak!

Továbbra sem (vagy csak minimális mértékben) változtak az atomenergiával kapcsolatos hírközlési szokások: kicsit titkoljuk, aztán meg úgy csinálunk, mint ha kisebb lett volna a gond, mint amekkora. Ez a hozzáállás ebben az esetben különösen érthetetlen, hiszen INES 1-es eseménynél, ami ugye a skála első száma, miért kell megpróbálni kisebbíteni a dolgot, hova kisebbítenék, csókolom? Persze, amivel már elkéstek, a skála ‘alá’, a listázásra sem érdemes események tömegei közé – amiből valószínű úgy is annyi van már, hogy nem is nagyon számolják.

Mert viszont ha INES, akkor számon van tartva, publikusan is, a közvéleménynek is. Hát ezért kell feltétlen odaírni a paksi sajtóközleménybe, hogy “Az esemény a blokk biztonságos üzemelését nem befolyásolta.”.

A gond az, hogy éppen akkor kapnak INES minősítést egyes események, ha befolyásolják a biztonságot. Maszatolni persze lehet. Elképzelhető, hogy maga a konkrét eset nem volt túl veszélyes – de maga az eset fajtája, illetve maga az a tény, hogy az előírt írásos forma nélkül, annak hiányában csináltak valamit: hmm...; s mi van, ha legközelebb ezt másfajta melónál is megteszik? S mi van, vajon ki fizeti meg az okozott akár bődületesen óriási károkat, akár emberek tömegeinek, ha akkor abból az esetleges újabb emberi hibából INES 3, INES 4, ne adj isten akár annál nagyob baj lesz? Japánban a károsultak túlnyomó többsége még mind a mai napig nem kapott kártérítést, perek indulnak ’nap, mint nap az elszállt’ fukusimai atomerőmű üzemeltetője ellen. (Ugye, mennyire szeretné Ön is perelni egy atomkatasztrófa után itthon az MVM-et?).

Kiben bízhat az állampolgár? A tavalyi radioaktív jódos mizériahullámok, illetve több, mint hullámok, mondjuk ki, európai botrány után, amikor az OAH csak a külföldről jövő harmadik! szólásra, teljesen konkrét rákérdezésre “vette észre”, hogy Budapest belterületéről, Csillebércről jön a rendkívüli jódkibocsátás, valamint az évek óta tapasztalt, az EU előírásokkal szembe menő rendületlen OAH-s atomenergia népszerűsítési törekvések, a komolyabb gondok terén sem megvalósuló felelősségvállalás miatt  a nemzeti nukleáris hatóságunknak sajnos nem nagyon lehet hinni.

Node akkor higgyünk a paksiaknak? Akiknek meg elemi, egzisztenciális érdekük elkomolytalanítani az ilyen, s akár a sokkal-sokkal durvább eseményeket is?

Egyik eset sem jó, viszont ne felejtsük, hogy a jövőben lehetne mindettől eltávolodva, nyugodtan aludni, hiszen Magyarországon is ki lehet szép fokozatosan váltani az atomenergiát, ahogy erre rámutatott már sok szakértő, az ELTE és a Közép-Európai Egyetem tanulmányai, illetve a Greenpeace Energia[Forradalom] című, részletekbe menően kidolgozott energiapolitikai koncepciója is. Ahogy a veszettül egye tovább dráguló atom-áramról is szóltak már vezető közgazdászok is, a kormányhoz közelről is. A zöldek után ők is elmondták, hogy egy új atomerőmű cseppet sem reális, mi több, gazdaságilag kvázi lehetetlen, illetve tán a legrosszabb opció Magyarország számára.[1]

Teljesen független, rendes, mindenképpen megbízható atomenergiás hatóságot pedig még sehol nem látott a világ – se nemzeti, se nemzetközi szinten. Japán mostanában próbálkozik azzal, hogy teljesen megújítsa felügyeleti rendszerét: de sikerre még ők sem mentek, Fukusima óta sem, pedig az azért igen komoly motiváció. Addig is, a mai napig Japán nagy része atomenergia-mentes. Lehet, hogy ott is, mondhatni a biztonság kedvéért, azért inkább a nulla, vagy közel nulla atomenergia-opciót választják az ország új energiapolitikájának véglegesítésekor.

Itthon vajon mire számíthatunk, amikor ami hazai és nemzetközi  baj eddig volt, azt is letagadták, amennyire csak lehetett?

A legatomosabb ország, a franciák egyik legatomosabb óriáscége, az EDF saját számításai szerint reaktorainak élettartam-hosszabbítására reaktoronként 680-860 millió eurót, azaz (290 Ft/EUR-val számolva) kb 197 - 250 milliárd forintot kéne költeni[2]. Nem a zöldek, hanem a nukleáris szakma szerint. Ha ezt Paksra „átszámoljuk”: az ottani négy blokkra így ezer milliárdos nagyságrendben kellene költeni. A franciáknál is öreg, a paksi reaktorokkal megegyezően az eredetileg tervezett üzemidejük végét elérő reaktorokról van szó. Ők már tudják, hogy ahhoz, hogy a mostani rálátásuk szerinti lehető legbiztonságosabban, az EU által kinyilvánítottaknak megfelelően üzemeljenek tovább, hogy az elérhető legmagasabb biztonsági fokra jussanak, bizony, mindez a tömérdek pénz rámenne, rá kell, hogy menjen.

Ez annyi pénz, amennyiből, ha a négy öreg paksi blokkra számoljuk, itthon minimum minden tizedik (teljes térítéssel), de jó pályázati kiírással akár minden ötödik  magyar háztartás havi 10-12 ezres áramszámláját szinte nullázni lehetne, 1-2 ezer forintra le lehetne vinni. Egy-két éven belül. Mindezt úgy, hogy a ma a megújulók közt legdrágábbnak számító napelemes megoldásokat kapna minden érintett[3]. Ha jobb konstrukcióban adnák a napelem támogatást, vagy ha ez a program pár évig kitartana (ami nem lehetetlen, mert megújulós beruházásokra van EU-s támogatás), akkor a megoszló költségek és az egyre csökkenő napelem-árak miatt akár minden harmadik, vagy minden második háztartás áramszámláit csökkenthetnénk drasztikusan ugyan annyi pénzből. Persze nem így kéne csinálni, nem csak egy féle, s nem (csak) a legdrágább megújulót kéne felfuttatni. Hanem az energiatakarékosság és energiahatékonyság felpörgetésével és a helyben megfelelő megújulók mixével  költséghatékonyabban, még több munkahelyet teremtve.

Pár politikai döntéstől függ; igazából éveken belül nem lesz szükség arra az egyre veszélyesebb öreg paksi atomerőműre.

Az alma mindig alma marad, és az, hogy milyen eljárással termesztik, nem igazán változtatja meg belső összetevői – például a gyümölcsöt felépítő tápanyagokat, vagy molekuláris szerkezetét. Ám még ha belül nagy is a hasonlóság a tápanyagok terén, a hagyományos, ún „vegyszerintenzív” gazdaságokban termesztett alma funkciójuknál fogva mérgező növényvédőszer maradékok koktélját is tartalmazza.