Greenpeace Magyarország

Szinte mindegy is, hogy mit gondolunk a palagázról, az mindenesetre elég gáznak tűnik, hogy nemzetközi találkozókon a magyar kormányt ugyanaz a személy képviseli, aki a hét többi napján vagy a legnagyobb Magyarországon tevékenykedő palagázas cég képviselője, lobbistája. A palagáz termelés világszerte komoly szennyezéseket okozott, ami miatt az Európai Unió is szigorúan próbálja a jövőben szabályozni. Ilyen helyzetben talán szerencsésebb lenne, nem a leginkább érdekelt cég emberét felkérni minisztériumi tanácsadónak, és a témában a kormányzat képviselőjének – ahogy egészséges étkezés ENSZ fórumra se a Coca-Cola emberét küldjük.

A korábban kitermelhetetlennek tűnő palagáz, robbanásszerűen terjedt eleinte főleg az USA-ban: 2000-ben az Egyesült Államok gázfelhasználásának csupán 1 százalékát adta a palagáz, 2011-re ez az arány 25 százalékra nőtt és becslések szerint ez az arány 2035-re elérheti az 50 százalékot is. A csodának sajnos árnyoldalai is vannak. A palagáz termelés során rákkeltő anyagok kerülhetnek a levegőbe, a vizekbe, elszennyeződhetnek az ivóvízbázisok. A szennyezések miatt állatok, emberek betegedtek meg. Az energiaigényes palagáz termelés ráadásul sokkal jobban terheli a klímánkat, mint a hagyományos földgáz. 

Hazánkban a makói „gázcsoda” is egyféle palagáz. A makói gázt a TXM nevű cég próbálja –egyelőre sikertelenül kitermelni. A TXM mögött a kanadai Falcon nevű cég illetve újabban a Gazprom áll. A TXM hazai egyik főtanácsadója az a bizonyos Jenei András, aki civilben a Csizmadia Ervin vezette Méltányosság Politikaelemző Központ divízíóvezetője. Jenei gyakran jelent meg az elmúlt hónapokban nemzetközi konferenciákon mint a Falcon vagy a TXM tanácsadója, képviselője, ami rendben is van, hisz a cég feladata, hogy eldöntse, hogy ki képviselje az érdekeit. Amit viszont meglepő, hogy ugyanebben az időszakban Jenei András más rendezvényeken[1], mint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium küldött tűnt fel. Volt olyan konferencia tavaly ősszel, ahol Jenei egyenesen mind a három intézményt: a palagázos céget, a minisztériumot és a Méltányosság Elemzőközpontot is képviselte. 

Örülünk annak, ha egy ember ilyen sokoldalú, viszont egy olyan technológia esetében, amely világszerte elszennyezte a talajt, a vizet és a levegőt talán jobban segítené az objektív döntéseket, ha nem az érdekelt cég embere lenne a palagáz jövőjéről döntő magyar minisztérium tanácsadója, és nemzetközi fórumokon a képviselője. 

Korábbi cikkünk a palagázról: http://greenpeace.blog.hu/2012/08/27/az_eltevedt_energiaforradalom_megujulok_helyett_palagaz

New Plymouth, 2013. február 7. – A TV és filmsztár Lucy Lawless-t és hét aktivistát bűnösnek találtak egy sarkvidéki olajfúró hajó tavalyi feltartóztatására tett kísérletben, és fejenként 120 óra közmunkára ítélték őket. Hat Greenpeace aktivistával együtt tavaly februárban az új-zélandi színésznő elfoglalta a Shell Nobel Discoverer hajóját New Plymouthban, ami világszerte az újságok címlapjára került. A Taranaki Körzeti Bíróságról kijövet Lawless elmondta:

"Büszkék vagyunk arra, hogy megpróbáltuk megállítani a Shell vakmerő tervét, hogy olajfúrásokat végezzen az érintetlen Sarkvidéken. Mióta elfoglaltuk a Noble Discoverert, mindenki számára - kezdve a több millió embertől, akik aláírták a Greenpeace petícióját, egészen az USA kormányáig, akik most vizsgálják a Shell terveit - világossá vált, hogy a sarkvidéki fúrások soha nem lesznek biztonságosak.A Shell több milliárd dollárt költött a sarkvidéki programjára, és ez most egy szemkápráztatóan drága kudarccá minősült.Karoljuk fel a tiszta energiát; mindenképp meg kell tennünk, tehát miért ne tennék még azelőtt, hogy egy olajkatasztrófa érné a Sarkvidéket, és kiszolgáltatnánk az unokáinkat egy bizonytalan és veszélyes világnak?"

Lawless és hat társa 2012. február 24-én felmásztak a Noble Discoverer fúrótornyára, mialatt az Taranaki kikötőjében horganyzott. 77 órát töltöttek a tornyon, mielőtt letartóztatták őket. A nyolcadik személyt még a művelet első napján tartóztatták le. A hajó Taranaki partjainál vesztegelt, és a sarkvidéki útjának első fázisát készítette elő. Lawless mellett a többiek, akiket ma letartóztattak: Raoni Hammer, Lyttletonból; Mike Buchanan, Diamond Harbourból; Shayne Comino, Lyttletonból; Viv Hadlow, Aucklandből; Shai Naides, Spanyolroszágból; Zach Penman, Hamiltonból, és Ilai Amir, Aucklandből. Kötelezték őket továbbá, hogy összesen 5210 dollár kártérítést fizessenek ki a Taranaki Kikötőnek. A bíróság elutasította a Shell összesen mintegy 650 000 dolláros kártérítési követelését, ami a csoport ügyvédje, Ron Mansfield szerint "eltúlzott és indokolatlan" volt.

• A Nobel Discoverer júliusban horgonyt vet Alaskában a Dutch Harbor kikötő csendes vizein;
• Novemberben Dutch Harborba visszatérve a fúróhajó motorja lángra kap, speciális tűzoltó egységek indulnak a segítségére;
• Decemberben kiderül, hogy az olajszivárgást elhatároló rendszer, amit a Shell a Sarkvidéken alkalmazott volna, a szeptemberi tesztelés során súlyosan megsérült. A Szövetségi Biztonsági és Környezetvédelmi Hivatal képviselője szerint a tenger alatti szivárgásgátlója  “sörösdobozként omlott össze”.
• December 31-én a Shell sarkvidéki olajfúró uszálya, a Kulluk, Alaszka partjainál zátonyra fut, mialatt a seattle-i kikötőbe vontatják. Néhány nappal korábban az Alaszkai-öbölben viharba kerül, a 122 méteres (400ft) vontatókötél elszakad és az uszály szabadon sodródik;
• 2013 januárjában az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség beidézi a Shellt, mivel mindkét fúróhajója átlépte a légszennyezési engedélyezett határértéket;
• Szintén januárban az Amerikai Kormány kezdeményezi a Shell Sarkvidéki fúrási terveinek felülvizsgálatát.

fordította: Attila

Oly sokszor féltem attól, hogy ez a nap soha nem jön el, és mégis…. Épp egy jakartai sajtókonferenciáról jövök, ahol az Asian Pulp and Paper új erdővédelmi stratégiáját mutatták be: lényege, hogy a vállalat be akarja szüntetni erdőirtó tevékenységét.

Sok más kollégámmal együtt éjt nappallá téve dolgoztunk azon a kampányon, melyben az APPt próbáltuk rávenni: tegye meg végre ezt a lépést. Bár nagyon sok vér és könny elfolyt, a vállalat ma végre pontosan azt tette, amit kértünk: azonnali moratóriumot hirdetett a további erdőirtásra, és számos intézkedést foganatosított annak érdekében, hogy az erdőirtásban ne legyen többé semmilyen szerepe.

Nem vagyok az a fajta, aki szeret rossz híreket hozni és mondani. Vannak azonban kivételek és az atomenergia szép nagy kivétel. Ezért aztán megpróbálok nem túl szélesen mosolyogni az atomenergia iparral kapcsolatos legújabb rossz hír hallatán.

Már ismerjük azt a meghökkentő hírt, mely szerint a francia EdF cég Flamenville-ben (Franciaország) új atomreaktort épít, és ez a legvisszafogottabb számítások mellett is minimum annyiba kerül, mintha hét körutazás a holdra.

Azután az olasz ENEL, az Edf társa a flammenville-i katasztrófában, halogatja a projektet, amiben 12,5 %-os részesedése van. Az ENEL szerint "az építési költségek növekedése és a késlekedések", "az áramszükséglet nagymértékű csökkenése" és "az egyéb franciaországi nukleáris beruházások bizonytalan időpontjai" az okai annak, hogy (a cég) fogja a pénzét és fut.

Szlovákiában az ENEL szintén otthagyott egy nagymértékben késlekedő projektet. A cég megpróbál befejezni két olyan új reaktort Mohiban, aminek az építkezése egy nagy késéssel kezdődött 28 évvel ezelőtt. Amikor mégiscsak erőltették a bejelentést, az ENEL újfent bejelentette, hogy a befejezés kb. 1,5 évet késik, de mi ez a másfél év 28 év után.

Az igazi (meglepetés) és öröm viszont az volt, amikor az ENEL szóvivője egy másik késlekedésről szólva, felfedte az atomenergia-ipar egy piszkos kis titkát: az atomreaktor-építési projektek megvalósítása a világon mindenütt késik és többe kerülnek a tervezettnél.

Szeretnénk köszönetet mondani az ENEL-nek azért, hogy újfent megerősítette azt az érvelésünket, amit mi és a kampány résztvevői már évtizedek óta hangoztatunk. ENEL, gratulálunk!

De még nem ez volt a vége az atomenergia-iparral kapcsolatos rémálomnak!

India - amelyik hat flamenville-ihez hasonló nyomott vizes reaktort szeretne építeni -, rájött, hogy a nagyszabású vállalkozás költsége gyorsan emelkedett - 250 %-os ugrással a kb. 20 milliárd euróról kb. 50 milliárdra. És hogy a sci-fi kedvelők is örülhessenek: ez már 42 holdra való oda-visszautazás árának felel meg.

Ami egyértelmű, nevezetesen az, hogy az atomenergia, maga a betegség kb. a 70-es években terjedt el a világon. De köszönet érte, hogy az ipar maga lesz az orvossága ennek a bajnak.

Az ipar hozzánemértése és pazarlása - azzal együtt, hogy a szóvivők feltárják a borzalmas valóságot az ágazatról - folyamatosan rombolja az atomenergia jövőjét.

fordította: Margit

http://www.greenpeace.org/international/en/news/Blogs/nuclear-reaction/nuclear-power-is-a-disease-but-industrys-inco/blog/43382/

„Konszenzusos testület vagyunk. Felismertük, hogy évekbe kerülne megegyezni [a vállalatok felelősségének meghatározásáról]” – mondta Karsten Klepsvik, Norvégia nagykövete a Sarkvidéki Tanácsban. Úgyhogy teljes egészében ejtették is a témát.

A Sarkvidéki Tanács a napokban dolgoz ki egy együttműködési megállapodást, hogy gyorsan és hatékonyan reagálhassanak a térség olajkatasztrófáira. A 21 oldalas dokumentum azonban nem tér ki olyan részletekre, mint az alkalmazandó hajóflotta és legénység, a takarításhoz szükséges eszközök, vagy a katasztrófát előidéző vállalatok felelősségre vonása.

Sikertelen kullukvium. (Fotó: az Egyesült Államok Parti Őrsége.)

Rick Steiner környezetvédelmi tanácsadó, az Alaszkai Egyetem egykori professzora szerint a Tanácsnak inkább az olajkatasztrófák megelőzésére kellene helyeznie a hangsúlyt. Steiner azt is hozzáteszi, hogy a teljes körű felelősségvállalás ezen vállalatokat és biztosítóikat nagyobb óvatosságra intené.

A Sarkvidéki Tanács tagja Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország és az Egyesült Államok; mellettük – állandó résztvevői státuszban – képviseltetheti magát néhány sarkvidéki őslakos csoport is. A Tanács logójában egy aranyos sarki róka is szerepel.

A Tanács tagországainak környezetvédelmi miniszterei február 5–6-án egyeztetnek a megállapodás szövegéről a svédországi Jukkasjärviben. A dokumentumvázlatban mindenesetre világosan szerepel, hogy jogilag nem lesz kötelező érvényű – az a tagország sem kap semmilyen „büntetést”, aki nem tartja be a megállapodást.

A Shell, a ConocoPhillips, a Lukoil és a Statoil tehát továbbra is bátran vállalhatják az emberfeletti kihívásokat. A Shellnek szilveszterkor futott zátonyra Kulluk nevű fúrótornya. (Éppen Seattle felé vontatták, többek között azért, hogy ne kelljen az alaszkai adót kifizetni az eszközök után.

Ezektől kell megmentenünk az Északi-sarkvidéket.

(Forrás: Reuters.)

A sokkoló a legjobb kifejezés arra a cinikus megjegyzésre, amit Milton Catelin a World Coal Association (Globális Szén Egyesület) elnöke ejtett meg a Financial Times hasábjain, mellyel próbálta elbagatelizálni minden olyan javaslatot, mely a szenet egy veszélyes beruházásnak minősíti a klímaváltozás miatt.

„Nem tudom, hogy miért kellene inkább a klímaváltozás ellen fellépni, mint a szegénység ellen” – ez volt Catelin lovag megnyugtató válasza a befektetők felé, hogy eloszlassa az aggodalmaikat.

Sajnos ebben a pontban igaza is van, a világ ugyanúgy elhibázta a szegénység elleni fellépésre tett ígéreteit, mint a klímaváltozás veszélyeinek növekvő fenyegetését.

Mindegy, hogy ez a megjegyzés hirtelen felindulásból, minden gondolkodás nélkül jött, vagy tudatosan, nem érezve azt, hogy el kellene rejtenie a valódi véleményét: a gondolatai ugyanannyira elavultak, mint az az ipar, amit védeni és elősegíteni akar.

A mellékelt videón egy népmesei ihletésű történetet láthat a kedves olvasó, pár percben.  Azért népmesei, mert ott szoktak csodák történni és ráadásul győz az igazság (a kettő nagyjából fedi egymást). Az embereknek pedig úgy látszik, szükségük van ilyenre, mert a történetről beszámoló cikk szerint három hét leforgása alatt négyszázezren tekintették meg a felvételt. Ha visszaszámolunk, akkor a nagyjából szilveszter magasságában történhetett, hogy Johnnak odaszólt a felesége Suzy (ezek persze kitalált nevek), hogy apjuk, a Mariska néz be az ablakon (ez valódi név). John ekkor gondolom hümmögött, teremburázott, hogy miért ilyen feledékeny, és nem zárja le az istálló ajtaját. De amikor már másodjára sötétült el a nyílászáró, nyilván gyanút fogott. Ezt követően készülhetett a fenti videó, sokak örömére, mert ez olyan, mint a felszállott a páva, csak amerikai kiadásban.

Miután már a kedves olvasó is megnézte a klippet, valszeg felteszi a logikus kérdést: hogy tudhat ilyet egy Ló, és miért? A lehetséges válaszokat két nagy csoportba sorolnám.

1. A Mariska nevű ló (amit méltatlannak ítélek egy ilyen kecses, fekete kanca esetében, ráadásul ilyen teljesítménnyel, tehát nevezzük Mariló-nak) évszázadok, de legalábbis generációk verejtékes munkájának gyümölcseként megvalósította ősei üzenetét-tanítását: kiszabadította magát, majd társait a fogságból. Mariló anyuja és apuja, meg az ő anyuja és apuja kilesték az idők során, hogy működik az istálló retesze. Kilesték és továbbadták, a kancatejjel, meg a fülébe nyerítették, esetleg szimulálták a dolgot egy-egy éjszaka. Hogy egyszer majd, ha itt az ideje, akkor élesbe is…És eljött az idő.
2. Csak.  Én ez utóbbit látom befutónak.  Egy logikátlan világban ugyanis csak logikátlanul lehet eligazodni. Mondhatni úgy, ha nem a fejünkre, hanem a szívünkre, a megérzéseinkre hagyatkozunk. Mariló (aki nem tévesztendő össze Murilló-val, a jeles, barokk festővel), tehát ezen a szilveszteri napon (Murilló egyébként január elsején született, akár csak a mi Petőfink), minden különösebb rákészülés és ideológiai megfontolás nélkül odament az istállóajtóhoz, felhúzta a reteszt és kijött a szabadba.  Nem nyerített hozzá nagyokat, nem kapált a lábával (pedig akár büszke is lehetett volna), csak tette a dolgát. Egy átlagos ló ilyenkor nekiiramodik a világnak és meg sem áll az erdőig, vagy a tengerpartig. De Muriló nem átlagos, mint tudjuk. A többiek kiszabadításával folytatta sörénymeresztő akcióját, majd vételezett némi elemózsiát is, aztán – gondolom -, visszasétált a helyére.

Egy népmesében persze jobb vég illenék, de én itt inkább a költői szabadságra, illetve a befogadói oldalnak szánt, a zen irodalomban befejezetlen beszédnek hívott megfontolásra tippelek. Ha engem kérdeznek, Muriló csak azt akarta jelezni, hogy: Szabad vagyok haver! Lejárt a fogság ideje. És, hogy miért? És miért most? Csak.

Az évszázad végére minden bizonnyal a tengerbe vész egy teljes kultúra, több ezer ember otthona, az egyedálló szépségű Kuna Yala szigetcsoport. Az őslakosok kitelepítését 2012 nyarán kezdték meg. Miután elolvastam az NBC riportját az volt az érzésem, érdemes lenne megnéznem közelebbről a helyzetet. Még nem járta, Panamában, de fontosnak tartom, Kadir von Lohuizen-hez hasonlóan mások is foglalkozzanak a pusztulással. Több hasonló fotóriportra is szükség lenne, ami a katasztrófa sújtotta paradicsommal foglalkozik. Beszámolnék pár képkockában arról, hogyan élik meg az őslakosok a kitelepítést, hogyan néz ki a szigetvilág most és mik a várható társadalmi és gazdasági következményei a Karib-tenger (és az Atlanti-óceán) térhódításának. A munka nagy részét viszont nem tudom egyedül elvégezni. Ezért keresek útitársakat .

Fotó: Kadir von Lohuizen / Noor (Forrás: noorimages.com)

Negyvenezeregyszáznyolcvan ember szavazatával meglett végre a győztes. Vagy inkább a vesztes. Eldőlt ugyanis az, hogy melyik vállalat kapja a svájci Greenpeace és a Berne Declaration közös díját, a legfelelőtlenebbül tevékenykedő vállalat jutalmát: a Public Eye Awards díjat. Mind a hét induló „kiváló” múlttal és felkészültséggel állt a startvonalhoz, a végeredmény azonban mégsem lett annyira szoros. A zsűri különdíját az amerikai bankóriás, a Goldman Sachs zsebelhette be, aki habár hatezer szavazatot rávert a harmadik helyezettre, a győztesvesztestől még így is ugyanennyivel elmaradt. De akkor mégis melyik lehet az a vállalat, mely képes közel hatezer szavazattal maga mögé utasítani az európai válság egyik jelentős szereplőjét, a görög államadósság David Copperfieldjét?

Hát ki más lenne, mint a mi sarkvidéki olajvadászunk, aki vödrökkel és seprűkkel van felszerelkezve egy esetleges olajszennyezésre, akinek az olajfúró hajója már az alaszkai kikötőben zátonyra futott. A Shell tevékenysége rendre kivágja a biztosítékot mind a környezetvédőknél, mind pedig az emberjogi aktivistáknál. A legnagyobb olajfúrótornyokkal rendelkeznek, és nem kisebb szennyezések köthetőek a nevéhez, mint például a Niger deltában bekövetkező többszöri olajszivárgások. Nem elég, hogy tönkretették a szántóföldeket, kipusztították a halakat a folyókból, a nyolcvanas években a védelmük érdekében még a helyi rendőrséget is felszerelték fegyverrel. Most pedig a világ egyik legsérülékenyebb ökoszisztémája felé veszi az irányt, melyről még a tudósok is azt mondják, egyelőre nincsen megoldás egy esetleges olajszennyezés helyrehozására.

Kumi Naidoo, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója a Facebookon közölte, hogy megpróbálja személyesen átadni a díjat a Shell vezérigazgatójának a davosi Világgazdasági Fórumon. Kumi Naidoo hozzátette: „A Public Eye Awards szavazása hűen tükrözi azt, hogy az emberek rajta tartják a szemüket a Shell tevékenységén, és ha továbbra is makacsul kiállnak a tervük mellett, akkor hangot fognak adni a véleményüknek.”

Greenpeace aktivisták már készültek is a davosi csúcstalálkozóra a Shellről alkotott véleményük kifejezésére, és a településen elfoglaltak egy Shell töltőállomást.

Azoknak, akik már-már feladnák, azoknak, akik már menekülő útvonalakat terveznek, azoknak, akik már senkinek és semminek nem hisznek (s egyedül a Greenpeace blogját olvassák), most mondom: VAN REMÉNY! Mint egy minapi híradásban olvastam, sikerült elegendő mennyiségű örökítőanyagot kivonni a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis) csontmaradványaiból, hogy rekonstruáljuk a 33 ezer éve kipusztult faj DNS-ét. A bombasztikus bejelentést George Church, a Harvard Egyetem genetika professzora tette, s csodálom, hogy a hír nem került a hírek élvonalába. Hisz gondoljuk csak meg, micsoda forradalom történne itt, ha ismét megjelennének a jó neandervölgyiek. Harmincháromezer évre visszanyúlni, s onnan megújulni itt és most – lássuk be gyökeres változásokat hozna a honi kül-bel-gazdaság-kultúr-és szociálpolitikában. (Mert az iránt semmi kétségem, hogy a kísérletre nálunk kerülne sor, hisz őseink nyomát keresve nyilvánvaló, hogy neandervölgy egy csomópont  - fura is, hogy eddig ott nem találtak magyar vonatkozású leleteket) Hogy nem a fellegekben járok idéznék a jeles genetikus nyilatkozatából. "A neandervölgyiek valószínűleg máskép gondolkodtak, mint mi. Tudjuk, hogy nagyobb volt a koponyájuk. Még az is lehet, hogy intelligensebbek voltak nálunk... Amikor eljön az idő, hogy megküzdjünk egy járvánnyal, vagy esetleg el kell hagyni a bolygónkat, gondolkodásának módja nagyon hasznos lehet számunkra... Az újjászülető neandervölgyi ember létrehozhat egy új neo-neandevölgyi kultúrát, amely politikai erővé is válhat" – fejtegette a prof.

Én most nem mennék bele abba az - egyébként hálásnak látszó – témába, hogy milyen programmal indulna a következő, demokratikus választásokon a Magyar Neander Párt, kivel kötne koalíciót, csatlakozna-e az Együtt 2014-hez, mi lenne az álláspontja a hajléktalan-kérdésben, és kiállna-e Geréb Ágnes mellett. Nem. Én a kérdést lokalizálnám annak – felületes – vizsgálatára, hogy mit élhetne meg egy ilyen klónozott neander (a továbbiakban Neamber), ha egyszerre lüktetne benne a 33 ezer év előtti vér és a mostani világ erkölcsi rendje, normái. Mit élhetne meg a Neamber, ha azt tapasztalná lépten-nyomon, hogy ami körülötte történik az ember-és természet elleni merénylet, ha azt látná, hogy az emberek körülötte nem a szívükre, hanem a gondolatikra hallgatnak, ha azt érezné, hogy hiába telt el 33 ezer év, lényegében ugyanaz van: harc a túlélésért, csak épp cifrább lett a díszlet és több a hazugság.

Ha meggondoljuk, hogy egy friss felmérés szerint a választásra jogosultak több, mint fele nem tud, vagy nem akar politikai pártot megnevezni, akire jó szívvel szavazna, máris belátható, hogy a Neamberek megjelenése valódi alternatívát nyújthatna a bizonytalan csüggedőknek, vagy  a csüggedő bizonytalanoknak.  Tiszta múlt, tiszta beszéd, tiszta eszközök. Ez behozhatatlannak látszó előnyt biztosítana számukra. Már csak az kell tehát, hogy kellő számú Neamber lépjen a mai, magyar valóságba és mihamarább. De addig is mi legyen? Erről ugyan nem beszélt – mert nem kérdezték – a jeles genetikus, de a mostani (magyar) ember génállományában, tudati rétegeiben ott bujkál az örökkévalóság. Csak kicsit el van dugva, mondhatni le van nyomva. Időnként ugyan kopogtat, jelzéseket ad – például ilyenkor szokott másként verni a szívünk -, időnként fellázad – ilyenkor történnek a fizikai kellemetlenségek velünk, mint például a betegség, baleset -, aztán elhallgat és vár. Egy darabig. Lehet, hogy már ténleg csak a Neamber segíthet?

A Shell legutóbbi „balesete” nem az első olyan eset, amely hátráltatta a sarkvidéki olaj kitermelésére irányuló terveiket. Tulajdonképpen már a nyolcadik azon a listán, mely bizonyítja, hogy miért is nem biztonságos a Shell jelenléte a Sarkvidéken.

 1. A Shell nincs tisztában egy esetleges olajszennyezés tisztításának költségeivel.

2012 márciusában a Brit Környezetvédelmi Bizottság parlamenti meghallgatásán, Peter Velez, a Shell Sarkvidékért felelős katasztrófaelhárítási csoportjának vezetője bevallotta, hogy cégük nem járt utána egy sarkvidéki tisztítási művelet költségeinek, ezzel potenciálisan hatalmas anyagi kárt okozva a részvényeseknek.

Azonnal ki kell találni valamit a szénhidrogén alapú energia kiváltására

Hányszor hallottuk, hogy egy évtizedünk van, vagy három évünk, vagy hogy 2020-ig kell megoldani? A nyolcvanas években az ökológusok azt mondták, hogy 2000-ig meg kell oldani ezt a problémát. Ez a határidő immár több mint egy évtizede lejárt. Már nincs 10 vagy akár 3 évünk, egyetlen évünk sem maradt. Már jóval túlléptünk minden olyan határidőt, mialatt még megakadályozhattuk volna a Föld felmelegedését, melynek átlaghőmérséklete az ipari forradalom óta 2˚C-al emelkedett. Most már a gyermekeink jövőjét kockáztatjuk a felmelegedéssel, melynek hatására tönkremehet a mezőgazdaság, kipusztulhatnak az erdők, felgyorsulhat a fajok kihalása és víz alá kerülhetnek a part menti városok.

Fent: Ligniterőmű a Mátra lábánál

Globális felforrósodás

Az olasz divat legenda, a Benetton a mai napon, 2013. január 16-án csatlakozott a Greenpeace Detox kampányához és vállalta, hogy kivonja a veszélyes vegyi anyagokat a ruhagyártásából - a beszállítóit is beleértve - 2020-ig.

A Greenpeace 2012 novemberében bemutatott tanulmányából kiderült, hogy a Benetton ruhái is tartalmaznak káros kemikáliákat. A Greenpeace 2012-ben 141 ruhadarabot vásárolt a világ 27 országában, köztük négyet Magyarországon. A vizsgálat során mind a 20 divatmárka ruháiban talált veszélyes hormonkárosító anyaggá bomló nonil-fenol-etoxilátokat és számos ruhában egyéb veszélyes vegyi anyagokat, például ftalátokat[1]. Azóta több világmárka, így például a Zara, a Levi’s és a Mango is ruhagyártásának méregtelenítése mellett döntött.

A Benetton tizenharmadikként csatlakozott a többi ruhaipari óriás világcéghez, akik vállalták a Greenpeace-nek, hogy nem használnak mérgeket a ruhagyártásban, megelőzve így a világ vizeinek elszennyezését. A Benetton vállalta, hogy közzéteszi 30 beszállítójának szennyezés kibocsátását 2013 év végéig, ezután pedig fokozatosan kiváltja a káros vegyületeket a környezetet és az emberi egészséget nem károsító anyagokkal. Vállalta például, hogy már 2015 végégig kivonják a veszélyes PFC-ket a gyártásukból.

A Benetton vállalása[2] a Benetton csoport (Benetton, Sisley és Playlife) világszerte mintegy 6,500 boltjára vonatkozik. A Greenpeace továbbra is várja az újabb ruhaipari cégek csatlakozását a mérgektől mentes divat kampányhoz.

Miután Európa-szerte "nagy sikerrel" lementek a stressz-tesztek (mit ad isten, mindent rendben találtak) a belgák kipróbáltak egy új technikát, ami meglepő eredményeket hozott: több ezer, köztük számos 10-20 milliméteres repedés van a Belgiumban található Doel atomerőmű 3-as reaktorának tartályán.

A davosi Világgazdasági Fórum már szinte tradicionális színhelyévé vált a kapitalista rendszer, a hatalmilag túlterjeszkedett vállalatok, a társadalmi igazságtalanságok elleni véleménykifejtésnek. Tavaly találkozhattunk az ukrán Femen mozgalom „képviselőivel”, akik a bent tárgyaló delegációt hibáztatták a világban jelen levő szegénységért. Jelen voltak természetesen az Occupy mozgalom aktivistái is, akik a megszokott sátrak helyett, kihasználva a nagy mennyiségű hó adta lehetőségeket, iglukat építettek. Nem csoda tehát, hogy 2000 óta ezen a helyszínen kerül átadásra a a Berne Declaration és a Greenpeace által szervezett díj, a Public Eye Awards átadása. Az „elismerő” díjat az a vállalat nyeri el, amely a legtisztességtelenebbül bánik a környezettel vagy a társadalommal. A jelölteket a szervezők nevezik meg, és az internetes szavazók ítélik oda végül a győztesnek járó díjat.

A tavalyi győztes a Vale multinacionális bányatársaság lett, mely a második legnagyobb bányászattal foglalkozó vállalat a világon. A Vale részt vett a Belo Monte gát építésében is, amely monstrum felhúzása miatt 40 ezer amazonasi őslakos volt kénytelen elhagyni a lakóhelyét. A Public Eye Awards „dicsőségfalán” megtalálhatóak még olyan logók is, mint a Walt Disney, a Shell, vagy akár a Wal-Mart.

Az idei jelöltek heten vannak, mint a gonoszok. Vegyük is őket szemügyre közelebbről!

Bizonyos nézetek szerint bűn az élet. Egy, az idők homályába vesző anekdota szerint ez nem mindig volt így. Csak az ember engedett az – isteni – kísértésnek, amiért kizavarták a paradicsomból. Innentől kezdve az élet(e) nem egyéb, mint folyamatos és tudattalan nosztalgia, visszavágyódás oda, ahol egyszer, valaha  (jó)volt. Kvázi szeretetben és elfogadásban éltünk. Kicsit leegyszerűsítve a világtörténelmet, az emberek két dologért mindenre hajlandóak. Azért, hogy szeressék őket, valamint azért, hogy ne szeressék őket. Szeretve lenni ugyanis a világ legjobb dolga. Mármost, ha ebbe belekóstol valaki, örökre megmérgeződik és rettegésben él: vagy azért, mert elveszíti azt, aki szereti, vagy azért, mert elveszíti azt, akit szeret. Erre találta fel az ember a falat. Ha a falakat őrök vigyázzák kívül is, és nem lehet belőle kisétálni, azt börtönnek hívják.

Mindezt csak mellékesen jegyezzük meg, hisz írásunk témája valójában egy leleményes dél-amerikai börtönparancsnok kísérlete, aki feltehetően lételméleti vizsgálódásainak köszönhetően kicsiben modellezni próbálja a zsidó-keresztény világnézet (vallás) működési elvét. Jelesül: 1. Bűnös vagy.  1/A Kuss! 2.Ha eleget pedálozol, akkor megszabadulsz bűneidtől. 3. Ezzel egyrészt a büntetés végrehajtást, másrészt a fény győzelmét is segíted a sötétség felett. Sajnos – még a fejlett nyugati demokráciákat és a kifinomult keleti vallásokat is beleértve – keveseknek jut eszébe, hogy az első tételt megkérdőjelezzék. Akinek mégis, annak az 1/A pontban adatik válasz.

Így aztán – kevés kivételtől eltekintve -, évezredek óta egy különös isteni színjáték alanyai, vagy inkább tárgyai vagyunk. A fenti rendezői elvek szerint, vagy falakon innen, vagy túl – ki-ki sorsa szerinti mértékben és módon -, de életét egy büntetőtelepen tölti, és igen-igen boldog, ha csak másodpercekre is, de átélheti a teljes elfogadás, a szeretetben lét varázslatát, amit akár teljesség-élménynek is nevezhetnénk.  Akinek pedig valamilyen rejtélyes – de semmiképp sem istentelen - oknál fogva, sikerül kiszabadulnia ebből az eredendő hazugság-hálóból, az számíthat minden hivatal és hatalmasság üldözésére, nem kevésbé embertársai megvetésére, tekintve, hogy a valóban szabad ember (mert erről van szó), kellemetlen, mondhatni disszonáns jelenség a nem szabad ember(ek) világában.

Voltaképp érthető ez az ellenállás. Hisz születésünktől fogva a MEGFELELÉS a legfőbb követelmény. Megfelelni a szülőnek, az óvónéninek, az iskolának, a munkahelynek, a hivataloknak, a hatalomnak. ENNEK FEJÉBE kapunk elfogadást, szeretetet, munkát, pénzt, elismerést. Az fel sem merül többnyire, hogy mindez alanyi jogon járna nekünk. Miként jár a tiszta levegő, a természetes egészség, az emberbarát környezet. S cseppet sem kell meghatódni, megköszönni, ha ez megadatik. Jár,pusztán azért, mert vagyunk, s olyanok, amilyenek. A paradicsom attól nem létezik, hogy elhisszük, amit évezredek óta sulykolnak belénk: pedálozni kell érte. A kitaszítottság tudata pedig egy őrült álom valóságát teremti meg. Ezért lehet(ne) a természet az ember legfőbb tanítója.

Az erdők, tengerek, a klíma - energia, a sarkvidék és a detox kampányunk szerint bontva.

Kitalálták, hogy mivel az emberek elsöprő többsége gázzal fűt, és az emberek szegények, ezért az állam pénzéből támogatni kell a gázfogyasztást. A közpénzekből beszállnak a gázszámlába, vagyis amit a szolgáltató kiszámláz, annak egy részét az állam fogja fedezni, jelen állás szerint kb 10%-ot.
A zöldeknek semmi se tetszik, szokták okoskodni az egybites gondolkodású kommentelők, és valami lehet benne, mert nekünk ez se tetszik. 
Mert mi történik ezzel a pénzzel? 
Elszáll az ablakok résein át a levegőbe, kiszökik a rossz szigetelésű falakon, tetőszerkezeteken át, majd ott CO2 formájában tovább gyorsítja a klímaváltozást. 
Bravó. 
Hiszen ha olcsóbb az energia, akkor kisebb a motiváció az energiahatékonyság növelésére, ami még a megújulók terjesztésénél is fontosabb lenne. Ha az állam ilyen hülyeségekre költi a pénzünket, akkor ennyivel kevesebb jut az energiafelhasználás ezerszer okosabb módjaira. Amire most is alig-alig költ. Inkább az atomerőműre, szénbányákra, és hasonlókra, nem vicc. Könnyen lehet, hogy a gőzgépgyártás felélesztése lesz a következő.

Képzeljük csak el, mi lenne, ha a szigetelésre fordítanák ezt a pénzt? 

1. Pont azoknak a képzetlen tömegeknek adnának sok, nagyon sok munkát, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá. 
2. Az így rendbe hozott lakások értéke nőne. Jelentősen. Vagyis tartós értéknövelő beruházást lehetne létre hozni abból a pénzből, ami most ki fog szállni a levegőbe.
3. Lehetőség volna az igazán rászorulókra célozni, szemben a mostani eljárással, ahol az állam annak az energiapazarlását is támogatja, aki igazán nem szorul rá. 
4. Csökkenne az üvegház-gáz kibocsátásunk, több kvótát értékesíthetünk.
5. Kisebbek lennének a téli szmogok - ezeket ugyanis jóval nagyobb arányban köszönhetjük a szilárd tüzelőanyagok használatának mint a közlekedésnek. Ahol én lakom (Budapest - Pestszentlőrinc), ott az elmúlt 7 napban egyszer volt az egészségügyi határérték alatt a légszennyezés. De a fővárosiak nagy része ugyanígy szív, most átlagosan három évet vesz el az életünkből a légszennyezés.  
6. Kevesebb lenne az asztmás, allergiás megbetegedés. 
7. És így tovább.

Most komolyan, meddig szívunk még ezeknek az ostobasága miatt? 

A Greenpeace és 18 másik japán civil szervezet felszólította a japán kormányt, hogy vessen véget a veszteséges bálnavadászati tevékenységének. Előző évben mintegy 1,8 millárd japán yent (kb. 16 millió eurót) különített el a bálnavadászatra a 2011-es cunami és földrengés helyreállítására létrehozott kármentő alapból.

„A bálnahús iránti kereslet rekord alacsony szintet ért el, és nagy mennyiségű fagyasztott bálnahús áll a raktárakban, melyeket nem tudnak értékesíteni. A bálnavadászok nem tudnak annyi mennyiséget fogni, mely kihúzná őket az adósságból, mivel a piaci igények elég alacsonyak, és az elmúlt években a tervezett fogások mennyiségét is csökkentették, hogy az elraktározott mennyiség ne nőjön tovább.” – meséli Junichi Sato, a japán Greenpeace ügyvezető igazgatója. Emellett a Greenpeace arra is rávilágít, hogy a Japán Halászati Ügynökség a bálnavadász flotta veszteségének 90%-át ki akarja fizetni az elkövetkező három évben a Nyereséges Halászati Támogatási Projekt keretein belül. A projekt célja elvileg a küszködő halászati közösségek támogatása, azonban a forrásból Japán déli-sarki bálnavadászatát kívánják fenntartani.

Hogy mit? Zsákbafutást, lepényevést, operettcelebek albumait, szinte bármit, amire rá lehet fogni, hogy kultúra és népszerű. Jórészt átvette az új kormány által taccsra vágott kultúrafinanszírozás szerepét - míg korábban volt egy jól/rosszul működő pályázati rendszer, ami sokféle kezdeményezés létrejöttét segítette, addig most azt töredékére csökkentették - az állami Paksi Atomerőmű pedig támogat egy csomó népszerű gagyit.

Most például egy filmet mutat be, szép és gazdag városi fiatalok életéről, mulatságos szerelmi kalandjaikról. 

Szerintetek mit kellene bemutatnia inkább az atomerőműnek a villanyszámláinkon át beszedett pénzünkből? 
Hogy miként képzelik elhelyezni a százezer évig veszélyes nagy aktivitású hulladékokat? (Segítünk: Bátaapáti nem ér, az a kis és közepes aktivitású hulladékokra 'jó' csak.)
Vagy legalább azt, hogy az elmúlt évek tízmilliárdjait kinél mire költötték? 
Vagy azt, hogy miként segítik végre itt is a megújulókat? (Először hagyják abba az akadályozásukat, az ingyen van.)
Vagy építsenek egy teljes nyomású félgömb vasbeton konténmentet, ami boldogabb országokban alapkövetelmény egy atomerőműnél? Ez volna ugye, ami a legnagyobb eséllyel megfogja a reaktorból kiszökött sugárzást, ha bármi baj van. 
Ja, hogy azt Pakon nem lehet? 
Akkor mutassák be inkább a terveket arra, miként bontják le végre a 30 éves szovjet reaktorblokkokat? 

Neked nem volna jobb ötleted? 

Lásd még a témában: Az MVM bemutat című posztot a Kettős Mércén

Magyar Fanni (anyukájától) kaptuk ezt a verset. Nem gyerekverseket közölni, de ez nem gyerekvers, hanem egy nagyon jó vers, úgyhogy olvassátok, a versek olvasása jót tesz az egészségnek!

 
Távoli, ködös emlékeimben él még a múlt.
A múlt, mi egykor még csupán a jövő volt.
És most itt vagyok. Egy csodának hitt jelenbe,
Boldog gyermekkorom képein elmerengve.
Mi ér a világ, ha veszni hagyták szépségeit?
Hogy a jegesmedvét a gyerekek már csak könyvekből ismerik?
Édesanyám, ki csillagokat hordozott két szemében,
Megtanított, hogy a valódi érték a szeretet a szívünkben.
De a pöffeszkedők csak a hatalmat szeretik,
S az igazán fontosat hamar elfeledik.
Kik megrészegültek az arany csábításától,
S érte meg is szabadultak minden egyes fától.
Szégyellje magát, kit pénzért meg lehet venni,
És kezdjünk el végre békességet tenni!
Hisz bűnös a pénz, aljasít, majd vasra ver,
Aki ellen harcolni senki nem tud vagy mer.
Rég elvesztettük emberi mivoltunkat,
Mikor gyilkoltuk az állatokat s áltattuk magunkat,
Hegy egy még nem a vég, kettő jelentéktelen,
S hibáinkból nem tanulva folyik a küzdelem.
Fél kezünket adnánk egy elektronikus kütyüért,
De nemet mondunk annak aki segítséget kér.
Vívjuk ki az igazunkat, mutassuk meg,
Hogy vadonnal a bolygó sokkal szebb.
Van-e még remény? Keresem a választ.
Addig fogjunk össze és nyújtsunk támaszt,
Mindenkinek, aki megérdemli, mert más.
Kis segítséggel talán megszűnik a vérontás.

Ez a cikk a második, befejező része a génmódosítás és az ipari haltenyésztés gazdaságra, környezetre és az egészségre gyakorolt hatásairól szóló sorozatnak. Az első rész itt érhető el.

Frissítés: A cikknek különös aktualitást ad a hír, hogy az élelmiszerek és gyógyszerek engedélyezésével foglalkozó amerikai minisztérium, az FDA éppen karácsony előtt emberi fogyasztásra alkalmasnak talált és környezeti hatásait tekintve minimálisként értékelt egy génmódosított lazacot a 400.000 beérkezett tiltakozás és 40 kongresszusi képviselő felszólalása ellenére is. Ezzel az ipar egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy profitszerzés céljából kolonizálja természeti erőforrásainkat.

Miből készül az ipari hal?

A kiszámíthatatlan, akár életveszélyes következmények lehetőségei viszont csak nőnek, amint ezek a halak az óriáscégektől jobb immunrendszert kapnak. A halaknak egy harmonikus ökoszisztémában nincs szükségük a meglévőnél nagyságrendekkel jobb védekezőképességre, ez is az ipar céljait szolgálja. A halfarmokon nevelt halak zsúfolt körülmények között élnek, és hiába nőnek gyorsabban és bírják jobban a hideget, stressztűrésük változatlanul gyenge, aminek következtében gyakrabban lesznek betegek. A beteg hallal önmagában nincs probléma, nem kell kifogni, mondhatnánk, viszont a probléma itt is egy teljes rendszerré növekszik, ami a profitorientált ipar rövidlátása miatt felborítja a természetes rendszereket.

Függetlenül attól, hogy a halaknak módosított-e az immunrendszere vagy sem, és hogy beteg-e a hal vagy sem, az ipar a zsúfolt, stresszes körülmények miatt kénytelen antibiotikumokat adagolni a halak táplálékába, amik nem bomlanak le a hal szervezetében, ezért miután megettük, közvetlenül bennünk halmozódhat fel, jobb esetben allergiát, antibiotikum-rezisztenciát okozva. A meg nem evett táplálék pedig ott marad a tengerek vagy édesvizek vizében, tehát a halfarmok a vizet és a benne élő más állatokat is közvetlen veszélynek teszik ki.

A halat azonban kívülről is megtámadhatják különböző paraziták, amik ellen az ipar pusztító hatású vegyi anyagokkal dúsítja a halak élőhelyéül szolgáló tenger- vagy édesvizet. Ez egyrészt szintén a vízi élővilágot károsítja és annak következményeként – mint láthattuk – sok minden mást, és hasonlóan felhalmozódhat az emberi szervezetben, jobb esetben allergiát, rosszabb esetben rákot okozva.

A halak persze nem csak antibiotikumon és vegyszereken élnek, viszont takarmányuk maradék része sem egyezik meg természetes táplálékukkal, sőt, táplálkozásuk során sokszor 16-szor annyi rákkeltő anyagot (PCB-ket) halmoznak fel, mint vadon élő társaik. Ráadásul költségkímélés miatt sokszor génmódosított szójaliszttel is etetik őket, ez a szál pedig magával hozza a GM-növényekkel kapcsolatos, talán még szerteágazóbb és bonyolultabb, itt nem kifejthető összefüggésrendszert.

Mivel ezek a halak nem mondhatók természetesen egészségesnek, ezért nem meglepő, hogy sokszor bizonyos élettani funkcióik nem úgy fejlődnek ki vagy működnek, mint ahogyan kellene. A nagyipari termelésben tartott GM vagy nem GM lazacok húsa sokszor elveszti vonzó, természetes színét és halotti szürkét ölt, amit nem lehet anélkül eladni a szép lazacra éhes tömegeknek, hogy ne adagolnának a hal táplálékába szintetikus pigmenteket, amelyek megszínezik az állat húsát. Ezt a pigmentet végül szintén a vízi élővilág és az emberek eszik meg, akaratlanul is vállalva a lehetséges mellékhatásokat, amelyekre talán pont attól a cégtől származó gyógyszert íratunk fel, amelyik kifejlesztette a nagyipari termelés számára a GM-halat.

Megállíthatatlan és jogvédett

A legnagyobb bajok azonban „talán” még sem ezek. A kiszökött halak nem csak a táplálkozási láncok felborításával idéznek elő alapvető, végzetes változásokat, hanem pusztán azzal is, hogy a GM-növényekhez és szinte minden élő szervezethez hasonlóan ők is szaporodnak. Mivel nagyobbak, ezért a hímek sokszor vonzóbbak a nem GM nőstények számára, így azok inkább ezeket hímeket választják. Ezzel végérvényesen felborítják a természet és az evolúció rendjét, mivel mesterségesen módosított örökítőanyaguk örökre ott marad a populáció genetikai kódjában. Szellemi tulajdonjoggal védett státuszuk pedig tovább rontja a helyzetet, mert akármelyik gazdálkodó perelhetővé válik a véletlenül génszennyezett halak tartása miatt.

Ez még akkor is felmérhetetlen ökológiai katasztrófát jelent, ha az erre irányuló hosszútávú kutatások teljes hiányában is feltételezzük, hogy a GM-halak emberi és állati fogyasztása (pl. hallisztként) egészségügyileg teljesen veszélytelen. A piacot, a géntechnológiai óriásokat és a halipart ez persze nem érdekli. Ez is olyan dolog, ami nincs benne a hal árában, de nekünk, fogyasztóknak kell mégis kifizetnünk, vagy az adónkkal vagy az egészségünkkel.

(A cikkek a Greenpeace International által 2004-ben kiadott Genetically Engineered Fish – New Threats to the Environment c. kiadványára támaszkodva készült. A tanulmány 8 éves kora ellenére az emberi túlfogyasztás, a génmódosítás és azzal is összekapcsolódó nagyipari haltenyésztés ökológiai következményeit tekintve máig hiteles forrásnak tekinthető.)